Sziasztok. Gondolom, mindenki utál, hogy ilyen ritkán hozom a részeket (BOCSIIIIII!), de remélem a rész tartalma - még, ha rövid is maga a rész - tetszeni fog nektek. :) A Harley rajongók, úgy gondolom, örülhetnek, míg az esetleges Zivette fanok nem annyira, a Zoeis fanok részére pedig továbbra is vannak a párral kis pillanatok. :) Írjátok meg a véleményeteket!
Más téma. Ma lesz az Euróvíziós Dalfesztivál magyar elő-elődöntője, azaz a Dal ma kezdődik meg. Ti kinek szurkoltok? Én Pál Déneséknek, keresztes Ildinek meg Giginek, de van még néhány, ami/aki bejön, és az élő előadások alatt lehet, megváltozik a véleményem. Annyi biztos, hogy negyed kilencre beülök a TV-m elé popcornnal, bodza-szörppel és kókuszgolyóval, és élvezem az adást.:D
Megint más. Gondoltam csinálok nektek egy képet a történetben már felmerült ill. előforduló párokról. (A Givette [világ leghülyébb shipper neve] azért nincs rajta, mert sehol sem találok róluk PS-s képet, én meg nem tudok csinálni, bocsi.:$) Mint látjátok, van egy kérdőjeles kép, ugyanis még lesz egy párunk, de az majd csak a következő évadban. És ez úton bejelentem, hogy lesz harmadik évad is! :D De addig a történetben még legalább két hónap van, szóval nyugi. :) Ti melyik párost szeretitek a legjobban?
Noémi xxx
Hayley
Január elseje. Az új év első
napja. És átlagos fiataloknál a kijózanodás napja. Ami egyet jelent a
másnapossággal. Én mondjuk nem voltam az, hál’ Istennek, de Harold – aki a buli
után felvitt magához – eléggé. Alighogy hazaértünk, ledőlt az ágyra, és azonnal
bevágta a szunyát. Még horkolt is! Én csak ledőltem a „régi ágyamba”, a
vendégszobában, és aludtam egy keveset, de így is hamarabb keltem fel, mint
Harry, és így tudtam neki kávét, narancslevet és fájdalomcsillapítót
előkészíteni. Aztán leültem tévézni. Amit még észrevettem, az az, hogy se Louis
se Zoe nincs sehol, szóval valószínűleg Louis nálunk tengeti az idejét.
Harold tizenegy körül kelt fel,
de olyan bekómált fejjel, hogy még én is megijedtem tőle. Komolyan, úgy nézett
ki, mint aki lealudta a szempillaspirálját. Elvette a fejfájás csillapítót meg
a narancslevet, és leült mellém (egy szál gatyóban, khm, khm). Én csak néztem a
TV-t, amiben éppen egy reggeli beszélgetős műsor ment Taylor Swifttel (ááá,
kicsit sem utalás – a szerk.). Harry, miután megitta a gyümölcslevet, és kicsit
hatott a gyógyszer kikapcsolta a tévét, és felém fordult.
-
Akkor…? – hagyta függőben a mondatot.
-
Akkor… Most mi…?
-
Járunk? – bizonytalanság 4ewa!
-
Gondolom. Mármint, ha… te is akarod. – kínos egy
beszélgetés, de ez van. Próbáltam minél magabiztosabbnak, és kicsit
nemtörődömnek tűnni, hogy ne legyek könnyen kapható, de Harry is valahogy így
gondolkodhatott, mert ugyan úgy tett, mint én.
-
Hát… ha neked az úgy jó, akkor…
-
Oké. – a világ legértelmesebb és legcukibb
beszélgetése. Se.
-
Öm, köszi a gyógyszert. Rám fért. – igazgatta a haját,
ahogy egy LÁNY csinálná, ha zavarban van.
-
Nincs mit szivi. – mondtam elbambulva, ugyan is egy
kosz az asztalon elvonta a figyelmemet.
