Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy néhány mellékszereplőről írnék egy kis "bemutatót", ha már úgy is itthon töltöm a Szilvesztert. Csak, hogy kicsit jobban megismerjétek őket.:D Én mindenesetre elkezdem írni őket  még ha most nem is válaszol senki, és majd, ha legközelebb írtok, akkor írjátok meg, hogy kiről szeretnétek.:) Természetesen nem biztos, hogy pont azokat írom most meg, akikre ti kíváncsiak vagytok, de próba szerencse.:D 

B.Ú.É.K. 

Noémi xx

II./16. New Year's Eve

Kedves olvasóim, "Queenerek". Véget ért egy év, túléltünk egy világvégét (amit Nostradamus is megjósolt, méghozzá úgy, hogy PSY öl meg mindenkit...), fél évnyi sulit, és ebben az évben született meg a blogom is. Nagyon örülök neki, hogy 20 rendszeres olvasót tudhatok a magaménak, illetve már több mint húszezren látogattátok meg az oldalt! Imádlak titeket!:D 

A blogot természetesen folytatom a következő évben is, bár lehet, hogy ismét elég ritkán sikerül majd a részeket hozni (az ok pedig az, hogy apa azt mondta, hogyha a félévim rossz lesz, akkor nem gépezhetek, márpedig a biosz kettes az nem jó), de nyáron próbálok majd belehúzni. :D 

Na, és akkor a részről. Nem akarok sok mindent elárulni róla, de szerintem a végére bálványként fogtok isteníteni.^^ Na, jó, azt azért nem, de értitek, mire gondolok!:D Annyit elmondok, hogy a lányok végérvényesen belecsöppennek a sztárvilágba, amit mindegyikük másként kezel. Ja, és még valami. Emlékeztek arra az újságcikkre, amiben bemutatják a lányokat? Na, igen, ott volt egy "James Blunt", aki undorító, és rámászik Hayleyre. Nos, ezek után rájöttem, hogy létezik egy James Blunt, aki nem undorító, és kicsit pedofil lenne "összehozni" Hayleyvel, ezért mostantól a tapadós "sárga fogú rocker" neve Colin Harris.:D Illetve még tanúi lehetünk egy fontos beszélgetésnek, aminek a végeredményéért fogtok engem imádni. ^^ Oké, kicsit megint elszálltam.:P 

Mindenesetre, boldog Új Évet kívánok minden kedves jelenlegi olvasómnak, meg jövőbelinek, meg múltbélinek, és még Dolák-Saly Róbertnek is!:D 

Noémi xxx

Hayley

Ma van a szilveszteri buli. Pontosabban, elmegyünk egy hírességeknek szóló buliba, ahol minden ember ott lesz, aki számít. A fiúkat is és minket is meghívtak, de ott lesz még a Little Mix, Rita Ora, Adele nem, mert ő terhes, Conor Maynard, The Wanted, és még sokan mások. Valaki még fellépést is vállalt, mint pl. a fiúk vagy a Girls Aloud. Lesz vörös szőnyeges bevonulás, meg minden. Danielle is jön, Liam párjaként, szóval áthívtuk, hogy segítsen készülődni. Már jó előre (értsd: tegnap) megvettük a ruhákat (értsd: vagy ötöt fejenként), és ma kezdődik a készülődés. Danielle átjött kettőre, a buli este nyolckor kezdődik.

-       Ivs, szerintem neked ez jól állna! – emelt fel egy fekete ruhát Dani. – De mondjuk azok is. – bökött a ruhakupacra az ágyon.

-          Hát pont ez a baj. Nem vehetek fel egyszerre öt ruhát. Sajnos.

-      Nekem a piros tetszik. – motyogta oda Zoe, mert ő éppen cipőt keresett. Neki már kiválasztottuk a megfelelő ruhát.

-          Szerintem meg az ezüst a szép.

-          Iv, szavazz. – mondta Dani, miközben a fekete ruhát vizslatta. – Tudod mit? Válaszd az ezüstöt, ezt meg add kölcsön nekem! – szinte odaadással nézegette a fekete anyagot, ahogy magához mérte.

-          Igazad lehet. Oké, meg van az én ruhám! Hayley jön!

-      Ezt ezt ezt ezt!! – pattant fel Zoe, egyik kezében egy pár cipő, másikban egy vöröses rózsaszín ruha. Tényleg szép volt. – Magamnak vettem, de egy a méretünk, és rajtad annyira jól állna! Vedd fel, vedd fel!

Úgy tettem, ahogy kért. Danielle kiejtette a kezéből a ruhát. Ivette ledobta magát az ágyra, onnan nézett. Zoe meg csak mindentudóan mosolygott. Tényleg jól állt a ruha.

-          Ettől tuti leesik Harold álla! – mosolyodott el Dani.

-          Miért kéne leesnie? – éreztem, ahogy az arcom pírba borul.

-        Oké, Hayley, eddig nem mondtuk, de tudjuk, hogy belé zúgtál. – és paff, most dőlt össze minden, amit eddig felépítgettem. Ennyit arról, hogy jó színésznő vagyok… - És azt is, hogy Theresa kiakasztott. De Resa csak az unokatestvére. Ja, amúgy ő is ott lesz. – halkult el Zo hangja.

-          Hogy mi?! – visítottam, mint egy hárpia.

-          Nyugi, csak Harry un-

-          Nem érdekel. Nem akarom egy helyiségben tölteni vele a Szilvesztert! Rámászott Jimmyre, és-

-          Hayley, szakítottatok nem? – kérdezte óvatosan Danielle.

-          Ő szakított velem. – tettem karba a kezeimet.

-          Akkor is, vége, a múlt. De, most itt van Harry. Harold. Styles. Aki tetszik neked. Összejöhetnél vele, itt a remek alkalom.

-          Nem. – ráztam ellentmondóan a fejem.

-          Nehéz eset. – sóhajtotta Ivs.

Ezután kussoltak ezzel az üggyel kapcsolatban, tovább készülődtünk. Danielle megcsinálta a hajamat és a sminkemet. Aztán én Zoe-jét, míg Ivs Daniét. Ivette haját meg már Zo megcsinálta. Készen álltunk a hatalmas bulira.

Lia hozatott nekünk limuzint, amitől teljesen felpörögtünk, tisztára valami hollywoodi hírességnek éreztük magunkat. Danit letettük Liam házánál, hisz ők együtt mennek, majd folytattuk utunkat a Neonba, London egyik legfelkapottabb szórakozóhelyébe. Már messziről hallani és látni lehetett a kint ácsorgó tömeget, többségük rajongó és újságíró, akik már csak ránk – azaz a hírességekre – vártak. Zoe ült legkívül, így ő látta a legjobban, mi folyik itt.

-          Itt van a Girls Aloud! – csipogta. – Úristen, de jól néznek ki! Ott van Cheryl, meg Nadine, jesszusom! – Zoe hatalmas Girls Aloud rajongó. Szerintem majd fogom a karját, hogy oda ne rohanjon a lányokhoz.

-          Az ott R Pattz? – kérdezte elhűlve Ivette.

-       Az meg Rita Ora? – bár vele már az X Factor alatt volt szerencsém találkozni, mégis teljesen fangirling módba kapcsoltam, ahogy megláttam.

-      Lányok, ne feledjétek, hogy ti is hírességként vagytok itt. Nem pattoghattok oda senkihez, hogy képet vagy aláírást adjon. Maximum, ha bent lesztek, akkor majd kérhettek pár képet, de akkor is szóljatok nekem!

Ekkor megpillantottam a Candy lányokat és a PlasticBoyzt, sőt, még Ceciliat is, és meglepetten vettem észre, hogy tiszta rövid, meg tépett volt a haja. Elenour is feltűnt, mellette a férje, Thomas, rögtön mögöttük pedig Mark, és kísérője (akiről eddig nem is hallottam).

-          Ti jöttök. – mondta Lia, és egy biztonsági őr már nyitotta is az ajtót.

