II./11. - Greg

Sziasztok! Itt az új rész (U DON'T SAY?!), tudom, hogy soká, és tényleg sajnálom, de remélem, elnyeri a tetszéseteket. 

Noncsi xXxX

Hayley

Később Cameron és Bors is csatlakozott hozzánk, majd Blake és Mandi is. Mivel tizenöten nem elég jó dolog az utcákon mászkálni, ezért beültünk egy kávézóba. Viszont ott csak egy max. tíz férőhelyes asztalt találtunk, amihez odatoltunk még egy négyszemélyeset, és így nagyjából elfértünk. Mondjuk, a pincérek nem nézték jó szemmel, hogy össze-vissza tologatjuk az asztalokat meg a székeket, de istenem! Nagy társaságnak nagy hely kell! Mindenki rendelt magának valamit, majd Mandi lelépett, mert a húgával tervezett közös programot, és ha nem siet, akkor elkésik. Szépen sorban elköszöntünk tőle, és mivel több lett a hely, Nina átült Harry és Ivs közül közém és Cam közé, mondván, Harry túl perverz, és az idősebb csajokra bukik. Harry erre besértődött, és csak szürcsölgette a kávéját, majd megjegyezte, hogy nekik saját turmixuk is van a Milkshake cityben, miért nem odamentünk?

-          Azért, Harry, mert ez a mi törzshelyünk. Csak máskor nem voltunk ennyien. – rántottam vállat, és tovább kortyolgattam a forró csokimat.

-      Előttetek is max. csak kilencen voltunk, és akkor mindig elfértünk itt. – folytatta Zoe, mire Louis egy „Akkor mégis mit keresünk itt?!” drámakirálynős kiáltással felállt, de nem tudott semerre se menni, mert egyik oldalról a fal, a másik oldalról pedig Zoe, Liam, Zayn, Harry, Ivy és Jas akadályozta. Mikor ezt észrevette, kicsit durcásan leült.

-          Amúgy Bristol tök szép. – terelte a témát Zayn. Hát igen. Körbejártuk a város nevezetességeit velük (kicsit se néztek minket hülyének, ennyi tinit egy rakáson…), megnéztük a katedrálist (a fiúk élvezettel visszhangoztak odabent, amit az emberek nem néztek jó szemmel…), a főteret (rohangálás 4ewa), bementünk az összes plázába, ajándékboltba, és mindenhova, ahol a fiúk megálltak. Végül betereltük őket ide, hogy nyugodjanak le végre, pihenjünk.

-      Bár nem olyan szép, mint London. - heherészett Harry, mire megkértem Ivyt, hogy üsse tarkón. Barátnőm pedig készségesen teljesítette kérésemet. Erre a göndör feljajdult, és csúnyán nézett rám.

-          És amúgy milyen volt az X Factor? Arról még nem is beszéltünk. – nézett rám Cameron.

-          Hát, jó volt. – vigyorogtam.

-          Bővebben?

-          Nagyon jó volt.

-          Hayley…

-      Oké! Szóval. Szinte mindenkivel összebarátkoztunk, jó mentorunk volt, énekeltünk, továbbjutottunk, stb. stb. stb. – daráltam le neki.

-      Harry soha az életbe nem tudna ilyen gyorsan beszélni! – röhögött fel Niall, mire a társaság is nevetni kezdett. Harry csak még jobban bedurcázott.

-          Bazd. Meg. – nyögte Ivette, és hirtelen felpattant az asztaltól, magával húzva engem is, mivel csak én voltam a szélen. Behúzott a lánymosdóba, majd miután meggyőződött róla, hogy senki nem volt ott, beszélni kezdett. – Greg itt van.

-      Itt? – néztem körül a helyiségben. Tudom, komoly helyzet, meg minden, de ilyenkor a legjobb elviccelni. Ivy csak őrülten pislogott rám. – Oké, értem. És akkor? Elvileg túl vagy rajta, nem?

-          Épp ez az, hogy nem! Legalábbis a nagy újratalálkozásra még nem állok készen! – a mondat végét elhalkította, mert hirtelen nyílt az ajtó, de csak Zoe jött utánunk. – Ő pedig már biztos összejött valakivel, és ha meglát, az orrom alá dörgöli, én azt nem bírnám ki! Főleg, hogy… - megint nyílt az ajtó, és Jasmine kukucskált be rajta.

-          Minden rendben? Kicsit fura, hogy így eltűntetek.

-          Persze! Kinéznél, hogy Greg mit csinál? – kérdeztem halkabban. Jas csak bólintott, és megnézte.

-          Rendel.

-          Itt fogja fogyasztani?

-          Honnan tudjam, csak azt látom, hogy a pultnál vár.

-          Biztos az új csajának vesz kávét. – szipogta Ivs.

-          Hagyjál már az új csajával! Honnan veszed, hogy van? – rivalltam rá.

-          Biztos szerzett már magának!

-          Hogy szerzett volna?

-          Csajok, minden oké? – jött most már Nina is. Két lépéssel mögötte trappolt Camille.

-          Mi ez, WC-kupaktanács?

-          Greg itt van. – suttogta Ivy, és gyorsan berántotta a maradék két lányt a mosdóba, mert elvileg Greg erre fordult.

-          És pontosan mi is a baj ezzel? Szakítottatok, túl vagytok rajta…

-          Épp ez az, hogy még nem vagyok túl rajta!

-          Szerintem ez a mosdó túl kicsi ennyi lánynak egyszerre… - motyogta Zoe elbambulva.

-          Lányok, minden oké? Egyikőtök sem jött vissza. – kiabált az ajtón túlról Louis.

-          Persze! – vágtuk rá kórusban.

-          Mi történt? Csak nem…? – szinte láttam a képét, ahogy visszafojtja a nevetését, mert valami NAGYON perverzre gondol.

-          Louis, hagyd a perverz elképzeléseidet, és mondd a fiúknak, hogy mindjárt megyünk. – szóltam ki neki, majd hallottuk, ahogy ellépked.

-          És akkor most mi lesz? – kérdezte értetlenül Jas.

-          Mi lenne? Kimegyünk, és megisszuk végre a kávénkat. Kihűl a moccachinom! – toporgott Cam.

-          Ne legyél már a kávéddal elfoglalva! – pirított rá Nina.

-          Emberek! Tömegnyomor! – kiáltottam.

Szépen lassan kioldalogtunk a WC-ből, pardon, mellékhelyiségből, ügyelve arra, hogy Ivy a legkevésbé se legyen feltűnő. Visszaült mindenki a helyére, majd, mintha mi sem történt volna, iszogattuk tovább a kávénkat. Camille persze nem örült, mert kihűlt a moccachinoja.

Ivette

Nem elvitelre kérte. Itt itta meg. És egyedül volt. Egymagában ült egy asztalnál, és szürcsölgette a kávéját. A szívem nagyot dobbant. Bár elvileg közös megegyezés alapján szakítottunk, nem bírtam elfelejteni. Én szeretem Greget. És éppen ezért, nem tudnék vele barátként találkozni, főleg, hogy Zayn meg folyton bekavar itt nekem. Mármint, nagyon bejön nekem ő is, meg minden, de… vele nem tudnék hosszútávon megmaradni. Úgy értem… na, jó, akkor készítsünk egy Hayley-féle listát. Ha nem tudunk dönteni valamiről, akkor készítünk egy listát. Elővettem egy tollat és egy szalvétát, és körmölni kezdtem.