-
És… tudod… eljönnél velem valahova? Mondjuk egy
vacsira…?
-
Persze, Styles. – mosolyodtam el. – De én most
hazamegyek, mert veled ellentétben én nem aludtam sokat, szóval, ha
megbocsájtasz… - álltam fel, és kisaszzéztam az ajtóhoz.
Harry követett, segített felvenni
a kabátom, majd biztosított róla, hogy tiszta a levegő. Mikor elköszöntem volna
tőle egy öleléssel kezeivel átölelte a derekamat, és puha ajkait az enyémekre
helyezte. Nem volt se vad, se szenvedélyes, csupán egy egyszerű kis búcsúcsók
volt.
-
Hmm, tényleg olyan jó, mint amire emlékeztem. –
vigyorodott el cinkosan, majd újra lehajolt, hogy megcsókolhasson.
-
Emlékszel te egyáltalán valamire? – nevettem.
-
Hát, arra igen, hogy nagyon jól esett végre ezt tenni.
– mondta, majd újra megcsókolt.
-
Így sosem érek haza. – suttogtam.
-
Nem is baj. – rázta a fejét Harry.
-
Csitt, Harold!
Végül csak sikerült elindulnom a
szállingózó hóban, gyalog persze, mert az a négy utca nincs messzire. Útközben
volt időm gondolkodni, rólam, Harryről, rólunk. mert hát, volt miről. Most,
hogy tulajdonképpen együtt vagyunk, mindenképpen. Nagyon régen vártam már erre,
régebben, mint bárki gondolná. Oké, bevallom, hogy bár volt pasim, álmodoztam
Harryről, de akkor még személyesen nem ismertem, persze. Harry volt a plátói
szerelmem, az elérhetetlen, a tökéletes pasi. Hihetetlenül rajongtam érte, de
természetesen tudtam, hogy sosem válhat valóra, hiszen ő sztár, nem is
akármilyen, én pedig csak egy lány Bristolból. Nem sok volt a lehetőség. Aztán
mikor jelentkeztünk az X Factorba szinte meg se fordult a fejemben az, hogy így
még akár találkozhatok is vele, csak akkor, mikor már jócskán benne voltunk az
élő adásokban. Zoe hívta fel rá a figyelmem, mikor Simon Cowell meglátogatott
minket, hogy megnézze, hogy halad az itthoni adás. És Cowell köztudottan a fiúk
mentora volt, és a mai napig segíti őket mindenben. Mikor ez szóba került,
akkor csiripelte el Zo, hogy így még akár személyesen is megismerhetem plátói
szerelmemet. Persze ezt akkor mondta, mikor csak mi voltunk ott, azért elég
ciki lett volna. Akkor már tényleg rápörögtem a témára, Louisnak próbáltam
elhinteni, hogy milyen jó is lenne találkozni velük, mire ő mindig csak annyit
válaszolt, hogy egyszer úgy is fellépnek majd, akkor találkozhatok velük.
Aztán, mikor kiestünk kicsit elszomorodtam, hogy lehet, nem találkozok vele,
illetve velük olyan hamar, mint szeretném. És aztán, bumm! Szembe jött velem az
utcán. Mondjuk bátorság is kellett, hogy ismét meg merjem szólítani. Oké, már
egyszer találkoztam vele, egy kép erejéig, de nekem az nem volt elég. Telhetetlen
voltam. Ezért, mikor egy pöppnyi esélyt is láttam arra, hogy ő lehet az,
odarohantam hozzá, és rákérdeztem. Mákom volt. Ráadásul már ő is ismert engem,
azaz minket, és valamiért Fortuna mellém állt, és a dolgok felgyorsultak. Egy
hét alatt annyi minden történt velem, mint az előtt egy hónap alatt.
Valahol mindig is éreztem, hogy
Harry többet érez irántam, de szerintem nem akartam elhinni, hiszen még a
versenyt sem fogtam fel, nem tudtam elhinni, hogy én már egy híres ember
lettem, és nem csak Hayley Carson vagyok Bristolból. Még mindig nehéz felfogni.
