24. Egy szó

Sziasztok! Tudom, sokat vártatok erre a részre, nem tudom, megérte-e, de itt van! Kommenteket várok! Remélem, nincs harag, hogy ilyen későn hoztam, csak összejött minden. 

Louis

Egy szó. Egy egyszerű, aprócska szó, és mégis oly’ nehéz kimondani. Hisz nem maga a szó, a jelentése a fontos. És, bár Én tényleg így vélekedek, tényleg nehéz számomra kimondani. Hisz’ Eleanornak is milyen soká vallottam be! De Zoe… Zoe más… Zoe egy angyal, egy tündér, egy csodálatos lény… Minden vele töltött percem őszinte, és boldog. Minden pillantásával meg tudna ölni, de csak azért, mert olyan gyönyörűek a szemei. Meg a mosolya. Meg mindene.

-     … szeretlek… - fejeztem be halkan a mondatot azzal a nyolc betűs szóval, amit oly’ nagyra tartanak, és mely számomra is oly fontos.

-      Louis… - suttogta elképedten Zoe. Jaj, ne! Elsiettem volna? Vagy Ő nem szeret? Nem igaz, mindent elrontottam! Mielőtt bármit is mondhattam volna, Zoe elmosolyodott, és megszólalt. – Én is szeretlek. 

Puha ajkait az enyémekre tapasztotta, nyakamat lassan átkarolta, míg én a derekánál fogva húztam közelebb magamhoz. Istenem, mennyire vártam már ezt a pillanatot! Hogy kimondhassuk ezt egymásnak! És végre kiderült, hogy Ő is szeret! Olyan boldog vagyok! Óvatosan elfektettem a fűbe, így fölé kerekedtem, de egy percre sem váltunk el egymástól. Olyan jó volt érezni, tudni, hogy szeret. Még mindig ezen pörgök!

-          Louis… – szólalt meg, mikor egy óvatlan pillanatban levettem ajkaim övéiről.

-          Hmm? – kérdeztem, miközben még mindig ajkát kerestem.

-         Akkor ez most hivatalos? – vigyorgott. Miközben egyik kezével távol tartott magától. Válaszul csak bólintottam.

-          Holnap lesz a döntő, ugye? – kérdeztem. Most Ő bólogatott. – Zoe, Én felvállalom, hogy szeretlek téged. – mondtam lassan.

-          Tényleg? – pislogott.

-          Tényleg. – érintettem orrom övéhez, majd újra megcsókoltam.

-          Öhm, Louis… van egy bazi nagy pók a hajadban. – mondta halkan.

-        Szedd le! Szedd le! – ugrottam fel, és megráztam a fejem. Mikor már kellően elszédültem, láttam, hogy Zoe magában mosolyog.

-     Még ott van! De várj, hozok valamit, amivel leszedhetem! – Ő is felállt, és visszament a piknik helyszínére, majd az egyik cipőjével tért vissza. Meglendítette a lábbelit, és megütötte vele a fejemet.

-          Te most hozzám vágtál…. Egy cipőt? – kérdeztem.

-         Igen. De lejött a pók. – mutatta a talpát. Fúj. – Gyere, szerintem menjünk haza. – nyújtotta a kezét.

Megfogtam puha tenyerét, ujjainkat összekulcsoltuk, összeszedtem a cókmókot, és elindultunk hazafelé.

Ivy

Másnap reggel szokásomhoz híven kómásan keltem. Viszont volt bennem némi izgalom is, ugyanis ma be kell menni próbára az X-Faktor fináléja miatt. Jó lesz újra látni Markot és Elt! Még Ceciliat is… Na, meg a PlasticBoyzt! Egyszóval, az egész X-családot. Rápillantottam a telefonom órájára, ami reggel nyolcat mutatott. Ideje felkelni! Lassan felálltam, és lesétáltam a földszintre. Még senki sem volt ébren, ezért külön jó! A konyhába lépkedtem, ahol is pár fiók nyitogatása után megtaláltam, amit kerestem. Gonoszan elvigyorodtam, majd kezemben egy lábassal és fakanállal (Hogy van egyáltalán ilyenjük?! Cöhh, még tuti nem használták!) visszamentem az emeletre. Még annyi jószívűség volt bennem, hogy nem mentem be a szobákba, hanem csak a folyosón álltam meg, és a fakanállal ütni kezdtem a lábast.