Zayn

1.      Tetszik. Ez nem vitás.

2.      Mindketten zenészek vagyunk, megértjük egymást ilyen ügyekben, bla bla bla…

3.      Nagy valószínűséggel én is bejövök neki!?

4.      Cigizik. Nem szeretem a cigizős srácokat.

5.      Elvileg kavar a Little Mixes Perrievel.

6.      Kissé egoista.

7.      Érdekli, mi van velem. Asszem.

8.      Nincs több ötletem.

Greg

1. Szeretem. Úgy értem nagyon.
2. Nem szereti, sőt, elutasítja a popzenét, így valószínűleg a mi zenénk se jön be neki. Csak a hip-hopot szereti.
3. Már nem szeret. És ez eléggé biztos sajnos.
4. Nem cigizik.
5. Nem tudom, van-e barátnője.
6. Fél percet tölt a hajával. Vagy még annyit se.
7. Bár elvileg barátok vagyunk, a szakítás óta semmi nem történt. Egy chates beszélgetés se! Egy SMS se, semmi!

Arra jutottam, hogy nem jutottam semmire. Mert bár Zaynnek több pozitívum jutott, de én Greget SZ-RE-TEM. És ez így van rendjén. Harry megpróbálta elolvasni, mit írtam a szalvétára, ezért gyorsan összegyűrtem, és eldugtam a táskámba. Ekkor valaki megkocogtatta a vállam. Ő volt az. Mármint Greg, nem Harry. A szívem egy pillanatra kihagyott, majd felvettem egy műmosolyt, és felálltam, hogy megölelhessem, mint egy „barátot”.

-          Ivs, hogy vagy? – vigyorgott édesen, miközben leült közénk.

-          Köszi, jól, és te? – próbáltam nem túl feltűnőem tanulmányozni az arcát, és nem elpirulni, mert az normál esetben nem én vagyok. Nagyon nem.

-          Én is jól vagyok, holnap kezdek.

-          Kezdesz mit?

-          Ja, itt fogok dolgozni. – ide se jövünk többet. – És ti, csajok? Mi volt veletek? A válogatót még láttam, de aztán sajnos szombatonként nem értem rá.

-          Negyedikek lettünk. – mondta Hayley hűvösen. Sosem bírta Gregben, hogy a hip-hopon kívül minden zenei formát elutasít.

-          Értem. Ja, meg hallottam Zoe, hogy szakítottatok Jimmyvel. Mi történt?

-          Már nem volt ugyan az, mint régen. És már mást szeretek, nem őt. – válaszolt Zo is ugyan olyan hűvösen. Tudom, nem kéne szeretnem, de ezt nem én döntöm el.

Még ott volt velünk, beszélgettünk minden féléről, mikor elhatároztam, hogy féltékennyé teszem. Nála az beválik, mert elég féltékeny típus. Viszont Harryre nem mászhatok rá, ezért valahogy sikerült elérnem, hogy Zayn mellém kerüljön. Akkor most vagy soha!

Ha Zayn mondott valamit, csak rámosolyogtam, legyen az bármi, igyekeztem sokszor rápillantani, közelebb húzódni hozzá, és láttam, hogy Greg nem igen tud mit kezdeni a helyzettel. Mikor végül Cam úgy döntött, hogy ideje hazamenni, a többiek is egyet értettek vele, szóval elindultunk hazafelé. Éppen szedtem össze a cuccaim, mikor Greg megkérdezte, hogy tudnánk-e beszélni egy kicsit. Éreztem, hogy a vér az arcomba száll, de követtem egy eldugott helyre.

-          Ivs, én… - kezdte.

-          Igen? – néztem rá.

-          Tudod… emlékszem, mit mondtam. Hogy… nem bírnám kezelni ezt az egész hűhót körülöttetek, de… rájöttem, hogy nélküled sem bírnám… Ivette, én…. Még mindig szeretlek. – nem bírtam válaszolni. Csak egy dolog kattogott az agyamban: SZERET! SZERET! MÉG MINDIG SZERET! És mielőtt ezt ki is mutathattam volna, Greg ajkait az enyémekre helyezte, és megcsókolt. Pont úgy, mint rég. Hajába túrtam, és közelebb húztam magamhoz, majd levegőhiány miatt szétváltunk. – Megbocsájtasz nekem? 

Már komolyan szégyenlem magam. A Twitcam nem akart elindulni, annyit írt ki, hogy Camera In Use, de nem mutatott képet, elindítani se tudtuk, utána próbáltuk a Ustreamet, de az meg mindig lefagyott, és szenvedtünk az egésszel egy órát. Sajnálom, mi is tökre ki voltunk akadva, már felkészültünk lelkiekben, hogy Twitcamot csinálunk, de a technika megint ellenünk volt. :// Sajnálom...

Noémi XxXx

Bejelentés

Sziasztok! 

Tudom, mondtam már egy párszor, hogy lesz Twitcam, amin lehet kérdezgetni, de sosem jött össze... Hát, most nagyon úgy néz ki, hogy össze fog!:D Ma kettő után átmegyek barátnőmhöz, Evelinhez, és 14:455ó körül el fogjuk kezdeni a Twitcamot, addig megoldunk minden problémát, és felkészülünk lélekben!:D Vigyázat, hülyeség alert! :D Lehet kérdezni (csak nem biztos, hogy válaszolok/válaszolunk), megjegyzést tenni, vagy akár csak nézni, de légyszi, majd adjatok életjeleket!:D 

Figyeljétek a Twitterünket: @juhanoe08 és @EvelinKordik , majd kirakjuk a linket. :) 

Noémi XxXx

II./10. Szoba + nosztalgia

Hát sziasztok. Tudom, nagyon gyengus rész lett, de a suli teljesen leszipkáz. :// Még csak két hét telt el, és máris úgy érzem, mintha hónapok óta járnék suliba egyhuzamban... Na, de mindegy.

Most éppen a kis köntöskémben (ami nem is az enyém, hanem anyué) ülök a gép előtt, mert fázok, és megírtam az utolsó sorokat is a részhez. Sajnálom, ha ez nem lett olyan jó, de nem tudok eleget aludni, és ez mindenre ki hat. Nem akarok panaszkodni itt nektek, vagy ilyesmi, de tudnotok kell, hogy bár ma aludhattam, ameddig akartam, mégis fáradt vagyok. Még egyszer bocsánat. 

Ui.: Amúgy tudtok valami Live Chates oldalt? Mert ha igen, akkor ott majd lehet, szerveznék egy ilyen beszélgetést veletek, és lehet kérdezgetni. :) 

Noémi XxXx

Hayley

Nyilván nem gondoltam át ezt a cselekedetemet, mármint, Harry meg az én szobám. Nem, biztos nem gondoltam át…. Ugyan is régen (meg azért még most is, csak már másképp) nagy One Direction rajongó voltam, olyan szinten, hogy a falam 1D poszterekből állt. Más poszterem nem is volt, csak 1D, meg még egy Katy Perry valahol a fiúk között, de az is kicsi. Gyorsan Harryre pillantottam, őrülten vigyorgott és pattogott, szerintem hiperventillált, vagy nem tudom. Óvatosan megérintettem a vállát.

