3. Meglepetés! :)

Ivette

És már robogunk is újra London felé. Ezt nem hiszem el! Zo rábeszélt mindenkit, hogy mennyünk vissza Londonba, persze, azt már csak „zárójelben” jegyezte meg, hogy a fiúkhoz is benézhetnénk. Szerintem – és Hays szerint is – teljesen belezúgott Louisba. Csak egy a probléma: van pasija! És ahogy tudom, nagyon szereti Dannyt. Érzem, hogy ennek még rossz vége lesz! De ez most nem is lényeg! Csak bámultam ki az ablakon, ugyanis kora reggel volt, mindenki csicsikált még. Én már csak arra vágytam, hogy végre odaérjünk Londonba, és elterülhessek valamelyik ágyon a hotelben… Álljunk csak meg!

-         Zoe! – böktem meg, mire ő egy halk nyögéssel válaszolt. – Zoe! – most már lökdöstem.

-         Mi van? – nyögött elhalóan.

-         Ugye lefoglaltad a hotelszobákat?

-         Mi? – kérdezte lassan. Ajj, Istenem, de reggel van még neki!

-         Szoba. Hotel. Ágy. Mi. Van? – kérdeztem.

-         Ööööööö… a’sszem nincs.

-         Szuper. És megmondanád, hogy akkor hol fogunk aludni? – kérdeztem kicsit hangosabban, mire Hayley megmozdult.

-         Majd lerendezem, csak hagyj… - mondta lassan, de rögtön el is aludt. Király. Majd ő elintézi. Persze.

Nyugtalanul fordultam vissza az ablakhoz. Eszembe jutott a pár hónappal ezelőtt, mikor először mentünk Londonba. Az X-Faktor válogatásra…

Szívem hevesen dobog, ahogy megkapom a számom. Úgy éreztem, mindjárt elájulok. Sosem voltam izgulós fajta, de most nagyon parázok. Zoe egy csomag kekszet rágcsál – általában ezt csinálja, ha ideges; Hays pedig a haját tekergeti, és az ajkát harapdálja – szintén rossz szokás. Hárman jöttünk, szülők nélkül, kisebb költségvetés. Szólítanak minket. Remegve állok fel az eddigi helyemről, és belekarolok a lányokba. Belépünk a színfalak mögé, ahol elmondják, mit hogy csináljunk, aztán már fent is vagyunk a színpadon.

-         Helló! – köszön halványan mosolyogva Louis. Mindannyian visszaköszönünk neki. – Rythm Queens. Mit hoztatok?

-         A Lady Marmaladeot. – mosolyog Zoe. A közönség bátorítóan felbődül. Elindul a dal. Zoe kezd.

He met Marmalade, down in old Moulin Rouge, stunnin’ her stuff, from the street… She said, ’Hello, hey, yo… you wanna give it a go?’

Aztán sorra bekapcsolódtunk. Hallottam, ahogy a közönség tapsolt, füttyög, és sikít. Csodás érzés volt. Mindannyian teljesen beleéltük magunkat az egészbe. Az utolsó hangokra teljesen felszabadulok. Ez van, vége. A közönség elismerően tapsol, Zoe a szájához emeli kezét, amiben a mikrofon van, így próbálja elfojtani sírását. Hayley fáradtan veszi a levegőt, de magabiztosan áll. Én meg… hozom a formám. Csak nézem a mentorokat, ahogy véleményeznek rólunk… „Nagyon fiatalok vagytok még, és mégis… eszeveszett jó hangotok van!” És elhangzik három igen. Csak azt veszem észre, hogy mindketten a nyakamba ugranak, és nevetnek. A közönség tapsol és sikítozik, el sem hiszem az egészet. Amint kimegyünk, mi is elkezdünk sikoltozni. Továbbjutottunk!

Emlékeimből az zökkentett ki, hogy megálltunk. Hayley pislogva ébredt fel, Zoe nagyot ásított. Reggel nyolc van. Túl korán! Komótosan szálltunk ki, de hogy hol, az meglepett. Zoe apja vigyorogva jött elénk, segített kipakolni a bőröndjeinket. Kíváncsian néztem Zoera. Ugyanis a fiúk háza előtt álltunk. Azoké a fiúké előtt. Megeresztett egy fáradt mosolyt, majd bőröndjét maga után húzva az ajtóhoz lépdelt. Becsöngetett. Hosszú percekig semmi. Már azt hittük, nincsenek is itthon, mikor Louis feje kandikált ki az ajtó mögül.

-         Zoe! – ugrott a nyakába. – Ezt nem hiszem el, ti itt? Hát nem mentetek haza?

-         Én is örülök, hogy látlak Louis! – szólalt meg Hayley. Louis a megjegyzésre elvigyorodott.

-         Hazamentünk, de visszajöttünk. – nevetett Zo.