A vakuk bevilágították a kocsit, ahogy Zoe óvatosan kilépett. Arany ruhája tökéletesen beleillett a villódzó forgatagba, és ahogy felegyenesedett minden kételye elszállt, és egy hatalmas mosoly ült ki az arcára. Zoe után én jöttem, igyekeztem nem bugyit villantani az apró ruhácskámban, de úgy tűnik, az otthoni gyakorlás meghozta gyümölcsét, mert nem történt semmi komoly. Igyekeztem én is bájosan mosolyogni, közbe pedig minél kevésbé remegni, vagy legalábbis úgy, hogy ne vegyék észre. Attól is rettegtem, hogy valaki ellopja a kis táskám  Mögöttem Ivs szállt ki a limóból, és belém karolt, látva, hogy eléggé remegek, én pedig kapva az alkalmon megragadtam Zoe karját, mint egy támaszként, és azért is, nehogy odaszaladjon Cheryl Colehoz. A fényképezőgépek kattogtak, az emberek ordítoztak, hogy odafigyeljünk rájuk, csak egy pár kép erejéig. Elindultunk a vörös szőnyegen befelé, ám Lia tanácsára sokszor megálltunk, egyrészt azért, hogy lefotózhassanak, másrészt azért, mert sok híresség volt. Hirtelen egy hideg kéz ért a hátamhoz, én pedig megugrottam, és megpördültem a tengelyem körül – megjegyzem úgy, hogy még mindig Zoeba és Ivettebe voltam karolva. Mögöttem Kaith és Lissa állt, gyönyörűek voltak, Kaithlinnen egy vörös, félvállas ruha, Alissán pedig egy halványlila, szintén félvállas ruha. Hajuk laza kontyba volt fogva, Kaith ajkai tűzvörösen égtek, míg Lissáé csak éppen be volt száj fényezve  Olyanok voltak, mint tűz és víz, és mégis, annyira jól mutattak egymás mellett!

-          Lányok! – öleltem meg őket, mit sem törődve az emberekkel. Hiszen tudják, hogy jóban vagyunk.

-          Hays, de gyönyörű vagy! És ti is, lányok! – nevetett Lissa, én meg hallottam a vakuk kattogását.

-          Ti is csodásan festetek! – biztosítottam őket.

-          Annyira király, hogy az összes X Factorost meghívták! – tapsikolt Kaith.

-          Komolyan? – csinált halpofit Ivette. Eme megmozdulását nevetés visszhang jutalmazta.

-      Igen, gondolom Elt, Markot meg Cecet már láttátok, ők az előbb mentek be. A fiúk is most mennek befelé. Gina mindjárt ideér Amival. Helena, Lewis és Tim pedig nem jön. Travis meg az elsők között jött.

Szóval három híján az egész X Factorbanda itt van. Király! Régen láttam őket.

Hirtelen egy újabb limuzin gördült be, és egy göndör buksi szállt ki belőle. Pimaszul vigyorgott a fotósoknak, de szinte azonnal elindult a vörös szőnyegen, befelé az épületbe. Candyék tovább tereltek minket, hogy ne legyen fennakadás, ám alig léptünk kettőt, egy fiatal hölgybe botlottunk, aki interjút készített velünk.

-          Rythm Queens! Sziasztok! Hogy vagytok?

-          Helló! – köszöntünk kórusba.

-          Eddig nagyon jó minden, kicsit izgatottak vagyunk, de szerintem jó móka lesz. – csacsogta Zoe.

-          Zoe, hogy-hogy nem Louis-val jöttél?

-          Nem akartam a bevonulásnál cserbenhagyni a lányokat, de bent biztosan találkozunk. – mosolygott.

-         Lányok, nektek nincs partneretek? – nemlegesen ráztuk a fejünket, hiszen nekem tényleg nincs, Iv meg még nem mondja el, hogy ismét összejöttek. Legalábbis így beszélték Greggel.  – Amúgy, varázslatosan szépek vagytok ma este! Mintha ide teremtettek volna titeket! Engedlek is titeket, mert kicsit nagyon hideg van.

Elköszöntünk tőle, és megindultunk befelé. Mögöttünk hallottuk, ahogy a Candy Girlsszel beszélget egy keveset, és mikor hátra pillantottam, megláttam Louist, ahogy vadul kalimpál, hátha észrevesszük. Megböktem Zoe oldalát, és együtt integettünk vissza neki. Ám akkor észrevettem Harryt is, és mellette egy pimaszul vicsorgó fekete némbert, ahogy belé karol, és azonnal visszafordultam abba az irányba, amerre menni kell, és beléptünk a tuc-tuctól zubogó és villódzó helyiségbe. Dübörgött a zene, mindenhol emberek, akik többnyire híresek, pincérek szaladgáltak az italokkal, néhol az ételekkel, és mindenki jól érezte magát. Karöltve mentünk beljebb a színpadhoz, ahol már a Little Mix lépett fel, és ismerős dallamok csendültek fel. Egy pincér rögtön odaszaladt hozzánk, hogy kérünk-e valamit inni, és én kértem egy Colát. Picit furcsán nézett, de legyintett, és hozta is.

-          Júj, megjött Lou, odamegyek hozzá, oké? – csipogott Zo, és el is tűnt a tömegben.

-          Én meg odamegyek Travishez beszélgetni, jössz?

-          Nem, most inkább nem, köszi. Majd hívj, ha van valami. - lengettem meg a táskám, amiben a telefonom volt.

Iv csak bólintott egyet, és ő is eltűnt az emberek között. Figyeltem, ahogy a Little Mix előadta első slágerét, a Wingset. Elkezdtem táncikálni, élveztem a dalt, mikor egy kéz ért a vállamhoz. Érdeklődve fordultam meg, de lelkesedésem teljesen lelohadt, mikor megláttam, ki zavart meg. Colin Harris. Az, aki nem titkolja, hogy elvileg belém van zúgva. Szuper. Szóval ő is itt van. Rázhatom le.

-          Szia, szépség. – villantotta ki sárga fogsorát. Fúj!

-          Szia, undormány.

-          Hú, de harapós kedvében van valaki. De nekem így tetszel. – kacsintott.

-      Szállj le rólam, Colin! Nem érdekelsz, se te, se a béna megnyilvánulásaid. Jobb, ha tovább állsz, nem akarlak hallani!

-          Hú, zenével koptatsz le, te tényleg király vagy!

-        Ja, bárcsak el tudnék repülni… - motyogtam magnak, és amíg nem figyelt, sikeresen kereket oldottam. Közben a szám is véget ért.

Zoe

Louis azonnal karon ragadott, és behúzott a táncparkettre. A Little Mixes lányok adták elő a Wingset, arra roptuk néhány másik ember kíséretében. Szerintem mindenki hülyének nézett minket, ahogy rángatóztunk, meg ugráltunk a számra, de nem tették szóvá, nem akartak összeveszni velünk. És nem is érdemes!

Louis pörgetett, forgatott, a levegőbe emelt, és még sok ilyen „profi” mozdulatsort művelt le velem, amikor a táncoló emberek között észre vettem az egyik kedvenc brit énekesnőmet.

-          Az ott Pixie Lott? – „suttogtam” Louis fülébe.

-          Ühüm. – bólogatott.

Próbáltam úgy tenni, mintha nem is érdekelne, hiszen már én is hírességnek számítok, de annyira oda akartam menni hozzá, hogy elmondjam, mennyire szeretem, milyen nagy rajongója vagyok, és hogy kérjek egy képet, de csengett a fülemben Lia mondata is: „ Lányok, ne feledjétek, hogy ti is hírességként vagytok itt. Nem pattoghattok oda senkihez, hogy képet vagy aláírást adjon.” Ezt észben tartva tovább táncoltam Louval, aki viszont úgy tűnik észrevette, hogy oda szeretnék menni, mert odahajolt a fülemhez, és megkérdezte.

-   Oda szeretnél menni? – beleborzongtam, ahogy a lehelete a fülcimpámat csiklandozta, és lassan bólintottam. Mire észbe kaptam, már ott álltunk Pixie előtt.

-          Louis! – mosolyodott el, mikor meglátott minket. – Ki a szép barátnőd? – emelte rám a tekintetét.

-          Ő Zoe. Zoe, ő itt Pixie.

-   Nagyon örülök. – próbáltam olyan nyugodt maradni, amennyire csak tudtam.

-     Tényleg, láttalak az X Factorban! Onnan voltál ilyen ismerős! – nevetett.  – Jól választottál, Louis! – paskolta meg barátom vállát. – De nekem most mennem kell, jelenésem van! Nagyon örültem, majd még találkozhatnánk máskor! – vigyorgott, mire csak bólintottam, majd elköszöntünk egymástól.

-          Lou, imádlak! – ugrottam a nyakába.

-          Tudom. – mondta önelégülten.

Az est további részében együtt voltunk, táncoltunk, vagy egyszerűen csak beszélgettünk. Néhányszor lekaptak minket, de igyekeztünk úgy lenni, hogy még ne legyen csókolózós kép rólunk. Már érzem, hogy ez a Szilveszter tökéletes lesz.

Hayley

Kétségbeesve kerestem egy helyet, ahova leülhetek, de mindenhol ültek. Csak egy helyet találtam, méghozzá nem is akárki mellett.

-          Theresa… - sóhajtottam, ahogy mellé értem. Halkan szólt a DJ-pultból a Va Va Voom.

