II./18. Sütiszörny

Helló-belló! Meghoztam a részt! Oké, nem sikerült egy utánalévőt befejeznem (...), és mivel ezzel már készen voltam, úgy gondoltam, nem váratlak tovább titeket (ha még fel szoktatok nézni ide). Igazából nem is tudom, mit mondjak a részről, lesznek benne X Factorosok, kis románc, meg mindenféle. Ja, és most jöttem rá, hogy "Cecilia" szerepel a Gleeben (...). 

Noémi xxx

Harry

2013 második napján, azaz január 2-án Hayley korán reggel felhívott. Nagyon örültem, hogy hallhatom a hangját, s a pulton könyökölve, bárgyún vigyorogva hallgattam csilingelését, miközben arra kért meg, hogy fuvarozzam el őket a belvárosba az X Factor-turné megbeszélésére. Gyorsan belementem, majd elkezdődött a „Tedd le!” „Ne, előbb te tedd le!” párbaj, amit végül Hayley szakított meg azzal, hogy öltöznie kell, és hogy siessek. Még pár pillanatig visszhangzottak bennem a szavai, majd telefonomat az ágyra dobva kezdtem el készülődni, miközben agyam folyamatosan zakatolt. Arról, hogy mióta megismertem Hayleyt csak őt akartam, hogy mennyire megváltoztam az elmúlt egy hónapban, mikor belészerettem. Azelőtt sosem gondoltam volna, hogy ennyire valaki közelében akarok majd lenni, hallani a hangját, látni a mosolyát és érezni a csókját. Oké, persze, voltam már szerelmes, voltak kapcsolataim, de most teljesen másképpen érzek, mintha a feje tetejére állt volna a világ, és Hayley ha csak rám néz, a szívem úgy robog, mint egy teljes gőzzel száguldó vonat (ezt a hasonlatot!).

Szilveszter este a „pár” pohárka után gátlásaim feloldódtak, és végre hallgattam rá, a szívemre és mindenkire, és megcsókoltam őt. Tökéletes kezdése volt az évnek. És fiú létemre elmondhatom magamról, hogy pillangók repdestek a gyomromban. Még szerencse, hogy emlékeztem rá, nem ütöttem ki magamat annyira.

Pár perc múlva elindultam értük kocsival, s mind a hárman hátulra szálltak be. Zoe felvilágosított arról, hogy melyik épülethez kell menni, majd gázt adva elindultam. Pár perc alatt odaértünk, és a lányok már szálltak is ki a kocsiból, ám Hayley visszafordult azzal a mondattal, hogy „Bent hagytam a telefonomat, menjetek csak, mindjárt megyek utánatok!”. A telefonja tényleg a hátsó ülésen hevert, gondolom direkt hagyta ott, mert miután magához vette, egy rövid csókot nyomott ajkaimra, melytől a pillangók ismét felpörögtek a gyomromban.

-          Mikorra jöjjek értetek? – kérdeztem, hiszen nyilvánvalóan értük kell majd jönni.

-          Elvileg egy órás lesz a megbeszélés, de még lehet, hogy utána egy gyors próbát csinálunk. Szóval, majd hívlak. – mosolygott. – De most megyek. – puszilta meg a szám, majd ellökte magát a kocsitól, és elindult volna befelé, ha valaki meg nem állítja.

-          Várj! Várj, Hayley! – egy lihegő alak futott felé, majd nagy robajjal megállt mellette, és egy X Factorost féltem felfedezni benne. – Késtem?

-          Szerintem nem, mi is most érkeztünk.

A lány csak bólintott, majd együtt bementek az épületbe. Próbáltam felismerni a pöttöm lányt, végül arra jutottam, hogy ő biztos Amelia, aki olyan korán kiesett a versenyből. A lányok már meséltek róla, elvileg egy nagyon életvidám lány, csak néha elkésik innen-onnan… mindenhonnan.

