II./4. Érzelmi túltengés

Sziasztok! :) Ez most ilyen rövidebb rész lett, bocsi :$ Nem is szaporítom tovább a szót, ne felejtsétek a holnapi twitcamot, na pusszancs ;)

Noémi xXx

zene

Hayley

Másnap reggel azon kaptam magam, hogy vigyorogva keltem fel. Nem értem miért, csak olyan indokolatlan jó kedvem volt. Talán a tegnap esti telefonhívás anyától az lehet az oka. Még nem is meséltem? Hazautazunk a lányokkal egy hétre! A fiúk még nem tudják, meg még a lányok se, majd ma mondom el nekik. Én már úgy várom, úgy hiányzik anyu és apu! Oké, mondjuk a hazautazás oka nem valami felemelő… Zoe apukájának a temetésére megyünk. Joe nagyszerű ember volt… mindig ő furikázott minket mindenhova, amíg Ivy meg nem szerezte a jogsiját (azóta sem vezetett); mindenhova elengedett minket, és mindig vigyázott ránk; isteni humora volt, és minket is lesokkolt a hír, hogy meghalt. Zoe egészen jól kezelte, bár tény, hogy az 1D mellett sosem unalmas az élet, és mindig lefoglalnak minket.

Szóval lelibegtem a lépcsőn a nappaliba, ahol meglepetésemre már Harry ott volt, és éppen kávét szürcsölt. Olyan bekómált feje volt, hogy az valami szörnyű, bár Én se festhettem jobban. Haja össze-visszameredt az égnek, szeme alatt hatalmas karikák éktelenkedtek. Nem aludhatott sokat az éjjel. Hatalmas, zöld szemeit Rám emelte, és fáradtan elmosolyodott. Én is ugyan így tettem, és leültem mellé.

-          Hogy vagy? – kérdeztem.

-          Álmosan. – hangja nagyon rekedt volt, és még a szokásosnál is mélyebb.

-          Vettem észre. – vigyorodtam el. – Amúgy, van egy hírem.

-          Mi? – ismét Rám emelte tekinteték, és kíváncsian fürkészni kezdte az arcom.

-          Ma hazautazunk Bristolba egy hétre.

-    Hogy micsoda? – ugrott fel, amitől kissé hátrahőköltem, bár megijedtem, hogy leesek az apró székről. – Miért?

-     A temetés miatt. – suttogtam, így ösztönözve Őt is a csendesebb beszédre, hisz a többiek még alszanak.

-          Ja. – mondta most már csöndesebben és leült. – Mi is megyünk. – jelentette ki.

-          Hogy mi? – kérdeztem most Én egy kicsit hangosabban.

-          Szeretnénk már megismerni azt a környezetet, ahol felnőttetek! – vigyorodott el, és a fáradtság két pillanat alatt eltűnt az arcáról.

-      Bristolban semmi érdekes nincs. – vágtam rá, talán kicsit túl gyorsan. Nem azért, de most nem akarom, hogy jöjjenek. Végre egy hét, normális, hangsúlyozom, NORMÁLIS emberekkel!

-          Engem mégis érdekel, hol fejlődtél ilyenné. – vigyorgott.

-          Milyenné? – húztam fel a szemöldököm.

Itt viszont elhallgatott, és teljesen a kávéjára koncentrált. Olyan képet vágott, mintha valami rosszat mondott volna, vagy majdnem kikotyogott volna egy titkot. Ujjaival a bögre fülét és száját piszkálta, végighúzta puha ujjbegyeit a porcelánon, miközben a mély kávét vizslatta. Közelebb húzódtam hozzá, és éreztem, hogy megfeszül. Mikor teljesen mellé húzódtam, megfogtam az állát, és magam felé fordítottam, persze gyengéden. Zöld szemeiből csak úgy áradt a… nem tudom mi. Nem tudtam meghatározni, hogy mit látok azokban a hatalmas, zöld szemekben, és mégis úgy vonzott bőrének puhasága, hogy ledermedtem, és nem tudtam mozdulni.

Harry

Apró ujjaival még mindig az államat fogta, és mélyen a szemeimbe nézett. Nem tudtam, mit akart, de szerintem Ő se. Hatalmas, barna szemei a mélybe rántottak, és nem bírtam megmozdulni. Csak ültünk ott, egymással szembe, arcunk között kb. tíz centi távolság, és egyikünk se mozdult. Hirtelen ötlettől vezérelve egy apró hajtincsét, mi most konokul az arcába hullott megfogtam, és a füle mögé tűrtem. Érintésemre összerezzent, bőre libabőrös lett, de ugyanúgy mozdulatlan maradt. Ujjai elengedték az államat, mire Én egyik tenyeremet óvatosan az arcára simítottam, és közelebb hajoltam hozzá. Hirtelen minden aggályom elszállt, és mindennél jobban ki akartam mondani azt, amit érzek. Már nem féltem attól, hogy besülök, hogy visszautasít, csak a magaménak akartam tudni. De ja vu érzésem volt. Mint múltkor, a szülinapján, mikor már kissé részeg voltam, mikor táncoltunk… igen, akkor meg kellett volna csókolnom. Csak Blake… szándékosan elrontotta a pillanatot. Alapjáraton nincs bajom vele, csak valószínűleg nem akarja, hogy a húga összejöjjön velem. De Én akarom.

Már csak pár centire voltunk egymástól, mindketten lecsuktuk a szemünket, mikor zörejt hallottunk. Az istenit neki! Dühösen felpattantam, ott hagyva Hayleyt, aki hirtelen nem értette mi van, és a zaj forrását keresve elindultam. Aztán rájöttem, hogy a zaj forrása drága jó barátom... Louis volt. Már nem azért, de most megfojtanám! Rám vigyorgott, majd felmutatott egy bowling golyót (?), és idegbeteg táncikába kezdett. Megforgattam a szemeimet, és visszamentem a konyhába, ám Hayley már sehol. 

És most valami egészen más...

Sziasztok! :) Most nem részt hoztam, de az is hamarosan felkerül, csak eddig egy újítással tököltem - amit egyenlőre nem osztok meg veletek. :P Arra szeretnélek titeket megkérni, sőt, nem is megkérni, inkább csak tájékoztatlak benneteket, hogy kedden, hely idő szerint (:P) 15:00-kor, vagyis délután háromkor egyik barátnőmmel Twitcamozni fogunk, a téma főleg az 1D lesz. Kérdezhettek majd akár a bloggal kapcsolatban is (csak nem biztos, hogy válaszolok >:D). Hívjatok meg sok-sok ismerőst is, mert ez lesz a világ legjobb twitcamje! XD (Worlds Best Twitcam Ever!!! :D) Külföldieket is hívhattok, csak említsétek meg nekik, hogy szólniuk kell, ha nem értik, mit mondunk, majd én lefordítom - folyékonyan beszélek angolul, szóval ez nem probléma :D. Szóval várunk mindenkit szeretettel, a linket majd valószínűleg aznap kirakom, ha mégsem, csak lessétek meg az én vagy a barátnőm twitterét. 

Enyém: @juhanoe08

Övé: @EvelinKordik

Szóval kedd, 15:00, twitter! :D Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, aki el bírja viselni a hülyeségeinket! :D

Noémi xXx

II./3. Klipforgatás

Rövidebb résszel jelentkezek, ami azért van, mert 1. hogy lássátok, élek és írok, nem csak egy hét után 2. azért rövid, mert eddig a kommentek 1/6-át kaptam csak meg! Az kevés! Mindegy, ezt nem bírtam ki, ismét sok a kép. Enjoy. 