-          Hayley. – állt fel rögtön, bűnbánó arccal. – Hayley, nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy Jimmy az exed. Ha tudtam volna, esküszöm, hogy nem tettem volna ilyet, nem ilyen vagyok.

-          Hagyjuk, ez már a múlté. – próbáltam jópofát vágni.

-          Tudom, de segíteni szeretnék neked… nektek. Szóval, Harry elmondott nekem valamit…

-          Mit?

-     Hát azt, hogy nagyon bejössz neki, és hogy valami Cindy hülyeséggel tagadta le ezt neked, én meg rendesen fejbe csaptam emiatt, ne aggódj. A lényeg, hogy tudom, hogy neked is tetszik, szóval, szerintem beszéljétek meg. – darálta le egy szuszra. -  Megérdemlitek egymást. – mondta végül.

-          Hú, Theresa, túl sok információ. – ráztam a fejem.

-          Kérlek, keresd meg! Azt hiszem, Ritával van.

-          Ritával? – kerekedtek el a szemeim.

-          Ora. Tudod, az énekes. – nem mondod?! IMÁDOM RITA ORÁT!

-          T-tudom. És h-hol vannak?

-          Szerintem valahol a bárpultnál. Ha szerencséd van, Harold még nem tök részeg, csak kicsit.

-          Köszi… Theresa. – nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok…

-          Semmiség. Azok után, amit műveltem. – vakargatta a karját. – És amúgy Resa. – kacsintott.

Csak bólintottam, és mentem tovább. Oké, még mindig nem kedvelem túlzottan Theresát, de már nem utálom. Talán nem olyan szörnyű ember. Oké, legjobb barátok soha nem leszünk, de talán őszintén kedves tudok majd vele lenni. Egyszer.

Ivette

Travisszel beszélgettünk kicsit, majd elment a barátnőjéhez. Úgy gondoltam, megkeresem Hayleyt, ám egy nem várt személybe botlottam. Felém fordult, zöld szemei most kedvességet sugároztak – nem úgy, mint amikor legutóbb találkoztunk, hiszen akkor esett ki, és kicsit sem örült neki. Ilyesfajta kedvességet eddig egyszer láttam a szemében – amikor a szülinapja volt a házban, és megleptük egy bulival.

-          Ivette! – a hangja is kedvesen csengett. Ez nem lehet Cecilia!

-          Cec. Hát te is itt vagy?

-    X Factor döntősként meghívtak. – mosolygott. És őszintén! – Hát a lányok hol vannak? Zoe meg Hayley?

-      Zoe Louis-val van, Hayley pedig nem tudom. – még mindig megrökönyödve szóltam hozzá, általában sütött belőle az ellenszenv. De most, mintha kicserélték volna. Lehet, hogy a haja miatt van?

-          Értem. És mi újság veletek? Hallottam, hogy csináltatok közös dalt a One Directionnel.

-          Igen csináltunk. Meg dolgozunk az albumon is.

-          Én is elkezdtem dolgozni. Tavasszal jelenik majd meg. – mosolygott.

-          Szuper. Amúgy jó a hajad.

-          Ó, köszi, a tied is. – nevetett, és engem kirázott a hideg. Tényleg kedvesnek tűnt! – Na, de nekem most mennem kell, Conor meghívott egy italra. – kacsintott.

-          Conor?

-          Conor Maynard. Na, pápá! – mondta, és eltopogott. Ő meg Conor? Fura…

Hayley

Ritát már megpillantottam a pultnál, és elkezdtem remegni. Imádtam Ritát! Lassan odakecmeregtem mellé, és leültem az üres székre. Szőke tincsei megmozdultak, ahogy felfedezte, hogy mellé ültem, és barátságosan elmosolyodott.

-          Szia, Hayley.

-          T-tudod a nevem?

-          Már hallottam rólad. – szürcsölt bele az italába. Ekkor vettem csak észre, hogy a Colám még mindig a kezemben van, szinte tele. – Mi járatban? Harryt keresed? – óvatosan bólintottam. – Azt hiszem, mosdóban ment. Mi a baj? – kérdezte, mikor észrevette, milyen szótlan vagyok.

-          Ja, semmi csak... Hú, ciki ezt így bevallani, de nagy rajongód vagyok.

-          Jaj, dehogy ciki, én is nagyon szeretlek titeket! – mosolyodott el. – Szurkoltam nektek!

-          Oh, köszi. – sóhajtottam, még mindig remegve.

-          És, nem azért, de miért keresed Harryt?

-          Hát, beszélni szeretnék vele.

-      Azt rögtön gondoltam. – nevetett fel Rita. – És, csak kíváncsiságból, miről? – kortyolt egy újabbat a pohárból.

-          Egy személyes dologról… Amit már régóta húzunk.

Rita csak bólintott, mintha tudná, miről van szó. Ebben a pillanatban egy kér fonódott a derekamra, és egy test simult hozzám. Harold barátunk visszatért a mosdóból. Zöld szemei szuggeráltak, vagy azért, hogy megszólaljak, vagy pedig azért, hogy megmozduljak. Én a megmozdulást választottam, és felálltam. Harry odaszólt Ritának, hogy mindjárt jön, várja meg. Magával húzott egy csöndesebb helyre, konkrétan egy kihalt folyosóra.

-          Mondjad.

-          Harry, beszéltem Theresával.

-          Az jó. És miről beszéltetek? – kérdezte, szinte oda se figyelve.

-       Hát… rólunk. – mondtam ki vonakodva a szavakat. Harry szemöldökei az égig szaladtak, szemei mélyen az enyémbe fúródtak.

-          Szóval… rólunk? – csak bólintottam. – És az mit jelent?

-      Hát, hogy megtudtam, hogy hazudtál nekem. – szemöldökei még feljebb másztak. – Nincs semmiféle Cindy, igaz? – Harry elmosolyodott, és kicsit lehajtotta a fejét.

-          Nincs. Csak kitaláltam. Azért, hogy ne bukjak le. – vallotta be.

-          Miért nem akartál lebukni?

-          Mert azt hittem, te nem szeretsz viszont. – mondta őszintén, miközben szemeivel leláncolt.

-          Ezt miből gondoltad?

-          Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy a fiúk azt mondták, hogy „kinőttem a nőcsábász korszakomból”. Talán ezért lettem ilyen kis gyáva.

-          Ezt de cukin mondtad. – mosolyodtam el.

Ránézett az órájára, s én is így tettem. Még két perc volt éjfélig. Gyorsan elrepült az idő. Kilenckor érkeztünk, azóta úgy tűnik, ennyi idő eltelt.

-          És amúgy felléptetek már?

-          Ne terelj! Amúgy igen.

-          És mit adtatok elő? – Harry komiszul elmosolyodott.

-          „Oh, I just wanna take you anywhere that you like, we can go out any day, any night…”

-          Hé, ez Zayn része! – nevettem.

-          „Baby, I’ll take you there, take you there, baby, I’ll take you there, there, oh, tell me, tell me, tell me how you turn your love on, we can get, get anything that you want, baby, just shout it out, shout it out, baby just shout it out, yeah…”

-          Hazza, ezt célzásnak vegyem?

-          „And if you” nem vagyok Hazza! „You want me too…”

-          Ajj, akkor Harry!

-       „Let’s make a move, so tell me girl, if everytime we to-o-uch, you get this kinda ru-u-ush, baby say, yeah-yeah-yeah…”

-          Yeah-yeah-yeah! – énekeltem vele.

-      „If you don’t wanna take it slow, and you just wanna take me home, baby say yeah-yeah-yeah…”

-          Yeah-yeah…

-        „And let me kiss you…!”

Végszóra Harry ajkai az enyémekre kerültek. Puhák voltak, és forróak, ahogy vadul csókolta a számat, mint aki már hetek óta erre várt. Közben halványan hallottam, ahogy az emberek egyként számolnak vissza tíztől. 9, 8, 7, 6…

-          5, 4… - motyogta Harry a számba.

-          3, 2… - tettem én is így.

És átléptünk az újévbe. 2013-ba, az új lehetőségek évébe, az új szerelmek, sikerek, új élmények évébe. És meg kell, hogy mondjam, nagyon jól kezdődik ez az év… 

II./15. Christmas time!

