II./7. A Carson-rezidencia

Sziasztok! Na, végre meghoztam a részt, ami azért különleges, mert most egy szemszögből van. Bezony. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, és bocsi, hogy ilyen ritkán hozom a részeket, tényleg bocsiii. 

Noémi xXxX

Hayley

Egy fél óra múlva már otthon is voltunk Bristolban. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor megláttam az első ismerős utcát, és egy pillanatra talán még Theresát is elfelejtettem. Nem fér a fejembe, hogy Harry hogy hozhatta ide! Egyáltalán, kije Ő neki, hogy csak így ukk-mukk-fukk feltűnik, és jön is velünk? És még szállásoljam is el! Felőlem alhat bárhol, csak a mi házunkban nem! Így is éppen elég szűkösen férünk majd el, hát még ha Ő is bekavar. Legalább rájöttem, hogy Louis sem szívleli a kis filigrán csajszit, ezért talán Ő majd segíthet nekem.

Ahogy kiléptünk az autóból a házunk előtt (miután sikeresen elnavigáltam Louist a mi házunkhoz), megcsapott a friss levegő, amiért nagyon hálás voltam, mert Niall felbontott a kocsiban egy csomag sajtos chipset, és nagyon büdös volt. Tényleg. Szóval, Anya már kint várt az ajtó előtt, mosolyogva, Én pedig odarohantam hozzá.

-          Anyu! – öleltem meg.

-          Szia, kicsim! Jaj, de jó, hogy itt vagy! – szorongatott meg.

-          Helló, Betty! – köszönt egyszerre Ivy és Zoe. Anya odaintett nekik, miután elengedett.

-   Jó napot! – szólaltak meg kórusban a fiúk, mire Anya csúnyát nézett. Erre a fiúk kicsit megszeppentek, és nem mertek megszólalni.

-    Ne merjetek tegezni! Betty vagyok, nem vénség! – próbálta dorgálni a srácokat, de a végén elmosolyodott. – Na, be is jöttök, vagy csak álltok ott kint?

A fiúk nyilván nagyon megijedtek, mikor Anya elkezdett csúnyán nézni, mert még mindig csak pislogtak, mire odamentem Louishoz, és alaposan meglöktem. Erre rám nézett és fájdalmasan kezdte simogatni a vállát, ahol meglöktem. Zoe és Ivy már bent is voltak, Anya csokis keksszel kínálta őket, amire rögtön le is csaptak. Én is megindultam befelé, de még visszafordultam.

 - Nem jöttök be? Nem marad keksz. – mosolyogtam, és bementem.

Niall szinte rögtön kapcsolt, és besprintelt mögöttem a házba, majd a többiek is bejöttek. Nialler azonnal lecsapott a kekszre, és jóízűen majszolgatta, Liam illedelmesen bemutatkozott Anyának, és megemlítette, milyen szép házunk van, Zayn is bemutatkozott, majd leült a kanapéra, Louis is kezet rázott Anyuval, aztán lehuppant Zoe mellé. Harry felé fordultam. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy Harrynek, ugye voltak idősebb nő-ügyei. A felismerés villámként csapott le rám, hogy Harry nem randizik az anyjánál idősebb nővel, aki 44 éves. Anyukám 40. Szinte azonnal el akartam lökni onnan Harryt, ahogy megláttam, hogy aranyosan mosolyogva nyújtja a kezét Anyának, és bármennyire is hülyén éreztem magam, odasúgtam Louisnak.

-          Te, ugye nem fog rámozdulni az anyukámra?

-          Tessék?! – nézett rám, mint egy bolondra, majd elnevette magát. – Dehogy fog, Isten ments!

-          Tuti?

-          Tuti.

-          Bizti?

-          Bizti.

-          De tuti?

-          Hayley, hagy már abba, persze, hogy tuti, nem hiszel nekem?

-          Jó… de tuti?

-          Én most szépen arrébb ülök. – azzal fel is állt, és átült Zoe másik oldalára. Messze mentél ám…

Mivel Én is le akartam ülni, ezért nemes egyszerűséggel átugrottam a kanapé háttámláján, és lehuppantam az ülőrészre. Anya sose szerette, ha ezt csinálom, mindig azt hiszi, hogy a nyakamat töröm. Most is azonnal szúrós szemekkel nézett rám, majd szólásra nyitotta a száját, hogy megdorgáljon, de amint kérlelően néztem rá csak megcsóválta a fejét, majd jelezte, kimegy a konyhába, mindjárt jön.

-          Kedves anyukád van. – szólalt meg mellettem Liam.

-       Naná, hogy kedves! Szerinted miért lettem Én ilyen kis édi-bédi? – vigyorogtam. Erre Liam csak mosolyogva megrázta a fejét. - Amúgy Theresa hova lett? – kérdeztem, mert a 8+1. személy sehol sem volt. No, nem mintha hiányolnám, csak érdekel, lehet, épp kirabol minket.