-          Ő, Harry…? Jól vagy?

-          NEM IS TUDTAM, HOGY DIRECTIONER VAGY! – vinnyogott.

-          Ő, de az vagyok. Olyasmi. Ez miért ilyen nagy szám? – húztam fel a szemöldököm.

-          ALUDHATOK ITT?! – kérdezte még ugyan olyan hangerővel, mire befogtam a száját, mert nem kéne, hogy az alanti nappaliban ülők esetleg meghallják.

-          Kussolsz! – rivalltam rá, szinte reflexszerűen, ugyanis Blake száját is így fogom be mindig, ha be akar köpni. – És nem, nem alszol itt, mert 1. velem nem aludhatsz egy helységben, mert apum kibelez. Szó szerint. 2. fogadjunk, egész éjjel a saját arcképeidet bámulnád a falakon, és vinnyognál.

-          De…

-          Ha nem maradsz normális, akkor húzz a vendégszobába, Styles!

-          Oké, nyugi van. Csak…

-          Semmi csak! Lenyugszol!

Harry ekkor behúzta a nyakát, és elhallgatott. Ekkor jobban szemügyre vette a szobámat. A falaim kékek voltak, volt egy ablakom, amin átlátszó anyagú fehér függöny volt, volt egy ágyam, egy íróasztalom, egy szekrényem, egy tévém, és egy csomó hely a szőnyegem ülni, bulizni, meg azon cselekvésekre, amiket egyedül szoktam néha csinálni a szobámban (gondolok itt az éneklésre, táncolásra, álmodozásra). Megfeledkezve arról, hogy vendégem van, jólesően végignyúltam az ágyamon, és sóhajtottam egyet. Az ágyam a legpuhább a világon. Lecsuktam a szemeim, és relaxáltam kicsit. De nem sokáig, mert megcsörrent a telefonom. Megszólalt Florence + The Machine Spectrum című dala. Ránéztem a kijelzőre. Cam hívott. Camille Nina egyik nagyon jó barátnője, ezáltal nekünk is, amúgy 23 éves, de iszonyatosan pörgős csaj. Camille amúgy a Harvardra jár, mert nagyon okos, de most hazaengedik (mert amúgy koleszos), mert nemsokára kezdődik majd a téli szünet is, és a professzora volt olyan kedves, hogy pár napot leigazol neki. Jó fej.

-          Csajszi! – üvöltött bele a telefonba.

-          Cam! – követtem a példáját.

-          Ti már megérkeztetek? Nekem most fog befutni a vonatom, hazacuccolok, aztán elmehetnénk a városba. Mit szólsz?

-          Nekem oké, majd szólok a többieknek is. Jast is hívod? – Jasmine Nins másik barátnője, és ugye a miénk is. Jas kicsit visszahúzódóbb, de jól ismert társaságban ugyan olyan hülye, mint Camille. Amúgy Jas is huszonnégy, mint Nina, és mindhárman osztálytársak voltak a közép suliban, onnan ismerik egymást.

-          Aha, persze, bár nem tudom, ő hazaért-e már. – Jasmine Magyarországon jár egy suliba, nyelvtanulás céljából ment, plusz nagyon érdekli a kultúra.

-          Oké, akkor összegyűjtöm a többieket. Hol találkozzunk?

-          Pláza?

-          Megyünk!

Letette. Megkerestem gyorsan Zayn, majd Liam számát, és szóltam nekik, hogy jöjjenek át, mert megyünk a városba. Miután ezt elintéztem, Harryre pillantottam, aki valószínűleg nem nagyon értette, mi folyik itt. Közelebb léptem hozzá, a füléhez nyomtam a telefonom, és elindítottam a csengőhangomat. A hangerőre összerándult, és arrébb ugrott.

-          Aú! Ezt miért kellett?

-          Mert jól esett.

-          Gonoooosz. – sziszegett.

-          Nemis. – utánoztam.

-          Deis.

-          Nemis.

-          Deis.

-          Nemis!

-          Deis!

-          HAROLD!

-          He? Deis.

-          Ez az én szobám, az én váram, szóval itt az van, amit én mondok. Vili?

-          Milyen Vili? Vilmos herceg? Miért becézed?

-          Vili, mint világos. – csaptam a homlokomra.

-          Miért bántod magad? – nézett rám kiskutyaszemekkel.

-          Mert fárasztó vagy.

-          Nemis. – vigyorodott el pimaszul.

-          Abbahagyod! Vagy levágom a kunkori kis fürtjeid! – fenyegettem.

-          Nem! – visított a fejét tapogatva.

-          Húzz le a kertbe és várd a többieket. Bemegyünk a városba.

Harry kisprintelt a szobámból, és gondolom a házból is, túlságosan féltette a milliókat érő hajzuhatagát. Végre hagyhattam elszabadulni a gondolataimat, emlékeimet.

Ma átjönnek Nina barátnői, valami Camille meg Jasmine. Könnyű megjegyezni őket, mert virágnevűek. Értitek… Kamilla, jázmin… mindegy. A lényeg, hogy Nina osztálytársai, és mindhárman a menő végzősök közé tartoznak. Még nem láttam őket, csak Nins mesélt róluk, hogy milyen jó fejek, meg viccesek, és hogy már mesélt nekik rólam, és nagyon meg akarnak ismerni. Nem értem, miért akarna engem bárki is megismerni… mármint bármelyik végzős…

Ivy már két napja beteg, és fertőző, szóval az anyukája nem engedi, hogy meglátogassuk, a házit is csak neki adhatjuk oda. Zoe átjött hozzánk, a szokásos szerda délutáni „tanulós-partira”, ami abból áll, hogy vígjátékokat nézünk. Ivette is velünk szokott lenni, de engedélyt kaptunk a filmnézésre, bár nélkülöznünk kell őt. Ma terítéken a Távkapcs és a Gagyi mami. Zoe hangosan röhög a vicceken, elejti a kezében lévő popcorn szemeket, míg én halkabban nevetek, és óvintézkedés gyanánt kevesebb adag kukoricát veszek ki a tálból. Imádom ezt a filmet. És tanulsága is van! Becsüld meg azt, amid van, mert bármikor elvesztheted.

Nyílik az ajtó, három lány jön be a házba, nevetgélve. Ninát rögtön felismerem, a kis pöttöm, már magasabb vagyok nála, egy centivel. Mögötte egy szőke és egy sötétbarna hajú lány, gondolom, ők Camille és Jasmine. Mikro meglátnak minket, még szélesebben elmosolyodnak. A szőke lány megindul felénk, és lehuppan a kanapéra.

-          Sziasztok, csajszik! Camille vagyok.

-          Hayley. – nyögöm ki meglepetten, majd így tesz Zo is.

-          Hasonlítotok. – fordul Nina felé, aki csak mosolyogva megforgatja a szemét, majd ő is leül közénk. Így tesz a maradék lány is, aki – kizárásos alapon – Jasmine lehet.

