2012. május 27., vasárnap

24. Egy szó


Sziasztok! Tudom, sokat vártatok erre a részre, nem tudom, megérte-e, de itt van! Kommenteket várok! Remélem, nincs harag, hogy ilyen későn hoztam, csak összejött minden. 



Louis

Egy szó. Egy egyszerű, aprócska szó, és mégis oly’ nehéz kimondani. Hisz nem maga a szó, a jelentése a fontos. És, bár Én tényleg így vélekedek, tényleg nehéz számomra kimondani. Hisz’ Eleanornak is milyen soká vallottam be! De Zoe… Zoe más… Zoe egy angyal, egy tündér, egy csodálatos lény… Minden vele töltött percem őszinte, és boldog. Minden pillantásával meg tudna ölni, de csak azért, mert olyan gyönyörűek a szemei. Meg a mosolya. Meg mindene.
-     … szeretlek… - fejeztem be halkan a mondatot azzal a nyolc betűs szóval, amit oly’ nagyra tartanak, és mely számomra is oly fontos.
-      Louis… - suttogta elképedten Zoe. Jaj, ne! Elsiettem volna? Vagy Ő nem szeret? Nem igaz, mindent elrontottam! Mielőtt bármit is mondhattam volna, Zoe elmosolyodott, és megszólalt. – Én is szeretlek. 
Puha ajkait az enyémekre tapasztotta, nyakamat lassan átkarolta, míg én a derekánál fogva húztam közelebb magamhoz. Istenem, mennyire vártam már ezt a pillanatot! Hogy kimondhassuk ezt egymásnak! És végre kiderült, hogy Ő is szeret! Olyan boldog vagyok! Óvatosan elfektettem a fűbe, így fölé kerekedtem, de egy percre sem váltunk el egymástól. Olyan jó volt érezni, tudni, hogy szeret. Még mindig ezen pörgök!
-          Louis… – szólalt meg, mikor egy óvatlan pillanatban levettem ajkaim övéiről.
-          Hmm? – kérdeztem, miközben még mindig ajkát kerestem.
-         Akkor ez most hivatalos? – vigyorgott. Miközben egyik kezével távol tartott magától. Válaszul csak bólintottam.
-          Holnap lesz a döntő, ugye? – kérdeztem. Most Ő bólogatott. – Zoe, Én felvállalom, hogy szeretlek téged. – mondtam lassan.
-          Tényleg? – pislogott.
-          Tényleg. – érintettem orrom övéhez, majd újra megcsókoltam.
-          Öhm, Louis… van egy bazi nagy pók a hajadban. – mondta halkan.
-        Szedd le! Szedd le! – ugrottam fel, és megráztam a fejem. Mikor már kellően elszédültem, láttam, hogy Zoe magában mosolyog.
-     Még ott van! De várj, hozok valamit, amivel leszedhetem! – Ő is felállt, és visszament a piknik helyszínére, majd az egyik cipőjével tért vissza. Meglendítette a lábbelit, és megütötte vele a fejemet.
-          Te most hozzám vágtál…. Egy cipőt? – kérdeztem.
-         Igen. De lejött a pók. – mutatta a talpát. Fúj. – Gyere, szerintem menjünk haza. – nyújtotta a kezét.
Megfogtam puha tenyerét, ujjainkat összekulcsoltuk, összeszedtem a cókmókot, és elindultunk hazafelé.