Hát sziasztok, cuppycakek!:D Itt a karácsonyi ajándékom!:D Mondjátok el, milyen lett!:D Szerintem a vége annyira nem jó, de már egyrészt nem tudtam mit írni, másrészt már hozni akartam nektek!!!:D Remélem, azért elnyeri a tetszéseteket!:D 

Amúgy nézegessétek az extrás oldalt, mert tervezgetek oda dolgokat, majd kiderül, mennyire tudom megvalósítani őket.:)

Boldog Karácsonyt, és ha addig nem találkoznánk, boldog Új Évet kívánok nektek! ♥

Noémi xxx

Zoe

Két hét telt el a beköltözésünk óta. Két hét, azaz ma van 23-a. Túléltük a Világvégét is, már az ajándékok többsége is megvan, és a házat is feldíszítettük. Ma tartjuk Lou szülinapját, mert holnap otthon ünnepli. Elhívott magához, de én úgy gondoltam, most menjen nyugodtan egyedül. Úgy is, még én is haza akarok menni, legalább pár órára, hogy szegény Anyu ne legyen Karácsonykor egyedül. Ivs is hazalátogat, főleg Bella miatt, még sosem töltötték külön az ünnepet, és Bells már nagyon hiányolja. Hays pedig itt marad, csak meghívja magához Ninát és Blaket, meg elvileg majd Mandi is benéz, de ő is a családjával lesz. A többi fiú is hazalátogat, Niall 26-áig lesz otthon, csak úgy, mint Liam, Zayn csak holnapra megy, Harry pedig 25-éig marad.

A fal tele volt égőkkel, mézeskalács illat lengte be a szobát, mikor Louis és Zayn behozta a házba a hatalmas fenyőfát, amit majd feldíszítünk. Niall éppen Hayleynek segített a mézeskalács díszítéssel, Liam pedig Daniellelel volt. Ivs még az utolsó ajándékokat szerezte be, Harry Eddel volt valahol, én pedig éppen pakolgattam ki a fára való díszeket a dobozból. Lou színpadiasan összeesett, miután betették a fát  tartójába, Zayn pedig fáradtan rötyögött egyet. Halványan mosolyogva sétáltam oda Louishoz és felhúztam a földről, majd nyomtam egy puszit az arcára.

-          Köszi, te izompacsirta!

-          Hé, és én? – horkant fel Zayn.

-          Neked is köszi, Zaynieee! – nyávogtam, mire Zayn csak megadóan elmosolyodott, és elindult a konyha felé. – Ne menj messzire, mindjárt díszítünk! – kiáltottam utána.

-          Én azt kihagyom! – emelte fel két karját, miközben még mindig a mézeskalácsok felé menetelt.

Válaszul csak hümmögtem egyet, majd Louis felé fordultam, reménykedve, hogy ő legalább segít. Megadóan sóhajtott, és a díszes dobozka felé indult. Rövidesen Hayley és Niall is kijött a konyhából, hogy segítsenek feldíszíteni a fát, majd Hayley elindította a „Karácsonyi válogatás” című CD-jét.

Egy fél óra múlva a fát égők, gömbök és egyéb díszek terítették be, és igen büszke voltam a munkánkra. Néhány már megszáradt mézeskalács is felkerült a karácsonyfára, aminek Niall annyira nem örült, mert ő inkább megette volna őket. Louisnak csak annyi baja volt, hogy a kedvenc dísze eltört, mert ő játszott vele, és elejtette. De hát ő tehet róla, magát hibáztassa!

Aztán Lia hívott, hogy még be kéne menni stúdióba, hogy felvegyünk egy dalt, mert egy nagyon jó író elküldte nekünk a dalát. Annyit mondott, hogy a címe Make It Shine. Hayley elfintorodott. Nekem sem nagyon volt kedvem 23-án még stúdiózni, de Lia megígérte, hogy akkor jövő évig nem zargat minket. Végül beleegyeztünk, a fiúkat hazahessegettük, mi pedig elindultunk a stúdióba. Út közben felszedtük Ivyt is. Lia azonnal letámadott minket az ajtóban, és megmutatta a demót. Nem volt rossz dal, sőt, kifejezetten tetszett. Elgyakoroltuk egy párszor, gitárral, anélkül, egyedül és együtt, majd először én mentem be a kis fülkébe, ahol felvették az én részeimet.

-          Reaching high, feeling low, I’m holding on, but letting go, I’d like to shine, I’ll shine for you… - énekeltem, majd következett Ivs és Hays, majd egyszerre tereltek be minket a fülkébe, hogy a refrént és a közös részeket énekeljük fel.

-          Not a fantasy, just remember me when it turns out right…

-          Nagyszerű, lányok! – tapsikolt Lia a hangmérnökkel együtt, mikor végeztünk. – Még egyszer felvehetnénk, csak hogy a cifrázásokat is belerakhassuk? – fordult először a fickó, majd felénk. Mi csak bólintottunk, hiszen az már tényleg nem sok idő.

Végül Lia utunkra engedett, bár eltartott egy darabig, míg kitaláltunk a hatalmas épületből. Kint állt pár rajongó, akik valahogy megtudták, hogy itt leszünk, velük gyorsan csináltunk pár fényképet, adtunk pár aláírást, miközben azt kérdezgették, hogy ez már az új album előkészületei-e. Csak sejtelmesen mosolyogtunk, és mikor nagyjából mindenkivel végeztünk, beszálltunk a kocsiba, és elhajtottunk. Csiripeltem is egyet.

Zoe Proud @Zoe_Proud_RQ                                                                                          december 23.

Holnap Karácsony. Ki várja?? xx

Tudom, hülye kérdés volt, de valamit ki kell írni, ha már holnap Karácsony! Rögtön jöttek a válaszok, mindenki várta, néhány ember kérte, hogy kövessem őket, és néhányat be is követtem. Megnéztem a profilomat, és meglepetten vettem észre, hogy már 784 566 követőm van. Erre is gyorsan csipogtam egyet.

Zoe Proud @Zoe_Proud_RQ                                                                                          december 23.

Most veszem észre, mennyi követőm van! Nagyon köszönöm, imádlak titeket, srácok! xx

Alighogy rányomtam a ’Tweet’ gombra a kocsi motorja leállt, megérkeztünk. Úgy döntöttünk, hogy a nap hátralévő részét együtt töltjük, beszélgetünk, ilyesmik, szóval hármasban, és majd este átjönnek a fiúk ünnepelni.

Ivs megdicsérte a fát, bár az arca kissé eltorzult, mikor megemlítettem, hogy Louis, Niall és Zayn is segített. Először úgy tettem, mintha észre se vettem volna, de mikor Hayley ismét megemlítette a fekete hajú barátunkat, hogy miket parádézott a mézeskalácsok díszítésénél Ivettenek ismét eltorzult az arca, majd gyorsan próbálta ezt elpalástolni egy gyér kis nevetéssel. Tudtam, hogy bántja valami a fiúval kapcsolatban, ezért kerek-perec rákérdeztem.

-          Nincs vele semmi bajom. – felelte.

-          Aha, azért van az, hogy ha kimondjuk, Zayn, akkor az arcod olyan, mintha citromba haraptál volna. – rázta a fejét Hayley, bár szerintem csak élezte a mikulássapi bojtját. – Ki vele, mi a baj?

-          Oké. – sóhajtotta Ivs megadóan, és elhelyezkedett törökülésben a kanapén. – Hát, nem tudom, mennyire tudjátok, hogy még a fináléban Zayn… megcsókolt.

-          Hogy mi?! – pattantunk fel egyszerre Haysszel, mire Ivs kicsit összehúzta magát, és bűnbánóan nézett.

-          És hát… azóta valahogy mindig ki akar kezdeni velem. A szülinapi bulidon is – bökött Hayleyre -, aztán Bristolban is, és aztán jött Greg, és újra összejöttünk, és minden tök jó volt, de… – hangja egyre halkabb lett - tegnap megint megcsókolt. – hajtotta le a fejét.

-          Hogy mi?! – ugrottunk fel ismét, pedig már éppen elhelyezkedtem. Iv csak ijedten pislogott ránk, és úgy nézett ki, mint egy ártatlan kislány, akitől elvették az utolsó sütit.

-          És én nem merem elmondani Gregnek, mert őt is megölné, meg engem is, és szeretem Greget, de valahogy Zaynt is, és csajok, segítenetek kell! – motyogta, miközben átkarolta két térdét.

-          Hát… Nem tudom. – mondta végül Hayley, és lehuppant mellé. – Most jöttél újra össze Greggel, Zayn meg csak… hát, nem is tudom, mit érez irántad. De, ha ez segít a helyzeteden… nem kedvelem Greget.

-          Tudom. – nyögte Iv. – Szerintetek szakítanom kéne vele, és összejönni Zaynnel?

