11. PARTY TIME!

Sziasztok halacskáim! Meghoztam a részt! :DD Szerintem eléggé szar lett, és fura, deee... rész, nem? :P XD

Zoe

Niall még mindig nem kelt fel a földről, ezáltal én sem tudtam, ugyanis rajtam feküdt, elég csálén. Nevetve sikítoztam, hogy szálljon már le rólam, amíg Louis próbált megszabadítani az ír manótól. Ekkor megcsörrent a telefonom, és valamilyen kicsavart mozdulattal elvettem a telefonomat. Ivette hív – jelezte a telefonom. Intettem a srácoknak, hogy fontos. Megnyomtam a Fogadás gombot, és a fülemhez tartottam a készüléket.

-          Zoe! Kérlek, segítened kell! Nagyon ki vagyok készülve! – sírta Ivy a telefonba.

-          Hova menjek? – kérdeztem halkan.

-          Gyere a közeli Starbucksba. Siess, kérlek! – mondta sírva, majd letette.

Gyorsan felpattantam a földről, mivel időközben Louis sikeresen lefejtette rólam Niallt, és felrohantam az emeletre. Gyorsan felkaptam egy fehér ruhát, egy topánt, megfésülködtem, felkaptam a táskám, és már rohantam is ki a házból. Hallottam, ahogy Louis még utánam kiabál, de most Ivette a legfontosabb. Egyszer majdnem elcsapott egy kocsi, de az Ő hibája volt! Piros lámpánál át akart hajtani! Végül megérkeztem a Starbucksba, ahol viszont sehol sem találtam barátnőmet. Aggódva pillantottam körbe, mikor megláttam egy földre dobott papírpoharat. Össze volt firkálva, az volt írva rá, hogy „Gyere a sikátorba!” Oké, ez alapjáraton elég ijesztően hangzik, de tudtam, hogy ezt Ivette üzente, szóval minden aggály nélkül odamentem. Hirtelen a nyakamba ugrott valaki.

-          Jézusom, Zoe! Úgy örülök, hogy itt vagy! Én… én annyira kikészültem… - zokogott.

-          Csss! Nyugi, semmi baj! – csitítgattam, miközben a hátát simogattam. – Mi történt?

-          Zayn felhozta ezt az egész Greg témát, és… és… én nem bírtam. – sírt.

-          Ezért tűntél el? – kérdeztem halkan.

-          Igen… - suttogta. Hallottam a hangján, hogy egy kicsit lenyugodott. – Nem akartam, hogy lássanak kiakadni. Ugye nem tudnak semmit? – kérdezte reménykedve.

-          Nem, nem hiszem. – mondtam halkan.

-          Az jó. – szipogta. – Hogy festek? – kérdezte fájdalmasan mosolyogva.

-          Ha lemossuk az elfolyt sminket, akkor jól. – mosolyogtam most már én is.

Miután kicsit rendbe szedtem Ivettet, hazamentünk. Az ajtóban Louis rögtön a nyakamba ugrott azzal, hogy nehogy még egyszer elmerjek így rohanni. Ivette már rég bement, mikor Louis még az ajtóban ölelt, és hátulról óvatosan a hajamba túrt, a tarkómnál fogva húzott magához. Keze a derekamon pihent, és bár bárki lekaphatott volna minket így az ajtóban, engem nem zavart ez a helyzet. Felőlem bárki megláthat így, nem érdekel.

-          Úgy aggódtam érted! – suttogta.

-          Nincs semmi bajom. – mondtam mosolyogva.

-          Miért rohantál úgy el?

-          Majd egyszer elmondom. Nevettem, és kibontakoztam az öleléséből.