Ivy

Másnap reggel szokásomhoz híven kómásan keltem. Viszont volt bennem némi izgalom is, ugyanis ma be kell menni próbára az X-Faktor fináléja miatt. Jó lesz újra látni Markot és Elt! Még Ceciliat is… Na, meg a PlasticBoyzt! Egyszóval, az egész X-családot. Rápillantottam a telefonom órájára, ami reggel nyolcat mutatott. Ideje felkelni! Lassan felálltam, és lesétáltam a földszintre. Még senki sem volt ébren, ezért külön jó! A konyhába lépkedtem, ahol is pár fiók nyitogatása után megtaláltam, amit kerestem. Gonoszan elvigyorodtam, majd kezemben egy lábassal és fakanállal (Hogy van egyáltalán ilyenjük?! Cöhh, még tuti nem használták!) visszamentem az emeletre. Még annyi jószívűség volt bennem, hogy nem mentem be a szobákba, hanem csak a folyosón álltam meg, és a fakanállal ütni kezdtem a lábast.
-          Jó reggelt, álomszuszákok! Ideje kelni! – csapkodtam továbbra is a fakanállal.
-          Ó, hogy rohadnál meg….! – hallottam az első elhaló hangot, Harryék szobájából.
Nyílt mellettem az ajtó. Hayley sétált rajta ki félálomban, megragadta a kezem, és kitépte belőle a fakanalat.
-          Miért? – kérdezte szenvedve.
-          X-Faktor próba! – kocogtattam meg a homlokát.
-     Tényleg! – ütött be a felismerés, szemei hirtelen hatalmasra tágultak, és berohant a szobába.  – Csajok, van egy óránk elkészülni és odaérni! – kiabált.
-        Miért nem lehet csendben maradni?! – csattant fel valaki ismét a zárt ajtó mögül, és pár perc múlva a hanghoz test is csatlakozott. – Valaki aludni szeretne. – mondta kócos fejjel Louis.
-          Az lehet, de nekünk X-Faktor próba lesz. Bevinnél minket?
-          Nem! – vágta rá Lou.
-          Naaa, légyszi’! – vágott kutyapofit Hayley.
-          Louis! – jött ki Zoe is.
-          Adjatok tizenöt percet, és mehetünk! – mondta gyorsan Lou. Mi Zoera vigyorogtunk.
-          Mi van? – kérdezte.
-          Semmi. Menjünk készülődni!
Először Én foglaltam el a fürdőt, mivel Én keltem a legkorábban. Megmostam az arcom, kifésültem a hajam, ami természetesen visszaugrott hullámos állapotába, ezért kicsit rásegítettem, feltettem egy kis sminket, és a fejem készen is volt. Ruhának meg felvettem egy egyszerű, lenge, piros topot és egy fekete csőnadrágot. Mikor elkészültem, kimentem a fürdőből és Hayley startolt a helyemre. Zoe az ágyán ült, látszólag próbált felkelni. Lehuppantam mellé.
-          Na, és mi volt este? – kérdezte vigyorogva.
-          Hát… - húzta. – Kimondta! – csapta össze két tenyerét boldogan.
-          Mit?
-          Hát, hogy szeret, és hogy felvállal! – ekkor felpattant, és kisebb örömtáncot járt.
-          Az király! – mosolyogtam. – Mikor?
-          Ma, az X-Faktorban. Ők lesznek a meglepetés-fellépők, és akkor.
-          Hú, irigyellek! – nevettem. – Mármint, nem Louis miatt, hanem hogy ilyen jó fej fiúd van.  
-       Hát, igen, jobbat kívánva se kaphatnék! – ugrált. Sugárzott Róla a boldogság, és ez Rám is rám ragadt.
Időközben Hayley is végzett, haja loknikban hullott a vállára, ami kilógott a pántos, lila felsőjéből, és Ő is fekete csőnacit vett fel. Elmondtam Neki, mit mondott Zoe, és Ő is tökre felvillanyozódott. Aztán kopogtak. Louis feje kukucskált be az ajtón.
-          Sziasztok! Mehetünk?
-          Még Zoe készülődik.
-          Már nem! – lépett ki Zoe is, és immáron teljes volt a csapat.
-          Harry nem jön? – kérdezte Hayley, mikor beszálltunk Loui kocsijába.
-     Ő azt mondta, inkább alszik, majd a Mi próbánkra jön el. De nektek sok szerencsét, előre is! – vigyorgott hátra.
-          Az utat figyeld, te nagy mamlasz! – mondtam neki.
Körül-belül tíz perc alatt megérkeztünk a helyszínre, ahol Louis kirakott minket, majd hazament. Mikor beléptünk a hatalmas ajtókon, hatalmas kiabálás csapta meg a fülünket…. 

2012. május 20., vasárnap

Sziasztok! :D Most nem részt, hanem egy új sztorit hoztam nektek! :)) Remélem, tetszeni fog! :) Természetesen 1D-s. :)

(katt a képre;))

2012. május 19., szombat

23. "Én...."


Sziasztok! Hát ez most ilyen rövidebb rész lett, de csak azért, mert azt akarom, hogy főjetek a levetekben, hogy mit mondhat Lou Zoenak (bár szerintem lehet sejteni ;)). 



Harry

-          Na, látod, nem volt ez olyan nehéz! – mosolygott.
-          Srácok, kértek pizzát? – ordított ki a konyhából Niall.
-          Szerintem menjünk! – állt fel Hayley.
-          Jó, menj csak, Én is mindjárt megyek. – bólintott, majd elsétált.
Akció indul! Ott volt az asztalon a mobilja, hát előkaptam az enyémet, és megnéztem az vét. A háttere egy kép volt Róla és a bátyjáról. Halványan elmosolyodtam, de most nem volt idő nézelődni, sietni kellett. Megnyitottam a névjegyzéket, és keresni kezdtem Nina telefonszámát. Meg is találtam, és gyorsan bepötyögtem a számokat a telefonomba. Visszatettem Hayley telefonját az asztalra, majd kifújtam a levegőt, és hátradőltem. Ez is megvan. Elégedetten felkeltem, és én is kislattyogtam a konyhába. Niall már megmelegítette a mindig készenlétben lévő pizzát, és szétosztotta a lányok között.
-     Ó, pedig reméltem, hogy Te nem kérsz. – szontyolodott el, és nekem is adott egy szeletet a pizzából.
-          Te most komolyan ezzel a vékonyka szelettel akarod kiszúrni a szemem? – kérdeztem. Niallnál volt kb. a pizza fele, a két lánynál egy normális szelet, nekem pedig egy kis semmit adott. – Éhes vagyok!
-          Nyugi Harry! Majd adok az enyémből. – mosolygott Hayley.
-          Nem kell, túlélem. – sóhajtottam, és pár harapással legyűrtem a pizzámat.
Mivel késő volt, ezért Niallt hazalökdöstük, és mindenki felment a szobájába. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy a lányok alszanak, felhívtam Ninát.
-          Ki vagy és miért titkos a számod? – hallottam meg Nina egyáltalán nem kedves hangját.
-          Nina! Harry vagyok. Segítened kell!
-          Mégis miben tudnék Én segíteni a nagy Harry Stylesnak? – hangjából csak úgy sütött a gúny.
-          Hayleyről van szó… - suttogtam.
-          Mi van vele?
-     Nem tudom, mit fogsz gondolni Rólam… de nekem tetszik a húgod. Sőt, nem is… szerelmes vagyok belé… - a végét szinte csak suttogtam, csodálom, hogy meghallotta.
-          Jaj, kicsikém… - hangja hirtelen kedvesebb árnyalatot vett. – Tudom. És tudom, hogy miért kéred a segítségem.
-          Tényleg?
-          Azt akarod, hozzalak össze a húgommal.
-          Pontosan.
-   Akkor idefigyelj! A húgom imádja a romantikát, de nagyon vak tud lenni, ami a jeleket illeti. Egyszerűen valld be Neki!
-    Ne már, Te vagy a hatodik ember, aki ezt mondja nekem! Találjatok már ki valami mást! – morogtam.
-     Nála szinte már csak ez használ. – nevetett Nina. – De tényleg. Valld be Neki! Hidd el, Te is megkönnyebbülsz, és Ő is, hogy tényleg tetszik neked.
-          De…
-          Sajnálom, Harry, most mennem kell, indul a gépem. Puszi! – letette. Hát, nem lettem okosabb.