Louis

Remélem senki sem felejtette el azt a picike, ám de mégsem elhanyagolható tényt, miszerint HOLNAP VAN A SZÜLINAPOM! Bár csak azt bánt, hogy már 21 vagyok, és én nem akarok ilyen öreg lenni, főleg, hogy ahogy öregszem, egyre jobban elvárják tőlem, hogy komoly legyek. És az is bánt picikét, hogy Zoe csak 18 éves, és tudom, hogy a kor nem számít, de biztosan, hogy valaki bele fog szólni, hogy Zoe még félig gyerek, én meg már 21 éves nagy szamár. Csak azt bírom mondani magamnak, hogy szeretem Zoet és csak ez számít, semmi más.

Unalmamban a Twittert nézegettem, és mint mindig, most is volt pár utálkozó üzenet, mint például: „A One Direction buzi! Louis és Harry melegek, fújj!” csak hogy a szebbeket említsem. Valamelyikre, amelyik tényleg kiakaszt, arra válaszolok, olyan jó Sass Masta stílusban, ahogy szoktam, de néha tényleg nagyon rosszul esnek ezek a szavak. Nem tudom elhinni, hogy miért nem tudják megérteni, hogy se én, se Harry nem vagyunk melegek, nem vagyunk együtt, és hogy imádjuk a bandát? Aztán még az olyanok is kiakasztanak, miszerint Zoe csak álcából a barátnőm, nem is szeretjük egymást, vagy hogy csak kihasznál engem, persze tudom, hogy ezek nem igazak. Ma is jött például egy ilyen, amire válaszoltam is.

Phineas Gabling @HolaPhineas                                                                                 december 23.

@Louis_Tomlinson „barátnője”,  @Zoe_Proud_RQ csak a hírnévért szereti az amúgy meleg Louist. Csak azt nem értem, mi értelme van titkolni?

Louis Tomlinson @Louis_Tomlinson                                                                         december 23.

@HolaPhineas mi értelme van ilyesmiket írnod? inkább bújj fel a segglyukadba! boldog karácsonyt! x

Erre jöttek is a válaszok, sokan védték Zoet, hogy ő aranyos, és tényleg szeretem engem, és le lehet szállni rólunk, az egyiket még Retweeteltem is, és írták azt is, hogy a Sass Masta From Doncasta-féle beszólásom milyen király. Tudom! Illetve néhányan már jó előre boldog szülinapot kívántak, amitől nagyon elkezdtem mosolyogni.

Estefelé átmentünk a lányokhoz megünnepelni a szülinapomat, és egyben egy előkarácsonyt is tartani. A kapuban Zoe rögtön a nyakamba ugrott, és le sem szállt rólam addig, amíg be nem mentem, és persze eközben úgy csimpaszkodott rám, mint egy kis majom  Mindenki üdvözölt mindenkit, majd leültünk valahogyan a négyszemélyes kanapéra nyolcan. Úgy sikerült a leosztás, hogy én, Hayley, Zayn és Liam leültünk a kanapéra, Zoe az ölembe, Harry az egyik karfára, Ivs a másikra, Niall pedig elfeküdt Haysen és a fiúkon. Zoe elkezdte énekelni a ’Boldog Szülinapot’, és mindenki bekapcsolódott, majd gyorsan kirohant, és egy mézeskalácsokból álló tortát hozott be, majd mindenkinek adott belőle egy kicsit. Na, hogy ilyen tortám se volt még, az is biztos!

Betettük a Grincset, és azt néztük, közben persze beszélgettünk, és kielemeztük a filmet, például, hogy milyen ronda baba volt a Grincs. Aztán Zoe felpattant, hogy mindjárt jön, nyugodtan nézzük a filmet, ő már sokszor látta. Mikor percekkel később se jött vissza, utána mentem én is, kockáztatva azt, hogy vagy Harry vagy Nialler elfoglalja a helyemet, de ez most nem zavart annyira. Zoe fönt volt a szobájában, úgy tűnt, már várt rám, mert mikor beléptem, rögtön a nyakamba ugrott, és csókolni kezdett.

-          Reméltem, hogy vetted az adást. – motyogta két csók között.

-          Ez az ajándékom? – kérdeztem vigyorogva, mire csak bólintott egyet.

-          Az egyik. A másikat holnap reggel kapod meg.

-          Boldog szülinapot nekem! – énekeltem, majd újra megcsókoltam.

Ismét rájöttem, miért szeretem annyira ezt a pöttöm lányt, ezt a vörös hajú szépséget, aki éppen itt áll előttem. Óvatosan elfésültem egy tincset az arcából, majd azt suttogtam.

-          Nagyon szeretlek, Zoe Proud!

-          És én is nagyon szeretlek, Louis Tomlinson. – mosolygott.

Másnap reggel indultam haza Doncasterbe. Zoe nem akart jönni, azt mondta, még túl korai lenne, de menjek csak, és érezzem jól magam a családommal. Különben is, ismét meglátogatja az anyukáját, hogy szegény ne érezze egyedül magát, és még Dannyvel is meg kell beszélnie valamit. Erre persze kicsit nagyon begurultam, hogy ő csak ne beszélgessen azzal a beképzelt és undorító gyerekkel, de biztosított róla, hogy tisztáz mindent, maximum majd jól odaver neki. Erre a kommentre elmosolyodtam, és egy picivel nyugodtabban vágtam neki az útnak.

Hiányoznak már a húgaim, anyukám, a nevelőapám, és mindenki. Lottie tegnap reggel felhívott, hogy viszem-e magammal Zoet, és sajnos le kellett őt lomboznom, mert hát ugye Zo nem jön, de megígértem neki, hogy egyszer még találkoznak. Ugyanis Lottie és Fizz imádják a csajokat, teljesen meg vannak bolondulva értük, és mikor megtudták, hogy Zoeval együtt vagyunk, szinte követelték, hogy találkozhassanak velük, és azt mondták, kitagadnak, ha nem lesz így. És ezt a telefonba is elmondta nekem  de megnyugtattam, hogy biztos teljesülni fog ez a feltételük, sőt, lehet valamelyikőjük ezt kapja majd tőlem szülinapjára. Phoebe és Daisy is szereti a lányokat, bár ők inkább Markot szerették, mert „annyira cuki”, és kérdezték, hogy őt ismerem-e. Markot annyira nem ismerem, szerintem nem is nagyon beszéltünk még, talán egyszer, akkor se sokat. De nekik is meg kellett ígérnem, hogy találkozhatnak kedvencükkel. Majd a lányok segítségét kérem.

Mikor hazaértem, a karácsonyfa feldíszítve fogadott, és a lányok ahogy beléptem, sikítozva fogadtak. Fizz és az ikrek odarohantak hozzám, és megöleltek, Lottie kivárta a sorát.

-          Hiányoztál bátyus. – mondta, mikor őt is megöleltem.

-          Te is, hugi. – pusziltam meg a feje búbját.

-          Ugye legközelebb, ha jössz haza elhozod Zoet is? – pattant oda mellém Fizzy, szőke haja meglobogott.

-          Ígérem.

-          Esküszöl?

-          Esküszöm.

Elköltöttük a karácsonyi vacsorát, beszélgettünk anyuékkal, aztán a lányok megnézették velem a Grincset még egyszer, aztán mentek lefeküdni. Természetesen az nem is nagyon érdekelte őket, hogy én otthon vagyok, hanem hogy Zoe milyen a valóságban. Fizzy tizenkét éves létére azt kérte, hogy meséljek neki esti mesét  és amikor megkérdeztem, miről szóljon, azt mondta, hogy Zoeról. Minden félét tudni akart róla.

-          Tényleg olyan szép élőben, mint a TV-ben?

-          Sokkal szebb. – mondtam mosolyogva, ahogy felidéztem magam előtt. Adtam egy puszit Fizzy homlokára, és én is elmentem lefeküdni, hogy Zoeról álmodhassak.

Zoe

Mikor hazaértem Bristolba első dolgom volt, hogy lepakoljak, és odaadjam anyunak az ajándékát. Le sem lehet írni, mennyire boldog volt, mikor meglátta az ezüst étkészletet, és a wokos serpenyőt. Ő pedig nekem egy medált adott, amibe bele volt gravíroztatva, hogy ’Forever and ever’. Azt mondta, hogy tetessek bele képet rólam és Louisról, mert ő már látja, hogy mi sokáig együtt leszünk. Erre a mondatra könnyek gyűltek a szemembe, és jó szorosan megöleltem Anyut.

Aztán második utam Daniel Harper házához vezetett, hogy elbeszélgessek a fejével. A házuk mit sem változott, csupán most kint volt pár égő a verandán. Becsöngettem, és rögtön Daniel nyitott ajtót. Szemei meglepettséget sugároztak, talán egy csipetnyi reményt is, miközben végignézett rajtam.

-          Zoe. – lehelte végül.

-          Beszélnünk kell. Most.