-          Elment megkeresni egy régi bristoli barátnőjét. Elvileg.

-          Ja, amúgy az úgy jó nektek, ha Ivettéknél alszotok Niallel?

-          Van ott kaja?

-          Rengeteg.

-          Akkor Niall nem fogja bánni, hogy ott alszunk. – nevetett.

-          Majd Ivyvel elmentek, nincs olyan messze, gyalog tíz perc. Nagyon helyes anyukája van, és imád főzni, szóval Niallt is imádni fogja.

Liam bólintott, majd Niall felé fordult, aki, úgy tűnik, meghallotta, miről beszélgettünk, és csillogó szemekkel szuggerált engem, gondolom, hogy kiszedje belőlem, mikor mehetnek oda. Csak mosolyogva megráztam a fejem, jelezve, hogy várjon még egy kicsit. Felálltam, és halkan kislisszoltam a nappaliból, a legközelebbi szobába, ami anyáék hálója. Szerencsére most üres. Tárcsáztam.

-          Mandi? – szóltam bele halkan a telefonba.

-          Szia, Hayley! Na, megmondtad neki? – hangjából sütött a kíváncsiság, belém pedig visszaköltözött az a rossz érzés, amit nem tudok definiálni.

-        Nem. – sóhajtottam. – De csak azért, mert – kezdtem rögtön bele – mikor elmondtam volna, feltűnt egy csaj, Theresa. – forgattam meg a szemeimet, bár tudtam, hogy nem látja.

-          Kije? Az exe? Titkos barátnője?

-          Nem tudom, éppen ez zavar. Viszont, ráébresztett valamire.

-          Mire?

-      Arra, hogy mi nem lehetünk együtt. Úgy értem… ő Harry Styles, nőcsábász, tini lányok milliói epednek érte, nekem meg most a munkára kell koncentrálnom a csajokkal. Szóval… talán az lenne a legjobb, ha… kiszeretnék belőle. – pásztáztam a zoknimat.

-          Hayley, ezt nem gondolod komolyan!

-     Bocsi Mandi, most mennem kell. – mondtam halkan, mert Zoe kukucskált be az ajtón. – Mikor jöttök?

-          Most indulunk. De Hayley, várj…!

-          Szia. – mondtam és kinyomtam.

Bunkóság volt csak így lerakni, és bár nem nagyon szólt bele a döntésembe, így mégis könnyebb volt elhatározni magam. Mosolyogva mentem ki, mintha mi sem történt volna. Éppen ekkor toppant be Nina. Mindenkit mosolyogva üdvözölt, majd, mint „jó testvér” elkezdett ciki sztorikat mesélni rólam. Félreértés ne essék, imádjuk egymást, de egy nagytesónak kötelessége néha piszkálni a húgát. Azt hiszem.

-          Anya, meg van még az a kép, amit az egyik sorozat castingján csináltak Hayleyről?

-          Nem. Mered. – sziszegtem.

-          Te voltál sorozat castingon? – húzta fel a szemöldökét Lou.

-       Igen, de az nagyon régen volt, és – ugrottam anya elé, aki éppen hozni akarta a képet – nem kell megnézni azt a képet. – tiltakoztam.

-          Ugyan már, olyan édi vagy rajta! – mosolygott Nins.

-          Várj, az az a kép, amikor csupa kékbe, meg csillogós izékbe vagy? – vigyorgott ördögien Ivy.

-       Felöltöztettek! – mondtam kétségbeesve, ugyanis Nina elindult a képért. Neki is próbáltam útját állni, de Louis úgy tűnik nagyon látni akarta a képet, mert a segítségére sietett, és elráncigált az útból. – Hagyj, Lou, te nem érted, te se szereted, ha Boo Bearnek szólítanak, érezz együtt! – sipákoltam a kezeiben.

-       Na de Hayley, de visíts! Nem illik! – pirított rám anyám, Nina pedig már a képpel a kezében tért vissza. Sikeresen kiugrottam Louis kezei közül, és elvettem Ninától a képet.

-          Nem engedem, hogy megnézzétek! – szorítottam magamhoz a képet.

-     Na, biztos cuki voltál! – mosolygott féloldalasan Harry, mire kicsit elgyengültek a lábaim, de tartottam magam.

-          Hayley, mit veszítesz, ha látják azt a képet? Csak egy kép. És olyan édes voltál! – győzködött Zoe. Végül sóhajtottam egyet, megforgattam a szemeim, és odanyomtam a képet a legközelebb ülő személy – jelen esetben Louis – kezébe.

-          Kék a hajad?! – ez volt az első reakciója. Igen, valóban, kimosható kék festékkel kenték be a hajam végét. Élmény volt.

-          Mi ez a sok gyöngy?!

-          De pici! Hayley, biztos, hogy ez te vagy?

-          Milyen vékony! Te nem ettél akkoriban semmit?!