Hayley

Másnap reggel arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Komótosan próbáltam kimászni az álmok ragacsos masszájából, igen kevés sikerrel, de végül sikerült megragadni a telefonomat, megnyomni rajta a megfelelő gombot, és a fülemhez emelni.

-          Halló? – szóltam bele egy éhező influenzás rozmár hangján.

-    Azt ne mondd, hogy még csak most keltetek fel! – kiabált bele a telefonba Lia – aki, ugye a menedzserünk.

-   Nem, képzeld, alvajárva beszélgetek veled. – próbáltam kikászálódni az ágyból, de a takaróba beleakadt a lábam, így az eredmény az lett, hogy nagy robajjal lezuhantam a padlóra egy fájdalmas „Au!” kíséretében.

-          Fél óra múlva legyetek készen, értetek megyek! – mondta, azzal letette a telefont.

Elmorogtam egy imát, hogy késsen, majd megpróbáltam felkászálódni a földről – ismét kevés sikerrel, ugyanis a lábam még mindig nagyon „kapaszkodott” a takaróba, és ebből az lett, hogy a földön fetrengve próbáltam kitekerni a lábam a takaróból. Érdekes látvány lehetett. Ivy is felkelt a zajongásomra, és eléggé bekómált fejjel, de megszólalt.

-          Te meg mit csinálsz?

-   Reggeli tornázok, nem látszik? – fújtattam idegesen, mikor is végre sikerült kiszabadítani a tappancsom a takaró fogságából, és feltornáztam magam törökülésbe.

-          Aha. – mondta, majd visszadőlt az ágyba.

-          Ivy, ne aludj vissza, Lia hívott, hogy fél óra múlva itt lesz értünk!

-          Aha. – mondta, szerintem már félálomban.

Gondoltam, az Ő baja, ha Lia leszidja, Én megyek, felébresztem Zoet, bár csodálkoznék, ha a kis műsorom hatására nem ébredtek még volna fel. Viszont Ők csak édesdeden aluszkáltak, egymás karjaiban, mosolyogva szuszogtak, és nekem nem volt szívem felkelteni Őket. De muszáj volt. Óvatosan lökdösni kezdtem Zoet, mire szemei felnyíltak, és csodálkozva néztek rám. Elmutogattam neki a helyzetet, mire óvatosan kibújt Lou karjai közül, aki még mindig aludt, és lejött velem a földszintre.

-          Ivy? – kérdezte, miközben teát csinált.

-        Alszik. – forgattam meg a szemeimet. – Nem volt hajlandó felkelni. Ő baja. – mondtam, miközben beleszürcsöltem a forró lébe.

-          Ivy… - mondta fejcsóválva.

Miután elfogyasztottuk a reggeli teát felmentünk átöltözni. Ivyt is megpróbáltuk közben ébresztgetni, de még mindig kötötte az ebet a karóhoz, hogy Ő bizony aludni fog. Hát nem volt mit tenni, lehúztuk az ágyról, mire Ő is hangos koppanással ért földet, mint Én, úgy negyed órája.

-          Ez mégis mire volt jó? – pattant fel.

-          Lia tizenöt percen belül itt lesz. Siess!

Végül is sikerült elkészülni, és vigyáz állásban vártunk az ajtó előtt. Szinte másodpercre pontosan berontott Lia. Sötét hajából majd kiesett a feltolt napszemüveg, kényelmes, egyszerű öltözékben volt, szemei izgatottan csillogtak. Elmagyarázta nekünk, hogy klipforgatásra megyünk, méghozzá a sajátunkra, az Endless Lovera. Mi persze elkezdtünk pattogni, meg visítozni, és Én már indultam is, hogy felkeltsem a fiúkat, de mondta Lia, hogy Őket majd Paul intézi, Mi menjünk. Hát, el is indultunk, izgatottan, idegesen, és teljesen felpörögve. Mégis csak az első klipforgatásunk lesz!

***

Már délután egy óra van, éppen éget ért az ebédszünet, Niall nagy sajnálatára. A fiúk mikor ideértek tök mérgesek voltak Ránk, hogy nem szóltunk Nekik, pedig ez egy fontos dolog. Persze nem tudtunk mit tenni, elmondtuk nekik, hogy Lia nem hagyta, bár elég nehéz volt úgy beszélni, hogy a sminkes-csaj közben serényen dolgozott az arcomon. Rám is pirított, hogy maradjak kussba, mert elrontja a „mesterművét”. A fiúk ezen persze csak kuncogtak. Amúgy, egész jók lettünk.

Zoe cucca:

Ivy cucca:

Az Én cuccom:

A fiúk cucca:

Elég egyszerű, mit ne mondjak. De a lényeg, hogy jó. A klip alaptörténete pedig a következő: Liam kezdi a dalt, egy kertben ülve egy hintaágyon. Mit ne mondjak, nagyon eredeti. Na, mindegy. Aztán jön Ivette része, Ő egy szobában ül, egy hófehér ágyon, a kéz kezével támasztja magát, és elvileg „világfájdalma” van. Aztán jövök Én, egy téglafal előtt, szintén „világfájdalommal”, és jön a refrén, ami még egyelőre nem tudunk, hogy lesz, majd a vágáskor összehoznak valamit. A refrén után Harry, az utcákon sétál, borús idő van (ami valahogy nem akart összejönni, mert ma kivételesen száz ágra süt a nap), aztán Zayn, szintén egy szobában, egy szekrény ajtaja előtt (?), amin tükör van, és abba énekel. Hú, milyen kreatív. Aztán jön Zoe, egy stúdióban énekel a mikrofonba, és akkor megint a refrén, ezt is majd vagdossák, aztán Niall és Louis része, Louis egy üvegajtónak van dőlve, Niall is kint sétál (biztos Harryt keresi), és megint refrén, ebben egy közös ’snit’ a fiúkkal abban a kis kertben, meg velünk is közösen egy fehér szőnyegen fekve. Meg kell mondjam, nagyon puha volt az a szőnyeg! A munka felével végeztünk, és Lia és Paul mindenképpen egy nap alatt le akarja forgatni, még hátravan Zoe, Harry és Liam része, meg a fiúk közöse. Ebéd után rögtön Zoeval folytattunk.

-          I still feel your touch, – „énekelt” a mikrofonba, tele érzésekkel. -  I have cried too much, And it hurts, you’re not with me…

-          Szép. – suttogta a fülembe Harry elismerően. Elmosolyodtam.