Zoe

A látvány elképesztő volt. Egy hatalmas réten voltunk, elzárva a kíváncsiskodó szemek elől. Az éjszakai égbolt gyönyörűen ragyogott a sok csillagtól, a Hold pedig fényesen világította be a teret. A zöld fű szinte hívogatta meztelen talpamat, és Én gyorsan eleget is tettem a zsenge zöld kérésének, kibújtam az egyik cipőmből, és a fűbe léptem. Az apró fűszálak csiklandozták a bokámat, de jobban lekötött a rét közepén elterülő, kockás, fényes valami. Valami, ami nem illett oda. Kiléptem a másik topánomból is, és óvatosan elindultam a valami felé. Mikor kicsit közelebb értem, láttam, hogy egy kockás terítő hever a földön, rajta és körülötte megannyi gyertya pislákolt szemérmesen, s a pokrócon pedig ínycsiklandó ételek voltak. Eltátottam a számat, és Louis felé fordultam, aki cipőmet a kezében tartva édesen vigyorgott. Ez az enyém? Kék szemeiben huncutság csillogott, ahogy lassan lehajolt, hogy letegye a topánomat a pokróc sarkához, majd leült a terítőre. Én is így tettem. Egy hatalmas, epres süti volt a tányéron. Izgatottan nyúltam egy villáért, és beleszúrtam a sütibe. Imádom az epres sütit! Mohón a szájamhoz emeltem a falatot, és kiélveztem minden pillanatát az édességnek. Louis egy darabig engem pásztázott, majd Ő is elkezdte majszolni a süteményt.
 - Ezt te sütötted? – kérdeztem, mikor végeztem a sütimmel.
 - Félig meddig. Egy ismerősöm besegített, de… Én kavartam a habot. – kacsintott.
 - Akkor azért olyan finom! – mosolyogtam.
 - Ó, várj! A szádon maradt egy kicsi! – mutatott az ajkaim felé.
 - Hol? – alighogy befejeztem, Louis ajkai az enyémeken voltak.
Először óvatosan csókolt, nem úgy, mint máskor szokott. Mintha félne valamitől. De vajon mitől? Mit akarhat mondani? Huncutul belemosolygott a csókba, majd ajkait elhúzta enyémektől, és felhúzott a pokrócról. Sétáltunk pár métert, majd elterült a fűben és magával rántott engem is. Nevetve terültem a mellkasára, miközben Ő átkarolta a derekamat. Lehetett vagy tíz fok, de jelen pillanatban egyikünk sem bánta. Valahogy nem fáztunk.
-          Látod? Ott a Göncölszekér! – mutatott az égre.
-          Hol? Nem látom! – nevettem.
-          Ott! Látod azt a négyszöget?
-          Aha!
-          Na, ott van még egy pár csillag a másik sarokban, az a nyele.
-          És tényleg!
-          Hazudtam Én neked valaha? – kérdezte nevetve.
Utána csöndben feküdtünk a fűben. Hallgattam szíve heves dobogását, és egyik kezemet összekulcsoltam az Övével. Ő a hajamat piszkálta szabad kezével, vagy pedig a karomat cirógatta. Percegik lehettük így, ilyen csöndben egymással, mikor megszólalt.
-          Zoe… - suttogta.
-          Hmm?
-          El kell, hogy mondjak valamit. – felültem.
-          Mondjad. – mosolyogtam, mire Ő is felült.
-          Tudod… még alig ismerlek egy hete… azaz már régóta ismerlek, de csak így látásból, meg hallásból, és… szóval, izé… - habogott. – Nem szoktam ilyen gyorsan beleugrani egy kapcsolatba. – Én figyelmesen hallgattam. – És… még sosem éreztem ilyet, senkinél. Szóval… azt hiszem, már kimondhatom. Zoe, Én… 

2012. május 17., csütörtök

22. Vallomás?!


Csövi! :) Most kicsit nagyobb kihagyással, de hoztam a részt! :) Tudom, hogy mindenki a randira várt, de: HÁ! Nem azt hoztam! :P Ez ilyen rövidebb és párbeszédesebb rész lett, remélem nem gond! :)) 