-          Itt hány éves vagy? – nézett rám Harry, és megszületett az első épkézláb kérdés.

-          Tizenkettő. – nyögtem ki végül.

-          Ilyen kis cukorfalat voltál tizenkét évesen? – vigyorgott Niall.

-          Jaj, hagyjatok már!

-      De hát olyan aranyos vagy! – mosolygott Liam, és ekkor jöttem rá, hogy nem cukkolásból mondják. Szerintük tényleg cuki voltam.

-          Kösz. – mormogtam.

Miután kellően kinézegették magukat felajánlottam nekik, hogy mindenki „költözködjön be”, aki meg nálunk alszik, az maradjon itt. Mindenki felállt, mert tudták, hol alszanak, csak Zayn és Harry terpeszkedett továbbra is a helyén, mire én felhúztam a szemöldököm.

-          Csak egy hely van.

-          Melletted nincs…?

-          Nincs. Apropó, Theresa hol fog aludni?

-          Elisánál. Barátnője.

-       Szuper. – csaptam össze a két tenyerem. – Akkor, valamelyikőtök legyen szíves felemelni a milliókat érő popsiját, és menni valamerre, mert mint mondottam, itt csak egy ember fér el pluszba.

-     Elférünk mi egymás mellett, igaz, Zayn? – vigyorgott Zaynre Harry, és elkezdték játszani Zarry Stylikot.

-          Ezt légy szí’ ne itt, köszike. De szóval, akkor ki alszik itt?

-          Hát, ha Liam és Niall Ivettéknél, Louis pedig Zoeéknél, akkor szerintem beférek még Proudékhoz. Szóval, Harry marad itt. – vigyorgott Zayn.

-          Oké, akkor Harry, hozd fel a cókmókod!

-          Cók mimet?

-          A cuccaid. – forgattam meg a szemeim.

Harry felpattant, és kirohant a cuccaiért, mielőtt a többiek elviszik. Zayn csak mosolyogva megrázta a fejét, majd ő is felállt, és megpaskolta a vállam (?).

***

Harrynek nagyon tetszett a házunk. Végig kellett vezetnem minden egyes pici négyzetcentiméterén, és minden történetet el kellett mesélnem neki. Főleg a vendégszoba falán éktelenkedő sötét folt érdekelte.

-   Mikor kicsik voltunk – kezdtem a mesélést – Blake mindig kergetett engem, és mindig ide menekültem, mert Anya azt mondta, itt nem szabad kergetőzni. De persze itt is ugyan úgy elkapott. – gondolkoztam el, mire Harry elvigyorodott. – Ezért egyszer kitaláltam, hogy visszavágok.

-          És mivel vágtál vissza?

-    Utálta a csokis pudingot. Mondjuk, még most is. – vontam vállat. – Szóval, fogtam egy adag pudingot, és elkezdtem vele kergetni a házon keresztül. Akkor Ő menekült ide. Mivel megetetni nem tudtam vele, úgy gondoltam, hogy akkor összekenem. Hát, nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem… Katapultálni akartam. – vallottam be nevetve, mire Harry is röhögve eldőlt a vendégszoba ágyán. – Csak Blake, mint egy ninja, elhajolt, és a falon kötött ki a puding. Én meg próbáltam a lehető legnyommentesebben eltüntetni. – erre Harry még jobban nevetni kezdett. – Nem nevet, együtt érez! – csaptam a lábára, mire felült, és komolyságot mímelve szalutált.

-          Igen is, asszonyom! – de nem bírta sokáig komolyan, mert megint elröhögte magát.

Én csak megforgattam a szemeimet, majd, mivel hallottam, hogy érkezik egy kocsi a ház elé felpattantam, és kirohantam. Mit rohantam, repültem! Kivágtam a bejárati ajtót, és az autóhoz csörtettem. Blake és Mandi szállt ki belőle. Mindkettejüket szorosan megöleltem. Blake még meg is pörgetett.

-          Elég legyen, mert összehányom a vállad.

-          Fúj! – kiáltotta Blake, és eldobott. Nem viccelek, szó szerint eldobott, és én a földre estem.

-          Szemét huligán! – ráztam az öklöm, miközben nagymamásan beszéltem. Időközben Harry is odaállt az ajtóba Ninával, és minket néztek.

-      És ők a tesóim. – mondta játszott gúnnyal Nina, de mi meg se hallottuk, mert ráugrottam Blake hátára, és követeltem, hogy hordozzon végig a lakáson. Igen, itthon vagyunk igazán elemünkben.

-          Szállj le rólam, te disznó! – nyihogott a bátyám, miközben próbált lerázni.

-    Srácok, inkább a kertben őrüljetek meg, úgy még lesz ember, aki van olyan naiv, azt hiszi, normálisak vagytok. – kiabált ránk Nina, mire követve a parancsot, Blake bevitt a kertbe.