Zo részét csak kétszer kellett felvenni, és csak azért kellett másodszorra is, mert valami bigyóka belelógott a képbe. Lia nagyon büszke volt Zoera, hogy nem rontotta el, már azt hittem, ad neki jutalomcukorkát, vagy valamit… Jött Harry része. Mondhatni a legproblémásabb. Vagy éppen orra bukott a saját lábában, vagy elfelejtett tátogni, vagy Louis nevette meg valamivel, és röfögő hangokat adott ki. Egy fél percig tartó felvételen húsz percet dolgoztunk. Liammel ismét könnyebb dolgunk volt, bár Lou Őt is néha megnevettette, de vele is hamar végeztünk. Na, a fiúk közöse, az volt a nehéz. Egymást piszkáltál végig, röhögtek, rugdosódtak, lökdösődtek, ordibáltak, visítoztak, Niall egyszer még fejre is esett! Persze, nem lett baja, csak röhögött tovább. Végül a kb. negyven másodperces résszel fél óra alatt végeztünk. Este nyolckor jutottunk a végére, és megkönnyebbülten felsóhajtottunk. Viszont Lia még intett, hogy kisebb ’snitek’ még kellenek, pl. Zoe és Louis között egy arcra puszi, ölelések, nevetések. Már nagyon nyűgösek voltunk, úgyhogy a nevetéssel nem volt gond, mert a legkisebb dolgokon szakadni kezdtünk.  Aztán az ölelések. Louis és Harry természetesen elkezdett ’buzulni’, és úgy tettek, mintha csókolóznának, mire Zoe tettetett felháborodással felpattant, Louis meg megijedt, és azonnal utána kapott, mire Zoe Rájuk esett, és mindenki nevetni kezdett, természetesen a kamera még mindig ment. Aztán megtörtént az ominózus arcra puszi is, mire Loui méltatlankodni kezdett, hogy miért nem csók. Lia erre elmagyarázta neki, hogy a nyilvánosság előtt még nincs csók, max puszi. Erre Louis bevágta a durcát, és nem volt hajlandó tovább forgatni. Viszont ekkor már nem is kellett tovább, hazamehettünk.

Zoe

Első dolgom volt feltenni a forgatáson készült képeket Twitterre.

Bevettük a stúdiót! Vigyázat, mert jövünk!

Épp a részem felvételénél. Jupp. Jó lesz ;)

Lia éppen az instrukciókat mondja. Izgi! 

Ez még tegnapi, Hays tizennyolc lett! #BoldogSzülinapotHays

Rögtön jött néhány tweet, hogy milyen aranyosak vagyunk, meg hogy nagyon várják a klipet, a dal is tök jó, és hogy remélik, jól szórakoztunk. Némelyre válaszoltam, hogy persze, nagyon jó volt, és hogy köszönjük szépen. Viszont annyira fáradt voltam, hogy egyszerűen bedőltem az ágyba, és bármibe fogadok, hogy fél percen belül már aludtam.

Egy hatalmas réten vagyok. Virágok vesznek körül. A hajamba belekap a szél. A rét mellett van egy kis patak. Odafutok a patakhoz, apró, fodron ruhám meglebeg, ahogy futok. Amint a víz közelébe érek, elkap egy furcsa érzés. Méterekre állok még a víztől, mégis érzem a nedvességet a talpam alatt. Odanézek, és egy hatalmas tócsa van alattam, ami a patakhoz vezet. Lassan az egész lábfejem bekebelezi a víz, Én pedig nem tudok menekülni, mintha beleragadtam volna a vízbe. A víz elkezd húzni a patakba, ami hirtelen nem is tűnik olyan kicsinek és sekélynek, sokkal inkább mélynek és sebes sodrásúnak. Kétségbeesve próbálok menekülni, de a víz nem enged. Megpillantok egy alakot a túlparton. Nem ismerem fel, de kiabálni kezdek neki. Ő észrevesz, és kék szemeit felém fordítja. Hirtelen csap a felismerés, hogy Louist látom, és még kétségbeesetten kezdek kiabálni. De Ő csak bágyadtan elmosolyodik, majd a következő pillanatban eltűnik. Sikítozni kezdek, viszont ekkor a víz magába húz, és nem kapok többé levegőt… 

II./ 2. Születésanp

Sziasztok! :D Sajnálom, hogy nem hoztam előbb részt, tényleg bocsi, de most, hogy itt a nyár, valószínűleg tudom sűrűbben hozni (EZ NEM ÍGÉRET!!!). Addig is, remélem bejön a rész, és hat kommentet kérek!!! A kommentek száma ne tévesszen meg, némelyikre válaszolok! 

Noémi xXxXx

Hayley

Louis ugrott elém, és jó szorosan megölelt. Közben észrevettem, hogy a többiek is mind felpattantak, és ordítottak. Danielle nevetni kezdett, és felkapcsolta a villanyt. A ház szépen fel volt díszítve, ajándékok mindenütt, és a régi banda is itt volt.

-          Te jó szagú ég… - ennyit tudtam kinyögni.

-          Boldog Szülinapot! – ugrott elém most Zo, és Ő is megszorongatott.

-          Hát… nem felejtettétek el? – pislogtam.

-          Hogy felejthetnénk el? – mutatta fel Louis a kis naptárát, amin be volt karikázva a szülinapom.

Cameron rögtön megtalált, és Borssal együtt megöleltek. Ők voltak otthon a baráti-banda tagjai. Láttam Blaket is, épp Ninával és egy szőke hajú lánnyal beszélgetett. Elindultam feléjük, de utam felénél Harry és Niall állított meg. Mindketten megöleltek, és boldog születésnapot kívántak. Harry ölelése annyira jó volt, hogy nem akartam elengedni, de tudtam, hogy el kell. Karjai óvatosan simultak a derekamra és a hátamra, arcát az enyémhez nyomta. Aztán megkaptam azt a híres-neves „Horan Hug”-ot, és be kell, hogy valljam, Nialler tényleg nagyon jól ölel. Fejét a vállamba fúrta, és szorosan hozzám bújt, halkan szuszogott a nyakamba, így már értem, miért imádja mindenki Niall ölelését. Mikor Ő is elengedett akadálymentesen folytathattam utamat a testvéreim és az ismeretlen szőke ciklon felé. Mikor melléjük értem, Nina is jó szorosan megölelt, míg Blake átkarolt, és megpuszilta a homlokomat. Nagyon örültem nekik, és a pár órával ezelőtti durcámat már el is felejtettem. A szőke lány aranyosan elmosolyodott, és bájos hangon megszólalt.

-          Szia, Hayley! Már sokat hallottam Rólad! Mandi vagyok. Blake barátnője. Amúgy nem biztos, hogy emlékszel Rám, de hetedikben osztálytársak voltunk. – nyújtotta a kezét, amit rögtön meg is ráztam.

Mandi

-          Én is örülök. Mondanám, hogy Én is sokat hallottam Rólad, de Blake még sosem mesélt Rólad. – pöcköltem oldalba testvéremet, mire az felvinnyogott. – Nem is értem, hogy szedhetett fel ilyen csinos lányt, mint Te. – erre most Én kaptam pöckölést. – Hé! Szülinapost nem bántunk! És tényleg, osztálytársak voltunk? – itt elgondolkoztam. – Tényleg, Mandi! – eljutott a felismerés az agyamig, szemeim kikerekedtek. – Jézusom, de régen láttalak! – öleltem át.

-   Én is csak most vettem ezt észre, mikor megláttalak. Amúgy, boldog szülinapot! – mosolygott.

-      Gyere Hugi, bontsd ki az ajándékaidat! – húzott Nina a színes dobozokkal megpakolt asztalhoz.

Volt ott minden. Mindenki mosolyogva figyelte, ahogy kibontom az ajándékokat, és érdeklődve bámulom azokat. Nem írnám le, kitől mit kaptam, mert úgy is belekavarodnék. Lényeg a lényeg, ajándékok után jött a torta. Egy cuki kis tortát kaptam, rajta a 18-as számmal, Zoe pedig jött fotózni. Ujjammal fogtam egy kis habot a torta széléről, és a mellettem álló Blake orrára kentem, amit ZoZo persze azonnal megörökített. Elfújtam a gyertyát, és kívántam valamit, amit nem mondhatok el, mert nem válik valóra! Aztán beindult a buli. Mindenki táncolt, beszélgetett, valaki ivott is, persze Mi a lányokkal nem. Először Blakekel táncoltam, majd felkért Cameron is, és vele ráztam egy jó darabig. Aztán Niall is táncolt velem egy kicsikét, de csak addig, amíg leülepedett a gyomrában a sok kaja, és ment is vissza enni. A következő jelölt Harry volt. Vigyorogva jött elém, és látszott, hogy pár „szíverősítőt” már legurított, de még eléggé józan volt ahhoz, hogy járni és beszélni tudjon, nem úgy, mint a múltkor.