-          Néha túlságosan is. – mondjuk egyszerre, mire én egy fura grimaszt vágok, Nináék meg elnevetik magukat.

-          Én amúgy Jasmine vagyok. De csak Jas. – mosolyodik el Jasmine, majd a képernyőt kezdi bámulni.

-          Mi jót néztek? – szólal meg Nina.

-          Távkapcs.

-          Ú, az jó film! – pacsizik össze velem Camille, és máris szimpatikusnak találom. Mármint… aki a Távkapcsot szereti, rossz ember nem lehet! – Az a kedvenc részem, mikor tüzel a kutya. – nevet.

-          Jaj, Cam, te perverz. – nevet vele Jasmine.

-          Amúgy mi úgy gondoltunk a lányokkal, hogy csajos estét tartunk. Jöttök ti is? – pislant ránk Nina, mi pedig ravaszul összenézünk Zoeval. Már vártuk, mikor kérdezik meg.

-          Persze! – üvöltjük egyszerre.

Felmegyünk Nina szobájába, ahol nővérem előveszi az összes sminkcuccát, majd mind az öten lehuppanunk a szőnyegre. Jasmine Zoe haját kezdi el begöndöríteni, Nina és Camille pedig az én arcomat festik ki, közben csacsognak, olyan dolgokról, amiknek felét nem értem, mert javarészt az osztályukról van szó. Például, hogy Martin fejre esett a szünetben, és aztán elkezdte énekelni a You can leave your hat ont, majd mikor bement a tanár, neki kezdte el rázni. Végül bevitték a kórházba, ahol kiderült, hogy kisebb agyrázkódása van. Meg arról is szó esett, hogy mindjárt itt a végzős bál, és hogy Camot elhívta Beck, Ninát meg Jasminet még senki, de szerezni fognak maguknak párt. Én csak figyelmesen hallgattam, és titokban reméltem, hogy mi is ilyen jóban leszünk majd a lányokkal tizennyolc éves korunkra.

És bejött. Tizennyolc évesek vagyunk, és még mindig ugyan olyan jóban vagyunk. Bár tény, hogy azóta sokkal szorosabb lett köztünk a kötelék, és nem csak a banda miatt. Mindent megbeszélünk (sőt, olyan is van, hogy nem kell), pillantásokból megértjük egymást, néha még azt is megérzem, hogyha valami baj van velük. Ó, most eszembe jutott más is!

Bent vagyunk a teremben. Én Jimmyvel ülök, előttünk Zoe és Ivy egymás mellett. A fejem rá van hajtva Jimmy vállára, úgy figyelem, ahogy Robin, az egyik osztálytársam felel. Azaz, felelni próbál. Csak habog össze-vissza, a tanár már nagyon ki van rá akadva, ezért leülteti, egyes. Robin sírva fakad. Zoe hátrapillant a válla mögött, és sunyin elmosolyodik. Tudom, mire gondol. Aprót bólintok, jelezvén, hogy benne vagyok.

Óra után aztán odamegyünk Robinhoz. Szemei még mindig vörösek, szipog, a haját babrálja, és jelenleg egyedül van, mert Tiffany kiment szünetre. Mikor odaállunk mellé, felnéz ránk.

-          Mit akartok? – kérdezi csendesen. Zoe és Iv rám néznek, majd bólintok, jelezvén, hogy indulhat.

-          Ooooo… Don’t worry! Ooooo… Be Happy! – énekeljük neki a dalocskát. Eleinte megrökönyödve néz ránk, de utána megnyugszik, és a végére halványan elmosolyodik.

-          Köszönöm, lányok. Már jobban vagyok. Csak nehéz lesz elmondani Anyuéknak…

-          Énekelnetek kéne. – jön oda Karen. - Mármint, úgy normálisan. Tehetségkutatóban. Vagy valahol. – erre elmosolyodom. Mi már eldöntöttük, hogy megyünk az X Factorba, csak még senki nem tud róla.

-          Majd megpróbáljuk. – mondom végül mosolyogva, és a lányokkal visszaülünk a helyünkre.

-          Ez szép volt tőletek. – mondja Jimmy, és megpuszilja a homlokom.

Válaszként csak mosolygok, és odabújok hozzá.

Észre se vettem, hogy Nina kiabált nekem, hogy menjünk. Gyorsan megráztam a fejem, hogy észhez térjek, majd kiléptem a szobám ajtaján. 

II./9. Rég nem látott kedves (?) ismerős

Na, most erre a részre igazán fellendültem, így tudom most hozni, viszont továbbra sem ígérek semmit. Azért remélem bejövős, és nem baj, hogy megint képekkel bombázlak titeket. Továbbá csekkolhatjátok apránként a Szereplők modult, mindig, ha új szereplő van felteszem. :) Am, a képek közül csak egyet tettem be a történetbe, de ha a többi is érdekel, akkor írjátok és kirakom őket!:D

Noémi xXxX

Zoe

-          Daniel? – kérdeztem hisztérikusan, ugyanis rá pont nem számítottam.

-          Szia Zoe! – intett vigyorogva, mintha még mindig együtt lennénk, vagy nem tudom. Elindult felém, gondolom, hogy megöleljen, mint egy régi jó barátot, és bár közös megegyezés alapján szakítottunk (azaz én mondtam, hogy már nem érzek iránta semmit, ő meg helyeselt, és szakítottunk), valahogy olyan furán állt a szeme. Mármint nem bandzsított be, vagy ilyesmi, csak olyan furán csillogott… Biztos megőrültem.

Danny

Mikor közel ért, magához húzott és megölelt, jó szorosan. És ez még kellemetlen sem lett volna, ha nem úgy ölelt volna, mint annak idején – azaz kb. két hónapja -, mikor még együtt voltunk, és eljött megnézni az X Factort. Éreztem, hogy beszívja a hajam illatát, mindig ezt csinálta, csak ő azt hitte, nem veszem észre. Már először lebukott nálam, és később rendszeresítette ezt a „szagminta vételt”. Mikor már egy ideje ölelkeztünk, próbáltam valahogy kiszabadulni az öleléséből, ami nem volt egyszerű, mert Danny elég erős.

-          Danny! Megfojtasz! – szóltam rá kicsit megrovóan, mire elengedett, és fellélegeztem.

-          Bocsi, csak olyan régen láttalak. – még mindig túl közel volt, bőven az intimszférámon belül. – Szóval, ő az új barátod? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában. – Gyorsan beújítottál egyet. Szervusz, Daniel Harper vagyok, - nyújtotta a kezét Lounak - de neked csak Daniel. – O-ó.

-          Szia! Louis Tomlinson, nagyon örülök. – válaszolt hasonló hanglejtéssel Louis. Dupla o-ó!

-          Zayn Malik vagyok. – próbálkozott a felszültség oldással Zayn, de Daniel csak megrázta a kezét, majd figyelmét újra Louisra irányította.

-          Szóval, te vagy az a kis énekes? – húzta fel a szemöldökét Danny.

-          Igen, és képzeld, Zoe barátja. – húzta ki magát Louis.