Befordultam az utcába, ahol a
házunk volt, készen a kidőlt Louis látványára. Bár próbálja tartani azt az új
elvét, hogyha Zoe nem iszik, ő sem fog, de ez valahogy nem jött be neki, és Zot
sem zavarja, ha iszik, éppen ezért tegnap rendesen lenézett a pohár fenekére.
Már a fellépésükkor kicsit ingatagon mozgott Ivs szerint, de utána még ivott
pár pohárral, üveggel, dézsával, és egy „kicsikét” részeg volt.
Apropó Ivette, hívtak a lányok,
miután Harry elaludt, hogy hova tűntem, mi van velem, én pedig
felvilágosítottam őket, hogy jól vagyok, csak felugrottam egy régiebbi
ismerősömhöz segíteni. Na, igen, kis hazugság, de nem tehetek róla, mert ha
Zoenak elmondok valamit, azt tuti, hogy másnap visszahallom valakitől – jelen
esetben Louistól a legvalószínűbb. Régen az ilyen dolgokat mindig Dannynek
mondta el, ő pedig előszeretettel nevetett néha rajtam, ezért én meg
előszeretettel vertem pofán néha. Nem viccelek, egy párszor lekevertem neki,
ami után nevetett még egy kicsit, majd abbahagyta. Jimmy ilyenkor mindig
átölelt, és büszkén elmosolyodott. Ahhh, váltsunk témát.
Beléptem a kertajtón, és
feltotyogtam a pár lépcsőfokon, majd benyitottam. Louis csakugyan nálunk volt,
kócos hajjal, szintén kicsit másnaposan. Zoe ápolgatta. Vitte neki a kávét, a
pirítóst, a teát, mindent megcsinált neki, cserébe Lou olyan volt, mint egy
dörgölőzős kismacska.
-
Ugye tudod, hogy ezért én nagyon szeretlek? – kérdezte
tőle szinte percenként, és mindig valahol megpuszilta vörös hajú barátnőmet,
mire az felkuncogott. Nagyon édesek voltak együtt.
-
Halihó! – kiáltottam be. Minden fej felém fordult,
jelen esetben kettő, mivel Ivette sehol se volt. Zoe elvigyorodott, ahogy
meglátott, majd felém szalad és megölelt. Louistól csak egy elhaló, nyögésbe
fulladt „Hello”-ra futotta, de teljesen megértettem. – Rossz dolog a
másnaposság, mi? – paskoltam meg a vállát. Csak elgyengülve bólintott egyet. –
Az erő legyen veled, barátom. – mondtam, mire a fiú alig hallhatóan felhorkant.
-
Na, merre jártál? – pislogott Zoe, miközben felpattant
a konyhapultra.
-
Mondtam, csak egy ismerősömnek segítettem, most
költözött Londonba, és egyedül töltötte a Szilvesztert. Úgy gondoltam, legalább
az Új Évet ne kezdje egyedül, ezért felugrottam hozzá, és segítettem neki
kipakolni. – Hazugság, de hogy átgondoltam! A kis okos fejemmel!
-
Hú, és helyes a pasi? – kacsintott Zo.
-
Nagyon, főleg, hogy lány, de tényleg helyes pasi. –
nevettem. – És gondolom, tudni szeretnéd a nevét, nos, az Cynthia. – egy
Cynthia nevű ismerősöm se volt, de ezt nem tudhatta.
-
Volt osztálytárs? – tippelt.
-
Aha. – bólogattam. Cynthia, üdv az ismertségi körömben!
-
Amúgy Lia úgy öt perce hívott. – mondta Zoe félig a
hűtőbe bújva reggeli után kutatva. - Azt mondta, hogy készülődjünk, mert valami
degenerált álltat elsején, azaz ma akar velünk interjút készíteni. Ja, és
mellesleg boldog Új Évet kíván, és puszil. – fordult újra felém.