-          Szabad egy táncra, hölgyem? – vigyorgott, miközben felém nyújtotta a kezét.

-          Persze, uram. – fogadtam el a kezét, és tenyerem belehelyeztem az Övébe.

„Pechünkre” pont egy lassabb szám jött, szóval hozzám simult, kezeit ismét derekamra helyezte, és óvatosan dülöngéltünk. Abban a pár pillanatban mindent elfelejtettem, csak Ő és Én, csak Mi léteztünk.

-          Mit szólna ehhez Cindy? – csúszott ki a számon.

-          Per pillanat nem érdekel. – mormogta a fülembe.

-          Elmondtad már neki? – kérdeztem halkan.

-       Még nem. – fújta ki a levegőt, ami egyenesen a fülcimpámat csiklandozta. – De… elfogom. Ígérem. Hamarosan.

Újból felnéztem Rá. Zöld szemei furcsán csillogtak, haja édesen kunkorodott a homlokánál, és nagyon jól állt rajta a szokásos ing-zakó kombója. Szemei végig az enyémeket keresték, és mikor elkövettem azt a hibát, hogy beléjük néztem, magához láncolt. Nem tudtam elengedni, bármennyire is ott kellet volna most hagynom. Mert ez nem helyes. Nem lehetek vele, hiszen neki más tetszik. Az a Cindy kicsoda… Szegény lány nem tudja, milyen szerencsés… Ekkor viszont megmozdult, arcát egy centivel közelebb nyomta az enyémhez. Szívem hevesen dobogni kezdett, éreztem, hogy az arcomba szökik a vér, magyarán elpirultam. Elszakadt szemeimtől, és az ajkimra nézett. Tudtam, mit jelent ez, mégsem húzódtam arrébb, vagy toltam el magamtól. Mert Én is akartam. Mindennél jobban. Talán csak a pia teszi vele, talán tényleg meg akar csókolni, de nem érdekel. Halálosan belé estem, és ha csak bármi vonzódás jelét mutatná, Én már annak örülnék. Szemhéjai lecsukódtak, és így tettem Én is. Arcunk egyre közelebb ért egymáshoz, mikor valaki megpöckölte a vállam.

-          Hugi! – ordított a fülembe Blake. Bassza meg, Blake! Miért nem tudsz kicsit nyugton maradni?

-          Hm? – olyan „Most megöllek!” fejjel néztem Rá, de Ő csak vigyorgott.

-      Gondoltam, dumálhatnánk, hiszen olyan régen láttad a kedves bátyádat. – vigyorgott önelégülten. Megfojtom.

-       Menj csak. – krákogta Harry. – A bátyád. – elmosolyodott, de a szeme egészen mást sugallt. Azt akarta, hogy ott maradjak. Vagy csak képzeltem?  

-         Gyereee, Hugi! – húzott Blake.

-      Na, jó, biztos nem csak dumálni akartál! Mi van? – húztam fel a szemöldököm, mikor egy üres részre értünk.

-          Hiányoztál. – mosolygott. – És ki kérném a véleményed Mandiről. Mit gondolsz Róla?

-          Helyes lány, illik hozzád. – mosolyogtam most már Én is el.

-    Tudod, Hugi, hogy nagyon adok a véleményedre. – nyomott egy puszit a homlokomra. – Ha szerinted jó, akkor jó.

-          Hogy ismerkedtetek meg? – néztem Rá.

-         Azt majd máskor, drága édes Hugicám. – kacsintott, majd elvonult. Nem hiszem, hogy csak ezért hívott el, de úgy tűnik, nem akar beavatni….

Ivette

A buli egész jó, bár ahogy látom egyesek – gondolok itt Harryre és Niallre – már igen csak elhagyták a józanság határát, míg mások – például Cameron és Bors – kétségbeesetten próbálnak felszedni egy csajt, tök mindegy, hogy kit. Hát igen, van, akiknek sosem jut csaj… Hirtelen valakit éreztem magam mögött, ezért megfordultam. Ő volt az. Látszott rajta, hogy ivott egy-két pohárkával, de gondolkozni még tudott; ajkait félmosolyra húzta, szemeivel az enyémeket kereste. Haja – mint mindig – most is tökéletesen állt, és enyhe cigi szaga volt. Mindezzel nem lett volna semmi gond, ha nem vonzott volna baromira.

 - Szia! – köszönt úgy, mint a múltkor, mielőtt…. Na, tudjátok, azelőtt.

Most nem köszöntem vissza, próbáltam kerülni a társaságát, ezért most is megpróbáltam a lehető legfeltűnésmentesebben eltűnni. Úgy látszik, ez nem sikerült, mert megragadta a karom, és visszahúzott magához.

-          Szia. – mondta még egyszer.

-          Szia. – nyögtem ki.

-          Mi a probléma? – húzta fel egyik szemöldökét, mire nekem is az égbe szaladtak azon testrészeim.

-          Hogy mi a probléma? Talán elfelejtetted, mit csináltál két napja? Vagy neked annyit sem számít egy csók, hogy számon tartsd? – nem számított kirohanásomra, mert szemei elkerekedtek, és fürkészni kezdték az arcom.

-      Nem felejtettem el. – mondta végül. – Bár… felfrissíthetnéd az emlékezetemet. – kacsintott, mire egyszerűen otthagytam.

Louis

Zoeval egész este táncoltunk. Hihetetlen, milyen jól mozog! Nagyon élveztük az egészet! Hayley is végre nagykorú, Zoet is elfogadják a rajongók, mi több, szeretik! A napokban meglátogat minket Theresa, Harry unokatestvére (vagyis az unokatestvérének a féltestvére) is, és végre megismerkedhetek azzal a „híres-neves” bristoli bandával, aminek a tagjai voltak a lányok. Már futólag köszöntem Cameronnak és Borsnak, az eddigi két ismeretlennek, továbbá találkoztam Hays bátyjával, Blakevel. Nagyon jó fej srác, tök jót eldumáltunk. Ami pedig Hayleyt illeti. Az előbb még előszeretettel táncolt Harryvel, aki már nem kicsit részeg. De úgy tűnik, ez Őt nem zavarta. Csak tudnám, miért nem vallják be egymásnak! Olyan kis nyuszik! Viszont a nyuszik szeretik a répát, szóval megnyugodtam.

Már erősen hajnal felé járt, mikor Harry egyszerűen kidőlt. Szó szerint. Állva elaludt, és ledőlt a földre, erre mindenki észbe kapott, és lassan hazaszállingóztak. Felkapartuk Harryt a földről, és belökdöstük a szobájába, majd mindenki ment a helyére. Mi Zoeval leültünk az ágyunkra, és csak bámultuk egymást.

-          Szeretlek. – szólalt meg halkan.

-          Szeretlek. – mondtam Én is, és vad csókolózásba kezdtünk.