Értett a szép szóból, és eljött velem sétálni. Percekig szótlanul lépdeltünk egymás mellett a vékony hóban, majd úgy gondoltam, ideje elkezdeni.

-          Danny, örülnék, ha békén hagynál minket Louis-val. Nem meleg, ahogy te gondolod, és szimpla féltékenységből nem kell gonoszkodnod.

-          Gondoltam, hogy valami ilyesmi fog kikerekedni ebből. – hajtotta le a fejét. – Figyelj, Zo, én sajnálom, amit aznap mondtam, csak dühös voltam, mert… ő híres meg minden, és meg csak egy srác vagyok, akit dobtál valami szupersztár miatt.

-          Sajnálom, Danny. De… tudod milyen a szerelem… nem lehet irányítani.

-          Tudod, ritka pillanatok egyike az, amikor te ilyen mély és komoly dolgot mondasz. – húzta pajkos mosolyra a száját, mire meglöktem a vállammal. Bár így is csak a karját sikerült eltalálnom, mert egy fejjel magasabb volt nálam. – Szóval, elfogadom a döntésed. És nem foglak szekálni titeket. Csak egy kicsit. Talán Twitteren.

-          Köszi, Danny.

-          Búcsúcsók?

-          Daniel Harper, nekem barátom van! – nevettem, mert láttam, hogy nem gondolja komolyan.

-          Jó, tudom. – heherészett ő is. – Boldog Karácsonyt, Zoe. – mondta, mikor ismét a házuk elé értünk, és már búcsúzkodtunk.

-          Boldog Karácsonyt, Daniel. – öleltem meg.

Úgy tánik, Karácsonyra minden a helyére áll. Kibékültem Dannyvel, Anyu minden ellenére boldog, Louis a családjával tölti az ünnepeket, én pedig hazafelé tartok, miután elköltöttük a karácsonyi vacsorát.

Louisnak reggel odaadtam az ajándékát, ami nem más volt, mint egy jegy egy The Fray koncertre, ami az egyik kedvenc bandája. Majd kiugrott a bőréből, és teljesen felpörögve indult haza Doncasterbe. Persze, azon aggodalmaskodott, hogy mi lesz Dannyvel, meg hogy egyáltalán hogy jutok el Bristolba. Nem tudta, hogy már van jogsim, a kis butus. Kölcsönöztem egy autót, lehoztam Ivset is, és ő majd hazajön vonattal. Legalábbis ő azt mondta.

Hayley

Nina és Blake átjött Karácsonyozni. Nagyon tetszett nekik a ház, Ninsnek főleg a kanapé, amiért olyan nagy és puha. Blake pedig a tévét akarta elvinni magával, mert annyira tetszett neki, de lebeszéltem róla. Jött az ajándékátadás. Ninának egy új ruhát vettem, és egy, a nevével ellátott, szép, díszes mézeskalácsot. Blake is kapott egy névre szólót  valamint egy tök drága parfümöt, amiért már olyan régóta nyivákolt. Tőlük pedig közösen kaptam egy, ferge- most figyelj! –teges kocsit! A jogsimat még a nyáron tettem le, csak eddig nem volt mit vezetnem. De most, hohó! Egy gyönyörű autót kaptam, sötétszürkét, fénylőset, tisztára oda voltam, meg vissza érte. Kaptak is egy-egy nagy cuppanósat tőlem, meg egy csontropogtató ölelést is.

Hayley Carson @Hayley_RQCarson                                                                                december 24.

Hivatalos! Nekem vannak a legjobb tesóim a világon!! Imádlak titeket @BlakeyC és @NinaCarsonOff !!

Mellékeltem egy régebbi képet is, ami még az egyik X Factor próbán készült. Imádom a tesóimat!

Novella verseny díj

Sziasztok! Oké, nagyon úgy néz ki, hogy a lentebb említett novella versenyt megnyertem!:D Nagyon boldog vagyok most, tisztára vigyorgok, meg minden!:D

 

Hú, nem is tudok mit mondani, nagyon jól esik!:D 

És amúgy az enyémre még mindig lehet jelentkezni!:)

Gondolom érdekel titeket a novella maga is, ezért felrakom nektek.:) A történet "dala" a Summer Love (bár szerintem ez kitalálható...), és hát úgy tűnik, hogy elég jó volt ahhoz, hogy Alexa L. Wozde versenyén első helyezett legyek. 

Noémi xxx

Summer Love

„Nem vagyok vicces, csak nagyon gonosz, és az emberek azt hiszik, viccelek.”

Utálok a nagymamáméknál lenni. Nem azért, mert nem szeretem őket, vagy ilyesmi, de a hely, ahol laknak egyszerűen unalmas. Márpedig ők mindig elküldenek, hogy sétáljak a környéken, fedezzem fel a városkát, csakhogy nekem semmi kedvem sincs a szürke kis helységben bandukolni egyedül. Ám Anyu ezt a problémát is megoldotta. Mivel év végi jegyeim nem lettek olyan fényesek, mint azt ő remélte, ezért egyszerűen lepasszolt nagyszüleimhez majdnem két teljes hónapra. Csak az utolsó két hétre mehettem haza, hogy felkészülhessek az iskolára. Oké, ez a büntetés azért, amiért se a fizikát, se a bioszt nem vágom, és a tanárok is utálnak? Megértő vagy, Anya…

Dewsbury egy kisváros nyugat-Yorkshireben, kb. 3 órányira Londontól. Anyuék vonattal küldtek el ebbe a városkába, aminek bár van központja, meg minden, de barátok nélkül ez édeskevés. Azt hiszem, nyár végére olyan poshadt leszek, mint egy régi könyvtári könyv.

Mami és Papi nem túl bőbeszédűek. Általában elküldenek, hogy szívjak egy kis friss levegőt, ne aszalódjak bent a szobában, és hiába érvelek azzal, hogy senkit sem ismerek, és a tetejébe még meleg is van, ők csak kihessegetnek az ajtón, és menjek, amerre akarok. Azt se kötik meg, mikorra kell hazaérnem, és normális esetben ennek örülnék is, de az ég szerelmére, két hónapig egyedül kell sétálgatnom ebben a városban naponta! Meghalok!

Ilyenkor Apa azt mondaná, keressek barátokat. Ja, ha az olyan egyszerű lenne! Először is, nem mehetek oda egy vadidegenhez, hogy „Helloszia, leszünk barik?”. Másodszor, senkinek sem jön be a modorom. Nos, mondhatni egy kicsit bunkó vagyok, főleg azokkal, akiket nem ismerek, és hát eléggé meg tudok sérteni mindenkit. Nyilván ezért utálnak a tanárok…

Úgy érzem, mintha menten a forró betonra olvadnék, hisz itt koránt sem oly megszokott a jóidő, és bár lehet, hogy egyes külföldieknek ez az idő pont kellemes, én úgy érzem, mintha egy feltört tojás lennék, amit kint hagytak a napot. Szörnyű!

Ekkor egy erős váll löki arrébb az enyémet, ezáltal elvesztem egyensúlyom, és a drága kicsi milliárdokat érő popóm (ne vegyétek ám komolyan!) a földre zuhan. Azonnal kikívánkozik egy még nem is olyan durva és bunkó beszólás, hogy legalább érzékeltessem a tankkal, aki letarolt, hogy nem esett valami jól eme gesztusa.

-          Szarjál sünt!

A „tank” megfordul, és rám mereszti égszínkék szemeit. A másodperc tört része alatt teljes testével megfordul, és odasiet hozzám. Most, hogy már közelebbről is megvizsgálhatom, észre veszem, hogy a taroló-gépezet nem is olyan csúnya, sőt, kifejezetten helyes, olyan típus, aki ha megölel, szét olvadsz a karjai közt, és lefolysz a legközelebbi csatornanyílásba. Szőke haja kuszán áll, fogait átlátszó fogszabályzó díszíti. Azonnal bocsánatkérésekbe kezd, s kezeimnél fogva gyorsan felhúz, és miközben szája egyre csak jár, végigpásztázza a testemet.

-          Oké, most kivételesen megbocsájtok. – mondom, hogy végre abbahagyja a dumálást. Már idegesített a „Én nagy sajnálom, tényleg, nem akartalak fellökni, kérlek, bocsáss meg!” duma. A fiú halványan elmosolyodik, látva, hogy semmi bajom, de ez a pöttöm mosoly is azonnal eltűnik, amint meghallja a hangomon, hogy nem vagyok jókedvemben. És igaza is van. Legszívesebben kivágnék egy tévét az ablakon.

-          Amúgy Niall vagyok.

-          Várj, kitalálom, a vezetékneved Tank.

