21. Készülődés és X-Faktor

Na, hát nem szokásom eltérni a szokásaimtól (öhm), de most nem bírtam ki, hogy ne hozzam az új részt - és mellesleg egy bizonyos személy (igen, Te Evelin!! :D) nyaggatott, hogy hozzak napi 2-3 részt. Nos, azzal nem tudok szolgálni, de itt van egy rész, csak nektek, csak most! :D Remélem, hogy elég jó lett, elnyeri a tetszéseteket, és ismét megajándékoztok pár szép kommenttel (amiből az előzőhöz még csak kettőt kaptam, köhöm-köhöm). 

Zoe

Meredten pislogtam Louis után. Jó. Milyen elcsépelt duma már az, hogy „Öltözz ki!”? És egyáltalán… minek? Elvisz valahova? Kiöltözni étterembe kell. Azzal meg tényleg előbbre lennénk. Nincs kedvem étterembe menni. Konkrétan egy falat sem menne le a torkomon. És egyáltalán, miért hívott el Louis? Ha ez egy randi, meg kell, hogy mondjam, szuper az időzítés. Valahogy pont most nincs kedvem randizni. Meg úgy semmihez nincs kedvem. De még meglepő? Most komolyan? Éreztem, ahogy egy újabb könnycsepp szánkázik végig az arcomon, majd lecsöppen a földre. Megszívtam az orrom. Na, jó. Ha ennyire akarja, akkor tessék. Kiöltözök. Legyen meg a boldogsága. Kezeimmel fellöktem magam, és a bőröndömhöz botorkáltam (mivel még mindig lusta voltam kipakolni), és kotorászni kezdtem. Nem jó. Nem jó. Nem jó. Nem jó. Hogy nincs egy csinos ruhám se? Átkúsztam Hayley bőröndjéhez végül is, úgy is adna kölcsön. Kis kutakodás után találtam is nála egy gyönyörű ruhát. Barackszínű, pánt nélküli, a tetején csillámos „indák” vannak, és az alja rojtos. Nagyon csini ruha. Aztán cipőt is kerestem hozzá, egy egyszerű, fekete topán mellett döntöttem, amin volt egy apró masni is. Valahogy ezektől visszajött az életkedvem, és rohantam is a fürdőbe. Lemostam az elfojt festéket, majd előkotortam a kistáskámat. A sminket nem vittem túlzásba. Szemhéjpúder, szempillaspirál, ajakfény, és kész. A hajam átfésültem, kicsit áttúrtam a kezemmel, és kész. Belebújtam a ruhába, felhúztam a topánt, majd visszacsörtettem a szobába. Még egyszer belenéztem a tükörbe, és egy halvány mosollyal nyugtáztam, hogy nem olyan szörnyű. Bár az alapozó nem tüntette el teljesen a szemem alatti karikákat, amik nem tudom, hogy kerültek oda, de mindegy. Szemeim még kicsit vörös árnyalatúak voltak, de reméltem, hogy ez nem olyan feltűnő, és át is siklottam e felett a kis részlet felett. A hajam kivételesen egész jól állt, bár a hajszálak néhol elég kuszán álltak, de nem tudtam velük mit kezdeni. Kopogtak. Sóhajtottam egyet, majd lecsuktam szemeimet, és elszámoltam háromig. 1… 2… 3… Megindultam az ajtó felé. Hangtalanul lenyomtam a kilincset, és kitártam az ajtót. Louis a szokásos összeállításában állt előttem: csíkos póló, piros gatya, cipő – zokni nélkül!! Meglepetten pillantottam rá. Nem úgy volt, hogy ki kell öltözni? Lassan végigmért, majd imádnivalóan elmosolyodott. Beljebb lépett, majd megfogta a kezem és az ablak felé húzott. Nagy szemekkel meredtem rá, mire még jobban elmosolyodott.

-          Stílusosan távozunk. – mondta, és kinyitotta az ablakot.