Bementünk, ahol Ivette már feltűnésmentesen nevetgélt Hayleyvel, és már a fiúk sem bámultak minket. Hayley ekkor felpattant. Kezébe vette a telefonját, és elindította az Up All Nightot. Rögtön felhúzta Harryt és Niallt, hogy táncoljanak vele, és persze én is rögtön ugrottam, húztam magammal Louist, és Liam, Zayn és Ivette is hamar beszállt. Együtt ordibáltuk a szöveget, ugráltunk a kanapén, az asztalon, mindenhol. Hayley éppen azt énekelte, hogy „Katy Perry’s on replay, she’s on replay!” az asztalon, mikor megcsúszott a lába, és ha Harry nem kapja el, biztos egy hatalmasat zakózik. Persze mindenki gyorsan abba hagyta, amit csinált, és felé fordult, hogy megtudják, jól van-e, amire persze ő egy legyintéssel válaszolt.

-          Persze, semmi bajom. – mosolygott.

-          Nagyon megijedtünk! – mondta Liam.

-          Jaj, még ha le is estem volna, akkor mi van? – forgatta a szemeit Hayley. Jaj, ne…. Ez a senkinek se kellek duma, elindult…

-          Hayley Cara Carson! Most hagyd ezt abba! – mondta Ivy.

-          Már mit? – kérdezte flegmán.

-          Ismerlek én annyira, hogy tudjam, mire akar ez kimenni! Oké, tudom, ki vagy akadva, de attól még nem kéne ilyen hirtelen hangulatváltozásaidnak lenni! Ne hidd, hogy nem vagy fontos senkinek se! Kapásból tudok mondani tizenegy, ismétlen, TIZENEGY embert, akinek fontos vagy!

-          Na, ugyan kiknek? – fújtatta a még mindig Harry karjaiban pihenő Hayley.

-          Én, Zoe, Louis, Harry, Zayn, Niall, Liam, anyud, apud, Blake és Nina. Meg persze még másnak is biztos. – forgatta szemeit Ivette.

Hayley csak sóhajtott egyet, majd kiugrott Hazza karjaiból, Ivyre pillantott, majd lassan felsétált a szobába. Remek. Már megint megcsináltuk.

Hayley

Idegesen csaptam be magam mögött az ajtót. Ökölbe szorítottam a kezem, és a szájamhoz emeltem azt. Erősen beleharaptam, hogy levezessem a feszültséget. Idegesen rúgtam bele az ágy lábába, amitől persze csak nekem lett rosszabb, mert most már a lában is fájt. Hisztérikusan bőgni kezdtem, mikor hallottam, hogy kinyílik az ajtó, és bevágódik rajta valaki. Fel se néztem, mert tudtam ki az.

-          Hagyj békén! – mondtam.

-          Dehogy hagylak! – mondta Ő, pont, akire nem számítottam. Megfogta a lábamat, és elkezdett húzni.

Kétségbeesetten kapaszkodtam az imént bántalmazott ágylábba, miközben próbáltam elérni, hogy Louis végre elengedje a lábamat, és békén hagyjon. Folyamatosan sikoltoztam, és ordibáltam, mert tökre nem érdekelt, mit gondolnak most rólam a lent ácsorgók. Ahhoz képest, hogy Louis fiú, én meg lány, nem bírt velem egykönnyen. Ugyan az ágytól el tudott húzni, de az ajtófélfába keservesen kapaszkodtam, szinte belemélyesztettem körmeimet a puha fába, és nem hagytam magamat. Louis segítséget kért, és Liam illetve Niall igyekezett fel a lépcsőn. Liam megragadta a másik lábamat, elérve, hogy ne rúgkapáljak, Niall pedig a kezeimet fejtette le az ajtóról. Tiltakozva rángatóztam, miközben vittek le a lépcsőn, egyenesen az udvarba. Jé, van udvaruk?! Cipeltek az egész kerten át, mikor megálltak. Egy csillogó vizű medence lőtt álltunk. Bár tudtam mire készülnek, most jobban lefoglalt a gondolat, hogy „Basszus, van medencéjük?! Mit nem tudok még??!!” Aztán éreztem, ahogy himbálnak, és az vízben kötök ki. Más ember ilyenkor kétségbeesetten próbálna feljönni a felszínre, de most engem hidegen hagyott. Megvártam, amíg leérek a medence aljára (ami kb. 2m-es mélységben volt), pihentem egy kicsit, hadd kapjanak frászt, majd hirtelen fellöktem magam, és mint egy delfin, magasra kiugrottam a vízből. Látni kellett volna azokat az arcokat! Louis, Niall és Liam rémült arcát, Harry és Zayn szinte kétségbeesett képét, és Zoe meg Ivette görcsösen rángatózó testét. Tudták, hogy ez lesz. Számítottak rá. Náluk ezt a trükköt már sokszor bevetettem. Szinte már megszokták. Kihasználva a pillanatnyi „fagyást” gyorsan kimásztam a partra, és sorra belelökdöstem a fiúkat a medencébe. Természetesen Ivy és Zoe gyorsan bemenekültek a házba, ahogy én is tettem volna, csak túlságosan vizes voltam, és nehéz. Meztelen talpamon éreztem az aszfalt kemény kavicsait, és mikor meghallottam az eszeveszett káromkodásokat, gyorsabbra vettem az iramot. Beértem a házba, és mit sem törődve azzal, hogy csavarni lehetne belőlem a vizet, felrohantam az emeletre, és dörömbölni kezdtem a szobaajtónkon.