-          Nem vagy olyan nagy szám! Fogadjunk, énekelni se tudsz, csak buzulni a kis haveroddal! Zoe tudja már, hogy homi vagy? Nem zavarja? Vagy talán hazudsz neki?

Louis nyakán megfeszültek az erek, és tudtam, ha nem teszek valamit, nekiugranak egymásnak. Segélykérően Anyára néztem, aki gyorsan kapcsolt, és közbeszólt.

-          Ki kér sütit?

-          Mindegy, már úgy is mennem kell. – morogta Danny, majd kiviharzott.

Louishoz mentem, és megszorítottam a karját. Mereven bámulta az ajtót, ahol Daniel távozott, és remegni kezdett. Magam felé fordítottam és a kék szemeibe néztem. Anya kiment a konyhába, Zayn pedig követte, mert ő kért sütit. Louis kezdett lenyugodni, és lassan megcsókolt.

-          Hogy járhattál egy ilyennek? – kérdezte halkan.

-          Fogalmam sincs. – válaszoltam, majd nyomtam egy puszit a szájára, és behúztam a konyhába.

-          Sajnálom kicsim, ha tudtam volna, hogy ez lesz, egyáltalán nem hívom át. Csak tudod, olyan helyes fiúnak néz ki. – szabadkozott Anya halkan, hogy a fiúk ne hallják.

-          Tudom. De az a sok segítség, amit tőle kapták, az csak azért volt, hogy megszeresd. – suttogtam vissza.

A fiúknak nagyon ízlett a süti, bár Louis még mindig kicsit feszült volt. Felvetettem, hogy megmutatom neki a szobámat, ahol az elkövetkezendő napokban ő is aludni fog. Persze előbb Zaynt vezettem el a vendégszobába, hogy ő is kipakolhasson.

Mikor beléptünk a szobámba, az pontosan ugyan olyan volt, mint ahogy hagytam. Lady Gagás, Little Mixes, Katy Perrys és nem mellesleg One Directionos poszterek mindenütt a falakon, meg néhány kép a lányokkal, egy Dannyvel (még nem volt időm kidobni!), a hatalmas ágyam (amin egyáltalán nem aludtunk közösen Dannyvel!!!), a szekrényem, tele – most éppen nem – ruhákkal, a puha, rózsaszín szőnyegem, és minden, ami az enyém. Ez az én kis birodalmam. Még Danny se járt itt régen, Louis az első férfi, aki beteszi ide a lábát, Apán kívül…

Louis elképedve nézett körbe, és mit szúrt ki először? Nem az 1D-s posztereket, hanem azt a nyamvadt egy képet. Odament, és óvatosan levette a falról. Nézte egy darabig, majd felém fordult. Nemes egyszerűséggel kivettem a kezéből, összetéptem, és kidobtam az íróasztalom melletti kukába. Elmagyaráztam neki, hogy régen nem voltam itt, és még nem volt időm kidobni a képet, de most megtettem. Ezután lenyugodott, és most már észrevette a posztereket.

-          Wáó! Mindenhol ott vagyok! – ámuldozott. – Nem tudtam, hogy ennyire nagy rajongó voltáll! – kacsintott.

-          Pedig igen. – nevettem. – És most is nagy rajongód vagyok. – mondtam, és megpusziltam az arcát.

-          És van egy egyszemélyes posztered is rólam? – váltott át „tini lányba”, és ugrálni kezdett. Ekkor lehenteredett az ágyamra, és magával húzott engem is. – Hmm, de jó puha.

Mivel én voltam fölül, ezért tökéletes rálátást nyertem tökéletes arcára. Kék szemei az enyémeket keresték, néha az ajkaimra tévedtek, majd vissza a szemembe. Egy kósza vörös tincset elfésült az arcomból, majd ajkait óvatosan az enyémekre nyomta. Alsó ajkamat megnyalta, ezzel bebocsátást kérve a számba. Nyelveink vad táncot jártak, folyamatosan mélyítettük a csókot, Louis keze pedig elvándorolt a fenekemre – a pimasz! -, ekkor viszont valaki kopogott, és másodpercekkel később Zayn nyitott be. Louisszal olyan gyorsan rebbentünk szét, amennyire egymáson fekve lehet, így viszont én sikeresen legurultam az ágyról, és nagy puffanással értem földet.

-          Megzavartam valamit? – vigyorodott el kajánul Zayn.

-          Nem. – válaszoltunk egyszerre Louisszal, mire Zayn felkacagott.

-          Oké, csak szólni akartam, hogy Hayley hívott, hogy elmehetnénk a városba, de ha gondoljátok, megmondom neki, hogy el vagytok foglalva. – kacsintott.

-          Nem kell, megyünk. – jelentette ki Louis, és felkelt az ágyamról. Felsegített a földről és követtük Zaynt.

*eközben*

Hayley

Miután Blakekel kiharcoltuk magunkat, és Harry is berendezkedett lementünk a nappaliba beszélgetni. Harry „véletlenül” mellém ült le a kanapéra, bár tartva a távolságot, mert Blake az ő saját foteljába ült, ölében Mandi, Nina meg a másik szabad fotelba. Egészen addig jó is volt, míg Anya is be nem jött, és be nem szállt ő is a beszélgetésbe, mert akkor Harry arrébb húzódott (konkrétan mellém préselődött), hogy legyen helye Anyának. Anya elmesélte, hogy Apu most dolgozik estig, addig majd beadagolja neki, hogy vendégünk van. És természetesen, Anya rögtön felhozta Jimmyt, hogy miért nem vele vagyok. Na, igen, ez az átka annak, ha elfelejtem elmesélni neki a dolgokat. Teljesen kiment a fejemből, hogy ő még nem tudja, ezért először nagy szemeket meresztettem rá.

-          Anya, mi már nem vagyunk együtt Jimmyvel. – böktem ki végül.

-          De hát miért nem? – vágott meglepett arcot. – Hisz olyan jól megvoltatok! Még képek is vannak!

-          Anya, semmi szükség a képekre! – állítottam le. - És ő szakított velem, azért, mert ő úgy gondolta, nem tudná kezelni azt, hogy én most már híres vagyok.

-          De azért a képeket igazán megnézhetnénk! – Anya fénykép mániás, talán tőle örököltem én is….

Mielőtt tiltakozhattam volna, már el is ment a Tabjáért, amin a képek vannak. Pazar. Nem elég, hogy még eszembe is juttatja, pont Harry előtt kell (nem értem miért parázok!?). Apropó, Harry. Mivel a kanapé elég kicsi, és Harry igen közel húzódott hozzám, combjai az enyémeknek nyomódtak, válla érintette az enyémet, haja majdnem kiszúrta a szemem, és rám nézett. Zöld szemei az arcomat fürkészték, és keze egy óvatlan pillanatban a combomra vándorolt. Lenéztem a kezére, majd vissza rá, amit lehet, ő jó jelnek vett, de én fogtam a kezét, és visszaraktam a saját ölébe. A művelet közben fapofával bámultam Harryre. Mondanom sem kell, Nina, Mandi és Blake figyelte az eseményeket, és mindhárman kuncogni kezdtek. Harry érdekes fejjel rám nézett, én meg csak megforgattam a szemeimet. Ki kell belőle szeretni, ki kell belőle szeretni! Anya e pillanatban vissza is ért, én pedig felkészültem a legrosszabbra.