Harry

Bőrének forró érintése lesokkolt. Megfagytam. Az egyik pillanatban még diadalittasan táncikált, most meg éppen engem ölelget. Meglepettségemben – jobb ötlet híján – átöleltem a derekát, és visszaöleltem. Barna haja csiklandozta az államat, vékony karjai erősen szorítottak magukhoz. Varázslatos volt. Viszont ki se tudtam élvezni a pillanatot, mert már fel is pattant.
-          Ezt neked Cecilia! – pattogott.
-          Hát lányok és fiúk, nekem most mennem kell. – mondta halkan Nina.
-          Jaj, ne már. – pillanatnyi jókedve rögtön elszállt. – Máris?
-     Két napja itt vagyok, ha nem tűnt volna fel. – nevetett nővére. – Holnap reggelre L.A.-ben kell lennem. Nincs apelláta. Ha nem megyek, kirúgnak. Bocsi, Hugica.
-      Tudod, hogy nem szeretem, ha Hugicának hívsz! – morgott az orra alatt Hayley, de odament, és megölelte Ninát. Halványan elmosolyodtam.
-         Tudom! Csak szeretlek piszkálni. – mosolygott gonoszan Nina, mire Hayley kiöltötte Rá a nyelvét.
-       Rendben van, Selma! – ült le Hayley, miközben fejét a magasba emelte, és várakozó pillantással nézett Ninára.
-          Selma?! – kérdezte Niall.
-          Selma. Nina második neve. – vágott önelégült képet Hayley.
-          Ha Selmának szólítasz, máskor nem jövök!
-        Bocsi, Seli! – ölelte meg még egyszer. – De most már menj, mert lekésed a géped! Hess-hess! – lökdöste kifelé Ninát.
-        Azt se tudod, mikor indul a gépem! – nevetett Nina, de megadóan kilépett a házból. – Hát, örülök, hogy találkoztunk fiúk. Nem vagytok azért ANNYIRA szörnyűek.
-          Kivéve Louist. – szólalt meg Ivy.
-     Igen, kivéve Louist. Ja, és… - fordult ismét Hayleyhez. – Megmondanád Zoenak, hogy még egyszer sajnálom, és, hogy részvétem? – szemében bűntudat csillogott.
Az az igazság, hogy bár először nem volt szimpatikus Nina, sőt, eléggé ijesztő is volt, valahogy sikerült megkedvelnem. Nem tudom, hogy, hiszen ha két szót váltottunk egymással, de ahogyan Hayleyvel és a többi lánnyal viselkedik… Ráébresztett, hogy nem olyan rossz ember Ő. Sőt, talán még segíthet is nekem. Viszont meggondolatlanság lenne most utána menni. Túl feltűnő lenne, még azt hiszi, akarok valamit a nővérétől… pedig nem! Viszont van egy sokkal jobb tervem! Sokkal biztosabb és egyszerűbb.
-          Hiányozni fogsz, Hugica! – nyomott egy puszit a homlokára.
-          Khm! – krákogott jelzés képpen Hayley.
-          Jó, bocsi, nem szekállak. Egy darabig. – kacsintott, majd intett, és elsétált.
-          Késő van, szerintem Mi is haza megyünk. – ásított Liam, és fölállt.
-          A magad nevében beszélj! Én még maradok! – vigyorgott Niall.
-    Szerintem Én is megyek. Valahogy most nagyon álmos vagyok! – nyújtózkodott Zayn, majd Liammel együtt Ő is eltűnt az ajtóban.
Ketten maradtunk a két lánnyal. Niall is gyorsan feltérképezte a helyzetet, és elkezdte húzogatni a szemöldökét. Istenem, amilyen alacsony ez a gyerek, legalább annyira perverz! Nem tudom, kit szemelhetett ki magának…. Azaz de. Hiszen Hayleyvel olyan jól elbeszélgettek, és jót nevettek valamin. Biztos el akarja halászni előlem! Pedig tudja, tudja, hogy szeretem! Álljunk csak meg! Ki mondtam? Oké, nem hangosan, de a gondolataimban? Eddig mindig csak azt mondtam, hogy bejön, hiszen csak nem dobálózok olyan nagy szavakkal, mint a szerelem. De most… valami megváltozott. Talán a féltékenység, talán… nem tudom. De akkor kimondom, ismét: szeretem Őt! Még sosem volt lány Rám ilyen hatással! Soha! Egyszer se! Gondolatmenetemből Hayley ragadott ki, ahogy mosolyogva integet az arcom előtt.
-          Hahó! Elbambultál? – kérdezte édesen.
-          Őőő… azt hiszem, igen. – vigyorodtam el óvatosan.
-      És, min gondolkoztál ennyire? Vagy kin…? – mosolygott. Istenem, nem érti! Persze, hogy nem érti, hisz nem nyilvánvaló, hogy Róla van szó!
-  Hát… Róla gondolkoztam. – vallottam be, a… végül is igaz dolgot, hiszen tényleg Róla gondolkodtam.
-          És? – vigyorgott tovább. Istenem, ne kínozz!
-       Csak elgondolkoztam, milyen szép is… gyönyörű, barna haja van, nagy barna szemei… és minő meglepő, a hangja sem olyan rossz! – vigyorogtam. Igen, köntörfalazásban jó vagyok.
-       Biztos szép a csaj. Mondta. – És, esetleg egyszer megleshetem Én is? – igen, bármikor, amikor tükörbe nézel!
-          Majd egyszer biztos. De tudod… félek Neki bevallani. Még mindig… - hajtottam le a fejem.
-          Már mondtam. Menj oda, és valld be Neki! Csak nem lehet olyan nehéz!
-       Te nem vagy fiú! Nem tudod, milyen nehéz nekünk kiönteni a lelkünket! Hát nagyon nehéz! – mondtam, ugyan még mindig vigyorogva, de kicsit mogorván is. Hogy hogyan csináltam, azt ne kérdezzétek. Aki tud, az tud.
-        Jó, oké, tudom, ez a méltóság cuccos, vagy mi! – forgatja a szemeit nevetve. – De szerintem nyeld le a büszkeséged, és mondd meg Neki! – győzköd tovább.
-          Szóval azt mondod, mondjam meg Neki? – kérdezem egy perc csend után.
-          Végre leesett! – emeli égnek a tekintetét.
-          De félek, hogy mit fog szólni! És különben sem tudom, mit mondjak!
-    Akkor gyakorold rajtam! – mosolygott. Ez komoly?! – Viselkedj úgy, mintha Én lennék az a bizonyos lány – akinek, megjegyzem, még minding nem tudom a nevét! – néz Rám számonkérően, mire ismét elvigyorodom. – Mond el Nekem azt, amit Neki mondanál! – nagy levegőt vettem.
-       Szia! Öhm…. Hogy is kezdjem… - akkor most tulajdonképpen bevallom Neki, hogy szeretem, csak Ő nem tudja, hogy ez igaz? Pazar. – Tudod, Cindy... – mondom ki a rögtönzött nevet, az elsőt, ami eszembe jut. Jól van, ez volt a fejemben, nem tudom, miért! – Te nagyon… tetszel nekem. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon…
-      Ennyi nagyon elég lesz! – nevetett fel Hayley, és az arcáról valamiféle elégedett, de egyben csalódott kifejezést tudok leolvasni.
-       Oké. Szóval. Bejössz nekem. Esetleg... Lennél a barátnőm?
-     Ó, hát persze, Harry! – változtatja el a hangját, és aprót legyint a kezével. – Ha tudnád, mióta vártam erre! – hangja kezd visszaváltani a normális hangszínébe.
-          Én is… - suttogtam.

