Sziasztok! Tudom, sokat vártatok erre a részre, nem tudom, megérte-e, de itt van! Kommenteket várok! Remélem, nincs harag, hogy ilyen későn hoztam, csak összejött minden.
Louis
Egy szó. Egy egyszerű, aprócska
szó, és mégis oly’ nehéz kimondani. Hisz nem maga a szó, a jelentése a fontos.
És, bár Én tényleg így vélekedek, tényleg nehéz számomra kimondani. Hisz’
Eleanornak is milyen soká vallottam be! De Zoe… Zoe más… Zoe egy angyal, egy
tündér, egy csodálatos lény… Minden vele töltött percem őszinte, és boldog.
Minden pillantásával meg tudna ölni, de csak azért, mert olyan gyönyörűek a
szemei. Meg a mosolya. Meg mindene.
- … szeretlek… - fejeztem be halkan a mondatot azzal a
nyolc betűs szóval, amit oly’ nagyra tartanak, és mely számomra is oly fontos.
- Louis… - suttogta elképedten Zoe. Jaj, ne! Elsiettem
volna? Vagy Ő nem szeret? Nem igaz, mindent elrontottam! Mielőtt bármit is
mondhattam volna, Zoe elmosolyodott, és megszólalt. – Én is szeretlek.
Puha ajkait az enyémekre
tapasztotta, nyakamat lassan átkarolta, míg én a derekánál fogva húztam közelebb
magamhoz. Istenem, mennyire vártam már ezt a pillanatot! Hogy kimondhassuk ezt
egymásnak! És végre kiderült, hogy Ő is szeret! Olyan boldog vagyok! Óvatosan
elfektettem a fűbe, így fölé kerekedtem, de egy percre sem váltunk el
egymástól. Olyan jó volt érezni, tudni, hogy szeret. Még mindig ezen pörgök!
-
Louis… – szólalt meg, mikor egy óvatlan pillanatban
levettem ajkaim övéiről.
-
Hmm? – kérdeztem, miközben még mindig ajkát kerestem.
- Akkor ez most hivatalos? – vigyorgott. Miközben egyik
kezével távol tartott magától. Válaszul csak bólintottam.
-
Holnap lesz a döntő, ugye? – kérdeztem. Most Ő
bólogatott. – Zoe, Én felvállalom, hogy szeretlek téged. – mondtam lassan.
-
Tényleg? – pislogott.
-
Tényleg. – érintettem orrom övéhez, majd újra
megcsókoltam.
-
Öhm, Louis… van egy bazi nagy pók a hajadban. – mondta
halkan.
- Szedd le! Szedd le! – ugrottam fel, és megráztam a
fejem. Mikor már kellően elszédültem, láttam, hogy Zoe magában mosolyog.
- Még ott van! De várj, hozok valamit, amivel
leszedhetem! – Ő is felállt, és visszament a piknik helyszínére, majd az egyik
cipőjével tért vissza. Meglendítette a lábbelit, és megütötte vele a fejemet.
-
Te most hozzám vágtál…. Egy cipőt? – kérdeztem.
- Igen. De lejött a pók. – mutatta a talpát. Fúj. –
Gyere, szerintem menjünk haza. – nyújtotta a kezét.
Megfogtam puha tenyerét,
ujjainkat összekulcsoltuk, összeszedtem a cókmókot, és elindultunk hazafelé.
Ivy
Másnap reggel szokásomhoz híven
kómásan keltem. Viszont volt bennem némi izgalom is, ugyanis ma be kell menni
próbára az X-Faktor fináléja miatt. Jó lesz újra látni Markot és Elt! Még
Ceciliat is… Na, meg a PlasticBoyzt! Egyszóval, az egész X-családot.
Rápillantottam a telefonom órájára, ami reggel nyolcat mutatott. Ideje
felkelni! Lassan felálltam, és lesétáltam a földszintre. Még senki sem volt
ébren, ezért külön jó! A konyhába lépkedtem, ahol is pár fiók nyitogatása után
megtaláltam, amit kerestem. Gonoszan elvigyorodtam, majd kezemben egy lábassal
és fakanállal (Hogy van egyáltalán ilyenjük?! Cöhh, még tuti nem használták!) visszamentem
az emeletre. Még annyi jószívűség volt bennem, hogy nem mentem be a szobákba,
hanem csak a folyosón álltam meg, és a fakanállal ütni kezdtem a lábast.