-          Majdnem. Horan. Niall Horan. – úgy látszik, sértésemet kicsit sem vette a szívére, s ez meglep. Eddig bárkivel találkoztam, legyen az menő nagydumás vagy hisztis plázapicsa, mindig visszaszólt valamit, vagy legalábbis vágott egy pofát. Ő meg csak kedvesen válaszol.

-          Hova futottál? – próbálom tovább sértegetni, mintegy reflexből, felhasználva az angol szóviccek varázsát.

-          Eddig még soha nem hallottam ezt a viccet. – neveti el magát, és úgy nevet, mint azok a hülye rajzfilmfigurák, akiktől neked is nevetni támad kedved. Egy picit elmosolyodok, de éppen csak annyira, hogy ő ne vehesse észre.

-          Most hallottad. – közlöm ugyan azon a hangomon, amit eddig is használtam, a „gonosz-vagyok-és-tudhatnád” hangomon. Nem vette figyelembe.

-          Vicces vagy. – közli egyszerűen.

-          Inkább csak gonosz.

-          Miért lennél gonosz?

-          Hagyjuk. Nos, Niall Horan, ha nem zavar, én mennék tovább utamra, te meg csak folytasd ártatlan lányok ledózerolását, sok sikert hozzá! – mutatom fel szarkasztikusan a nagyujjam, miközben bájvigyorgok, aztán pedig mogorva képpel elindulok. Ám alig teszek két lépést, mosoly kúszik az arcomra.

Niall az első olyan ember, aki nem vette zokon, ha sértegettem, fel se tűnt neki, és ez valamiért tetszik. Eddig egyetlen egy ilyen emberrel találkoztam: Tammyvel. De Tammy most Spanyolországban sütteti a hasát, miközben szexi spanyol pasik legyezgetik őt pálmalevelekkel, és szürcsöli a koktélját. Biztos vagyok benne, hogy ezt teszi. Lényeg a lényeg, csak Tammy képes elviselni a beszólásaimat, illetve jól fej becsapni  ha túl mentem a határon. Most valószínűleg fogna egy serpenyőt, és tarkón baszna vele, ha itt lenne, de hát nincs itt, szóval szabadon randalírozhatok. Ám, mint pár perccel később észre veszem, a „tankom” követ, s egy óvatlan pillanatban elkapja a vállam, és maga felé fordít.

-          És téged hogy hívnak? – kérdezi kedvesen, ami miatt egyszerűen csak elfutnék tőle, ám ha már Tammyhez hasonlítgattam, aki nélkül pedig tényleg szörnyeteg lennék akkor ennyit megérdemel.

-          Jade. Jade Robinson.

-          Örülök, Jade. Idevalósi vagy? – érdeklődik, miközben az ujjaival babrál az oldalánál.

-          Nem. Csak leküldtek ide poshadni. – vallom be neki őszintén, és meglep, hogy nem valami olyasmit nyögtem be, hogy „Mit érdekel?” meg „Hagyjál lógva!”. Valószínűleg az előbb említett hasonlóság miatt.

-          Hogy-hogy?

-          Rossz jegyek, anyuci begurul, kicsi lányt elküldik a mamihoz a nyárra. – nyafogom.

-          Hát, ez nem jó. Viszont az jó, hogy találkoztunk. – mosolyodik el, és észre sem veszem, én is elvigyorodom. – Hát, akkor gondolom nincs sok programod holnapra… Mármint azt hiszem, nincs errefelé sok ismerősöd…

-          Egy sincs.

-          Akkor mit szólnál ahhoz, hogyha holnap kicsit körbevezetnélek? Én már a harmadik nyaramat töltöm itt, tudok tájékozódni. – villantja ki fehér fogait, amin átlátszó fogszabályzó van. Most randira hív?! Végül is, ha úgy nézzük, eddig még egy fiú sem mert randira hívni. Talán rendesnek kéne vele lennem?

-          Hát… oké. – adtam be végül a derekamat, és nem ismertem magamra. Kedvesen (!) elcsevegek (!) egy sráccal (!), aki helyes (!). Ilyet még nem sikerült összehoznom…

-          Rendben, akkor mondd el, hol laksz, és holnap délután érted megyek. Együtt felfedezzük a várost. – villant ezer-wattos mosolyt, s én engedelmesen elmondom neki nagyszüleim címét, közben pedig ismét elkezd motoszkálni az agyamban, hogy ez nem én vagyok, hogy Niall mennyire megváltoztatott engem egy pillanat alatt. – Akkor holnap. Szia! – köszön el, és alakja csakugyan távolodni kezd, sőt, mikor azt hiszi, már nem figyelek, egy aprót ugrik a levegőbe, s két sarkát összeérinti, mint valami hülye rajzfilmfigura. Máskor oda vetettem volna, hogy „Mit pattogsz?”, de most csak egy kis mosolyra futja tőlem.

Másnap Niall csakugyan felkeres délután három körül, és csakugyan elmegyünk megnézni a várost. Megmutatja nekem Dewsbury nevezetességeit, majd a kedvenc helyeit, és végül bemutat a bátyjának, Gregnek és két haverjának, Melanienak és Peternek. És ismét teljesen kifordulok önmagamból, hiszen kedvesen bemutatkozom nekik, nagyszerűen elcsevegek velük, és még csak egy gonosz beszólást sem ejtek! Egy parkban végül megtaláljuk az ideális helyet az ismerkedésre, egy-egy fagyi társaságában, ám az én két gombócos csoki-sztracsatella fagyim Niall pénztárcáját soványítja, mivel az ír fiú mindenképpen meg akart hívni a jeges csodára. Végül elfogadom, s leülök a kis társaságba, miközben figyelmesen hallgatok. Eszembe jut, hogy talán újra kezdhetném. Talán nem kéne velük bunkónak lennem, talán lehetnének barátaim. Hiszen Greg, Melanie, Peter és Niall is nagyon jó fejek, és most kivételesen úgy érzem, hogy velük tudnék akár úri hölgy módjára is viselkedni, de legalábbis olyan Tammysen, s végül picinke agyacskám azt az érvet hozza fel, hogy nem kéne egyedül és unalmasan töltenem a nyaramat. Így hát hallgatok a fejemben lévő kis rózsaszín szervre, és összebarátkozok a drewbury-i „bandával”.

Hetek telnek el, s a mi kis ötös csapatunk egyre jobban összemelegszik, csak úgy, mint mi Niallel. A szőke fiú állandóan flörtölni próbál velem, amit végül is nem utasítok el, hiszen egyszer élünk, élvezzük ki. Egyik nap például, mikor zuhogott az eső Niall kivitt a kis kikötőbe, és onnan néztük a folyócskát, miközben Niall pulcsija „védett meg” az esőtől. Életemben először nagyon jól elszórakoztam egy olyan valami társaságában, aki nem Tamara Winterfield, a maga szeplős pofijával.

Újabb hetek telnek el, és Niall meghív egy fesztivál-féleségre, amit minden évben megrendeznek a városban, és állítólag jó móka. Rábólintok a kedves invitálásra, hiszen Nagyiékat nagyon nem érdekli, mikor megyek haza, annyit kötöttek ki, hogy ne legyek olyan részeg, hogy összetörjem az antik vázájukat. Ők tudják.  Áthívom a kis vörös hajú Melaniet, hogy segítsen kiválasztani a megfelelő öltözéket a „fesztiválra”, ami inkább majális, de ez most nem érdekes. Végül egy egyszerű, fehér, mintás trikóban egyezünk meg farmersorttal és egy Toms cipővel. Hajamat lófarokba fogom, csuklómra pár karkötőt teszek, és elégedetten forgok a tükör előtt. Egy fél órával később Melanievel karöltve indulok el a főtérre, ahol az egész hacacáré van. Niall, Greg és Peter már ott vannak, és szinte azonnal észreveszem, hogy legurítottak már egy pár sört. Niall boldogan kacarászik, miközben néha egyet-egyet szökken, Greg vihogva figyeli öccse tevékenységét, miközben egy csajt próbál fűzni, Peter pedig azonnal odatámolyog hozzánk, és magával húzza Melaniet. Én vigyorogva Niallhöz megyek, kezem óvatosan a vállára teszem, mire megfordul, és jó hangosan felkiált:

-          Jade! Hát megjöttél! – ordít a fülembe, és jó szorosan megölel. – Már vártalak. Kérsz valamit inni? Hát persze, hogy kérsz! Csapos, egy sört a szép hölgynek! – hadar, és most még jobban hallatszik jellegzetes ír akcentusa, amit főleg most, hogy részeg cukinak találok. Egy fél perc sem telik el, és Niall a kezembe nyom egy jó nagy műanyagpohárnyi sárga lét. Úgy vagyok vele, mit veszíthetek, így hát egyharmadát megiszom egy huzatra. Niall önfeledten tapsolni kezd, és hirtelen megragadja a derekamat, hogy a színpad felé húzhasson. – Hú! Imádom ezt a bandát! Black Spider! – harsogja, miközben egyre húz be a tömegbe, én pedig próbálom nem valaki fejére borítani a sörömet. – Helyi banda, és nagyon jól nyomják, nem? – fordul felém, kék szemei kicsit sötétebbnek hatnak, valószínűleg attól van, hogy már nem józan.