Nyelveink vad táncot jártak, ajkaink harciasan tépték egymást, míg Ő két tenyerét arcomra helyezve húzott közelebb magához, Én pedig derekánál fogva húztam egyre közelebb és közelebb. Szenvedélyesen beletúrt a hajamba, nekem pedig óhatatlanul is eszembe jutott az első találkozásunk. Az első pillanat, mikor megláttam.

Ma szakítottam Eleanorral. Kicsit rosszul esett, hisz csak egy több hónapos kapcsolat végét jelentette ez, de már nem szerettem úgy Elt, és nem akartam hazudni neki. Ő ezt teljesen megértette, és békében váltunk el. Ez igazából négy napja történt, de még csak most emésztettem meg annyira, hogy el is mondjam a srácoknak. Igazából a tegnapi X-Faktor alatt akartam elmondani nekik, de valahogy lekötött a kedvenc bandánk, a Rythim Queens szereplése, ezért letettem a dologról. Ki a kedvenc tagom? Igazából az egész csapatot nagyon szeretem, mindhárom lány iszonyatosan aranyos a maga módján, nekem mégis valahogy a „kedvencem” Zoe, a kis vöröske. Minden videónaplójukat láttuk, és mindben teljesen hülyék – persze, jó értelemben! – és bájosak, s míg Ivy a csendesebb, Hayley a pörgősebb tagja a csapatnak, addig Zoe a kacarászós, cuki tag. Na, lényeg a lényeg, Ő az Én „kedvencem”, mert édes, aranyos, és nem utolsó sorban nagyszerű hangja van, de hát ezért került be a műsorba. Így hát aztán mikor a párbajra került a sor a kis szőke cicababával – akit be kell, hogy valljam, nem igazán szívlelek -, nem kicsit megijedtem, hisz’ a múlthéten is Ők párbajoztak, viszont akkor hál’ Istennek megúszták. Most viszont félő, hogy Cecilia ellen kevesebb az esélyük, mivel Őt valamiért a mentorok és a közönség is nagyon favorizálja. Elindult a zene, és Zoe elkezdte énekelni a Grenadet, majd bekapcsolódtak a többiek is. Bár hangjukon hallatszódott a félelem, itt-ott megremegett a hangjuk, Zo a végén el is sírta magát. Összeszorult a szívem – a múlthéten is elég rizikós volt, de most szinte harapni lehetett még a TV-n keresztül is a feszültséget a stúdióban. Mivel Cecilia párbajozott előbb a lányoknak nem kellett lemenni, csak felhívták a párbajtársukat is, és megkezdődött az a kínkeserves hat perc. A mentorok elmondták a véleményüket mindkét produkcióról, és jött a döntés. Kettő-kettőre jött ki végül, és a közönség döntött. Izzadni kezdett a tenyerem, pedig utoljára nem is tudom mikor izgultam ennyire, és vártunk. Kimondták, hogy Cecilia jutott tovább, Én pedig egyszerűen felugrottam, és elmormogtam egy nem kedves „Basszameg!”-et, Harry ugyanígy tett. Liam, Niall és Zayn pedig csak magukban morgolódtak, és míg két előbbi a fenekükön maradt, addig Zayn elment rágyújtani. Egész este eléggé kivoltunk, ahhoz képest, hogy most a két hetes pihinket töltjük. Másnap reggel aztán beállított Harry, aki – mint Nialltől megtudtam – vásárolni volt, hatalmas vigyorral a fején, és már akkor tudtam, hogy készül valamire. És akkor belépett Ő, azaz Ők. Azt hiszem, mondhatom, hogy teljesen letaglóztak, és csak ennyit bírtam kinyögni:

-    Jézusom! A tied tényleg érdekesebb! – mire hangos nevetések és édes kacarászások voltak a válaszok.

Egész nap velünk voltak, Én pedig igyekeztem minél jobban összebarátkozni velük, ami – valljuk be - nem volt nehéz, mikor már Ők is „ismertek” minket. Zoeval mondjuk sokkal könnyebb volt bohóckodni, valahogy Ő sokkal vevőbb volt mindenre.

És aztán… aztán valahogy beleszerettem. És a mai napig egyáltalán nem bánom az egészet, mert szeretem Őt. Szóval, úgy tűnik, minden jól megy. Csak egy dolog aggaszt, mégpedig az, hogy drága jó barátom még mindig nem képes elmondani Hayleynek, hogy tetszik neki. Ezen pedig változtatni kell! Minél hamarabb! 

II./1. Csajos-kiruccanás

Éjjó! :D Pápápápáááámmm! Meghoztam a második évad ELSŐ részét! Remélem, happy van! Írjátok meg a vé-le-mé-nye-te-ket! :D 

Zoe

Két nap. Két napja jelentett be Louis, hogy együtt vagyunk. Két napja bombáznak Twitteren, Facebookon, az újságokon és a TV-n keresztül minket, és mégis, olyan felhőtlenül boldog vagyok, hogy az nem igaz! Bár tény, hogy az aznap este elég fura volt, legalábbis elsőre. El is mesélem, pontosan mi történt. Szóval…

Louis elmondta, hogy bejelentene valamit. Hát, bejelentette, és a tömegben valaki zúgolódni, valaki tapsolni, valaki nevetni, és valaki sikítozni kezdett. Louis hátrapillantott, és felhívott maga mellé a színpadra. Kissé bátortalanul, de felmentem, egyenesen mellé, és szégyenlősen mosolyogtam. Louis egyik karjával átölelt, és magához húzott, Én pedig éreztem, hogy elpirulok. Nem szokáson így zavarba jönni, hisz a színpaddal és a szerepléssel sincs semmi bajom, de mégis. Valaki beordibált, hogy „De édesek!”. Aztán Dermot leterelt minket a színpadról, és itt nekünk véget is ért az este. Legalábbis azt hittük. Mert amint kiléptünk a verseny után az arénából (amúgy El nyert! :D), fotósok hada rohamozott meg minket, de Louis a fülembe suttogta, hogy ne is figyeljek rájuk, így hallgattam rá, és szép lassan eljutottunk a kocsiig. Hayley két másodpereccel később megmutatta a telefonját, amin máris Twitter-trend volt. #ZouisProudinson4Eva. Szemeim elkerekedtek, de azon még inkább meglepődtem, hogy Lou is kiírta a trendet, ezért hát Én is gyorsan csiripeltem egyet, de mellé még odaírtam, hogy „Nagyon vicces. :P”. A követőim száma az eddigi tizenötezerről ötvenezerre duzzadt, a falam tele volt mindenféle tweettel, többségük kedves és aranyos volt, néhányuk viszont egyenesen ijesztő. Aztán tegnap ismét két trend volt, az eddigi, és most már kapcsolódott hozzá a #LousLovelyGirlfriend is. A követőim száma hetvenkétezerre növekedett, Én pedig csak lestem. A neten hirtelen Mi lettünk az „álompár”, vagy húsz oldal és újság cikkezett Rólunk, a heti sztárhírekben kétszer is szerepeltünk, és ma már csak huszonhét ismerősöm keresett fel, hogy igaz-e a hír. Tegnap még harminckettő. És bár engem nagyon zavar, hogy csak Rólam cikkeznek, és „csak Louis miatt”, a lányokat nem, sőt, szerintem még örülnek is, hogy velem foglalkoznak ennyire. Remek. Kapnak még ezért a lányok!