Ivy

Niall aprót int felém. Mi a…? Eddig szinte hozzám se szólt, most meg hívogat. Érdekes egy gyerek. Mit akarhat? Ha kaját, Én ott hagyom. Eskü! Annyit zabál, hogy komolyan csodálom, hogy nem hízik el! Meg se látszik rajta! Talán elkérem a titkát. Megadóan odasétáltam hozzá, és kérdőn néztem az arcába. Kék szemei érdekesen ragyogtak, ajkai mosolyra húzódtak, szőke haja kócosan terült szét a fején.
-          Mi van? – tettem fel immáron a kérdést is, mivel még mindig nem volt hajlandó válaszolni.
-          Látod, amit Én látok? – bökött a kanapé felé, ahol Harry és Hayley beszélgetett.
-          Hú, kommunikálnak egymással! – gúnyolódtam.
-          Elmondhatok neked egy titkot? – kérdezte komolyan.
-          Elmondhatod, de azt nem ígérem, hogy nem kotyogom ki. – erre vágott egy pofát.
-          Szóval. Harry beleesett Halyeybe. – suttogta.
-       Nem mondod! – csaptam össze két tenyerem, persze, erősen szarkasztikusan. – Mondj valami újat.
-          Te… te tudtad? – kérdezte meglepetten. Valóban meglepetten.
-    Harry nem tudja jól leplezni. Lehet, hogy Hayley nem veszi észre – vagy csak nem akarja észrevenni, jegyeztem meg magamban -, de Én és Zoe is látjuk rajta. Szóval, mi a titok? – tettem csípőre a kezeimet.
-          Ez volt a titok. – nyelt egyet.
-          Nem nagy titok. Szerintem még Nina is rájött az első tíz percben.
-       De ezen mi az észrevehető? – emelte fel kér karját.
-     Fiú vagy, nem értheted. – legyintettem. – A lényeg?
-      Össze kéne hozni Őket. Harry túl nyuszi bevallani Neki, Hayley meg nem akarja észrevenni! – jó észrevétel.
-          Nem vagyok túl jó kerítőnő.
-          Tudom. Éppen ezért fogok felhívni valakit, aki igen.
-          Mégis kit? – húztam fel a szemöldököm.
-       Valakit, aki igazán ismeri Harryt és a lányokat. Többet nem mondhatok, de nagyon tud valamit a cs… az illető. – még jobban felhúztam a szemöldökömet. Lassan már a fejem tetején lesz, komolyan.
-          Ki az?
-          Mondom, hogy nem mondhatok többet.
-          Miért nem?
-          A fiúk megtiltották. – nyelt még egyet.
-          És mi van akkor, ha nekem elmondod? Nagy valószínűséggel nem ismerem.
-          Akkor meg minek tudnod?
-          Hogy megismerhessem. – feleltem egyszerűen.
-          Te aztán fura egy csaj vagy.
-          Mondták már. – bólintottam. – És az a cs-illető ide is jön, vagy csak telefonról irányít?
-      Még nem tudom, ezért fogom felhívni. De szerintem ide fog jönni minket boldogítani. – forgatta meg a szemeit, mire felhúztam az egyik szemöldököm – ismét. Komolyan, már kezd fájni. – Félre ne érts, nagyon jó fej, meg minden, csak elég hisztis tud lenni. Amúgy meg pszichológusnak készül, szóval van valami fogalma a témáról.
-          Párkapcsolati pszichológus?
-          Olyasmi… lesz, amint lediplomázik.
-          Értem. És ezt nekem miért mondtad el?
-          Te kértél meg rá!
-          De egyáltalán miért szóltál nekem, ha egyszer úgy is felhívod a cs-illetőt?
-      Őszintén? Fogalmam sincs. Valakivel beszélnem kellett. Nem vagyok jó titoktartó, és nem kéne, hogy esetleg köpjek Harrynek vagy Hayleynek.
-          Értem. – bólintottam.
-          Pizzát? – kérdezte. Sóhajtottam egyet.
-          Menjünk… - mondtam kelletlenül. 

2012. május 14., hétfő

Big... bádá... BUMM!