Ha már így benne voltam, próbáltam felidézni az összes versenyzőt, és ez jó kis játéknak tűnt, amíg várok a lányokra, hiszen nem volt kedvem sehova se menni. Az ablaküveg pedig sötétített, szóval, ha szerencsém van, nem találnak rám nem kívánatos személyek. Volt Amelia, a lányok, Elenour, Mark, Cecilia… volt egy görög nő, azt hiszem, valami hülye neve van, van az, aki a legelején esett ki, van, ö… Travis, van a Candy Girls, a PlasticBoyz, egy másik srác, akinek szintén nem tudom a nevét, és… még valaki hiányzik. Ja, igen, a vörös kiscsaj, valami Geneva vagy mi. Oké, ez talán mégsem olyan jó játék…

Viszont úgy tűnik elég jól elvoltam vele, mert a kocsiban az óra már fél tízet mutatott, mi pedig kilenc körülre értünk ide. A telefonomon pedig egy jelzés volt, amit gyorsan meg is néztem. Hayley csiripelt.

Hayley Carson @Hayley_RQCarson                                                                           január 2.

@LiaRobertsonFluffy a Sütiszörny. Raaawr.

A képen Amelia vigyorgott egy Sütiszörnyes sapkában, és valahogy nekem a megbeszélésről nem először az ilyesfajta dolgok jutottak eszembe, de végül is mi is mindig elhülyéskedjük őket, szóval nincs nagy gáz. Ismét rezgett a telefonom, viszont ezúttal nem a Twitter, hanem egy SMS érkezett. Kukucs, látlak.;) Ha már itt vagy, nem jössz be? Mindjárt végzünk. xx Oké. KÉT IKSZET RAKOTT A VÉGÉRE! Oké, Styles, nyugi! Kinéztem az ablakon, és szemeimmel Hayleyt kerestem, majd pár emelettel feljebb meg is láttam, ahogy integet, majd eltűnik. Kiszálltam a kocsiból, de mintha csak erre vártak volna, rajongók tűntek elő a semmiből, én meg egy kicsit megijedtem. Hol voltak eddig? Tán a kukákban, mint az a svéd csaj? Mindenesetre ott voltak, és mindegyik aláírást és képet követelt, míg és tyúklépésben próbáltam előre haladni. Aztán hirtelen egy nálam jóval idősebb fickó lépett ki az épületből, és néhány rajongó őt is megrohamozta. Kétségbeesetten néztünk egymásra, noha nem ismertem, és szerintem ő se engem, de végül elrikkantotta magát:

-          Ki akar képet velem?

És mint egy varázsszóra, szinte az összes rajongó otthagyott, ami először kicsit bántotta az egómat, hogy ki ő, aki menőbb nálam, de végül miután rájöttem, hogy nem rángása van, hanem jelzi, hogy meneküljek beszaladtam az épületbe, fel pár lépcsőn, és eltűntem a fanok szemei elől.

Kész labirintus fogadott, nem tudtam, merre tartsak, így kétségbeesetten járkáltam oda vissza, mire egy ismerős alakot véltem felfedezni, és azonnal odarohantam hozzá. A vörös hajú lány volt az X Factorból, akinek G betűvel kezdődik a neve. Ennyi a tudományom. Próbáltam megszólítani, lehetőleg úgy, hogy ne sértsem meg azzal, hogy nem jut eszembe a neve.

-         Szia! – kiáltottam, és nagyon reméltem, hogy nem most fog húsz ember előtűnni a semmiből, és hinni azt, hogy neki köszöntem. A lány megfordult, és őrült vigyor terült el arcán. Kissé megijedtem tőle, de úgy voltam vele, hogy már nincs visszaút. – Öm, tudod, hol van az X Factoros megbeszélés?

-   Szerintem kicsit elkéstél vele, a 2010-es évad már nem aktuális. – nevetgélt magában, mire én eleresztettem egy fura nézést. Nincs jó humora.

-          Aha. De én a 2012-esre jöttem.

-          Hármas ajtó jobbra. – mosolygott kegyesen. Oké, fura ez a csaj.