Amúgy, ma van Hays szülinapja. Nagykorú lesz! Végre, már Ő is. Persze, azt játsszuk, hogy elfelejtettük, bár ez elég sablonos, de hatalmas bulit rendezünk Neki cserébe. Plusz, meghívjuk Blaket és Ninát is, sőt, még az otthoni „bandát” is. Ma érkeznek, háromra, addigra Hayleyt valaki elcsalja (Mi Harryre gondoltunk, de Ő azt mondja, segíteni szeretne a díszítésben, így majd még kitaláljuk, ki megy), és előkészítjük a meglepetés bulit. De amúgy az „elfelejtjükaszülinapjáthogymeglepilegyen” akció már csak azért is sántít, mert van Lounak egy hatalmas naptára, benne bekarikázva a December 11. dátum. De sebaj, kicsit se feltűnő, ááá. Lényeg: igazából, ahhoz képest, mennyire tartottam attól, hogy mit fognak gondolni Rólam a Directionerek, egész jól alakult minden (eddig…), apa halálát leszámítva… szóval, most boldog vagyok.

Átköltöztem Lou szobájába. Igen, mondhatni kitúrtam Harryt, de Ő szívesen „engedte át a helyét” nekem. Ő egy másik szobában alszik, míg Ivy örülhet, aludhat a franciaágy másik felén. Persze, most már mindenki fent van, csak Hayley szunyál, a fiúk is átjöttek, pontosan megtervezni a bulit. Persze, mindenki fülel, hátha Hayley felébredne, nehogy megsejtsen valamit. Lou szerint répákkal kéne kidíszítenünk mindent, mert azt mindenki szereti, de ezt persze elvetettük. Végül héliumos lufikban, és minden féle színes lampionban, konfettiben, és egy cuki tortában egyeztünk meg. Aztán megbeszéltük, ki mit ad a szülinaposnak. Én vettem neki egy nyakláncot, amit már rég kinézett magának, csak még nem vette meg, és egy cipőt – bár ezt valószínűleg csak dísznek fogja használni, de kit érdekel? Elmondhatja, hogy van neki ilyenje. Ivy vett neki egy ruhát, amit azt mondta, nem mutat meg, mert el kell érni vele a hatást majd Hayleyn; Lou és Harry közösen vettek Neki egy hatalmas plüssmacit, ami naaaagyon puha, és egy szívecskét tart a mancsaiban; Liam is egy ruhát vett neki Danielle segítségével; Niall (mily kreatívan) egy One Direction CD-t vett neki, Zayn pedig egy fésűt és egy tükröt. A többiek még nem tudjuk, mit hoznak. Aztán mocorgást hallottunk.

Hayley lépdelt le a lépcsőn, kivirulva, vigyorogva, és várakozásteljesen lépdelt le a lépcsőn. Leült közénk, és mosolyogva nézett végig mindenkin, olyan „nakikívánelőszörboldogszülinapot?” nézéssel. Mi csak beszélgettünk tovább ilyen semleges témákról, és láttuk, ahogy Hays egyre csalódottabb lesz. Kaptam egy SMS-t, gyorsan lecsekkoltam. „Ha kell, Én elviszem magammal, amíg Ti díszítetek. XxXx Danielle” Elvigyorodtam, és gyorsan válaszoltam, hogy jó lenne, ha elvinné. Hayley persze szomorúan visszament a szobába, mert elméletileg beszélni akar valakivel telefonon. Persze, Én rögtön tudtam, hogy szimplán nagyon bántja a dolog, és Harry már fel akart menni Boldog Születésnapot kívánni neki, mikor felbukkant Danielle. Váltottak egy gyors csókot Liammel, majd Hayley felől érdeklődött.

-          Lehozom. – álltam fel.

Berontottam a szobába, és Hayleyt pillantottam meg az ágyon, amint nagyon gondolkozhatott valamin, mert ajkai csücsörítettek, szemével a takarót tanulmányozta, és még arra sem eszmélt fel, hogy mellé léptem.

-          Danielle elhívott valahova. Téged. Nem mész el? – kérdeztem, már szinte fájóan flegmán.

-          De! Szívesen elmegyek… Daniellevel! – hangjából sütött a megvetés, de ez szerintem délutánra el fog múlni… Biztosan el fog.

Gyorsan magára kapott valamit, és le is viharzott a lépcsőn. Megölelte Daniellet, majd kettesben távoztak. Vártunk pár pillanatot, majd mindenki felpattant, és nekilátott a feladatának. Már majdnem dél volt, mikor megérkezett Nina. Természetesen nem haragszom Rá, és Ő is szívesen szállt be a szervezésbe, szóval Ő hamarabb jött meg.

-          Blake kettőre jön, hozza a barátnőjét is, nem baj? – szólalt meg, miközben a lufikat fújtuk fel.

-          Dehogy baj, bár nem tudtam, hogy van barátnője.

-          Én is csak tegnap tudtam meg. De már találkoztam vele, rendes csajszi, és szép. Jól választott az öcsi. – kacsintott. – Ja, igen, Cameron is kettőre jön, mert Blakeékkel együtt szállt meg. Bors meg azt hiszem késni fog, mert a vonat nem ért oda időben.

-          Értem. Hú, Én úgy izgulok! – nevettem. – Amúgy, hogy hívják, Mrs. Titokzatos Barátnőt?

-   Mandi. De azt ne kérdezd milyen, lehetetlen megjegyezni. De amúgy szőke a haja, és valami csodaszép szemei vannak. Tény, hogy Blakynak van ízlése. – vigyorgott gúnyosan.

-          Blaky? – kuncogtam.

-   Így hívom, ha ki akarom készíteni. Csak, hogy tudd. – kacsintott, majd folytattuk a lufik töltögetését.

Hayley

A sétány tömve volt emberekkel. Némely – mint pl. Mi – ráérősen nézelődött, elidőzve egy-egy kirakat előtt, és mások futkorászva próbálták megszerezni azt, amit már kinéztek maguknak. Megint mások az elszabadult gyerekeiket hajkurászták, akik persze nevetve menekültek szüleik elől, és bújtak el minden egyes dolog mögé. Mi tehát az első kategóriába tartoztunk. Danielle göndör fürtjeit játékosan lóbálta a szél, az enyémeket meg teljességgel szétfújta. Átkoztam is ezt a hideg időjárást, a nyakam a sál ellenére is fázott, a nadrágomon átfújt a szél, ezért a lábam is majd’ megfagyott. Göndör útitársnőm viszont nem úgy nézett ki, mint aki fázik. Érdeklődve pillantott körbe, néhol meg-megállt, meglesni egy-egy kirakatot, viszont csak nagy ritkán vett is valamit. Azt mondta, tartalékol. Persze, néha nekem kellett elrángatnom egy-egy bolt elől, mert váltig állította, hogy neki azt meg kell vennie, de akkor nem marad pénze másra.

 -     Nézd! – kiáltott fel egy újabb kirakat előtt. Istenem, ez ma csak a hetedik ilyen.

Engedelmesen megálltam, és rükvercbe kapcsoltam. Szó szerint. Háttal lépkedtem vissza Danielle mellé, nem érdekelve, hogy esetleg nekimegyek valakinek. Mellé léptem. Szinte rácuppant az üvegre, úgy bámult valamit hatalmas szemeivel.

-          Mi az, mit találtál? – kérdeztem sóhajtva.

-        Az a nyaklánc nézd, milyen szép! Ó, és az a fülbevaló! Nem csodás? – vetettem egy pillantást az említett ékszerekre. Valóban tetszetősök voltak, a nyaklánc az a tipikus szívecskés, de nagyon szép nyaklánc, a fülbevaló pedig apró kövekkel kirakott csillagforma. Nem mondom, a fülbevaló nagyon megtetszett, de nem akartam elvenni Danielle elől.