-          Ez a kép – kezdte Anya – Hayley tavalyi szülinapi buliján készült. – mutatta Harrynek (mert persze Blakenek és Ninának nem kell mutogatni, Mandi meg el van foglalva… Blakekel…). Harry összeráncolta a szemöldökét, de próbált mosolyogni. – Aztán ez a suliban. Ne kérdezd mi ez a piros valami a fejükön, mert nem tudom. – ó, én tudom! Valami kiselőadás volt, és kaptuk ezeket a piros micsodákat. Mi összecsavartuk, és feltettük a fejünkre. Istenem…. – Ó, ez az, mikor Tappancsot megtalálták a parkban, és Jimmy magához vette. Emlékszel? – nevetett. Igen, Anya, sajnos emlékszem. – Ó, és ez a legszebb kép róluk. – mosolyodott el Anya. – A szalagavató bál előtt készült. Olyan szépek voltatok együtt. – nézett rám.

-          Oké, Anya, elég lesz, szerintem Harryt nem érdekli különösebben. – vágtam közbe.

-          Jaj, Hays, csak egy kis nosztalgia. – legyintett Anya.

-          Jaj, Harry, még nem is láttad a szobámat, gyere! – fogtam meg a csuklóját, és felráncigáltam az emeletre. Mikor már hallótávolságon kívül voltunk elkezdett nyöszörögni.

-          Hayley, ez fáj! Mióta ilyen erős a markod?

-          Anya mindig, mindig képeket mutogat. – morogtam magamnak.

-          Szerintem aranyos… - mondta vonakodva Harry.

Csak megforgattam a szemeimet és berontottam a szobámba. 

II./8. Utolsó megálló

Sziasztok! Ahogy engem lehet ismerni, valószínűleg ez a sulikezdés előtti utolsó rész, bocsi:/// De azért igyekszem! Nos, miközben nézegettem az eddigi részeket, rájöttem, hogy egy valakinek a szemszögéből még SOHA nem írtam az eddigi 26+7 rész alatt. Ezen most változtatunk!:D Amúgy hozzátenném, hogy régebben Bellát hét évesnek írtam, de most átalakult ötévessé (:'D), mert az jobban illet a képzelgéseimbe. És remélem, a fejezet végéért eléggé meg fogtok utálni >:D Véleményeknek örülnék, nem csak a gombok által, hanem kommentekkel is, és köszönöm a 18 rendszeres olvasót, és az egyre több látogatottságot! Szeretlek titeket! (Remélem, ti is engem!)

Noémi xXxX

Liam

Zayn is csatlakozott hozzánk a buszban, ezek szerint Harry marad Hayleyéknél. Mi Niallel Ivettéknél alszunk, legalábbis Hays elmondása szerint. Hayley azt is mondta, hogy Ivy anyukája imád főzni, szóval ezzel se lesz gond, ugyanis Niall, mint a konyhamalac, mindent betakarít. Még azt is, ami romlott, fúj. Amúgy én örülök, hogy Harry maradt Hayleyéknél, mert mindenki tudja, mi a helyzet velük (csak Hayley nem), és így, hogy Harry náluk alszik, talán végre összejönnek. Én szurkolok nekik, és külön jó is lenne, hisz a kéthetes pihenőnk nemsokára véget ér, ami azt jelenti, hogy egyre több interjú, koncert, és miegymás következik, és Harrynek igazán kéne már egy tartós kapcsolat. És olyan cukik lennének együtt, mint Buzz és Jessie, a hamrdaik rész végén a Toy Storyból. Azt leszámítva, hogy Harry nem egy hős űrhajós, akinek lézere, meg mindene van, Hayley meg nem egy vörös hajú cowgirl, akinek van egy Szemenagy nevű lova. De hé, bármi lehetséges!

Louis kirakott minket a Wilson háznál, miután Ivett elnavigálta őt. Nagyon helyes ház volt, egyszintes, de kívülről is tágasnak nézett ki, és varázslatos kis előkertje volt. A virágok között egy apróság játszott, gondolom, ő lehet Ivette húga, Bella. Legalábbis, az egyik róluk szóló cikkben az volt (tudom, hogy gáz, hogy csak innen tudom, hogy van egy húga, akit Bellának hívnak, de nem nagyon szoktunk kettesben beszélgetni Ivyvel, másrészt a család téma se gyakran kerül elő). Mikor meghallotta a kocsit, hatalmas, kék szemeit felkapta, és felállt. Először kétségbeesetten pislogott a járműre, de mikor Ivette kiszállt belőle elmosolyodott, és olyanná vált, mint egy kis angyalka. Kezéből eldobta a pitypangot, és odaszaladt a nővéréhez.

-          Ivy! – sipákolta.

-          Bella! – utánozta Ivette a húgát, és szorosan megölelte. – De hiányoztál, te prücsök!

A kislány haja sötét volt, nyakát eltakarta, és aranyos kis frufruja volt. A hangja pedig nagyon édes volt. Niall rögtön betámadta a kicsit. Két dolog van, amit imád: kaja és a gyerekek.

 - Hát, szia! – köszönt neki, miközben leguggolt.

 - Te meg ki vagy? – kérdezte a kislány megszeppenten.

 - Niall Horan vagyok. – nyújtotta a patáját – pardon, kezét – szőke barátom, hogy Bella megrázza.

Mikor a kislányt csak félénken pislogott hatalmas kezeire, tenyerébe vette az apróság mancsait, és óvatosan megrázogatta azokat. Bella egyre jobban elmosolyodott, majd ő is bemutatkozott.

-          Bella Wilson vagyok, örvendek. – monda, és kis ruhájának szélét megemelte, miközben pukedlizett. Ilyen tekintetben nem hasonlított a nővérére. Bár olyan félénk volt, sokkal vidámabb (és ezzel nem akarom megbántani Ivyt), és percek alatt felszabadultabb lett.

-          Én Liam Payne vagyok. – fogtam meg én is a kis kezét, és lassan megráztam. Bella mosolyogva biccentett a fejével, majd intett, hogy kövessük. Niall még kikapkodta a bőröndjeinket, és ment is a csöppség után.

Még hátrapillantottam a kisbuszra, amit Louis abban a pillanatban indított el, és el is tűntek a szemeim elől. Az ajtóban a lármára megjelent egy helyes nő és egy magas férfi. Gondolom, ők lehetnek Ivette szülei.

-          Gyertek beljebb, Anna vagyok, ő pedig a férjem, George.

