II./8. Utolsó megálló

Sziasztok! Ahogy engem lehet ismerni, valószínűleg ez a sulikezdés előtti utolsó rész, bocsi:/// De azért igyekszem! Nos, miközben nézegettem az eddigi részeket, rájöttem, hogy egy valakinek a szemszögéből még SOHA nem írtam az eddigi 26+7 rész alatt. Ezen most változtatunk!:D Amúgy hozzátenném, hogy régebben Bellát hét évesnek írtam, de most átalakult ötévessé (:'D), mert az jobban illet a képzelgéseimbe. És remélem, a fejezet végéért eléggé meg fogtok utálni >:D Véleményeknek örülnék, nem csak a gombok által, hanem kommentekkel is, és köszönöm a 18 rendszeres olvasót, és az egyre több látogatottságot! Szeretlek titeket! (Remélem, ti is engem!)

Noémi xXxX

Liam

Zayn is csatlakozott hozzánk a buszban, ezek szerint Harry marad Hayleyéknél. Mi Niallel Ivettéknél alszunk, legalábbis Hays elmondása szerint. Hayley azt is mondta, hogy Ivy anyukája imád főzni, szóval ezzel se lesz gond, ugyanis Niall, mint a konyhamalac, mindent betakarít. Még azt is, ami romlott, fúj. Amúgy én örülök, hogy Harry maradt Hayleyéknél, mert mindenki tudja, mi a helyzet velük (csak Hayley nem), és így, hogy Harry náluk alszik, talán végre összejönnek. Én szurkolok nekik, és külön jó is lenne, hisz a kéthetes pihenőnk nemsokára véget ér, ami azt jelenti, hogy egyre több interjú, koncert, és miegymás következik, és Harrynek igazán kéne már egy tartós kapcsolat. És olyan cukik lennének együtt, mint Buzz és Jessie, a hamrdaik rész végén a Toy Storyból. Azt leszámítva, hogy Harry nem egy hős űrhajós, akinek lézere, meg mindene van, Hayley meg nem egy vörös hajú cowgirl, akinek van egy Szemenagy nevű lova. De hé, bármi lehetséges!

Louis kirakott minket a Wilson háznál, miután Ivett elnavigálta őt. Nagyon helyes ház volt, egyszintes, de kívülről is tágasnak nézett ki, és varázslatos kis előkertje volt. A virágok között egy apróság játszott, gondolom, ő lehet Ivette húga, Bella. Legalábbis, az egyik róluk szóló cikkben az volt (tudom, hogy gáz, hogy csak innen tudom, hogy van egy húga, akit Bellának hívnak, de nem nagyon szoktunk kettesben beszélgetni Ivyvel, másrészt a család téma se gyakran kerül elő). Mikor meghallotta a kocsit, hatalmas, kék szemeit felkapta, és felállt. Először kétségbeesetten pislogott a járműre, de mikor Ivette kiszállt belőle elmosolyodott, és olyanná vált, mint egy kis angyalka. Kezéből eldobta a pitypangot, és odaszaladt a nővéréhez.

-          Ivy! – sipákolta.

-          Bella! – utánozta Ivette a húgát, és szorosan megölelte. – De hiányoztál, te prücsök!

A kislány haja sötét volt, nyakát eltakarta, és aranyos kis frufruja volt. A hangja pedig nagyon édes volt. Niall rögtön betámadta a kicsit. Két dolog van, amit imád: kaja és a gyerekek.

 - Hát, szia! – köszönt neki, miközben leguggolt.

 - Te meg ki vagy? – kérdezte a kislány megszeppenten.

 - Niall Horan vagyok. – nyújtotta a patáját – pardon, kezét – szőke barátom, hogy Bella megrázza.

Mikor a kislányt csak félénken pislogott hatalmas kezeire, tenyerébe vette az apróság mancsait, és óvatosan megrázogatta azokat. Bella egyre jobban elmosolyodott, majd ő is bemutatkozott.

-          Bella Wilson vagyok, örvendek. – monda, és kis ruhájának szélét megemelte, miközben pukedlizett. Ilyen tekintetben nem hasonlított a nővérére. Bár olyan félénk volt, sokkal vidámabb (és ezzel nem akarom megbántani Ivyt), és percek alatt felszabadultabb lett.

-          Én Liam Payne vagyok. – fogtam meg én is a kis kezét, és lassan megráztam. Bella mosolyogva biccentett a fejével, majd intett, hogy kövessük. Niall még kikapkodta a bőröndjeinket, és ment is a csöppség után.