-          Tényleg szép. – mondtam egy kis idő után.

-          Na, jó, miért vagy ilyen flegma egész nap? – nézett rám azokkal a Danielle-szemekkel.

-          Milyen? – néztem rá.

-    Flegma. Mint akit vérig sértettek valamivel, és ezért a világon áll bosszút. – mondta halvány mosollyal. Valóban, hiszen elég szarul esett, hogy a tulajdon barátaim elfeledkeztek a SZÜLETÉSNAPOMRÓL! Ez azért kicsit szarul esik. – Na, mindegy, szóval szerinted jó a nyaklánc?

-          A fülbevaló szerintem jobb.

-      Jó. Akkor ezt megveszem. – ráncigált be a boltba, és nem sokkal később már ezzel az apró ékszerrel voltunk gazdagabbak.

Még tíz boltba ráncigált be, de semmit sem vett, csak félúton jutott eszébe, hogy hamarosan Karácsony, és ha Karácsony, akkor Lou szülinapja, és venni kéne neki valamit. HAHÓ, rólam mindenki megfeledkezett?! Lounak még ki tudja hány hét a szülinapjáig, nekem meg, jé, pont MA van! Csak úgy tűnik, ez senkit sem izgat! És igen, nagyon rosszul esik, hogy Rám senki nem gondol. Sőt, még a tesóimtól se kaptam egy szülinapos SMS-t se. Pedig általában azzal szoktak kelteni!

-          Haza akarok menni. – jelentettem ki egyszerűen.

-          Még csak két óra van! Még rengeteg dolgunk van, Hays.

Hogy ismertem meg Daniellet? Ugyebár Liam barátnője. Az elmúlt két napban pedig elég sokat volt itt, és mikor nem éppen Liammel szerelmeskedtek, akkor velem beszélgetett. Danielle nagyon jó hallgató, és egyben nagyon jó ember is. Szóval, eléggé összebarátkoztunk, viszont nem gondoltam, hogy ez a „csajos-kiruccanás” ilyen hosszú és ilyen unalmas lesz. Vagy csak azért gondolom így, mert jelenleg az életkedvem szintje nulla?! Meglehet…

Egy órán keresztül jártuk még a boltokat, majd Danielle elvitt kávézni. Mondhatni felüdülés volt leülni a kis székbe és szürcsölgetni a forró cappuchinomat. Daniellel olyan dolgokról beszélgettünk, mint Zoe és Louis kapcsolata. Ezt persze nekünk kell kitárgyalni. Nincs semmi bajom Daniellel, csak úgy gondolom, ez nem tartozik ránk, főleg, hogy mindkét személlyel nagyon jóban vagyok.

-          Hayley, figyelsz te Rám? – integetett az arcom előtt.

-          Ja, persze. – mondtam gyorsan. – És egyet értek. – ez általában be szokott jönni.

-          Abban, hogy Liam kiírt valamit Twitterre?

-          Öööö… igen. – mondtam bizonytalanul. Oké, most nem jött be.

-          Te nagyon máshol jártál. Mi bánt? – hajolt előrébb.

-        Semmi. – vágtam rá. Nem mondom el neki, hogy ma van a szülinapom, mert akkor az már nem ugyan az. Jöjjön rá magától!

-          Jól van. Szerintem menjünk haza. – felsóhajtottam. Végre!

Hülyeség volt gyalog eljönni. A lábam már olyan szinten fájt, hogy azt hittem, letörik a helyéről. És ráadásul még fáztam is, teljesen átfagytam. Danielle még mindig semmi jelét nem mutatta a fázásnak. Mázlista! Biztos védi a sörénye! Oké, ez utóbbit visszaszívom.

Fél óra gyaloglás után hazaértünk. Unottan löktem be az ajtót, és meglepetten vettem észre, hogy korom sötét volt bent. Összezavarodva néztem körbe, majd Daniellere, de Ő csak mosolyogva megrántotta a vállát. A következő pillanatban elém ugrott valaki.

-          Meglepetéééés! 

Véleményt kérek az új diziről!! :D Hogy tetszik? :))

26. Finálé - ÉVADZÁRÓ

Hát igen, eljutottunk idáig is. :) Íme az évadzáró, azaz az első évad utolsó része. Kérlek titeket, hogy aki olvassa a történetemet, az írjon egy véleményt az egész első évadról, legyen az negatív vagy pozitív. Nos, ebben a részben gondolom lesznek meglepetések, amik következményeire viszont csak a második évadban derül fény. Továbbá, dizájnváltás lesz (Én személy szerint az várom a legjobban ^^), és mint már írtam, új szereplők lépnek színre. Minden ki fog a maga idejében derülni. Köszönöm azoknak, akik az első évadban velem voltak és olvasták a sztorimat, köszönöm a kommentelőknek, remélem, számuk a második évadra gyarapodni fog! :D Na, mindegy, nem szövegelek tovább, jó olvasást az első évad utolsó fejezetéhez. 

Ivy

Követtük Mikeyt egy hatalmas folyosón, majd megállt egy ajtó előtt. Intett, hogy menjünk be. Hayley lenyomta a kilincset, és megpillantottuk Louist. Éppen Tulisaval beszélgetett, és háttal állt nekünk. Tulisa pár másodpercen belül észrevett, és elmosolyodott.

-          Sziasztok, lányok! – jött felénk, és megölelt minket.

-          Hali! – nevettem.

-         Lányok! – jött oda Loui is. – Nagyon büszke vagyok Rátok! Rengeteget fejlődtetek, ugye tudjátok?

-   Ők már hova fejlődjenek? – kérdezte mosolyogva Tulisa. – Jaj, lányok, úgy sajnáltam, hogy kiestetek. – igen, Louis mellett Ő is ránk voksolt, ezért döntöttek a nézői szavazatok. – És, sikerült már menedzsert találni?

-          Igen, már dolgozunk is egy dalon. De psszt, ez titok! – nevetett Zoe.

-          Lányok! – bukkant fel Mikey az ajtóban. – Fodrász, sminkes, stylist. Most.

-    Egy pillanatot még, Mikey! – intett a srácnak. – Szóval, lányok. Valaki nagyon akar találkozni veletek!

-          Hú, kik? – kérdezte izgatottan Zoe.

-          Az meglepetés. Holnap jönnek Londonba, most… máshol vannak.

-          Louis, most már tényleg! – szólt Mikey újra.

Intett, hogy mehetünk, és mentünk is először a fodrász-szobába. Tina, a fodrászcsaj elmosolyodott, mikor meglátott minket, és azonnal intett a segédeinek, hogy vegyenek minket kezelésbe. Tina most az én hajamat csinálta, Penelopé Hayleyét, Lea pedig Zoeét. Hayley és az Én hajamat besütötték és színes tincseket festettek a hajunkba, Zoeét meg kivasalták, raktak fel ránk sminket, és elküldtek öltözni. Rám egy fekete, nem tudom, valami furi, karnál átlátsztó anyagú felsőt és egy fekete szoknyát adtak, fekete nadrággal, Hayleyre pedig egy korallszín, rojtos aljú felsőt, egy barnás dzsekit, és egy egyszerű farmert. Zoera pedig egy rózsaszín pólót, szürkés, elöl gombos bolerót, és egy fekete csőnacit adtak. És bár még csak délután négy óra volt (amit nem is értek, hogy telt el ilyen gyorsan), mondták, hogy maradjunk az öltözőben, és várjunk a jelre. Közben egy kisebb stáb odajött meginterjúvolni minket.