Zoe

Most jött az utolsó állomás. A mi házunk. Ami most már szinte teljesen üres, csak Anya él benne, egyedül. Kicsit bűntudatom támadt, hogy egyedül hagyom őt, főleg most, de már a múltkor is megnyugtatott – mikor telefonon beszéltünk -, hogy most a munkám a legfontosabb, és hogy örül, hogy boldog vagyok. Louisról már meséltem neki (bár ő is néz tévét, szóval élőben látta a bejelentésünket), és a képet és az interjúk alapján elragadó fiúnak találja, bár még mindig nem érti, miért dobtam Dannyt. Na, igen. Mikor jártunk, Anya elkönyvelte, hogy Daniellel összeházasodunk, és gyönyörű gyerekeink lesznek, és Danny lesz az ő veje, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Mondjuk Danny tett is arról, hogy Anya ezt így gondolja. Mindig segített neki mosogatni (pedig nekem azt mondta, utál mosogatni), pakolni, mindig bókolt neki, talán ezért is kedvelte meg őt annyira Anya. De tudom, hogy Louisnak nem lesz szüksége ilyen fajta „benyalásra”, mert ő Anya élőben még jobban fogja imádni. Mikor először beszéltem vele erről, megjegyezte, hogy emlékszik, az X Factor előtt a szobám tele volt poszterekkel (még most is) róluk, és mindig róluk áradoztam, főleg Louisról. Remélem, ezt azért nem hozza majd fel, főleg Zayn előtt. Égő lenne.

-          Min gondolkozol, Zo? – nézett rám a szeme sarkából Louis – mert ugye az utat figyelte, mint jó sofőr.

-          Csak Anyán. – erre Louis kicsit felszisszent. Eléggé félt a találkozástól, ugyanis megemlítettem neki, Anya mennyire szerette Danielt, meg hogy néha kicsit nagyon ideges tud lenni. – Nyugi, Anya nem harap! – nyugtattam meg - Nagyot… - tettem még hozzá, mire Louis egy furcsa grimaszt vágott, de elnevette magát.

-          Szerinted tetszeni fogok neki? – kérdezte halkan.

-          Persze! Hidd el nekem, Danny csak behízelegte magát, de neked nem lesz szükséged ilyesmikre. Imádni fog! – biztosítottam.

-          Mizu, fiatalok? – lépett előre Zayn, aki valószínűleg megunta az egyedüllétet a busz hátuljában.

-          Emlékeztetnélek, hogy idősebb vagyok. – emelte fel mutatóujját Lou, miközben végig az utat figyelte (mert jó sofőr!!).

-          De Zoe nem. – kacsintott rám. – Amúgy, mikor érünk már oda?

-          Louis jobbra kanyarodik, megyünk ötháznyit, és már ott is vagyunk.

És valóban, megérkeztünk. Az ismerős ház mosolyogva integetett felénk, engem pedig elöntött az öröm. Újra itthon. Mosolyogva szálltam ki a buszból, és hátrarohantam a csomagokért. Kivettem a két bőröndömet (mert egy lánynak ennyi kell), és rohantam is az ajtóhoz. A fiúk is kikapkodták a sajátjaikat, és követtek. Benyitottam a házba, és szemeimmel anyát kerestem. Két pillanat alatt előttem termett, és mosolyogva ölelt át.

-          Zoe… - suttogta a fülembe, és éreztem, ahogy könnyei áztatják a hajamat.

-          Itt vagyok. – suttogtam én is, és szorosabban öleltem Anyut. – Anya, had mutassam be egy barátomat, Zaynt, – mutattam felé, mire a srác kezet fogott anyukámmal – és a barátomat, Louist. – fura volt ezt így kimondani. Tudni más dolog, de kimondani…

Anya ellökte Louis kinyújtott kezét, és hosszasan megölelte, majd közölte, hogy van nekem egy meglepetése, aminek nem biztos, hogy örülni fogok, de nem számított arra, hogy ilyen hamar megjövünk. Gyanakvóan léptem be a nappaliba, amit már oly jól ismerek. A bútorok a helyükön voltak, minden stimmelt, kivéve valami, azaz valaki, aki a kanapén ült, legalábbis eddig, és most felállt.

-          Daniel? 

One Shot: Tábor II. - Rolling In The Deep

Sziasztok! Hoztam One Shotot, engesztelésül, hogy sokáig nem hoztam részt. :) Pusszancs! 

Noémi xXxX

Ivy

Másnapra egy dalt kell előadnunk, most már csak egymagunk. Agyalunk egy darabig a dalon, mert valahogy semmi sem jó, nem tudunk megegyezni. Végül Georgia segít.

-         Válasszatok egyszerű, de nagyszerű dalt. Mondjuk valamit Adeletől.

-         Adele?

-         Someone like you? – kérdezi Zoe, mire megrázom a fejem.

-         Nem az nem jó, túl érzelgős. Valami más…

-         Set Fire To The Rain? – kérdi most Hayley.

-         Miért nem választjátok a Rolling In The Deepet? Azt mindenki ismeri és szereti.

Rábólintunk, végül is, az egy jó dal, és ha már elsőre mindhárman belementünk, akkor nincs más, ez lesz. Egész este a dalt gyakoroljuk, felosztjuk, előadjuk Georgianak, aki csak mosolyogva figyel minket Borisszal az ölében. Borisz egy borzasztó kövér macska. És hullik a szőre. És mindig ráfekszik a távirányítóra, hogy ne lehessen elkapcsolni a Teleshopról. Szörnyű egy élőlény.

-         There’s a fire starting in my heart… - dúdolgat Zoe.

-         Képtelenség tökéletesre megalkotni egy produkciót egy éjszaka alatt! És még pihennünk is kell! – méltatlankodik Hayley.

-         Menni fog csajok! – öntök lelket beléjük.

Másnapra hulla fáradtan érkezünk a helyszínre, kicsit megkésve, és bár nem minket szólítottak elsőre, ahogy megérkezünk, szinte rögtön mi jövünk a késés miatt. Beterelnek minket a színfalak mögé, ahonnan halljuk, hogy most Mark énekel. Tehát tovább jutott. – fut át az agyamon. Hát persze, őt nem hagyhatnák kiesni! Egy olyan dalt énekel, ami nem ismerős, viszont jól adja elő. Meghallgatnám a mentorok értékelését is, de Dermot beszélgetni kezd velünk.

-         Sziasztok, lányok. – mosolyog.

-         Helló.

-         Készen álltok?

-         Őszintén? Nem. – válaszol Zoe. – De mindent beleadunk.

-         Sok sikert, lányok.

Mark befejezte, és lement a másik oldalon, minket pedig mikrofonokkal már küldenek is fel. A gyomrom picit kisebbre zsugorodik, de még nem elviselhetetlen, és betudom annak, hogy nem reggeliztem. A négy mentor látszólag jó kedvében van, kedvesen mosolyognak ránk, ez egy kisebb fajta erőt ad.

-         Sziasztok! – köszön Tulisa.

-         Hali! – nevet Zoe.

-         Hogy érzitek magatokat? – mosolyog Kelly.

-         Hát kicsit fáradtak vagyunk, de amúgy jól. – válaszol most Hayley.

-         Mehet?

Csak bólogatunk válaszként, és elindul a zene. A felismerés csillan a mentorok szemében, és érdeklődve várják a produkciót.