-          Ezt nem inkább angolosnak szokták mondani?

-          Az mindegy. Gyere! – nyújtotta a kezét, és belekapaszkodtam. Vakon megbíztam benne.

Egyik lábát áthelyezte az ablakon, majd ráült a párkányra, és a másik lábát is átdobta. Felém vigyorgott. Tehát én következek. Óvatosan próbáltam utánozni a mozdulatait, de nem ment tökéletesen. Majdnem lecsúsztam.

-          Hohó! – kapta el a derekam. – Hova-hova?

-    Bokorba. – utaltam az alattunk elterülő hatalmas, tüskékkel teli rózsabokorra. Nem lett volna kellemes belezúgni.

-          Felőlem ugorhatsz is, de lemászni stílusosabb. – vigyorgott, és az ablak melletti csőre mutatott.

-          Túl sokszor használod a stílusos szót. – mutattam rá.

-          Mert az stílusos. – vágta rá komoly arccal, de nem bírta, elnevette magát. – Nem jössz?

-          Nem tűnik biztonságosnak az a cső. – grimaszoltam.

-          Pedig az. Na, gyere! – mondta lágyan, és a cső felé intett.

Óvatosan kúsztam a cső felé, és mielőtt egész testsúlyomat ráhelyeztem volna, elmondtam egy imát, és erősen megkapaszkodtam a tárgyban. Lábaimat kezeimhez hasonlóan összekulcsoltam. Óvatosan ereszkedtem, miközben azért rimánkodtam, hogy ne essek le, és egyben hálát adtam az égnek, hogy nem magas sarkút vettem fel. Louis már lent volt, és mikor elértem azt, hogy már csak két és fél méter legyen köztem és a föld között, megfogta a derekam, és óvatosan leemelt a csőről. Letett magával szembe, és egy darabig szemeztünk egymással. Ó, azok a kék szemek! Teljesen elbűvölnek! Tekintete belevésődött az enyémbe, és nem tudom mennyi ideig állhattunk így, egymással szemben, de Ő törte meg a pillanat varázsát.

-          Jössz? – nyújtotta ki a kezét.

-    Ühüm. – csak ennyit bírtam kinyögni, nem voltam biztos a hangomban. Ujjaival átkulcsolta az enyémet, és vezetett.

-          Amúgy, öhm… nagyon csinos vagy. – pirult.

-          Köszönöm, Louis. – mondtam, és elmosolyodtam.

Kézen fogva sétáltunk a kihalt, esti utcákon. Ez őt nem zavarja? Úgy értem, még „hivatalosan” nem vagyunk egy pár. Itt, kint pedig bárki lefotózhat. Az is lehet, hogy holnap már a címlapokon leszünk. Ő ezt akarja? Nem fél a következményektől? Hisz szerintem a világ még azt sem tudja, hogy szakítottak Eleanorral! Louis hirtelen eltűnt mellőlem, és valami sötét borította el a tekintetem. Sikítani akartam, de egy kéz befogta a számat.

-          Csssss, ne sikíts, csak én vagyok! – pisszegett le Louis.

-          Mire jó ez?

-          Hogy nagyobb legyen a meglepetés. – szinte láttam magam előtt kaján vigyorát.

-          Az lehet, de így én nem látok!

-          Ezen könnyen segíthetünk.

Megéreztem egyik kezét a hajlatomnál, majd azt, hogy a lábam már nem érinti a talajt. Másik karja a hátamnál volt, erősen tartott. Érdekesen festhettünk. Egy híres énekes cipel egy bekötött szemű, annyira nem híres, de azért ismert énekesnőt. Pazar. Karjaimat átfontam a nyaka körül, hogy ennyivel is tartsam magam. Körül-belül öt percig sétált velem úgy, hogy én semmit sem láttam, csak éreztem forró leheletét az arcomon, mikor letett, és megszólalt.

-          Megérkeztünk. Leveheted a kendőt.