Még hátrapillantottam a kisbuszra, amit Louis abban a pillanatban indított el, és el is tűntek a szemeim elől. Az ajtóban a lármára megjelent egy helyes nő és egy magas férfi. Gondolom, ők lehetnek Ivette szülei.

-          Gyertek beljebb, Anna vagyok, ő pedig a férjem, George.

Zoe

Most jött az utolsó állomás. A mi házunk. Ami most már szinte teljesen üres, csak Anya él benne, egyedül. Kicsit bűntudatom támadt, hogy egyedül hagyom őt, főleg most, de már a múltkor is megnyugtatott – mikor telefonon beszéltünk -, hogy most a munkám a legfontosabb, és hogy örül, hogy boldog vagyok. Louisról már meséltem neki (bár ő is néz tévét, szóval élőben látta a bejelentésünket), és a képet és az interjúk alapján elragadó fiúnak találja, bár még mindig nem érti, miért dobtam Dannyt. Na, igen. Mikor jártunk, Anya elkönyvelte, hogy Daniellel összeházasodunk, és gyönyörű gyerekeink lesznek, és Danny lesz az ő veje, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Mondjuk Danny tett is arról, hogy Anya ezt így gondolja. Mindig segített neki mosogatni (pedig nekem azt mondta, utál mosogatni), pakolni, mindig bókolt neki, talán ezért is kedvelte meg őt annyira Anya. De tudom, hogy Louisnak nem lesz szüksége ilyen fajta „benyalásra”, mert ő Anya élőben még jobban fogja imádni. Mikor először beszéltem vele erről, megjegyezte, hogy emlékszik, az X Factor előtt a szobám tele volt poszterekkel (még most is) róluk, és mindig róluk áradoztam, főleg Louisról. Remélem, ezt azért nem hozza majd fel, főleg Zayn előtt. Égő lenne.

-          Min gondolkozol, Zo? – nézett rám a szeme sarkából Louis – mert ugye az utat figyelte, mint jó sofőr.

-          Csak Anyán. – erre Louis kicsit felszisszent. Eléggé félt a találkozástól, ugyanis megemlítettem neki, Anya mennyire szerette Danielt, meg hogy néha kicsit nagyon ideges tud lenni. – Nyugi, Anya nem harap! – nyugtattam meg - Nagyot… - tettem még hozzá, mire Louis egy furcsa grimaszt vágott, de elnevette magát.

-          Szerinted tetszeni fogok neki? – kérdezte halkan.

-          Persze! Hidd el nekem, Danny csak behízelegte magát, de neked nem lesz szükséged ilyesmikre. Imádni fog! – biztosítottam.

-          Mizu, fiatalok? – lépett előre Zayn, aki valószínűleg megunta az egyedüllétet a busz hátuljában.

-          Emlékeztetnélek, hogy idősebb vagyok. – emelte fel mutatóujját Lou, miközben végig az utat figyelte (mert jó sofőr!!).

-          De Zoe nem. – kacsintott rám. – Amúgy, mikor érünk már oda?

-          Louis jobbra kanyarodik, megyünk ötháznyit, és már ott is vagyunk.

És valóban, megérkeztünk. Az ismerős ház mosolyogva integetett felénk, engem pedig elöntött az öröm. Újra itthon. Mosolyogva szálltam ki a buszból, és hátrarohantam a csomagokért. Kivettem a két bőröndömet (mert egy lánynak ennyi kell), és rohantam is az ajtóhoz. A fiúk is kikapkodták a sajátjaikat, és követtek. Benyitottam a házba, és szemeimmel anyát kerestem. Két pillanat alatt előttem termett, és mosolyogva ölelt át.

-          Zoe… - suttogta a fülembe, és éreztem, ahogy könnyei áztatják a hajamat.

-          Itt vagyok. – suttogtam én is, és szorosabban öleltem Anyut. – Anya, had mutassam be egy barátomat, Zaynt, – mutattam felé, mire a srác kezet fogott anyukámmal – és a barátomat, Louist. – fura volt ezt így kimondani. Tudni más dolog, de kimondani…

Anya ellökte Louis kinyújtott kezét, és hosszasan megölelte, majd közölte, hogy van nekem egy meglepetése, aminek nem biztos, hogy örülni fogok, de nem számított arra, hogy ilyen hamar megjövünk. Gyanakvóan léptem be a nappaliba, amit már oly jól ismerek. A bútorok a helyükön voltak, minden stimmelt, kivéve valami, azaz valaki, aki a kanapén ült, legalábbis eddig, és most felállt.

-          Daniel?