22. Vallomás?!

Csövi! :) Most kicsit nagyobb kihagyással, de hoztam a részt! :) Tudom, hogy mindenki a randira várt, de: HÁ! Nem azt hoztam! :P Ez ilyen rövidebb és párbeszédesebb rész lett, remélem nem gond! :)) 

Harry

Bőrének forró érintése lesokkolt. Megfagytam. Az egyik pillanatban még diadalittasan táncikált, most meg éppen engem ölelget. Meglepettségemben – jobb ötlet híján – átöleltem a derekát, és visszaöleltem. Barna haja csiklandozta az államat, vékony karjai erősen szorítottak magukhoz. Varázslatos volt. Viszont ki se tudtam élvezni a pillanatot, mert már fel is pattant.

-          Ezt neked Cecilia! – pattogott.

-          Hát lányok és fiúk, nekem most mennem kell. – mondta halkan Nina.

-          Jaj, ne már. – pillanatnyi jókedve rögtön elszállt. – Máris?

-     Két napja itt vagyok, ha nem tűnt volna fel. – nevetett nővére. – Holnap reggelre L.A.-ben kell lennem. Nincs apelláta. Ha nem megyek, kirúgnak. Bocsi, Hugica.

-      Tudod, hogy nem szeretem, ha Hugicának hívsz! – morgott az orra alatt Hayley, de odament, és megölelte Ninát. Halványan elmosolyodtam.

-         Tudom! Csak szeretlek piszkálni. – mosolygott gonoszan Nina, mire Hayley kiöltötte Rá a nyelvét.

-       Rendben van, Selma! – ült le Hayley, miközben fejét a magasba emelte, és várakozó pillantással nézett Ninára.

-          Selma?! – kérdezte Niall.

-          Selma. Nina második neve. – vágott önelégült képet Hayley.

-          Ha Selmának szólítasz, máskor nem jövök!

-        Bocsi, Seli! – ölelte meg még egyszer. – De most már menj, mert lekésed a géped! Hess-hess! – lökdöste kifelé Ninát.

-        Azt se tudod, mikor indul a gépem! – nevetett Nina, de megadóan kilépett a házból. – Hát, örülök, hogy találkoztunk fiúk. Nem vagytok azért ANNYIRA szörnyűek.

-          Kivéve Louist. – szólalt meg Ivy.

-     Igen, kivéve Louist. Ja, és… - fordult ismét Hayleyhez. – Megmondanád Zoenak, hogy még egyszer sajnálom, és, hogy részvétem? – szemében bűntudat csillogott.

Az az igazság, hogy bár először nem volt szimpatikus Nina, sőt, eléggé ijesztő is volt, valahogy sikerült megkedvelnem. Nem tudom, hogy, hiszen ha két szót váltottunk egymással, de ahogyan Hayleyvel és a többi lánnyal viselkedik… Ráébresztett, hogy nem olyan rossz ember Ő. Sőt, talán még segíthet is nekem. Viszont meggondolatlanság lenne most utána menni. Túl feltűnő lenne, még azt hiszi, akarok valamit a nővérétől… pedig nem! Viszont van egy sokkal jobb tervem! Sokkal biztosabb és egyszerűbb.

-          Hiányozni fogsz, Hugica! – nyomott egy puszit a homlokára.

-          Khm! – krákogott jelzés képpen Hayley.

-          Jó, bocsi, nem szekállak. Egy darabig. – kacsintott, majd intett, és elsétált.

-          Késő van, szerintem Mi is haza megyünk. – ásított Liam, és fölállt.

-          A magad nevében beszélj! Én még maradok! – vigyorgott Niall.

-    Szerintem Én is megyek. Valahogy most nagyon álmos vagyok! – nyújtózkodott Zayn, majd Liammel együtt Ő is eltűnt az ajtóban.