Bent ismeretlen arcok tömege fogadott. Sehol egy ismerős, mindenhol technikusok, meg minden ilyen féle emberkék, ahhoz képest, hogy a terem maga elég kicsi. Kétségbeesetten kerestem akár Hayleyt, Zoet, Ivettet, vagy bármelyik X Factorost, miközben bizonytalanul haladtam előre. Végül egy sötétkék, szőrös sapit pillantottam meg, és reménykedtem, hogy Amelia még nem döntött úgy, hogy megszabadul tőle. Szerencsém volt, ugyanis valóban a pöttöm lányka feje lapult a sapkában, és éppen az egyik fiúval beszélgetett. Mikor meglátott, hatalmas, meglepett vigyor terült szét arcán, amitől lehetetlenül cukivá vált, és a kis szőrmók sapka a fején sokat rásegített.

-          Harry? Harry Styles? – kérdezte, mire beszélgetőpartnere is felém fordult. A fiú kék szemű volt, magas, és szintén nagyon ismerős. Hogy ne nézzen teljesen hülyének, hogy őt bámulom, de meg se mukkanok, kinyögtem egy ’Igent’-t. – Istenem, Hayley már mesélte, milyen vagy élőben, de igaza volt, téged látni kell! – kacarászott, engem pedig meglepett, hogy Hayley mesélt rólam, bár lehet, hogy a lány kérte őt. – Amelia Robertson. – nyújtotta parányi kezét, amit gyengéden megráztam.

-        Jason Christian. – nyújtotta most kezét a fiú, aki szerintem még nálam is magasabb volt, de még mindig nem tudtam, hogy az X Factoron belül honnan ismerős. Mivel látta a zavarodottságot az arcomon, kedvesen hozzátette. – PlasticBoyz. – Bennem pedig felvillant a kis égő, hogy TÉNYLEG! Oké, Harry, hivatalosan szenilissé nyilvánítható vagy.

-          Ha a lányokat keresed, akkor Iv éppen eltűnt, Zoe éppen kiakad azon, hogy Cec mennyire kedves lett, Hayley pedig telefonál. – csipogta Amelia. Csak bólintottam, ezzel megköszönve neki az információt, és azonnal Hayley után kutattam. Nem vették zokon.

Hayley

A megbeszélés és a gyors próbának nem nevezhető valami, amit műveltünk után úgy döntöttem, hogy felhívom Blaket, mivel őt még nem sikerült elérnem Szilveszter óta. Amit mondjuk, nem csodálok. Ha én Blake lennék, és egy olyan barátnőm lenne, mint Mandi, akkor én is kikapcsolnám a telefonom.

Mikor beleszólt a telefonba, álmos volt a hangja (És ez még rímelt is! Na, ki a király?), és szinte láttam magam előtt, ahogy elterül az ágyon a kék, cowboyos pizsamájában.

-          Mit akarsz, Hugi?

-       Nos, úgy terveztem, hogy boldogságos újévet kívánok az én egyetlen és nagyszerű bátyámnak, de úgy hallom, nincs kedve velem beszélgetni.

-          Ne hülyéskedj! Amúgy neked is B.Ú.É.K.

-          Otthon vagy, vagy már a koliban?

-      Egyik helyen se. – elképzeltem magam elé azt a tipikus, csibészes vigyorát, és fogadni mertem volna, hogy egyszeriben felélénkült.

-          Akkor?

-     Elhoztam Mandit egy kirándulásra a Nagy Almába, és egy hotelben vagyunk. – szinte láttam, ahogy perverzül húzogatja a szemöldökét, de ezt inkább figyelmen kívül hagytam. Nem érdekel, ahogy ők… ketten… fúj.

-          Van valami apropója a kiruccanásnak?

-          Ma van Mandi szülinapja. Nem említettem volna?

-          Nem, drága Blakey, ezt a picinke információt elfelejtetted megosztani velem. – még csak ajándékot sem vettem! Mandinek! Akit ugyan alig egy hónapja ismerek, de már sokat segített nekem, és ő is ott volt a bulimon, és hetedikben osztálytársak voltunk, meg minden, és…

-   Nyugi, eredetileg ide sem akart eljönni, mert nem akarja, hogy bárki is költsön rá. Csak aztán meggyőztem. – végül is annyiban hagytam, és eldöntöttem, hogyha Mandivel legközelebb találkozunk, első dolgom lesz elvinni vásárolni. Ez a minimum!