Hayley

-          Kapcsold be a tévét! – utasította Ivy Harryt.

-          Miért is? – vakargatta szabad kezével fürtjeit Harry.

-          Szombat van. – mondta Ivy.

-          Tudom. És?

-          Mi szokott szombaton lenni?

-          Szombat? – kérdezte reménnyel teli hangon Niall.

-          X-Faktor! – visítottuk együtt Ivyvel, és rávetettük magunkat a távkapcsolóra.

-          Tényleg! Kieshetne már az a szőke csaj. – mormogta Zayn.

-          Cecre gondolsz? – néztem rá.

-          Igen. Felőlem most már bárki megnyerheti, csak ne Ő. Miatta estetek ki, és amúgy is… szőke… - morfondírozott Zayn.

-          Hé! De ha nem esünk ki, talán most nem ülnénk itt veletek! – mosolyogtam.

-          Sőt, biztos nem. – bólogatott Liam.

Mark

Hát néztük az elődöntő-döntőt. Cecilia kezdte, azzal a dallal, amivel jelentkezett a műsorba, ami nem más volt, mint Beyoncétől a Sweet Dreams. Egész jól énekelte, bár az a szerénység már sehol se volt, mint amikor először énekelte ezt a mentorok előtt. Akkor haja még nagyon hosszú, és kissé hullámos volt, hangja kevésbé nyávogós, és remegve lépett a színpadra. Aztán a sok dicsérő szó miatt elhitte, hogy tökéletes és megváltozott. Haja most jóval rövidebb volt, teljesen sima, és tele volt csillámokkal. Szemét bármelyik macska megirigyelhette volna, ajka szájfénytől fénylett. Három táncos fiú fogta körbe, ének közben mindegyikkel flörtölt egy kicsit. A dal végén 1000 W-ot vigyorra nyitotta a száját, és elégedetten pillantott végig a közönségen. A mentorok agyon dicsérték, bár megjegyezték Ők is, hogy mintha kevesebb alázattal énekelt volna, ami nem feltétlenül rossz, de nem is jó. Cec csak bólogatott – persze, élő adásban nem fogja kiosztani Őket. Aztán lement a színpadról, Dermot elmondta az elérhetőségeit, és felkonferálta a következő fellépőt. Mark következett. A kisfilmben persze meg KELLETT említeni a Zoeval való „viszonyt”, amin Mark persze csak nevetett. Aztán fellépett a színpadra. Ő Michael Bublétól énekelte a Feeling Goodot. Igen, határozottan emlékszem még rá.

Kétségbeesetten tördelem a kezeim. Még hatan vannak előttünk. Hatan! Az nem sok. Fél óra alatt lezavarják, aztán mi jövünk! Zoe kekszet rágcsál. Hangos majszolásától zeng a folyosó. Istenem, hagyd már abba! Idegesít! Így is eléggé ideges vagyok! Mellém lép egy barna hajú fickó. Alig lehet több húsz évesnél. Sármos arca van, világos szemei, és igen magas.

-          Sziasztok! Mark vagyok. Walesből jöttem.

-          Szia! Hayley vagyok. Ők Zoe és Ivy. – mutatok a lányokra.

-          Kösz. Be tudunk ám mutatkozni! – dünnyög Ivy.

-          Együtt vagytok? – kérdezi Mark.

-          Igen, egy banda vagyunk. Rythm Queens.

-          Hangzatos. – bólogat. – És mit énekeltek?

-          Lady Marmalade. – közli Zoe. – Te?

-          Feeling Good. – vigyorodik el csibészesen.

-          Júj! Énekelj! – sipított fel Zoe. – Imádom azt a számot!

-          Jól van. – sóhajt fel Mark.