Ketten maradtunk a két lánnyal. Niall is gyorsan feltérképezte a helyzetet, és elkezdte húzogatni a szemöldökét. Istenem, amilyen alacsony ez a gyerek, legalább annyira perverz! Nem tudom, kit szemelhetett ki magának…. Azaz de. Hiszen Hayleyvel olyan jól elbeszélgettek, és jót nevettek valamin. Biztos el akarja halászni előlem! Pedig tudja, tudja, hogy szeretem! Álljunk csak meg! Ki mondtam? Oké, nem hangosan, de a gondolataimban? Eddig mindig csak azt mondtam, hogy bejön, hiszen csak nem dobálózok olyan nagy szavakkal, mint a szerelem. De most… valami megváltozott. Talán a féltékenység, talán… nem tudom. De akkor kimondom, ismét: szeretem Őt! Még sosem volt lány Rám ilyen hatással! Soha! Egyszer se! Gondolatmenetemből Hayley ragadott ki, ahogy mosolyogva integet az arcom előtt.

-          Hahó! Elbambultál? – kérdezte édesen.

-          Őőő… azt hiszem, igen. – vigyorodtam el óvatosan.

-      És, min gondolkoztál ennyire? Vagy kin…? – mosolygott. Istenem, nem érti! Persze, hogy nem érti, hisz nem nyilvánvaló, hogy Róla van szó!

-  Hát… Róla gondolkoztam. – vallottam be, a… végül is igaz dolgot, hiszen tényleg Róla gondolkodtam.

-          És? – vigyorgott tovább. Istenem, ne kínozz!

-       Csak elgondolkoztam, milyen szép is… gyönyörű, barna haja van, nagy barna szemei… és minő meglepő, a hangja sem olyan rossz! – vigyorogtam. Igen, köntörfalazásban jó vagyok.

-       Biztos szép a csaj. Mondta. – És, esetleg egyszer megleshetem Én is? – igen, bármikor, amikor tükörbe nézel!

-          Majd egyszer biztos. De tudod… félek Neki bevallani. Még mindig… - hajtottam le a fejem.

-          Már mondtam. Menj oda, és valld be Neki! Csak nem lehet olyan nehéz!

-       Te nem vagy fiú! Nem tudod, milyen nehéz nekünk kiönteni a lelkünket! Hát nagyon nehéz! – mondtam, ugyan még mindig vigyorogva, de kicsit mogorván is. Hogy hogyan csináltam, azt ne kérdezzétek. Aki tud, az tud.

-        Jó, oké, tudom, ez a méltóság cuccos, vagy mi! – forgatja a szemeit nevetve. – De szerintem nyeld le a büszkeséged, és mondd meg Neki! – győzköd tovább.

-          Szóval azt mondod, mondjam meg Neki? – kérdezem egy perc csend után.

-          Végre leesett! – emeli égnek a tekintetét.

-          De félek, hogy mit fog szólni! És különben sem tudom, mit mondjak!

-    Akkor gyakorold rajtam! – mosolygott. Ez komoly?! – Viselkedj úgy, mintha Én lennék az a bizonyos lány – akinek, megjegyzem, még minding nem tudom a nevét! – néz Rám számonkérően, mire ismét elvigyorodom. – Mond el Nekem azt, amit Neki mondanál! – nagy levegőt vettem.

-       Szia! Öhm…. Hogy is kezdjem… - akkor most tulajdonképpen bevallom Neki, hogy szeretem, csak Ő nem tudja, hogy ez igaz? Pazar. – Tudod, Cindy... – mondom ki a rögtönzött nevet, az elsőt, ami eszembe jut. Jól van, ez volt a fejemben, nem tudom, miért! – Te nagyon… tetszel nekem. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon…

-      Ennyi nagyon elég lesz! – nevetett fel Hayley, és az arcáról valamiféle elégedett, de egyben csalódott kifejezést tudok leolvasni.

-       Oké. Szóval. Bejössz nekem. Esetleg... Lennél a barátnőm?

-     Ó, hát persze, Harry! – változtatja el a hangját, és aprót legyint a kezével. – Ha tudnád, mióta vártam erre! – hangja kezd visszaváltani a normális hangszínébe.

-          Én is… - suttogtam.