-
Jó reggelt, álomszuszákok! Ideje kelni! – csapkodtam
továbbra is a fakanállal.
-
Ó, hogy rohadnál meg….! – hallottam az első elhaló
hangot, Harryék szobájából.
Nyílt mellettem az ajtó. Hayley
sétált rajta ki félálomban, megragadta a kezem, és kitépte belőle a fakanalat.
-
Miért? – kérdezte szenvedve.
-
X-Faktor próba! – kocogtattam meg a homlokát.
- Tényleg! – ütött be a felismerés, szemei hirtelen
hatalmasra tágultak, és berohant a szobába.
– Csajok, van egy óránk elkészülni és odaérni! – kiabált.
- Miért nem lehet csendben maradni?! – csattant fel
valaki ismét a zárt ajtó mögül, és pár perc múlva a hanghoz test is
csatlakozott. – Valaki aludni szeretne. – mondta kócos fejjel Louis.
-
Az lehet, de nekünk X-Faktor próba lesz. Bevinnél
minket?
-
Nem! – vágta rá Lou.
-
Naaa, légyszi’! – vágott kutyapofit Hayley.
-
Louis! – jött ki Zoe is.
-
Adjatok tizenöt percet, és mehetünk! – mondta gyorsan
Lou. Mi Zoera vigyorogtunk.
-
Mi van? – kérdezte.
-
Semmi. Menjünk készülődni!
Először Én foglaltam el a fürdőt,
mivel Én keltem a legkorábban. Megmostam az arcom, kifésültem a hajam, ami
természetesen visszaugrott hullámos állapotába, ezért kicsit rásegítettem,
feltettem egy kis sminket, és a fejem készen is volt. Ruhának meg felvettem egy
egyszerű, lenge, piros topot és egy fekete csőnadrágot. Mikor elkészültem,
kimentem a fürdőből és Hayley startolt a helyemre. Zoe az ágyán ült, látszólag
próbált felkelni. Lehuppantam mellé.
-
Na, és mi volt este? – kérdezte vigyorogva.
-
Hát… - húzta. – Kimondta! – csapta össze két tenyerét
boldogan.
-
Mit?
-
Hát, hogy szeret, és hogy felvállal! – ekkor
felpattant, és kisebb örömtáncot járt.
-
Az király! – mosolyogtam. – Mikor?
-
Ma, az X-Faktorban. Ők lesznek a meglepetés-fellépők,
és akkor.
-
Hú, irigyellek! – nevettem. – Mármint, nem Louis miatt,
hanem hogy ilyen jó fej fiúd van.
- Hát, igen, jobbat kívánva se kaphatnék! – ugrált.
Sugárzott Róla a boldogság, és ez Rám is rám ragadt.
Időközben Hayley is végzett, haja
loknikban hullott a vállára, ami kilógott a pántos, lila felsőjéből, és Ő is
fekete csőnacit vett fel. Elmondtam Neki, mit mondott Zoe, és Ő is tökre
felvillanyozódott. Aztán kopogtak. Louis feje kukucskált be az ajtón.
-
Sziasztok! Mehetünk?
-
Még Zoe készülődik.
-
Már nem! – lépett ki Zoe is, és immáron teljes volt a
csapat.
-
Harry nem jön? – kérdezte Hayley, mikor beszálltunk
Loui kocsijába.
- Ő azt mondta, inkább alszik, majd a Mi próbánkra jön
el. De nektek sok szerencsét, előre is! – vigyorgott hátra.
-
Az utat figyeld, te nagy mamlasz! – mondtam neki.
Körül-belül tíz perc alatt
megérkeztünk a helyszínre, ahol Louis kirakott minket, majd hazament. Mikor
beléptünk a hatalmas ajtókon, hatalmas kiabálás csapta meg a fülünket….