-
Interjú? – nyögtem fel. Bár az interjúkat valamennyire
szerettem, az Új Év első napján a hátam közepére se kívántam volna ezt a
tevékenységet.
ZoZo csak bólogatott, miközben a
saját pirítósát majszolta, amire egy kevés vajat kent. Felvilágosított, hogy
Lia egy fél óra múlva jön értünk, addig hívjam fel Ivettet, hogy jöjjön haza,
és reggelizzek meg, majd öltözzek fel. Mikor Zoe végzett, úgy kezdett el
viselkedni, mint egy tyúkanyó, mindenkit utasított, hogy mit tegyen, felhívatta
velem Ivset, aki, mint kiderült, hajnalban átment a Londonban tartózkodó
Greghez, hogy jöjjön haza, Louist pedig hazaküldte, hogy otthon lábadozzon – amit
először a fiú nem nézett jó szemmel, de miután rámutattam, hogy ha hallgat
Zoera, akkor jobban jár, elment. Elkezdtük válogatni a ruhákat, a sminkeléssel
és a hajunkkal nem foglalkoztunk sokat, úgy is lesz ott egy csapat, aki rendbe
hoz minket. Már, ha január 1-jén reggel fél tizenegykor dolgoznak.
Egy féle óra múlva már hárman
ültünk egy kanapén, velünk szemben egy középkorú nő mikrofonnal a kezében,
mellette pedig egy operatőr. Időközben rájöttünk, hogy a StarTV-nek, egy
internetes oldalnak adunk interjút, és a hölgyet Melanie Brakernek hívják.
-
Szóval, lányok, így, az újév első napján üdvözöllek
titeket. Hogy telt a Szilveszter? – mosolygott kedvesen.
-
Nagyon jól, voltunk egy ilyen hírességeknek való
buliban, tökre új volt az egész, egy csomó emberrel találkoztunk. – mondta
gyorsan Ivette.
-
Nos, a képeken úgy tűnik, gyönyörűek voltatok, és jól
éreztétek magatokat. Fáradtak vagytok még, vagy már átlendültetek a holtponton?
-
Igen, tényleg nagyon jól éreztünk magunkat. Ami pedig a
fáradtságot illeti, már valamennyire felébredtünk. – mosolyogtam most én.
-
A hírek szerint már belekezdtetek az új albumotok
munkálataiba, ami ugye egyben az első is lesz. Milyen a munka?
-
Nagyszerű, bár sokat nem mondhatunk még róla, de nagyon
jó érzés, hogy a saját dalainkat énekeljük fel a stúdióban. Sosem gondoltam
volna, hogy ilyen fantasztikus lesz az, ha majd a saját dalainkat vesszük fel!
– csipogott most Zoe.
-
Várható valamikor egy koncertetek esetleg?
-
A napokban fog indulni egy rövid X Factor turné, ahol
néhány, a műsorban elhangzott dalt adunk majd elő. Már nagyon várjuk! Illetve
az album megjelenése után indulunk egy kisebb turnéra is majd, így hárman, de
az még messze van, sajnos.
-
Értem. Nos, gondolom megszoktátok, hogy minden
interjúban szó esik a szerelmi életetekről, és ez most sem lesz másképpen.
Kezdjük Zoeval, hiszen úgy tudom, egyedül neki van barátja közületek. Hogy
vagytok Louisval?
-
Nagyon jól megvagyunk, köszönjük. – vigyorodott el Zo.
-
Hogy fogadod az utálókat?
-
Hát szerencsére belőlük kevesebb van, mint azokból,
akik támogatnak minket, de akkor is néha kicsit rosszul esik, ha olyanokat
írnak, hogy nem érdemlem meg Louist, vagy, hogy csak a hírnevéért vagyok vele.
Pedig ezek nem igazak!
-
Tényleg nem. – helyeseltem. – Nagyon szeretik egymást,
és szerintem az a világ legnagyobb hülyesége, hogy Zoe csak a hírnév miatt van
vele. Zo sosem volt olyan, aki kihasznál másokat.
-
Ha már nálad a szó. Hayley, veled mi van? Van valami
helyes pasi a láthatáron?
-
Az mindig van. – nevettem. – De komolyra fordítva a
szót, egyelőre nincs senkim. De persze ez változhat. – kacsintottam.
-
Ivette? Úgy tudom, te is szingli vagy, hiszen nem rég
szakítottál a volt fiúddal. Azóta sikerült találni valakit? – ó, ha tudnád…
-
Nem, még mindig egyedül vagyok. – zárta le röviden Iv.
-
Értem. Nos, most jön pár kérdés a rajongóktól…
Ivette
Az interjú után a lányokat
hátrahagyva visszamentem az Atlantic Hotelben megszállt Greghez. Ott
folytattuk, ahol Hayley telefonálása megzavart minket. Apró csókokat lehelt
ajkaimra, miközben óvatosan a derekamat cirógatta. Azt szerettem Gregben, hogy
bár az én világom nagyon távol állt tőle, mégis minden azzal kapcsolatos dolgot
teljes mértékben elfogadott, és szeretett engem. Greg volt az első pasim, és
nagyon megviselt, mikor szakítottunk. Először másodikban találkoztunk, de akkor
még nem érdekelt különösebben, csak mikor elhívott a téli bálra, s én Hays
noszogatására belementem. Azután jöttünk össze. Azt pedig mindig is tudtam,
hogy nincs oda a sztárvilágért, de az komolyan meglepett és megrémített, mikor
kiakadt azon, hogy a lányokkal jelentkeztünk az X Factorba. A verseny alatt
rengetegszer beszéltünk, de mindig azt mondta, hogy ezt az egészet körülöttem
nem tudja kezelni. Szakítottunk. És ez rányomta a bélyegét a későbbi
teljesítményemre. Szörnyen éreztem magam, miután először párbajoztunk, magamat
okoltam, hiába bizonygatták a lányok, hogy ez nincs így. Aztán újra
összejöttünk három hét szünet után, bár a világ úgy tudja, szingli vagyok. És
egyszer mindenképpen fel kell vállalnunk a publikum előtt a kapcsolatunkat.
-
Greg. – szólaltam meg, mikor úgy gondoltam, megosztom
ezt vele. – Szeretnék kérdezni valamit.
-
Mondd. – nézett mélyen a szemeimbe.
-
Ma is felhoztak egy interjúban, de azt mondtam, szingli
vagyok. Nem tudom, meddig tagadhatom még.
-
Azt szeretnéd, hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat? –
csak óvatosan bólintottam. – Iv, tudod, hogy én nem bírom ezt az egész
felhajtást.
-
Tudom, de egy idő után nem mehetnénk sehova se, és
szeretném, hogy mindenki tudná, hogy nem vagyok szabad préda.
-
Még beszélünk róla. – jelentette ki kicsivel később.
Estére hazamentem, ám nem csak
Zot és Hayst találtam álunk, hanem a One Direction 3/5-ét. Harry, Lopuis és
Niall nálunk tanyázott, ismét. Louis és Zoe szokás szerint turbékoltak, míg
Hays, Harry és Niall valami vacsora félét próbált összehozni. Harry és Hayley
gyanúsan sokszor váltottak pillantásokat, és értek „véletlenül” egymáshoz.
Hallottam a Cynthiás sztorit, de nem veszem be. Tudom, hogy végre alakul köztük
valami. Ami pedig Niallre vonatkozik… kéne már neki egy barátnő.
Mivel álmos voltam,
kijelentettem, hogy elmegyek aludni, és ezt mindenki elfogadta (még jó…). Szó
szerint beájultam az ágyba ruhástól, és fel sem keltem reggelig.