Ivy

Niall aprót int felém. Mi a…? Eddig szinte hozzám se szólt, most meg hívogat. Érdekes egy gyerek. Mit akarhat? Ha kaját, Én ott hagyom. Eskü! Annyit zabál, hogy komolyan csodálom, hogy nem hízik el! Meg se látszik rajta! Talán elkérem a titkát. Megadóan odasétáltam hozzá, és kérdőn néztem az arcába. Kék szemei érdekesen ragyogtak, ajkai mosolyra húzódtak, szőke haja kócosan terült szét a fején.

-          Mi van? – tettem fel immáron a kérdést is, mivel még mindig nem volt hajlandó válaszolni.

-          Látod, amit Én látok? – bökött a kanapé felé, ahol Harry és Hayley beszélgetett.

-          Hú, kommunikálnak egymással! – gúnyolódtam.

-          Elmondhatok neked egy titkot? – kérdezte komolyan.

-          Elmondhatod, de azt nem ígérem, hogy nem kotyogom ki. – erre vágott egy pofát.

-          Szóval. Harry beleesett Halyeybe. – suttogta.

-       Nem mondod! – csaptam össze két tenyerem, persze, erősen szarkasztikusan. – Mondj valami újat.

-          Te… te tudtad? – kérdezte meglepetten. Valóban meglepetten.

-    Harry nem tudja jól leplezni. Lehet, hogy Hayley nem veszi észre – vagy csak nem akarja észrevenni, jegyeztem meg magamban -, de Én és Zoe is látjuk rajta. Szóval, mi a titok? – tettem csípőre a kezeimet.

-          Ez volt a titok. – nyelt egyet.

-          Nem nagy titok. Szerintem még Nina is rájött az első tíz percben.

-       De ezen mi az észrevehető? – emelte fel kér karját.

-     Fiú vagy, nem értheted. – legyintettem. – A lényeg?

-      Össze kéne hozni Őket. Harry túl nyuszi bevallani Neki, Hayley meg nem akarja észrevenni! – jó észrevétel.

-          Nem vagyok túl jó kerítőnő.

-          Tudom. Éppen ezért fogok felhívni valakit, aki igen.

-          Mégis kit? – húztam fel a szemöldököm.

-       Valakit, aki igazán ismeri Harryt és a lányokat. Többet nem mondhatok, de nagyon tud valamit a cs… az illető. – még jobban felhúztam a szemöldökömet. Lassan már a fejem tetején lesz, komolyan.

-          Ki az?

-          Mondom, hogy nem mondhatok többet.

-          Miért nem?

-          A fiúk megtiltották. – nyelt még egyet.

-          És mi van akkor, ha nekem elmondod? Nagy valószínűséggel nem ismerem.

-          Akkor meg minek tudnod?

-          Hogy megismerhessem. – feleltem egyszerűen.

-          Te aztán fura egy csaj vagy.

-          Mondták már. – bólintottam. – És az a cs-illető ide is jön, vagy csak telefonról irányít?

-      Még nem tudom, ezért fogom felhívni. De szerintem ide fog jönni minket boldogítani. – forgatta meg a szemeit, mire felhúztam az egyik szemöldököm – ismét. Komolyan, már kezd fájni. – Félre ne érts, nagyon jó fej, meg minden, csak elég hisztis tud lenni. Amúgy meg pszichológusnak készül, szóval van valami fogalma a témáról.

-          Párkapcsolati pszichológus?

-          Olyasmi… lesz, amint lediplomázik.

-          Értem. És ezt nekem miért mondtad el?

-          Te kértél meg rá!

-          De egyáltalán miért szóltál nekem, ha egyszer úgy is felhívod a cs-illetőt?

-      Őszintén? Fogalmam sincs. Valakivel beszélnem kellett. Nem vagyok jó titoktartó, és nem kéne, hogy esetleg köpjek Harrynek vagy Hayleynek.

-          Értem. – bólintottam.

-          Pizzát? – kérdezte. Sóhajtottam egyet.

-          Menjünk… - mondtam kelletlenül.