ÜDVÖZLEHELLETEM!~

Jenni kommentjén úgy meghatódtam, hogy gondoltam, leírom, mi is lesz a továbbiakban. Nos, nemsokára az első évad végére érünk, és ez egyet jelent azzal, hogy kezdődik a második évad. Rápápápámmm! :D Ez pedig a következőket jelenti:
  • Új évad, új időszámítás - azaz komoly változások fognak végbemenni (ez főleg a desingre értendő). Nem tudom elégszer hangoztatni, hogy kommenteljetek, nyilvánítsátok ki a véleményeteket valamilyen formában, mert ez minden írónak (tehát nekem is :D) löketet ad. A mostani részeket igyekszem két-három naponta hozni, de ha lendületbe jövök, akár naponta is tudom hozni (mint a mellékelt ábra is mutatja). A kommenthatáron nem igazán szeretnék változtatni, kitartok a kezdeti három-négy mellett, viszont kérlek szépen, ne a sablonszöveget írjátok ki, hanem fejtsétek ki bővebben a mondanivalótokat! :)
  • Új évad = új szereplők, új események - ezekből sem lesz hiány, ígérem! :) Az első évad végét én már tökéletesen kitaláltam: azaz megvan a zárómondat! :) Ez majd kételyek között hagy lógni titeket, amit Én ki is használok, és másfél hétig meg se mukkanok (HAHA >:D). Aztán feltöltöm a prológust, majd az első részt, és haladunk széééépen tovább. 
  • Cseréket még mindig fogadok. Ha cserélni szeretnél, írd le a chatbe, és Én kiteszlek. Nem csak Nekem jó, de Neked is, és a csapatmunka mindig jó. ^^ - jó magyarázat. hehe
  • Ha bármi ötletetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem, bármilyen úton-módon. Előre is köszönöm! :)

2012. május 13., vasárnap

21. Készülődés és X-Faktor

Na, hát nem szokásom eltérni a szokásaimtól (öhm), de most nem bírtam ki, hogy ne hozzam az új részt - és mellesleg egy bizonyos személy (igen, Te Evelin!! :D) nyaggatott, hogy hozzak napi 2-3 részt. Nos, azzal nem tudok szolgálni, de itt van egy rész, csak nektek, csak most! :D Remélem, hogy elég jó lett, elnyeri a tetszéseteket, és ismét megajándékoztok pár szép kommenttel (amiből az előzőhöz még csak kettőt kaptam, köhöm-köhöm). 



Zoe

Meredten pislogtam Louis után. Jó. Milyen elcsépelt duma már az, hogy „Öltözz ki!”? És egyáltalán… minek? Elvisz valahova? Kiöltözni étterembe kell. Azzal meg tényleg előbbre lennénk. Nincs kedvem étterembe menni. Konkrétan egy falat sem menne le a torkomon. És egyáltalán, miért hívott el Louis? Ha ez egy randi, meg kell, hogy mondjam, szuper az időzítés. Valahogy pont most nincs kedvem randizni. Meg úgy semmihez nincs kedvem. De még meglepő? Most komolyan? Éreztem, ahogy egy újabb könnycsepp szánkázik végig az arcomon, majd lecsöppen a földre. Megszívtam az orrom. Na, jó. Ha ennyire akarja, akkor tessék. Kiöltözök. Legyen meg a boldogsága. Kezeimmel fellöktem magam, és a bőröndömhöz botorkáltam (mivel még mindig lusta voltam kipakolni), és kotorászni kezdtem. Nem jó. Nem jó. Nem jó. Nem jó. Hogy nincs egy csinos ruhám se? Átkúsztam Hayley bőröndjéhez végül is, úgy is adna kölcsön. Kis kutakodás után találtam is nála egy gyönyörű ruhát. Barackszínű, pánt nélküli, a tetején csillámos „indák” vannak, és az alja rojtos. Nagyon csini ruha. Aztán cipőt is kerestem hozzá, egy egyszerű, fekete topán mellett döntöttem, amin volt egy apró masni is. Valahogy ezektől visszajött az életkedvem, és rohantam is a fürdőbe. Lemostam az elfojt festéket, majd előkotortam a kistáskámat. A sminket nem vittem túlzásba. Szemhéjpúder, szempillaspirál, ajakfény, és kész. A hajam átfésültem, kicsit áttúrtam a kezemmel, és kész. Belebújtam a ruhába, felhúztam a topánt, majd visszacsörtettem a szobába. Még egyszer belenéztem a tükörbe, és egy halvány mosollyal nyugtáztam, hogy nem olyan szörnyű. Bár az alapozó nem tüntette el teljesen a szemem alatti karikákat, amik nem tudom, hogy kerültek oda, de mindegy. Szemeim még kicsit vörös árnyalatúak voltak, de reméltem, hogy ez nem olyan feltűnő, és át is siklottam e felett a kis részlet felett. A hajam kivételesen egész jól állt, bár a hajszálak néhol elég kuszán álltak, de nem tudtam velük mit kezdeni. Kopogtak. Sóhajtottam egyet, majd lecsuktam szemeimet, és elszámoltam háromig. 1… 2… 3… Megindultam az ajtó felé. Hangtalanul lenyomtam a kilincset, és kitártam az ajtót. Louis a szokásos összeállításában állt előttem: csíkos póló, piros gatya, cipő – zokni nélkül!! Meglepetten pillantottam rá. Nem úgy volt, hogy ki kell öltözni? Lassan végigmért, majd imádnivalóan elmosolyodott. Beljebb lépett, majd megfogta a kezem és az ablak felé húzott. Nagy szemekkel meredtem rá, mire még jobban elmosolyodott.
-          Stílusosan távozunk. – mondta, és kinyitotta az ablakot.
-          Ezt nem inkább angolosnak szokták mondani?
-          Az mindegy. Gyere! – nyújtotta a kezét, és belekapaszkodtam. Vakon megbíztam benne.
Egyik lábát áthelyezte az ablakon, majd ráült a párkányra, és a másik lábát is átdobta. Felém vigyorgott. Tehát én következek. Óvatosan próbáltam utánozni a mozdulatait, de nem ment tökéletesen. Majdnem lecsúsztam.
-          Hohó! – kapta el a derekam. – Hova-hova?
-    Bokorba. – utaltam az alattunk elterülő hatalmas, tüskékkel teli rózsabokorra. Nem lett volna kellemes belezúgni.
-          Felőlem ugorhatsz is, de lemászni stílusosabb. – vigyorgott, és az ablak melletti csőre mutatott.
-          Túl sokszor használod a stílusos szót. – mutattam rá.
-          Mert az stílusos. – vágta rá komoly arccal, de nem bírta, elnevette magát. – Nem jössz?
-          Nem tűnik biztonságosnak az a cső. – grimaszoltam.
-          Pedig az. Na, gyere! – mondta lágyan, és a cső felé intett.
Óvatosan kúsztam a cső felé, és mielőtt egész testsúlyomat ráhelyeztem volna, elmondtam egy imát, és erősen megkapaszkodtam a tárgyban. Lábaimat kezeimhez hasonlóan összekulcsoltam. Óvatosan ereszkedtem, miközben azért rimánkodtam, hogy ne essek le, és egyben hálát adtam az égnek, hogy nem magas sarkút vettem fel. Louis már lent volt, és mikor elértem azt, hogy már csak két és fél méter legyen köztem és a föld között, megfogta a derekam, és óvatosan leemelt a csőről. Letett magával szembe, és egy darabig szemeztünk egymással. Ó, azok a kék szemek! Teljesen elbűvölnek! Tekintete belevésődött az enyémbe, és nem tudom mennyi ideig állhattunk így, egymással szemben, de Ő törte meg a pillanat varázsát.
-          Jössz? – nyújtotta ki a kezét.
-    Ühüm. – csak ennyit bírtam kinyögni, nem voltam biztos a hangomban. Ujjaival átkulcsolta az enyémet, és vezetett.
-          Amúgy, öhm… nagyon csinos vagy. – pirult.
-          Köszönöm, Louis. – mondtam, és elmosolyodtam.
Kézen fogva sétáltunk a kihalt, esti utcákon. Ez őt nem zavarja? Úgy értem, még „hivatalosan” nem vagyunk egy pár. Itt, kint pedig bárki lefotózhat. Az is lehet, hogy holnap már a címlapokon leszünk. Ő ezt akarja? Nem fél a következményektől? Hisz szerintem a világ még azt sem tudja, hogy szakítottak Eleanorral! Louis hirtelen eltűnt mellőlem, és valami sötét borította el a tekintetem. Sikítani akartam, de egy kéz befogta a számat.
-          Csssss, ne sikíts, csak én vagyok! – pisszegett le Louis.
-          Mire jó ez?
-          Hogy nagyobb legyen a meglepetés. – szinte láttam magam előtt kaján vigyorát.
-          Az lehet, de így én nem látok!
-          Ezen könnyen segíthetünk.
Megéreztem egyik kezét a hajlatomnál, majd azt, hogy a lábam már nem érinti a talajt. Másik karja a hátamnál volt, erősen tartott. Érdekesen festhettünk. Egy híres énekes cipel egy bekötött szemű, annyira nem híres, de azért ismert énekesnőt. Pazar. Karjaimat átfontam a nyaka körül, hogy ennyivel is tartsam magam. Körül-belül öt percig sétált velem úgy, hogy én semmit sem láttam, csak éreztem forró leheletét az arcomon, mikor letett, és megszólalt.
-          Megérkeztünk. Leveheted a kendőt.

