II./1. Csajos-kiruccanás

Éjjó! :D Pápápápáááámmm! Meghoztam a második évad ELSŐ részét! Remélem, happy van! Írjátok meg a vé-le-mé-nye-te-ket! :D 

Zoe

Két nap. Két napja jelentett be Louis, hogy együtt vagyunk. Két napja bombáznak Twitteren, Facebookon, az újságokon és a TV-n keresztül minket, és mégis, olyan felhőtlenül boldog vagyok, hogy az nem igaz! Bár tény, hogy az aznap este elég fura volt, legalábbis elsőre. El is mesélem, pontosan mi történt. Szóval…

Louis elmondta, hogy bejelentene valamit. Hát, bejelentette, és a tömegben valaki zúgolódni, valaki tapsolni, valaki nevetni, és valaki sikítozni kezdett. Louis hátrapillantott, és felhívott maga mellé a színpadra. Kissé bátortalanul, de felmentem, egyenesen mellé, és szégyenlősen mosolyogtam. Louis egyik karjával átölelt, és magához húzott, Én pedig éreztem, hogy elpirulok. Nem szokáson így zavarba jönni, hisz a színpaddal és a szerepléssel sincs semmi bajom, de mégis. Valaki beordibált, hogy „De édesek!”. Aztán Dermot leterelt minket a színpadról, és itt nekünk véget is ért az este. Legalábbis azt hittük. Mert amint kiléptünk a verseny után az arénából (amúgy El nyert! :D), fotósok hada rohamozott meg minket, de Louis a fülembe suttogta, hogy ne is figyeljek rájuk, így hallgattam rá, és szép lassan eljutottunk a kocsiig. Hayley két másodpereccel később megmutatta a telefonját, amin máris Twitter-trend volt. #ZouisProudinson4Eva. Szemeim elkerekedtek, de azon még inkább meglepődtem, hogy Lou is kiírta a trendet, ezért hát Én is gyorsan csiripeltem egyet, de mellé még odaírtam, hogy „Nagyon vicces. :P”. A követőim száma az eddigi tizenötezerről ötvenezerre duzzadt, a falam tele volt mindenféle tweettel, többségük kedves és aranyos volt, néhányuk viszont egyenesen ijesztő. Aztán tegnap ismét két trend volt, az eddigi, és most már kapcsolódott hozzá a #LousLovelyGirlfriend is. A követőim száma hetvenkétezerre növekedett, Én pedig csak lestem. A neten hirtelen Mi lettünk az „álompár”, vagy húsz oldal és újság cikkezett Rólunk, a heti sztárhírekben kétszer is szerepeltünk, és ma már csak huszonhét ismerősöm keresett fel, hogy igaz-e a hír. Tegnap még harminckettő. És bár engem nagyon zavar, hogy csak Rólam cikkeznek, és „csak Louis miatt”, a lányokat nem, sőt, szerintem még örülnek is, hogy velem foglalkoznak ennyire. Remek. Kapnak még ezért a lányok!

Amúgy, ma van Hays szülinapja. Nagykorú lesz! Végre, már Ő is. Persze, azt játsszuk, hogy elfelejtettük, bár ez elég sablonos, de hatalmas bulit rendezünk Neki cserébe. Plusz, meghívjuk Blaket és Ninát is, sőt, még az otthoni „bandát” is. Ma érkeznek, háromra, addigra Hayleyt valaki elcsalja (Mi Harryre gondoltunk, de Ő azt mondja, segíteni szeretne a díszítésben, így majd még kitaláljuk, ki megy), és előkészítjük a meglepetés bulit. De amúgy az „elfelejtjükaszülinapjáthogymeglepilegyen” akció már csak azért is sántít, mert van Lounak egy hatalmas naptára, benne bekarikázva a December 11. dátum. De sebaj, kicsit se feltűnő, ááá. Lényeg: igazából, ahhoz képest, mennyire tartottam attól, hogy mit fognak gondolni Rólam a Directionerek, egész jól alakult minden (eddig…), apa halálát leszámítva… szóval, most boldog vagyok.

Átköltöztem Lou szobájába. Igen, mondhatni kitúrtam Harryt, de Ő szívesen „engedte át a helyét” nekem. Ő egy másik szobában alszik, míg Ivy örülhet, aludhat a franciaágy másik felén. Persze, most már mindenki fent van, csak Hayley szunyál, a fiúk is átjöttek, pontosan megtervezni a bulit. Persze, mindenki fülel, hátha Hayley felébredne, nehogy megsejtsen valamit. Lou szerint répákkal kéne kidíszítenünk mindent, mert azt mindenki szereti, de ezt persze elvetettük. Végül héliumos lufikban, és minden féle színes lampionban, konfettiben, és egy cuki tortában egyeztünk meg. Aztán megbeszéltük, ki mit ad a szülinaposnak. Én vettem neki egy nyakláncot, amit már rég kinézett magának, csak még nem vette meg, és egy cipőt – bár ezt valószínűleg csak dísznek fogja használni, de kit érdekel? Elmondhatja, hogy van neki ilyenje. Ivy vett neki egy ruhát, amit azt mondta, nem mutat meg, mert el kell érni vele a hatást majd Hayleyn; Lou és Harry közösen vettek Neki egy hatalmas plüssmacit, ami naaaagyon puha, és egy szívecskét tart a mancsaiban; Liam is egy ruhát vett neki Danielle segítségével; Niall (mily kreatívan) egy One Direction CD-t vett neki, Zayn pedig egy fésűt és egy tükröt. A többiek még nem tudjuk, mit hoznak. Aztán mocorgást hallottunk.