-          Jó reggelt, álomszuszákok! Ideje kelni! – csapkodtam továbbra is a fakanállal.

-          Ó, hogy rohadnál meg….! – hallottam az első elhaló hangot, Harryék szobájából.

Nyílt mellettem az ajtó. Hayley sétált rajta ki félálomban, megragadta a kezem, és kitépte belőle a fakanalat.

-          Miért? – kérdezte szenvedve.

-          X-Faktor próba! – kocogtattam meg a homlokát.

-     Tényleg! – ütött be a felismerés, szemei hirtelen hatalmasra tágultak, és berohant a szobába.  – Csajok, van egy óránk elkészülni és odaérni! – kiabált.

-        Miért nem lehet csendben maradni?! – csattant fel valaki ismét a zárt ajtó mögül, és pár perc múlva a hanghoz test is csatlakozott. – Valaki aludni szeretne. – mondta kócos fejjel Louis.

-          Az lehet, de nekünk X-Faktor próba lesz. Bevinnél minket?

-          Nem! – vágta rá Lou.

-          Naaa, légyszi’! – vágott kutyapofit Hayley.

-          Louis! – jött ki Zoe is.

-          Adjatok tizenöt percet, és mehetünk! – mondta gyorsan Lou. Mi Zoera vigyorogtunk.

-          Mi van? – kérdezte.

-          Semmi. Menjünk készülődni!

Először Én foglaltam el a fürdőt, mivel Én keltem a legkorábban. Megmostam az arcom, kifésültem a hajam, ami természetesen visszaugrott hullámos állapotába, ezért kicsit rásegítettem, feltettem egy kis sminket, és a fejem készen is volt. Ruhának meg felvettem egy egyszerű, lenge, piros topot és egy fekete csőnadrágot. Mikor elkészültem, kimentem a fürdőből és Hayley startolt a helyemre. Zoe az ágyán ült, látszólag próbált felkelni. Lehuppantam mellé.

-          Na, és mi volt este? – kérdezte vigyorogva.

-          Hát… - húzta. – Kimondta! – csapta össze két tenyerét boldogan.

-          Mit?

-          Hát, hogy szeret, és hogy felvállal! – ekkor felpattant, és kisebb örömtáncot járt.

-          Az király! – mosolyogtam. – Mikor?

-          Ma, az X-Faktorban. Ők lesznek a meglepetés-fellépők, és akkor.

-          Hú, irigyellek! – nevettem. – Mármint, nem Louis miatt, hanem hogy ilyen jó fej fiúd van.  

-       Hát, igen, jobbat kívánva se kaphatnék! – ugrált. Sugárzott Róla a boldogság, és ez Rám is rám ragadt.

Időközben Hayley is végzett, haja loknikban hullott a vállára, ami kilógott a pántos, lila felsőjéből, és Ő is fekete csőnacit vett fel. Elmondtam Neki, mit mondott Zoe, és Ő is tökre felvillanyozódott. Aztán kopogtak. Louis feje kukucskált be az ajtón.

-          Sziasztok! Mehetünk?

-          Még Zoe készülődik.

-          Már nem! – lépett ki Zoe is, és immáron teljes volt a csapat.

-          Harry nem jön? – kérdezte Hayley, mikor beszálltunk Loui kocsijába.

-     Ő azt mondta, inkább alszik, majd a Mi próbánkra jön el. De nektek sok szerencsét, előre is! – vigyorgott hátra.

-          Az utat figyeld, te nagy mamlasz! – mondtam neki.

Körül-belül tíz perc alatt megérkeztünk a helyszínre, ahol Louis kirakott minket, majd hazament. Mikor beléptünk a hatalmas ajtókon, hatalmas kiabálás csapta meg a fülünket….