Helló, emberek! :) Na, elég érdekes lett a mai rész! :) Nem tudom, hogy jött ez, nagyon sok változtatáson esett át a cselekmény, valamiért le akartam írni a "smárolás" szót, de úgy éreztem, korai lenne még, viszont az elkövetkezendő részekben lesznek "smárok". Ígérem! ;) Addig is fény derül Zoe egyik "titkára", Louisnak pedig édes élményben lehet része. <3
Zoe
Hayleyvel felhívtuk Zaynt, Liamet
és Niallt, hogy átjöjjenek bulizni. Természetesen teljesen felpörögtek, és
szinte rögtön itt voltak. Harry még mindig álmosan fetrengett hol itt, hol ott,
pedig már délután 1 van! De mi, többiek teljesen belelendültünk a buliba.
Együtt énekeltünk, táncoltunk, és össze-vissza ökörködtünk. Aztán egyszer
előkerült Hays fotóalbuma. Egy csomó régi képpel… nem értettem sose, miért
szereti kinyomtatni és egy könyvbe ragasztani a képeinket, de ha neki ez a jó…
-
Ez Zoe? – visított fel Louis egy képnél. Igen, én
voltam az… még barna hajjal… de nem szeretem azokat a képeket!
-
Igen, ő! – mosolygott Hays.
-
De nem szeretem ezeket a képeket, lapozzunk! – kaptam
az album felé. – Óóó, itt van Nina és én! – nevettem fel a kép láttán. Szép
idők…
-
Nem tűnt fel nektek, hogy mindig képeket nézegetünk
rólatok? – húzta fel a szemöldökét Liam.
-
Dehogynem! De egyszerűen imádom a fényképeinket
mutogatni! – nyújtotta ki a nyelvét Hayley.
-
Istenem! – takartam el a szemeim. – Még egy barna kép!
– sóhajtottam.
-
Nem értem mi bajod van, úgy is tök szép vagy! –
mosolygott Louis. Erre elpirultam. Ilyet még nem mondtak nekem – még Danny se.
Mi több, Ő javasolta a hajszínváltást.
-
Köszi. – nevettem zavaromban. – De nekem jobban bejön a
vörös. – kacsintottam.
-
Tényleg, Ninaval mi van? – szólalt meg hirtelen Ivy.
-
Nem tudom, még mielőtt mentünk volna az X-Faktorba
elment LA-be… elvileg…
-
És mit csinál ott? – nézett Hayleyra Harry. Valami volt
a nézésében, valami… talán… na, ne! Harry… belezúgott… HAYLEYBE?!
-
Színészkedik és modellkedik. – adott egyenes választ
barátnőm.
-
KICSIAKARÁS! – ordított Loui, és rám ugrott, ránk
Niall, és a többiek.
-
Naaa, srácok… nem kapok levegőt! – nevettem fulladozva.
-
Még él! Nincs még valaki, aki szétnyomná? – nyögte Lou.
Csak nevettem – már amennyire tudtam.
-
Oké, gyerekek, szerintem mindenkiből kinyomtuk már a
kinyomnivalót. – sóhajtott Ivy. – Zayn, leszállnál rólam?
-
Persze. – Zayn volt legfelül, utána Ivy, Liam, Niall,
Hayley, Harry, Louis és legalul Én. Mikor kiszabadultam, vettem egy hatalmas
levegőt.
-
Szabadsáááág! – nyújtóztattam ki a tagjaimat.
-
És most mit csináljunk? – nézett körbe Zayn.
-
Felesz-vagy-mersz? – néztem kacéran.
-
Én benne vagyok! – csapott a combjára Louis.
Elkezdtük a játékot.
Louis
Mivel Zoe találta ki a játékot,
Zoe kezdett. Pörgetett egy üveget, és Harryre nézett az üveg szája. Hazza
elvigyorodott.
-
Harry, felelsz, vagy mersz? – kérdezte mosolyogva Zoe.
-
Természetesen merek.
