19. Mese-mese-meskete

Csáó! Sajnálom, hogy csak most, de nálam most körül-belül ez van: 

Ergo, egy gramm ötletem se volt eddig... Most viszont kiderül az, hogy hogyan barátkoztak össze a lányok, és Harry elmond Halyeynek egy titkot, annak hatására, hogy Hayley egy másik bandataggal igen jól elcsevegett. Mi lesz itt? :D Most már hat komment után igyekszem hozni a részt! Viszont most hétfő-kedd-szerdán garantáltan nem leszek, mert osztálykirándulásra megyünk, szóval tényleg meg lesz az oka! :D Addig is puszipá. ~<3

Hayley

Felemeltem a kezemet, és egy kis hezitálás után bekopogtam. Zoe keserves sírása hallatszódott csak ki, és mikor beléptem, fájdalmasan Rám nézett. Sminke teljesen elkenődött, összekuporodva ült a földön a fal mellett. Lassan odamentem mellé, és leültem.

-          Miért kellett meghalnia? – kérdezte sírva.

-          Nem tudom. – sóhajtottam, miközben a hátán simogattam. – De minden…

-          Azt ne merd nekem mondani, hogy minden rendben lesz! – ordított.

-          Azt akartam mondani, hogy minden megoldódik majd. – csitítgattam.

-          Az tökre ugyan az. - dünnyögte.

-          Jaj, Zoe. Tudom, hogy most milyen nehéz neked, és…

-          Nem! Fogalmad sincs róla milyen nekem! – pattant fel. – Fogalmad sincs milyen az, amikor az egyik legjobb barátnőd tudatja veled, hogy meghalt az apád! Meghalt! Kész, vége, nincs többé! Nem ölelhetem meg, nem akadhatok ki Rá, ha valami hülyeséget mond, nem adhatok neki puszit lefekvés előtt, semmi! Soha, semmi nem lesz már ugyan olyan! – zokogott.

-          Zoe… - kezdtem halkan.

-          Ne magyarázz nekem Te semmit! – sírt tovább. – Csak… csak menj ki!

-          Zoe…

-          MENJ MÁR KI! – ordított.

Úgy tettem, ahogy kérte, kiléptem az ajtón. Nekidőltem az ajtónak, és lassan lecsúsztam. Könyökömet a térdemre támasztottam, és tenyeremet a homlokomra nyomtam. Nem jó ez így! Megértem Zoet, hogy szomorú és gyászol, és abban tényleg igaza van, hogy nem tudhatom pontosan, milyen most neki. Eddigi egyetlen elhalálozott családtagom Mary volt, az aranyhörcsög, de Ő is csak azért halt meg, mert Blake direkt túletette! Arra eszméltem fel, hogy a könnyeim maguktól előre törnek, és megállíthatatlanul folynak le az arcomon. Teljesen kikészít ez az egész! Miért nem lehet, csak egy pillanatig is minden szép és jó? Miért? Hirtelen valaki hozzáért a vállamhoz, mire megszeppenten néztem fel.

-          Szia! – mosolygott tejföl szőke barátom.

-          Szia… - motyogtam.

-          Mi a baj? – ült le mellém.

-          Zoe teljesen ki van készülve. Amit persze meg is értek.

-          Amúgy… nem akarok tapintatlan lenni, vagy ilyesmi, de… ki az a Joe?

-        Az apja... Volt. Nagyon rendes férfi volt. Például legutóbb is Ő hozott ide minket. Mindig nyitott volt mindenre. Ő támogatott minket a legjobban az X-Faktor alatt is. Sokat köszönhetünk neki. Amúgy te miért is jöttél fel?

-          Ja, WC-re akartam menni. – pirult el.

-          Akkor menj, mielőtt összecsinálod itt magad nekem! – nevettem, és löktem rajta egyet.

-       Mindjárt jövök. – mutatta fel a mutatóujját vigyorogva, majd eltűnt a folyosó végén. Két perc múlva vissza is trappolt mellém, és visszaült. – Na, itt is vagyok! – nevetett, mire elmosolyodtam. – Amúgy, úgy rémlik, Mi még nem nagyon beszélgettünk egymással. – ami azt illeti, soha.

-          Nem, tényleg nem. Akkor hát beszélgessünk. – egy perces kínos csönd állt be.

-          Miről? – kérdezte végül Niall.

-          Nem tudom. Talán… magunkról.

-          Ó… hát, mit mondjak? Gondolom, elég sok mindent tudsz már rólam az Internetnek hála.

-   Igen. – nevettem. – De Én az olyan… érdekesebb infókra vagyok kíváncsi. – mosolyogtam bátorítóan.

-          Akkor oké. Öhm… hát, tudok gitározni… - Rám sandított, mire jeleztem: ezt az információt eddig is tudtam. – Utálom a fetasajtot… - ismét bólintottam: ez sem volt új. – Jaj, mit nem tudsz Te Rólam? – csattant fel.

-    Háááát… nem tudom. – nevettem. – Akkor mesélek én. – mosolyogtam, mire bólintott. – A hosszúváltozatot szeretnéd hallani, vagy elég dióhéjban?

-          Ahogyan gondolod. Akkor hááááát… hol kezdjem?

-          Mondjuk az elején.

-          Jó. 1994. december…

-          Azért ne ilyen elöl. – nevetett.