Mikor elköszöntünk, éreztem, hogy valaki lyukat néz a hátamba, ezért megfordultam, és ki állt velem szemben? Nem, nem Mary Poppins. Harry. Göndör fürtjeiről azonnal felismerhető jelenség. Szinte láttam, ahogy próbál óvatos lenni, nehogy valaki meglássa, akinek nem kéne, és közben persze, hogy nehogy olyankor viselkedjen velem felettébb félreérthetetlen módon, amikor ilyen nyilvánosnak nem nevezhető, de forgalmas helyen vagyunk. Szóval csak bámultuk egymást, talán percekig is, mikor egyszer csak egy Zoe ugrott elém, hadonászva, rikácsolva, hogy beszéltem-e már a verseny óta Ceciliaval. Csak megráztam a fejem, nemleges válasszal. Ezután arról kezdett csipogni, hogy Cecilia – hihetetlen, de – kedves lett, és tök jól el lehet vele beszélgetni, és hogy ő ezt nem érti, és hogy azonnal menjek, és nézzem meg a saját szememmel. A következő pillanatban azt vettem észre, hogy Zoe Herkulest megszégyenítő erővel húz egy pont felé, miközben én le vagyok fagyva, és nem értem mi van, Harry pedig hasonló állapotban maradt ott, ahol eddig is volt. Mikor Zoe végre elengedte a kezem, kellett néhány másodperc, míg visszaállt az egyensúlyom, s csak ez után az igen veszélyes és komoly procedúra után voltam hajlandó Zoera nézni, aki most már csendesebben próbált rávenni, hogy beszéljek Ceciliaval.

-          Nem értem, mi olyan meglepő azon, hogy tudok kedves is lenni. – mondta lassan Cec.

-          Mert tulajdonképpen nem voltál a verseny alatt egy hárpia, igaz? – válaszolt Zo hasonló hanglejtéssel.

-          Oké, igaz, olyankor kicsit előtör belőlem a versenyszellem…

-          Kicsit?! – csipogott Zoe.

-          De attól még tudok kedves is lenni. Bármilyen nehéz is elhinni. – mondta cseppet sem szemrehányóan.

-        És ezt el is hisszük. – mondtam gyorsan, mielőtt Zoe valami gonoszat vághatott volna. rá. Nem tudom, mi ütött belé (azaz de, a kezem, mert megütöttem, hogy csendben maradjon). – Amúgy említetted, hogy már dolgozol az albumodon, meg egy dalon. Hogy megy? – érdeklődtem kedvesen, miközben Zoera sandítottam, aki elugrabugrált valahova.

-         Igen, az első dalom címe már meg is van. Over The Clouds. Igazából arról szól, hogy mindenki azt hiszi, hogy egy szívtelen dög vagyok – igen, főleg miattunk, mert mindig piszkáltunk, upsz… -, ebben a dalban pedig benne van a történetem.

-         Amúgy sajnálom a tréfákat. Nem akartuk, hogy rossz legyen neked, vagy, hogy ellened fordítsunk bárkit is, csak le akartuk valahogy vezetni a feszültséget. – szabadkoztam azonnal, hiszen így Cec nem is olyan szörnyű, sőt, egész kedves.

-        Semmi gond, sőt, meg is érdemeltem őket, ha nem szúrtatok volna ki velem néha, talán annál is jobban elszálltam volna. Szóval, köszi. – mosolygott, majd meglepetésemre MEGÖLELT. És jól esett.

A turné másfél hét múlva indul. Mindenki egy dalt ad elő, illetve majd egy közöset is. Mi a Proud Maryt választottuk, mert az élő műsorok alatt az sikerült a legjobban – Louis szerint legalábbis. Az első helyszín a londoni O2 aréna lesz, utána megyünk a többi városba. Bristolba is elmegyünk, az ottani arénába, és már megígértük szinte mindenkinek, hogy körbevezetjük őket a városon. De oda majd csak február közepe felé jutunk.