Hayley lépdelt le a lépcsőn, kivirulva, vigyorogva, és várakozásteljesen lépdelt le a lépcsőn. Leült közénk, és mosolyogva nézett végig mindenkin, olyan „nakikívánelőszörboldogszülinapot?” nézéssel. Mi csak beszélgettünk tovább ilyen semleges témákról, és láttuk, ahogy Hays egyre csalódottabb lesz. Kaptam egy SMS-t, gyorsan lecsekkoltam. „Ha kell, Én elviszem magammal, amíg Ti díszítetek. XxXx Danielle” Elvigyorodtam, és gyorsan válaszoltam, hogy jó lenne, ha elvinné. Hayley persze szomorúan visszament a szobába, mert elméletileg beszélni akar valakivel telefonon. Persze, Én rögtön tudtam, hogy szimplán nagyon bántja a dolog, és Harry már fel akart menni Boldog Születésnapot kívánni neki, mikor felbukkant Danielle. Váltottak egy gyors csókot Liammel, majd Hayley felől érdeklődött.

-          Lehozom. – álltam fel.

Berontottam a szobába, és Hayleyt pillantottam meg az ágyon, amint nagyon gondolkozhatott valamin, mert ajkai csücsörítettek, szemével a takarót tanulmányozta, és még arra sem eszmélt fel, hogy mellé léptem.

-          Danielle elhívott valahova. Téged. Nem mész el? – kérdeztem, már szinte fájóan flegmán.

-          De! Szívesen elmegyek… Daniellevel! – hangjából sütött a megvetés, de ez szerintem délutánra el fog múlni… Biztosan el fog.

Gyorsan magára kapott valamit, és le is viharzott a lépcsőn. Megölelte Daniellet, majd kettesben távoztak. Vártunk pár pillanatot, majd mindenki felpattant, és nekilátott a feladatának. Már majdnem dél volt, mikor megérkezett Nina. Természetesen nem haragszom Rá, és Ő is szívesen szállt be a szervezésbe, szóval Ő hamarabb jött meg.

-          Blake kettőre jön, hozza a barátnőjét is, nem baj? – szólalt meg, miközben a lufikat fújtuk fel.

-          Dehogy baj, bár nem tudtam, hogy van barátnője.

-          Én is csak tegnap tudtam meg. De már találkoztam vele, rendes csajszi, és szép. Jól választott az öcsi. – kacsintott. – Ja, igen, Cameron is kettőre jön, mert Blakeékkel együtt szállt meg. Bors meg azt hiszem késni fog, mert a vonat nem ért oda időben.

-          Értem. Hú, Én úgy izgulok! – nevettem. – Amúgy, hogy hívják, Mrs. Titokzatos Barátnőt?

-   Mandi. De azt ne kérdezd milyen, lehetetlen megjegyezni. De amúgy szőke a haja, és valami csodaszép szemei vannak. Tény, hogy Blakynak van ízlése. – vigyorgott gúnyosan.

-          Blaky? – kuncogtam.

-   Így hívom, ha ki akarom készíteni. Csak, hogy tudd. – kacsintott, majd folytattuk a lufik töltögetését.

Hayley

A sétány tömve volt emberekkel. Némely – mint pl. Mi – ráérősen nézelődött, elidőzve egy-egy kirakat előtt, és mások futkorászva próbálták megszerezni azt, amit már kinéztek maguknak. Megint mások az elszabadult gyerekeiket hajkurászták, akik persze nevetve menekültek szüleik elől, és bújtak el minden egyes dolog mögé. Mi tehát az első kategóriába tartoztunk. Danielle göndör fürtjeit játékosan lóbálta a szél, az enyémeket meg teljességgel szétfújta. Átkoztam is ezt a hideg időjárást, a nyakam a sál ellenére is fázott, a nadrágomon átfújt a szél, ezért a lábam is majd’ megfagyott. Göndör útitársnőm viszont nem úgy nézett ki, mint aki fázik. Érdeklődve pillantott körbe, néhol meg-megállt, meglesni egy-egy kirakatot, viszont csak nagy ritkán vett is valamit. Azt mondta, tartalékol. Persze, néha nekem kellett elrángatnom egy-egy bolt elől, mert váltig állította, hogy neki azt meg kell vennie, de akkor nem marad pénze másra.

 -     Nézd! – kiáltott fel egy újabb kirakat előtt. Istenem, ez ma csak a hetedik ilyen.

Engedelmesen megálltam, és rükvercbe kapcsoltam. Szó szerint. Háttal lépkedtem vissza Danielle mellé, nem érdekelve, hogy esetleg nekimegyek valakinek. Mellé léptem. Szinte rácuppant az üvegre, úgy bámult valamit hatalmas szemeivel.

-          Mi az, mit találtál? – kérdeztem sóhajtva.

-        Az a nyaklánc nézd, milyen szép! Ó, és az a fülbevaló! Nem csodás? – vetettem egy pillantást az említett ékszerekre. Valóban tetszetősök voltak, a nyaklánc az a tipikus szívecskés, de nagyon szép nyaklánc, a fülbevaló pedig apró kövekkel kirakott csillagforma. Nem mondom, a fülbevaló nagyon megtetszett, de nem akartam elvenni Danielle elől.

-          Tényleg szép. – mondtam egy kis idő után.

-          Na, jó, miért vagy ilyen flegma egész nap? – nézett rám azokkal a Danielle-szemekkel.

-          Milyen? – néztem rá.

-    Flegma. Mint akit vérig sértettek valamivel, és ezért a világon áll bosszút. – mondta halvány mosollyal. Valóban, hiszen elég szarul esett, hogy a tulajdon barátaim elfeledkeztek a SZÜLETÉSNAPOMRÓL! Ez azért kicsit szarul esik. – Na, mindegy, szóval szerinted jó a nyaklánc?

-          A fülbevaló szerintem jobb.

-      Jó. Akkor ezt megveszem. – ráncigált be a boltba, és nem sokkal később már ezzel az apró ékszerrel voltunk gazdagabbak.

Még tíz boltba ráncigált be, de semmit sem vett, csak félúton jutott eszébe, hogy hamarosan Karácsony, és ha Karácsony, akkor Lou szülinapja, és venni kéne neki valamit. HAHÓ, rólam mindenki megfeledkezett?! Lounak még ki tudja hány hét a szülinapjáig, nekem meg, jé, pont MA van! Csak úgy tűnik, ez senkit sem izgat! És igen, nagyon rosszul esik, hogy Rám senki nem gondol. Sőt, még a tesóimtól se kaptam egy szülinapos SMS-t se. Pedig általában azzal szoktak kelteni!

-          Haza akarok menni. – jelentettem ki egyszerűen.

-          Még csak két óra van! Még rengeteg dolgunk van, Hays.

Hogy ismertem meg Daniellet? Ugyebár Liam barátnője. Az elmúlt két napban pedig elég sokat volt itt, és mikor nem éppen Liammel szerelmeskedtek, akkor velem beszélgetett. Danielle nagyon jó hallgató, és egyben nagyon jó ember is. Szóval, eléggé összebarátkoztunk, viszont nem gondoltam, hogy ez a „csajos-kiruccanás” ilyen hosszú és ilyen unalmas lesz. Vagy csak azért gondolom így, mert jelenleg az életkedvem szintje nulla?! Meglehet…

Egy órán keresztül jártuk még a boltokat, majd Danielle elvitt kávézni. Mondhatni felüdülés volt leülni a kis székbe és szürcsölgetni a forró cappuchinomat. Daniellel olyan dolgokról beszélgettünk, mint Zoe és Louis kapcsolata. Ezt persze nekünk kell kitárgyalni. Nincs semmi bajom Daniellel, csak úgy gondolom, ez nem tartozik ránk, főleg, hogy mindkét személlyel nagyon jóban vagyok.

-          Hayley, figyelsz te Rám? – integetett az arcom előtt.

-          Ja, persze. – mondtam gyorsan. – És egyet értek. – ez általában be szokott jönni.

-          Abban, hogy Liam kiírt valamit Twitterre?

-          Öööö… igen. – mondtam bizonytalanul. Oké, most nem jött be.

-          Te nagyon máshol jártál. Mi bánt? – hajolt előrébb.

-        Semmi. – vágtam rá. Nem mondom el neki, hogy ma van a szülinapom, mert akkor az már nem ugyan az. Jöjjön rá magától!

-          Jól van. Szerintem menjünk haza. – felsóhajtottam. Végre!

Hülyeség volt gyalog eljönni. A lábam már olyan szinten fájt, hogy azt hittem, letörik a helyéről. És ráadásul még fáztam is, teljesen átfagytam. Danielle még mindig semmi jelét nem mutatta a fázásnak. Mázlista! Biztos védi a sörénye! Oké, ez utóbbit visszaszívom.

Fél óra gyaloglás után hazaértünk. Unottan löktem be az ajtót, és meglepetten vettem észre, hogy korom sötét volt bent. Összezavarodva néztem körbe, majd Daniellere, de Ő csak mosolyogva megrántotta a vállát. A következő pillanatban elém ugrott valaki.

-          Meglepetéééés!