5. A döntés

Na, sziasztok! Egy újabb rész, és ebben végre "elhangzik" a "smárolás" szó. Tehát Zoe döntés előtt áll, ebben barátnői segítenek neki. De vajon Louis mit gondol? Hamarosan kiderül :'D

Louis

Követtem Zoet a fürdőbe, ahol ő lemosta a maradék száraz csokit a hasáról, én pedig az arcomról. Egész végig édesen vigyorgott. Vörös haja lágyan omlott vállára, és egyszer csak kibukott belőlem a kérdés.

-          Miért festetted vörösre a hajad? – láthatólag meglepte a kérdés, mert először pislogott egy párat, aztán elmosolyodott.

-          Danny – tudod, a barátom – azt mondta, hogy sokkal jobban állna a vörös, és… igaza lett!

-          De ugye szereted? – néztem rá.

-          Aha, szerintem is jól áll nekem a vörös…

-          Mármint Dannyt, vagy kit. – mondtam halkan.

-          Hát… persze, hogy igen. – nézett. Láttam a szemén, hogy habozott ezt elmondani.

-          Miért hezitáltál? – kérdeztem, miközben közelebb húzódtam hozzá, ösztönösen tett egy lépést hátra.

-          Én nem hezitáltam. – mondta dacosan.

-          Van valami, amit nem mondasz el?

-          Miért érdekel ez téged? – kérdezett vissza ridegen. Ez nem vall rá, tehát rejteget valamit.

-          Mert, izé… csak… - vakartam a tarkómat. Nem, nem ez az ideális pillanat, hogy elmondjam neki, mit érzek iránta.

-          Louis, én most mennék. – próbált túljutni rajtam, de nem hagytam.

Egészen a falig nyomtam, és láttam a rémületet a szemében. El akar menekülni a problémái elől. De nem engedtem. Egyre közelebb értem hozzá, ajkai remegtek, és ez olyan kívánatossá tették egész lényét, hogy nem bírtam türtőztetni magamat. Ajkaimat gyorsan az övéire nyomtam, és éreztem, nem tiltakozott. Óvatosan kinyitotta a száját, mire nyelveinket összekulcsoltuk, miközben átöleltem a derekát, ő pedig a nyakamat. Éreztem édes illatát, és édes ízét a számban. Néhány hajszála gyengéden csikizte az arcomat, de most el voltam foglalva valami mással. Hátulról beletúrt a hajamba, amivel csak még jobban felizgatott. Ajkai egyre csak falták enyéimet, mikor kipattant a szeme, és elszakadt tőlem. Arca ijedt és bűnbánó volt. Azonnal kifutott a fürdőből, és hallottam, ahogy csapódik egy ajtó. Akkor ezt most elszúrtam, vagy nem?

Zoe

Ezt nem hiszem el! Louis… megcsókolt! És én hagytam magam… ezt nem hiszem el. A sírás kerülgetett az ágyamon, miközben – jobb ötlet híján – SMS-t írtam Hayleynek. Lassan rám tör a pánikroham! Zaklatottan vettem a levegőt, és a hajamba túrtam. Nem, nem, nem, nem, NEM! Nem tehettem ezt Dannyvel! Hiszen szeretem! Szeretem? Hát persze, hogy szeretem! Bár, mióta bekerültünk az X-Faktorba, nem beszéltünk. Pedig én hívtam, de mindig lerázott egy „Dolgom van, bocsi.” SMS-sel. Egy idő után belefáradtam. Én mindig szerettem őt, de mióta nem beszéltünk, úgy érzem, ez elmúlt… Elővettem azt a képet, amin ketten vagyunk, pár nappal azelőtt, mielőtt beköltöztünk a házba.

Jó, nem csak mi ketten vagyunk rajta, hanem Nina és Ivy is, de nem számít. A kép nélkül már szinte nem is emlékeznék az arcára. A házban töltött idő alatt szinte teljesen elfelejtettem Őt, csak néhány kósza gondolatomban maradt meg. Viszont Louis… vele nagyon jól érzem magamat, és egyszerűen vonz. Mint a mágnes. De, hogy csak így, minden figyelmeztetés vagy előjel nélkül lesmárol (vééééégre XD szerk.). Ez… hihetetlen. Kopogtak. Hayley és Ivette jött be, olyan „Mi történt?” arccal. Nagyon sóhajtottam, és intettem nekik, hogy üljenek le… Elmeséltem az egészet.

-          És akkor most mi van? – kérdezte kíváncsian Hays.

-          Nem tudom… - nyögtem kelletlenül. – Én… szeretem Dannyt… azt hiszem…

-          Hiszed vagy tudod? – húzta fel a szemöldökét Ivy.

-          Nem tudom. – gördült ki egy könnycsepp a szememből.

-          Naaa, nyugi! – öleltek meg egyszerre. Olyan jól esett elmondani nekik, velük mindent megbeszélhetek.

-          De van még valami. – mondta lassan Hays. – Louisnak elvileg van barátnője, valami Elenor, nem?

-          Hát, elvileg már nincs. Legalábbis Zayn lent azt mondta nekem, hogy tegnap szakított vele, szóval megint szabad. – vázolta a helyzetet Ivette.

-          Akkor most mi lesz?

-          Nem tudom. – sírtam.

-          Egyszerűen kideríthetjük! Vegyél elő egy fecnit és egy tollat! – utasított Ivy. Így tettem. – Minden kérdésemre azt a nevet írd, aki először eszedbe jutott a két fiú közül. Kezdhetjük? – válaszul bólogattam. – Ki nevettetett meg legutoljára? – Ez egyértelműen Louis, lent, úgy negyed órája, tehát Louis. Felnéztem, jelezve, hogy folytathatja. – Ki mellett lehetsz önmagad? Az első, aki eszedbe jut! – először Louis jutott eszembe, aztán a lányok. Öööö, akkor ez Louis? – Kivel érezted magad utoljára a legfelemelőbben? – ez megint Louis… ajj, ez nem igaz! – Ha valami történne, kihez rohannál először? – ez megint Louis.

-          Jó, hagyjuk abba, azt hiszem, ez már egyértelmű. – nevettem. Végignéztem a papíromon. Louis neve négyszer volt leírva a papírra az én „gyönyörű” írásommal. Sóhajtottam. – Akkor szerintetek szakítsak Dannyvel? – néztem rájuk.

-          Hát, minden jel arra utal, hogy vele már nem érzed jól magad. De Louissal igen. És megérdemled, sőt, Ő is, hogy boldogak legyetek! Szóval, szerintem, igen. – mosolygott Hayley.

-          Rendben. Szerintetek bunkóság lenne telefonon? – kérdeztem.

-          Hát, talán egy kicsit. De azért minél hamarabb rendezzétek ezt le, Ne nyújtsátok sokáig, mert annál jobban fájni fog!

Hát küldtem egy SMS-t Dannynek, hogy beszélnünk kell, sürgősen…