-          De. – próbálom túlkiabálni az őrjöngő tömeget, miközben lötyögni kezdek a zene ritmusára. Valóban eléggé fülbemászó a dallam, és azon kapom magam, hogy dúdolgatom a refrént.

Mikor vége van a számnak, és mint kiderült, a banda fellépésének is, Niall kivonszol a tömegből, és elégedetten elmosolyodik, mikor észre veszi, hogy a bulizás közben az egész pohár sört felhajtottam. Elhúz egy kis, fehér sátorhoz, hogy kérjen még nekem italt, de amint odaérünk, hirtelen szembefordít magával, és forró és sörízű ajkait az enyémekre nyomja. Normális esetben talán még tiltakoztam is volna, de miután egy pohárnyi alkohol volt bennem, nem hogy erőm, de akaratom sem maradt, hogy ellenálljak. Óvatosan kóstolgatjuk egymást, mígnem nyelve elkezd táncolni az enyémmel, és ami még izgatóbb, a zene ritmusára, és nem érdekel, hogy éppen az egyik „nyári-barátommal” smárolok részegen egy dewsbury-i fesztiválon. Jobban lefoglal a szőke fiú játéka, ahogy ajkai egyre vadabbul tépik az enyémeket, és ahogy egyik tenyere finoman végigsimít a hátamon. Én a hajába túrok, úgy próbálom kényeztetni  ám hirtelen a teljes öntudatlanságból felébreszt egy gondolat.

Ez volt életem első csókja. Igen, még sosem csókolóztam. A fiúk általában messzire elkerültek, mert nem mertek kikezdeni velem, főleg nem flörtölni, vagy járni velem.

És innen is látszik, hogy Niall más. Őt nem érdekelte, mennyire vagyok bunkó vele, ő, a kis ír manó meg akarta mutatni az élet egy szebb oldalát. És örülök, hogy mikor én otthagytam őt, utánam jött, és egyszerűen teljesen kifordított önmagamból. Örülök, hogy hála neki összeismerkedhettem Peterrel, Greggel és Melanieval, hogy hála neki nem unalmas a nyaram. És jelenleg annak is örülök, hogy bár részegen, de őt csókolhatom meg először, neki adhatom életem első csókját, mely még mindig tart, és félő, hogy lassan megfulladunk.

Mintha csak gondolatolvasó lenne, Niall ajkai abbahagyják a mozgást, és égszínkékes szemeit rám emeli. Halványan elmosolyodik, mikor látja, hogy nem akadok ki, hogy nem vágom pofon, esetleg nem rúgom tökön. A pillanatnyi csendet végül én töröm meg azzal, hogy átkarolom a nyakát, és szájához közel ennyit suttogok:

-          Mire vártál eddig?

Kérdésemre a válasz egy egyszerű vállrántás, majd egy újabb heves csók, amitől a hidegrázás végigfut a gerincemen, egészen a kis lábujjamig  majd onnan vissza a fejem búbjáig. Mikor ajkaink ismét szabadok, Niall megfogja a kezem, és elkezd húzni maga után.

-          Pár utcányira lakunk, és nincs otthon senki. Jössz? – villantja elő kisfiús mosolyát, s én a kábulattól rögtön beleegyezem.

Valóban csak pár utcányira volt a házuk, és miután kinyitja a bejárati ajtót, és elkísér a szobájáig újra csókolni kezd, nekilökve engem a falnak, miközben ujjai az oldalamat cirógatják, az én kezeim pedig ismét a hajával babrálnak. Percekkel később már az ágyon vagyunk, ő fölöttem tornyosul, miközben mélyen magamba szippantom bódító illatát. Az éjszaka hosszúra nyúlik számukra, s ebből végül az kerekedik ki, hogy Niall nem csak az első csókomat kapta, hanem annál valami sokkal fontosabbat is. És nem bánom, egy perctér se, egy mozdulatát se.

Másnap reggel egy halk, dörmögő hangra ébredek, ami a fülembe dúdol egy számomra ismeretlen dalt, s én mosolygva fordulok a szőke fiú felé, aki mikor meglátja, hogy ébren vagyok, elmosolyodik, és egy apró csókot lehel ajkaimra. Tagjaimat komótosan nyújtóztatom ki, szinte hallom, ahogy a csontok a helyükre roppannak minden egyes mozdulatnál. Egy nagyot ásítok, s ezután kómás hangon szólok Niallhez.

-          Milyen nap van ma?

-          24-e. – válaszol egyszerűen, szemeit még mindig rajtam legeltetve. A válasz lassan jut el a tudatomig, ám mikor megértem, hogy mit mondott Niall, azonnal felpattanok, és úgy nézek rá, mint aki szellemet látott.

-          Mi a baj? – kérdezi, miközben összevonja szemöldökét, és ha nem lenne a dolog életbevágóan fontos, talán még el is mosolyodnék ezen a mozdulatsoron.

-          Ma indul a vonatom. – suttogom végül, és érzem magamon Niall értetlen tekintetét.

-          Az… nem lehet. – leheli, és véleményén én is osztozom – nem lehet, hogy máris véget ért a nyár. – Jade, nem mehetsz el! – húz magához, mire az arcomat meztelen mellkasába fúrom, úgy próbálom nyugodtan mérlegelni a dolgokat.

Mullingar Írországban van. London tőle mintegy 700 km-re. Á, nem is sok. Végül is csak egy jó nagy adag víz meg szárazföld választ el minket!

Órákkal később már a vonatállomáson állok a bőröndjeim és Niall, Peter, Greg valamint Melanie társaságában. Egyesével elbúcsúznak tőlem, és bár szomorú vagyok, a tőlük való búcsúzkodás nem fáj annyira, mint az én valódi szőke hercegemtől, aki kihasználja azt a kevés időt, amíg a többiek elmennek kávét hozni.

-          Hát, akkor gondolom… majd még beszélünk… - mondom reménykedve.

-          Nem akarom, hogy hívj. Nem akarom, hogy úgy emlékezzek rád, hogy nem hívtál. Az én kis nyári szerelmemként akarok emlékezni rád. – válaszol, és én érzem, hogy a szíven apró darabokra törik össze. Nem akar velem beszélni?

-          Miért? – kérdezem halkan.

-          Sokkal rosszabb lenne, ha egy idő után megszakítanánk a kapcsolatot, és úgy emlékeznénk egymásra. – simít végig az arcomon.

-          Ígérd meg, hogy emlékezni fogsz rám. – torkomban megjelenik az a bizonyos gombóc, és könnyek fedik el a látásom.

-          Sosem tudnálak elfelejteni.

-          Ez most tök olyan, mint egy elcsépelt szappanoperában. – szipogom fojtott hangon, miközben ő aprót kuncog.

-          Ez az egyetlen szappanopera, ami nem akarom, hogy véget érjen.

Szemei őszinteséget sugallnak, és pillanatokon belül érzem, hogy ajkait utoljára enyémekre tapasztja, és nyelve óvatosan lejti táncát enyémmel. Az édes, de mégis fájdalmas búcsúzkodást a hangosbemondó hangja zavarja meg, és én kétségbeesetten Niall gyönyörű szemeibe nézek. Próbálom örökre elraktározni magamban a képét, miközben lassan hátrálok a vonat felé, amely hamarosan haza visz, el a szerelmemtől, el a srácoktól és el azoktól a nagyszerű élményektől. Niall szemei könnyektől csillognak, de próbál mosolyogni, miközben feladogatom a csomagjaimat a vonatra, és végül felszállok. Hevesen integetni kezdek, puszikat dobálok, és felidézem magamban az itt eltöltött számomra oly kedves időt.

Ez volt életem legjobb nyara, és nem csak azért, mert megtaláltam Niallt. Barátokra leletem, és életemben először kedves voltam másokhoz. Az unalmas nyár, amilyennek először hittem hirtelenjében egy varázslatos kalanddá változott, ami most sajtos véget ér, s én szipogva ülök le egy üres fülkébe, miután elhagytuk az állomást, és már nem látom a szöszke fiú távolodó alakját. Könnyeim magatehetetlenül törnek utat, miközben Dewsbury tája elrohan mellettem.