Birds flying high
You know how I feel
Sun in the sky
You know how I feel
Reeds driftin' on by
You know how I feel
It's a new dawn
It's a new day
It's a new life
For me
And I'm feeling good

Zoe elmosolyodik, ahogy Én és Ivy is. Marknak kifejezetten jó hangja van. Kicsit rekedtes, kicsit mély, de nagyon jó. Ő biztosan tovább fog jutni. Érzem.

El

És igazam lett. Tovább jutott. Először nekünk mondta el. Aztán, mikor Mi is tovább jutottunk, Mi is hozzá szaladtunk először, csak utána hívtuk fel a szüleinket. Aztán a táborban, ahol élőben is találkoztunk Ceciliaval, megfogadtuk, hogy szövetkezünk ellene. Akkortájt szállt el magától. Első húzásunk ellene az volt, hogy rávettünk mindenkit, hogy amikor bemutatják egymásnak a két huszonötös csapatot, senki se rohanjon hozzá. Szegényt rosszul érintette. Na, de visszatérve Markra. Haja fel volt zselézve, négy táncos lány ölelte körül, miközben énekelt. Szinte jobb volt most, mint a válogatón! Mindegyik mentor megdicsérte, Kelly még egy örömkönnycseppet is elmorzsolt. Dermot az Ő kódját is elmondta, majd Mark is távozott a lihegőbe. Elenour következett. El a kisfilmjében elmondta, hogy nagyon hiányzunk neki, és hogy a dalt nekünk küldi. Ez megmosolyogtatott. El egy nagyszerű nő, és egyben nagyszerű énekes! Egy hatalmas, csillogós estélyi ruhában lépett színpadra, haja laza kontyba kötve, első pár tincse be volt göndörítve, szeme füstösen csillogott a sminktől. Adeletől énekelte a Someone like yout. Mindenki megbabonázva nézte Őt. A dal végén elmosolyodott, és beleintegetett a kamerába. Tulisa szerint Ő képes lesz megnyeri az X-Faktort. Szerintem is. Elnek az élete az éneklés. Mindig dúdolgatott, a házban is. Ő tényleg képes lesz, és megérdemelné, hogy megnyerje ezt a versenyt.

Az este további részéről nem beszélnék, szerintem elképzelhető, miket műveltünk a tévé előtt. A lényeg annyi, hogy az eredményhirdetés következett. Mindannyian ökölbe szorított kézzel figyeltük az eseményeket.

-      És aki holnap is velünk lehet, és akár az idei X-Faktor nyertese is lehet…. Az nem más… mint Elenour Smith!

-          Ezaz! – kiáltottunk fel egy emberként. Ezt a versenyt Cecilia elvesztette.

-          És akkor tehát a két párbajozónk Cecilia Wimer és Mark Trick.

Hát, meg kell hogy mondjam, pártatlanul is Mark volt a jobb. Cecilia a gyomorgörcse miatt nagyon rossz volt. Ismerős. Az nekem is volt egy párszor. Jött a mentori döntés.

-       Ma szerintem, és nem csak a párbajdalban, hanem egész este, sőt, az egész verseny alatt, szerintem Mark volt a jobb. – mondta Kelly. Persze, hisz az Ő mentoráltja. De attól még igaz. – Cecilia, sajnálom, de szerintem Te menj haza.

-       Nekem ma Cecilia jobban tetszett. Szóval, Mark… bocs. – mondta Gary. Aki nem mellesleg Cec mentora.

-       Szerintem is ma magasan Mark volt a jobb! Szóval, Mark marad, Cec… - mondta Louis. Jól van, nem csalódtam benned!

-      Hú, enyém a döntő szavazat! – morgott Tulisa. – Én azt mondom… Cecilia menjen haza. Sajnálom.

Cec bólogatott egyet, majd elkezdett sírni. Mi csak tapsoltunk örömünkben, Én például örömtáncot is jártam – jó, tudom, gonosz, de Ő is pezsgőt bontott, mikor Mi estünk ki (szó szerint ám!). Azt sem vettem észre a nagy ünneplésben, hogy Harry ölébe huppanok, és megölelem.