Hayley

-          Kapcsold be a tévét! – utasította Ivy Harryt.
-          Miért is? – vakargatta szabad kezével fürtjeit Harry.
-          Szombat van. – mondta Ivy.
-          Tudom. És?
-          Mi szokott szombaton lenni?
-          Szombat? – kérdezte reménnyel teli hangon Niall.
-          X-Faktor! – visítottuk együtt Ivyvel, és rávetettük magunkat a távkapcsolóra.
-          Tényleg! Kieshetne már az a szőke csaj. – mormogta Zayn.
-          Cecre gondolsz? – néztem rá.
-          Igen. Felőlem most már bárki megnyerheti, csak ne Ő. Miatta estetek ki, és amúgy is… szőke… - morfondírozott Zayn.
-          Hé! De ha nem esünk ki, talán most nem ülnénk itt veletek! – mosolyogtam.
-          Sőt, biztos nem. – bólogatott Liam.
Mark
Hát néztük az elődöntő-döntőt. Cecilia kezdte, azzal a dallal, amivel jelentkezett a műsorba, ami nem más volt, mint Beyoncétől a Sweet Dreams. Egész jól énekelte, bár az a szerénység már sehol se volt, mint amikor először énekelte ezt a mentorok előtt. Akkor haja még nagyon hosszú, és kissé hullámos volt, hangja kevésbé nyávogós, és remegve lépett a színpadra. Aztán a sok dicsérő szó miatt elhitte, hogy tökéletes és megváltozott. Haja most jóval rövidebb volt, teljesen sima, és tele volt csillámokkal. Szemét bármelyik macska megirigyelhette volna, ajka szájfénytől fénylett. Három táncos fiú fogta körbe, ének közben mindegyikkel flörtölt egy kicsit. A dal végén 1000 W-ot vigyorra nyitotta a száját, és elégedetten pillantott végig a közönségen. A mentorok agyon dicsérték, bár megjegyezték Ők is, hogy mintha kevesebb alázattal énekelt volna, ami nem feltétlenül rossz, de nem is jó. Cec csak bólogatott – persze, élő adásban nem fogja kiosztani Őket. Aztán lement a színpadról, Dermot elmondta az elérhetőségeit, és felkonferálta a következő fellépőt. Mark következett. A kisfilmben persze meg KELLETT említeni a Zoeval való „viszonyt”, amin Mark persze csak nevetett. Aztán fellépett a színpadra. Ő Michael Bublétól énekelte a Feeling Goodot. Igen, határozottan emlékszem még rá.