-          És, kinek szurkoltok? – kérdezte Keith.

-     Igazából Markot és Elt is nagyon szeretjük, nekünk lényegében már mindegy, ki nyer. – mondta mosolyogva Hayley.

-          Mit éreztetek, mikor kiesetek?

-          Természetesen szomorúak voltunk, mikor kiestünk, mert ki nem az? De… nem is olyan rossz az a negyedik hely. – mosolyogtam most Én.

-       Még véget sem ért az X-Faktor, már hallani híreket arról, hogy készül az új dalotok, és dolgoztok egy albumon is. Igaz ez?

-      Dalon dolgozunk, de albumon egyelőre még nem gondolkozunk. Nincs még dal, ugyanis. – nevetett Zoe.

-          Köszönjük, lányok. Egyébként, fantasztikusan néztek ki ma.

-          Köszönjük.

Máris öt óra van. A rajongók kezdenek szállingózni az épület elé. Hétkor kezdődik a finálé. Éppen a büféből jöttem vissza egy üveg ásványvízzel, mikor pisszegést hallottam. Nem vettem tudomásul, biztos nem nekem szólt, ha meg igen, akkor sem törődök vele. De még egyszer pisszegett valaki, és még egyszer, és még egyszer, míg meg nem fordultam, és szembe találtam magam Zaynnel. Csoki barna szemei végigjáratták maguk rajtam, majd az arcomon állapodtak meg. A haja, mint mindig, most is tökéletesen állt, ajkai óvatos mosolyra húzódtak. Nem voltam vele kettesben azóta, hogy… szóval, azóta.

-          Szia. – mondta.

-          Szia. – válaszoltam halkan.

-          Csinos vagy.

-          Köszi. Te is… öhm… a te hajad is jó.

-          Köszi. Izgulsz már?

-          Nem. Te?

-          Nem. Annyira nem. – igen, király kis tőmondatos beszélgetés. Ilyenekre vágyik az ember.

-          Bőbeszédű vagy. – hajrá Ivy, így kell ezt!

-          Csak annyira, amennyire Te.

-          Direkt nem akarsz velem mélyebben belefolyni egy témába? – húzta fel az egyik szemöldököm.

-          Most is azt csinálom. Belefolytunk a témába, hogy milyen bőbeszédűek vagyunk. Nem elég?

-       Én valami tartalmasabbra gondoltam. Tudod. Időjárás. Világbéke. – kezdtem el sétálni, miközben mutogattam. – Kiskutyák. Hajzselé. Robotok. A futurisztikus társadalom…

-          Valahogy egyik téma sem vonz. – mosolyodott el még jobban.

-          Üvegházhatás?

-          Nem.

-          Világvége?

-          Negatív.

-          A számítógépek átveszik a hatalmat?

-          Te aztán pozitív egy személyiség vagy!

-          Mondták már. – ittam egy kortyot a vizemből.

-          Kaphatok? – mutatott az üvegemre. – Kiszáradt a torkom.

-          Ennyitől?

-          Nem. Előtte is szomjas voltam, csak megláttalak, gondoltam, beszélgethetnénk.

-          Nesze. – nyújtottam neki.

-       Kutyának meg tessék. – nevetett, és lehúzta az üvegem felét. – Tudod… ez most olyan, mint ha csókolóztunk volna. – kikerekedtek a szemeim.

-          Mi?

-        Nyugi, csak vicceltem. Bár tény, hogy hasonlított hozzá. – kacsintott. Éreztem, ahogy vér szökik az arcomba.

-          Az üvegemnek semmi köze nincs semmiféle csókhoz!

Aztán már csak azt vettem észre, hogy Zayn ajkai az enyémeken vannak. Enyhe cigi szaga volt, de jelenleg jobban lefoglalt nyelvének és ajkainak puhasága. Teljesen elvette az eszemet, közelebb vontam magamhoz, és beletúrtam a hajába, míg Ő a derekamat ölelte át. Bele sem gondoltam a következményekbe, csak csókoltam, és hagytam, hagy csináljon velem, amit akar. Aztán valahogy elszakadtunk egymástól, Én pedig zavarodottan néztem a szemeibe.

-    De ennek igen. – vigyorgott. Ajkait megint enyémekre helyezte VOLNA, ha Én ki nem tépem magam a karjai közül, és el nem szaladok.

-          Most hagyj békén. – kiáltottam, miközben csak futottam, azt sem tudom merre.

Egy ajtót láttam magam előtt, gyorsan kilöktem, és az utcán találtam magam, pontosabban egy sikátorféleségben, pont jó volt ahhoz, hogy kicsit leüljek és kiszellőztessem a fejem.

Hayley

Már Ivy is előkerült, kiderült semmi baja, csak sétált. Bár kicsit zaklatottnak tűnt, ezt betudtam a sok stressznek, ami manapság éri. Dermot bejelentette, hogy kezdődik a Finálé. A mi számunkkal kezdődött, így mindenki felvonult, és előadtuk a dalt. A végén a közönség felállva tapsolt, mi pedig mind meghajoltunk. Elkezdődött a finálé. Igazából elmondani nem lehet, milyen jó volt. El és Mark is mindent beleadott. Aztán jöttek a fiúk. Elkezdődött a dal, Liam pedig énekelt. Aztán jött Harry része, és a refrén. Pattogtak, mint a gumilabda, össze-vissza. Aztán jött Zayn szólója. Ivy itt már nem a színpadot nézte, hanem a cipőjét, vagy a padlót. Csak nincs valami közöttük? De mi Zoeval elkezdtünk bulizni, mint két őrült, és nemsoká csatlakozott hozzánk Kaith, Lissa, Gina és Lia is. Láttuk, hogy egy pillanatra vett minket a kamera, hogy milyen jól bulizunk a backstageben, de utána megint a fiúk mentek. Jött Harry híres-neves szólója, ami mondjuk a refrén mélyebb verziója, de kit érdekel. Szóval, az a rész, amit ma a próbán nekem, igen, NEKEM énekelt. Bár lehet, hogy csak képzeltem. Biztos, tuti. Mármint, egy ilyen srác, mint Harry miért figyelne fel rám? Oké, haverok vagyunk, de azért értitek… és megint…. Megint úgy éreztem, hogy bár nem nézett a szemembe, de… nekem énekel. Beteges vagyok, mi? Szörnyű… és mégis. Jól esik csupán azt gondolni, hogy érek neki valamennyit.

-       That’s what makes you beautiful.- énekelte utolsó sorát Harry, majd vigyorogva ordítottak egy-egy köszönjüköt.

-      One Direction! – ment a színpadra Dermot. – Hú, srácok, ti aztán tudtok valamit. Szóval ez volt a…

-         Dermot, várnál egy kicsit? – szólalt meg Louis.

-         Öööö, persze. – mondta zavarodottan Dermot.

-         Szóval, kedves rajongók. Bizonyára tudjátok, hogy pár hete szakítottam Eleanorral… - kezdett bele Louis, és én éreztem, mit fog mondani… A tömegből hangos fújozások hallatszódtak, nyílván nem kedvelték Eleanort ezért a tettéért. – És, hát… eléggé magam alatt voltam akkor. De… most van egy bejelenteni valóm…