Zoe

Hayley

Ivette

Zoe+Hayley

Hayley+Ivette

Mind

There's a fire starting in my heart

Reaching a fever pitch and it's bring me out the dark

Finally I can see you crystal clear

Go ahead and sell me out and I'll lay your ship bare

See how I'll leave, with every piece of you

Don't underestimate the things that I will do

There's a fire starting in my heart

Reaching a fever pitch and it's bring me out the dark

The scars of your love remind me of us

They keep me thinking that we almost had it all

The scars of your love, they leave me breathless

I can't help feeling

We could have had it all

Rolling in the deep

You had my heart inside your hand

And you played it to the beat

Baby, I have no story to be told

But I've heard one of you and I'm gonna make your head burn

Think of me in the depths of your despair

Making a home down there as mine sure won't be shared

The scars of your love remind you of us

They keep me thinking that we almost had it all

The scars of your love, they leave me breathless

I can't help feeling

We could have had it all

Rolling in the deep

You had my heart inside your hand

And you played it to the beat

Could have had it all

Rolling in the deep

You had my heart inside your hand

But you played it with a beating

Throw your soul through every open door

Count your blessings to find what you look for

Turn my sorrow into treasured gold

You pay me back in kind and reap just what you sow

(Now I'm gonna wish you never had met me)

We could have had it all

(Tears are gonna fall, rolling in the deep)

We could have had it all

(Now I'm gonna wish you never had met me)

It all, it all, it all, it all

(Tears are gonna fall, rolling in the deep)

(Now I'm gonna wish you never had met me)

We could have had it all

(Tears are gonna fall, rolling in the deep)

Rolling in the deep

(Now I'm gonna wish you never had met me)

You had my heart and soul

(Tears are gonna fall, rolling in the deep)

And you played it to the beat

(Now I'm gonna wish you never had met me)

Could have had it all

(Tears are gonna fall, rolling in the deep)

Rolling in the deep

(Now I'm gonna wish you never had met me)

You had my heart and soul in your hand

But you played it, you played it, you played it to the beat

Ahogy az utolsó hang is elszáll, a tömeg tapsolni kezd. Valaki még fel is áll, füttyög, és ez nagyon jól esik.

-         Visszatértek! A Rythm Queens visszatért! – szajkózza Tulisa.

-         Most tényleg, szinte jobbak voltatok, mint a válogatón. – helyesel Louis.

-         Köszönjük. – mondom.

-         Hát drága Zoe… - kezd bele Kelly. – Tudtam, hogy nagy hangod van, de hogy ennyire! Fú… nem akarom megbántani Adelet, mert imádom, nagyszerű énekesnő… de lehet, hogy trónbitorlója akadt. És Hayley, Ivette. Komolyan. A múltkor kicsit csalódott voltam, nem annyira, igazából, de féltem, hogy a válogató volt a legjobb, amit eddig nyújtani tudtatok. Hát nem! Mától ez a kedvenc dalom tőletek. – csapja össze végül két tenyerét.

-         Lányok. Most őszintén elmondom a véleményem, és ezt építő kritikaként fogjátok fel, jó? – kezdi Gary, én pedig már rosszat sejtek. – Zoe, szerintem ordítottál. Ezt csak most vettem észre, mintha kicsit nehezedre esne csak úgy, lazán énekelni azt a magas hangot. Hayley, kérlek, ne öblösítsd a hangod. Szörnyen áll. Ivette, te pedig élvezd egy kicsit a produkciót, mert úgy éreztem, mintha téged idepottyantottak volna, és csak elénekelgetnél.

-         Szerintem ez egyáltalán nem így van. – tiltakozik Tulisa. – Zoe nem ordított, ő énekelt. Sajnálom Gary, ha te nem vagy képes ezt elfogadni. – néz szemrehányóan a mentortársára, mire az csak lemondóan megrázza a fejét. - Hayley sem öblösített. Frászt, csak a mély hangon kicsit mások, mint a magasak, de ezt te is tudod. Ivy, abban Garynek viszont tényleg igaza van, hogy bár szerintem egyáltalán nem olyan voltál, mint aki csak úgy idepottyant, de mosolyoghatnál. Mint ahogy azt tegnap is megemlítettük. De… engem már ez sem érdekel, csapat mentor akarok lenni! Adjátok nekem a csapatokat, légy szí’! – hasal az asztalra. – Ilyen csapatot akarok!

-         Szerintem most mindenki csapat mentor akar lenni. – bólogat Louis. – Tegnap csak szimplán jók voltatok. De ma nagyon jók voltatok! Nem tudok mást mondani.

Megköszönjük, és mosolyogva lépdelünk le a színpadról. Most jön a legrosszabb rész. A várakozás. Szétválasztanak minket négy huszonöt fős csapatba, és csak kettő csapat jut tovább. Idegölő percek következnek.

Fél órával később szólítanak minket, még pár emberrel együtt. Nincs köztük Mark, se Cecilia, akit a várakozás alatt ismertünk meg, és kicsit túl magabiztos, se a Candy lányok. Az idegesség alattomosan kúszik a kis terembe, ahol huszonöt versenyző várja az ítéletet. Egy nő ül le mellénk, alig lehet harminc, arca viszont kedves, ajkai mosolyra húzódnak, ahogy a kezét nyújtja.

-         Elenour Smith.

-         Ivette Wilson. – mondom, majd a lányok is bemutatkoznak.

-         Nagyon örülök. – mosolyog. – Hú, olyan ideges vagyok! Félek, hogy nem jutok be.

-         Hát, innen nem ismerünk senkit, illetve most már téged, szóval ilyen alapon nem tudjuk megmondani, hogy tovább jutunk-e. – pásztázza a termet Hayley, ismerős arc után kutatva.

-         Mindenesetre, remélem, ha tovább jutunk, még látjuk egymást. – zárja le a témát Elenour, mert bejön a négy mentor. Felállunk, és várjuk a döntést.

-         Ti most azért vagytok itt, mert van bennetek valami, valami, ami megfogott minket. – kezdi Tulisa. – Mind remekül szerepeltetek, viszont felmerült bennünk egy kérdés. Elég ez ahhoz, hogy tovább jussatok, hogy bizonyítsatok? A válasz igen, számotokra folytatódik a show! – mosolyodik el a végére, mi pedig egymás nyakába ugrunk, Elt is bevonjuk az ölelésbe. Mindenki nevet, sír, ugrándozik, - De még ne legyetek biztosak. Egy döntés még hátra van, az, hogy ki jut tovább a legjobb huszonnégybe. De addig is, örüljetek annak, hogy itt maradhattok!

Alissa és Kaithlinn

Mindenki kirohan az ajtón, és egy hatalmas terembe vezetnek bennünket. Elvileg már megvan a másik továbbjutó csoport, és őszintén remélem, hogy ott várnak a túloldalon a Candy lányok és Mark. A hatalmas függönyt, ami eddig eltakarta a túloldalt most elhúzzák, és a boldogságtól felpörögve indul mindenki neki, ismerős után kutatva, akit megölelhet a túloldalon. Megpillantom Alissat, és azonnal megölelem, noha nem szokásom ennyire érzelgősnek lenni. Zoe éppen Kaithet ölelgeti, míg Hayley megtalálta Markot. Szegény, árva Ceciliat meg nem öleli meg senki, senki nem örül neki, így ő csak sírva elrohan. De ez érdekel most a legkevésbé, hisz tovább jutottunk!