Kétségbeesetten tördelem a kezeim. Még hatan vannak előttünk. Hatan! Az nem sok. Fél óra alatt lezavarják, aztán mi jövünk! Zoe kekszet rágcsál. Hangos majszolásától zeng a folyosó. Istenem, hagyd már abba! Idegesít! Így is eléggé ideges vagyok! Mellém lép egy barna hajú fickó. Alig lehet több húsz évesnél. Sármos arca van, világos szemei, és igen magas.
-          Sziasztok! Mark vagyok. Walesből jöttem.
-          Szia! Hayley vagyok. Ők Zoe és Ivy. – mutatok a lányokra.
-          Kösz. Be tudunk ám mutatkozni! – dünnyög Ivy.
-          Együtt vagytok? – kérdezi Mark.
-          Igen, egy banda vagyunk. Rythm Queens.
-          Hangzatos. – bólogat. – És mit énekeltek?
-          Lady Marmalade. – közli Zoe. – Te?
-          Feeling Good. – vigyorodik el csibészesen.
-          Júj! Énekelj! – sipított fel Zoe. – Imádom azt a számot!
-          Jól van. – sóhajt fel Mark.
Birds flying high
You know how I feel
Sun in the sky
You know how I feel
Reeds driftin' on by
You know how I feel
It's a new dawn
It's a new day
It's a new life
For me
And I'm feeling good
Zoe elmosolyodik, ahogy Én és Ivy is. Marknak kifejezetten jó hangja van. Kicsit rekedtes, kicsit mély, de nagyon jó. Ő biztosan tovább fog jutni. Érzem.

El
És igazam lett. Tovább jutott. Először nekünk mondta el. Aztán, mikor Mi is tovább jutottunk, Mi is hozzá szaladtunk először, csak utána hívtuk fel a szüleinket. Aztán a táborban, ahol élőben is találkoztunk Ceciliaval, megfogadtuk, hogy szövetkezünk ellene. Akkortájt szállt el magától. Első húzásunk ellene az volt, hogy rávettünk mindenkit, hogy amikor bemutatják egymásnak a két huszonötös csapatot, senki se rohanjon hozzá. Szegényt rosszul érintette. Na, de visszatérve Markra. Haja fel volt zselézve, négy táncos lány ölelte körül, miközben énekelt. Szinte jobb volt most, mint a válogatón! Mindegyik mentor megdicsérte, Kelly még egy örömkönnycseppet is elmorzsolt. Dermot az Ő kódját is elmondta, majd Mark is távozott a lihegőbe. Elenour következett. El a kisfilmjében elmondta, hogy nagyon hiányzunk neki, és hogy a dalt nekünk küldi. Ez megmosolyogtatott. El egy nagyszerű nő, és egyben nagyszerű énekes! Egy hatalmas, csillogós estélyi ruhában lépett színpadra, haja laza kontyba kötve, első pár tincse be volt göndörítve, szeme füstösen csillogott a sminktől. Adeletől énekelte a Someone like yout. Mindenki megbabonázva nézte Őt. A dal végén elmosolyodott, és beleintegetett a kamerába. Tulisa szerint Ő képes lesz megnyeri az X-Faktort. Szerintem is. Elnek az élete az éneklés. Mindig dúdolgatott, a házban is. Ő tényleg képes lesz, és megérdemelné, hogy megnyerje ezt a versenyt.
Az este további részéről nem beszélnék, szerintem elképzelhető, miket műveltünk a tévé előtt. A lényeg annyi, hogy az eredményhirdetés következett. Mindannyian ökölbe szorított kézzel figyeltük az eseményeket.
-      És aki holnap is velünk lehet, és akár az idei X-Faktor nyertese is lehet…. Az nem más… mint Elenour Smith!
-          Ezaz! – kiáltottunk fel egy emberként. Ezt a versenyt Cecilia elvesztette.
-          És akkor tehát a két párbajozónk Cecilia Wimer és Mark Trick.
Hát, meg kell hogy mondjam, pártatlanul is Mark volt a jobb. Cecilia a gyomorgörcse miatt nagyon rossz volt. Ismerős. Az nekem is volt egy párszor. Jött a mentori döntés.
-       Ma szerintem, és nem csak a párbajdalban, hanem egész este, sőt, az egész verseny alatt, szerintem Mark volt a jobb. – mondta Kelly. Persze, hisz az Ő mentoráltja. De attól még igaz. – Cecilia, sajnálom, de szerintem Te menj haza.
-       Nekem ma Cecilia jobban tetszett. Szóval, Mark… bocs. – mondta Gary. Aki nem mellesleg Cec mentora.
-       Szerintem is ma magasan Mark volt a jobb! Szóval, Mark marad, Cec… - mondta Louis. Jól van, nem csalódtam benned!
-      Hú, enyém a döntő szavazat! – morgott Tulisa. – Én azt mondom… Cecilia menjen haza. Sajnálom.
Cec bólogatott egyet, majd elkezdett sírni. Mi csak tapsoltunk örömünkben, Én például örömtáncot is jártam – jó, tudom, gonosz, de Ő is pezsgőt bontott, mikor Mi estünk ki (szó szerint ám!). Azt sem vettem észre a nagy ünneplésben, hogy Harry ölébe huppanok, és megölelem.