-          Oké. Tehát, mindig is imádtam énekelni. Csak mindig féltem bármit tenni az „ügy” érdekében. Szégyenlős voltam, na! Aztán általánosban megismertem Zoeékat. Zoe folyton pattogott, mint a nikkelbolha, és táncikált ide-oda, így nem kérdés, hogy vele hamar összebarátkoztam. Ivy meg folyton egyedül ücsörgött, így, mikor ültetés volt, mellé ültettek. Kis idő múlva annyira összebarátkoztunk, hogy csak fecsegtünk egész órán. Aztán Zoe is hozzánk csapódott, és második óta van a csapat. – mosolyogtam az emlékeken. – Ötödikben kiderült, hogy mindegyikünknek jó hangja van. Mert ugye járni kezdtünk énekkarra. Már ott elterveztük, hogy mi egyszer együtt fogunk énekelni. Aztán, mikor találkoztam veletek – tudod, a képes sztori -, akkor megszületett bennem az elhatározás. Én márpedig híres leszek, és találkozok veletek még egyszer, nem úgy, mint rajongó, hanem, mint énekes! Mikor ezt elmondtam a lányoknak, Ők is teljesen így gondolták, és jelentkeztünk az X-Faktorba. Onnan meg gondolom, már tudod. – néztem rá.

-      Persze. Azért, Én is tudod egy s mást rólad! – vigyorgott. – Nagyon nagy rajongótok vagyok! – pirult el.

-       És most már a barátom is. – mosolyogtam. – Köszi, hogy felvidítottál. Bár Zoet is ilyen könnyű lenne.

-          Megpróbálhatom. – mosolygott.

-          Ne. Szerintem most még hagyjuk. Majd holnap. – felálltam. – Jössz? – nyújtottam a kezem.

-          Aha. – belém kapaszkodott, és Ő is felállt.

-          Még egyszer, köszi. – öleltem meg.

-          Bármikor! – kacsintott játékosan, mire elnevettem magam.

Lementünk. Harry felénk pillantott, és végigmért minket. Mi baja lehet? Úgy gondoltam, az összes fiúval el fogok külön-külön egy kis időt tölteni, szóval, akkor kezdem Harryvel, ha már így figyel. Lepattantam mellé a kanapéra.

-          Szia! – mosolyogtam.

-          Szia. – mondta kicsit barátságtalanabbul.

-          Mi a baj? – kérdeztem.

-          Semmi, semmi. Hagyjuk, nem fontos. – mondta, és beletúrt a hajába.

-          De, nyugodtan mondd el! Én megbízható titoktartó vagyok! – vigyorogtam. – Tényleg! Még sose kotyogtam ki titkot! – biztosítottam. – Na, mondd már el. – bújtam a vállához, mire egy kicsit megremegett.

-          Na, jó… - fújta ki a levegőt.

Harry

Ahogy bőre megérintette az enyémet, furcsa bizsergés járt át, amitől kissé megremegetem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni édes mosolyát, nagy, barna szemeit, ahogy kérlelően néz, és puha bőrét, ahogy hozzám bújik. Próbáltam továbbra is mogorván magam elé bámulni. De olyan szépen kérte, olyan aranyosan nézett, hogy bár ezt nem kéne neki elmondanom, de megadtam magam. Idegesen szuszogtam.

-          Szóval… az a helyzet… hogy… tetszik nekem valaki… - mondtam lassan.

-       Ó, ez nagyszerű! – mondta lelkesen, de szemében, egy apró kis ponton csalódottságot láttam. Vagy talán csak odaképzeltem. – És ki a szerencsés?

-          Hát… egy nagy… nagyon szép lány. – rágtam az ajkaim. Pedig ez Zayn szokása! Ragadós!

-          Ismerem? – pislogott. Persze, hogy ismered, hisz Te vagy az! – Ki az?

-        Ismered, de éppen ezért nem mondom el ki az. Nem akarom, hogy bárki is tudja. Jó? – néztem Rá. Szemében megértés látszódott, így visszakerültem eredeti pozíciómba, és mogorván bámultam magam elé.

-          Jó, megértem. De hát akkor mi a baj? Hisz ez nagyszerű.

-       Igen, csak… nem tudom, Ő hogy érez irántam, és… nemrég láttam, hogy más fiúval milyen jól érzi magát, szóval talán… reménytelen…

-      Sosem szabad feladni! – simította meg a vállamat. – Igaz, Louis. – pillantott Louis felé, aki csak biccentett – most nem a Mi beszélgetésünkre figyelt. – Látod? – mosolygott felém. – Én azt mondom, menj oda hozzá, és derítsd ki, hogy mit gondol Rólad.

-      Majd megpróbálom. Ha már itt tartunk. – fordultam felé egy álmosollyal. – Te mit gondolsz Rólam?

-       Ööö… hát, szerintem a flörtölős, mindig perverz Harry az nem Te vagy. Jó, oké, van valóságalapja, meg minden, de nem csak ebből állsz.

-          Hanem?

-       Kedves vagy. Megértő. És segítőkész. Valamint jó barát. – mosolygott. – Ja, és nem utolsó sorban, jó párna. – bújt a nyakamba, mire a szívem elkezdett ezerrel dobogni. Miért csinálja ezt?

-          Értem. – próbáltam a helyére tenni a hangom. Éreztem, ahogyan az arcomba szökik a vér. – Hát, remélem Ő is így gondolja. – mosolyodtam el, és belepusziltam a hajába.