-         Nem lehet élni nélkülünk, ugye? – húzogatta a szemöldökét Lou.

-         Hidd el, meglennénk nélkületek is. – vigyorogtam önelégültem. Szeretem húzni az emberek agyát. Kivéve persze a csajokét.

-         És mi ez a sok bőrönd itt? – sikkantott fel Lou.

-         Ideköltöznénk, ha nem baj! – mosolygott bájosan Zoe. És már tudtam a választ.

-         Hát persze, hogy nem baj! Gyertek. – intett Louis. – Hazza! Van három ideiglenes lakótársunk! – ordított.

Semmi válasz. Lou intett, hogy felmegy az emeletre, és lehozza „Hazzat”, addig helyezzük csak kényelembe magunkat. Zoe és Hayley levágódott a kanapéra, és egymásra dőlve próbáltak aludni. Akkor én mit szóljak? Én egész úton ébren voltam! Leültem a bőröndömre, és néztem a lányokat. Ekkor egy hatalmas puffanásra lettünk figyelmesek, mire mindannyian a hang felé fordítottuk a fejünket. Majd egy eszeveszett üvöltést hallottunk, mire Zoe és Hays is felébredt. Ijedten pislogtak körbe, valószínűleg nem értették, mi van. A következő pillanatban Louis rohant le vihorászva valami morcos, reggeli monstrum elől, ami, gondolom, Harry volt. Fáradtan morgott egyet, és felénk intett. Csak egy hosszú, barna mackónaci volt rajta, semmi más. Hayley csak nézte izmos felsőtestét, kicsit elmerengett. Csettintettem egyet, mire felém kapta fejét, és szégyenlősen elvigyorodott.

-         ’Reggelt! – motyogta Harry.

-         Neked is drágám! – ölelte meg Lou Harryt.

-         Hát ti? – nézett ránk.

-         Itt fogunk lakni veletek! – pattant fel Zoe.

-         Ugh. És mégis meddig? – vakarta a tarkóját „Hazza”.

-         Látom, örülsz. – eresztettem meg egy grimaszt.

-         Hát azt még nem tudjuk pontosan, de egy hétig biztosan. – mosolygott Zo.

-         Maradjatok örökre! – visított Lou.

-         Az kéne még! – nevetett Hays.

-         Gyertek, megmutatom a szobátokat! – ragadta meg Zo kezét Loui. Hayleyvel vigyorogva összenéztünk.

Követtük Louist, fel a lépcsőn, az emeletre, ahol benyitott egy hatalmas szobába. Közepén egy franciaágy terpeszkedett, és volt még egy egyszemélyes ágy mellette. Elegánsan volt berendezve, de mégis üres volt. Még!

-         Stip-stop a franciaágy! – ugrott az említett tárgyra Zo.

-         Enyém a másik fele! – huppant mellé Hayley.

-         Ne már, csajok, esélyem se volt. – nevettem.

-         Legközelebb gyorsabb leszel. – nyújtotta ki a nyelvét Zoe.

-         Akkor hagyom, hogy kicuccoljatok. Addig puszikaaaa… - és Loui el is tűnt az ajtóban…

Harry

Lesokkoltam. Hayley itt van. Oké, nem egyedül, de az már haladás, hogyha a szemben lévő szobában van, a két barátnőjével, nem? Ajj, Harry, te perverz mániákus! Hallani lehetett az önfeledt kacarászásukat a szobából. Hallottam, ahogy rezeg a telefonom – valaki írt Twitterre. Megnéztem.

@HaysDarlingCarson Megérkeztüüünk egy titkos helyre, ami mostantól ideiglenes otthonunk lesz. Ez itt ZoZo, csííííz! ;) 

Elmosolyodtam. Zoe egy kis szőrmókot tartott a kezében, valószínűleg valami alvós állatka. Éreztem, ahogy Louis nekem ugrik, hogy megnézhesse, mi van Zoeval. A képet látva elvigyorodott. Teljesen belezúgott Zoeba. Tegnap is egész végig csak róla dumált, már nagyon kiidegelt minket! Pár perc múlva lejöttek a lányok.

-         Na, akkor mit csináljunk? – kérdezte Zoe.

-         Osszuk meg a fantörpikus hírt a többiekkel! – visított Lou.

-         Ilyen korán szerintem még alszanak. Ahogy én is aludnék! – morogtam. Hayley ebben a pillanatban rám nézett, és minden haragom elszállt, helyén izgalom maradt.

-         Mit szólnátok, ha rendeznénk egy karaoke-partit? – vetette fel az ötletet Ivette.

-         Jóóóóóó! – nevetett Répakirályfi.

-         Szóljak a többieknek? – mosolygott Hayley. Loui csak bólintott.

-         INGULJON A PARTY!!! – ordítottak egyszerre.