-          Ki az? – kérdezte félve Zoe.

-          A fogtündér! Ugyan ki? – nevettem.

Résnyire kinyitotta az ajtót, hogy meggyőződjön arról, hogy egyedül vagyok, majd gyorsan beengedett.

-          Szerintem barikádozzunk. – nevettem.

Gyorsan az ajtó elé toltuk mindhármunk éjjeliszekrényét, illetve a bőröndjeinket. Az ablaknál Ivy állt őrt. Pár perc múlva kemény öklök kezdtek csapkodni a nyílászárónkon.

-          Azonnal engedjetek be! Ez nagyon nem vicces! – ordította Louis.

-          Szerintünk az! – ordítottam ki.

Úgy röhögtem, mint egy röhögőhörcsög (igen, jól olvastátok! :’D – a szerk.), miközben a fiúk dörömböltek az ajtón. Aztán abbamaradt a zavargás, és csend lett. Gyanús csend. Pár perccel később Ivy felsikoltott.

-          Az ablaknál! – ordított, és gyorsan becsukta azt. A drágáim, hát nem megpróbálnak felmászni az ablakon? Mintha nem számítanánk rá.

-          Most mit tegyünk? – kérdeztem még mindig nevetve.

-          Nekem van egy ötletem. – csillant fel Zoe szeme.

Odaállt az ablakba, megnézte, ki jön föl elsőnek. Louis volt elöl, utána Zayn, majd Niall, Harry és Liam. Zoe könnyedén kinyitotta az ablakot, és láttuk Louis ujjait a párkányon. ZoZo angyalian pislogott Louisra, mire az egy pillanatra komiszul elmosolyodott, majd ezt a mosolyt felvette Zo is, és gyorsan az ablakért nyúlt, hogy becsukja azt ismét. Lou nyilván rájött, hogy bemászni ennyi idő alatt már nem tud, az ujjait meg úgy tűnik túlontúl szerette, mert a következő pillanatban hangos kiáltozásokkal és káromkodásokkal kevert puffanás sorozatot hallottunk. Összepacsiztunk Zoeval, majd kinéztünk az ablakon, hogy mi van velük. Egymáson feküdtek, jajgatva és káromkodva, miközben igyekeztek felkelni, és megsemmisítő pillantásokat vetettek az ablak felé. Hirtelen ötlettől felindulva kimásztam az ablakon, és a kupacra ugrottam, mire az alattam lévő fiúk halkan nyikkantak egyet, és a kártyavár ismét összedőlt. Hallottam, ahogy Louis puffog alattam, hogy miért csinálom ezt, de erre én csak felpattantam, és sikítva menekülni kezdtem. Már majdnem bent voltam a házban, mikor valaki megfogta a derekamat, és felemelt.