-
Akkor… - nyújtotta el a szót. – Mondjuk… Harry, járj
„szexi táncot” nekünk! – vigyorgott gonoszan.
-
Oké. – rántotta meg a vállát „szerelmem”.
Felvonult a szobába, mi meg csak
néztük. Zoe összevigyorgott Hayleyvel, mikor is Harry lejött a Mr. Bombasticra
a szobából. Tekergette a csípőjét, és egyre szabadult meg a ruháitól – először
csak a felsőt vette le, utána már a gatyáját is elkezdte lassan levenni…
-
Rendben, elég lesz! – mondta a nevetéstől fuldokolva
Zoe. – Te jössz, Mr. Bombastic.
-
Áááááá, Ivette! – mosolyodott el Hazza, mikor Ivynél
állt meg az üveg szája. – Mondjuuuk…
-
Hé, még nem is mondtam, mit csinálok! Amúgy, felelek.
-
Óóóó, ne már… - szontyolodott el egy pillanatra Harry.
– Tehát felelsz… ki jön be legjobban a bandából? – vigyorgott ördögien.
-
Ez nem ér, van pasim! – tette keresztbe kezeit a
sértett.
-
Akkor merned kell. – kacagott gonoszan Harry.
-
Jó, akkor, mondjuk… Zayn és Liam. És persze, Te, Harry.
– ezt már egészen más hangnemben mondta, mintha csak meg akart volna felelni
Hazza elvárásainak.
-
Tudtam én! – mosolygott.
Ivette pörgetett, Niallre ment,
Niall nem ehetett két órán keresztül. Aztán csak jöttek az őrültebbnél őrültebb
feladatok, például, hogy Liam emeljen fel két lányt egyszerre (természetesen
nem bírta el mindkettőjüket), aztán Zoenak mindenki arcára kellett egy puszit
adnia, Zaynnek Ivette ujjáról kellett lenyalni a tejszínhabot, Hayleynek pedig
meg kellett innia Niall szörnyű-koktélját minden féléből. Szóval, már a sokadik
pörgetés volt. Hayley pörgetett, és rám mutatott az üveg. Mertem.
-
Hmmm, Loui… nyalj csoki szirupot Zoe hasáról!
-
Tessék? – nevetett zavartan Zoe.
-
Biztos vagy te ebben, Hayley? – nevetett gúnyosan
Harry.
-
Igen, bízom Zoe tisztálkodási szokásaiban. –
vigyorgott. – Amúgy Louis! Csak érzékien! – kacsintott, mire éreztem, ahogyan
elpirulok, de mentem a csoki szirupért a konyhába.
Zoet, bár tiltakozott, sikerült
lefekteti a földre, és felhúzni a pólóját. Odaadtam Hayleynek a szirupot, mire
kinyitotta, és telefröcskölte vele ZoZo hasát. Zoe halkan felnevetett, ahogy a
hideg szirup a bőréhez ért, majd Ivette intett, hogy kezdjem, és mindet nyaljam
le. Picit megijedtem. PICIT?! A csaj hasáról, aki eléggé erősen bejön, mindenki
szeme láttára kell csokit nyalnom. Hát, ez „az első közös élmények szerzése”
nem éppen úgy alakul, ahogy terveztem. Lassan hajoltam Zoe hasa felé, néha-néha
felnevetett egy kicsit, majd mikor egészet közel értem, elkezdtem lenyalni a
csokit onnan, mire a többiek nevetni és füttyögni kezdtek. Zoe hasa fel-le
ugrált a nevetéstől, így elérte, hogy az egész arcom csokis lett. Hallottam az
olyan megjegyzéseket, hogy „Ezt fel kell venni! Ugye veszi valaki?” és „Nyaljad
Loui!”. Éreztem, ahogy egyre vörösebb leszek a csoki réteg alatt, de
szerencsére (vagy nem?!) a csoki lassan eltűnt ZoZo hasáról. Az ileltő nevetve
kelt fel, majd kijelentette, hogy megy lemosni a maradékot. Vele mentem,
ugyanis az én arcom is csupa csoki volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése