22. Vallomás?!

Csövi! :) Most kicsit nagyobb kihagyással, de hoztam a részt! :) Tudom, hogy mindenki a randira várt, de: HÁ! Nem azt hoztam! :P Ez ilyen rövidebb és párbeszédesebb rész lett, remélem nem gond! :)) 

Harry

Bőrének forró érintése lesokkolt. Megfagytam. Az egyik pillanatban még diadalittasan táncikált, most meg éppen engem ölelget. Meglepettségemben – jobb ötlet híján – átöleltem a derekát, és visszaöleltem. Barna haja csiklandozta az államat, vékony karjai erősen szorítottak magukhoz. Varázslatos volt. Viszont ki se tudtam élvezni a pillanatot, mert már fel is pattant.

-          Ezt neked Cecilia! – pattogott.

-          Hát lányok és fiúk, nekem most mennem kell. – mondta halkan Nina.

-          Jaj, ne már. – pillanatnyi jókedve rögtön elszállt. – Máris?

-     Két napja itt vagyok, ha nem tűnt volna fel. – nevetett nővére. – Holnap reggelre L.A.-ben kell lennem. Nincs apelláta. Ha nem megyek, kirúgnak. Bocsi, Hugica.

-      Tudod, hogy nem szeretem, ha Hugicának hívsz! – morgott az orra alatt Hayley, de odament, és megölelte Ninát. Halványan elmosolyodtam.

-         Tudom! Csak szeretlek piszkálni. – mosolygott gonoszan Nina, mire Hayley kiöltötte Rá a nyelvét.

-       Rendben van, Selma! – ült le Hayley, miközben fejét a magasba emelte, és várakozó pillantással nézett Ninára.

-          Selma?! – kérdezte Niall.

-          Selma. Nina második neve. – vágott önelégült képet Hayley.

-          Ha Selmának szólítasz, máskor nem jövök!

-        Bocsi, Seli! – ölelte meg még egyszer. – De most már menj, mert lekésed a géped! Hess-hess! – lökdöste kifelé Ninát.

-        Azt se tudod, mikor indul a gépem! – nevetett Nina, de megadóan kilépett a házból. – Hát, örülök, hogy találkoztunk fiúk. Nem vagytok azért ANNYIRA szörnyűek.

-          Kivéve Louist. – szólalt meg Ivy.

-     Igen, kivéve Louist. Ja, és… - fordult ismét Hayleyhez. – Megmondanád Zoenak, hogy még egyszer sajnálom, és, hogy részvétem? – szemében bűntudat csillogott.

Az az igazság, hogy bár először nem volt szimpatikus Nina, sőt, eléggé ijesztő is volt, valahogy sikerült megkedvelnem. Nem tudom, hogy, hiszen ha két szót váltottunk egymással, de ahogyan Hayleyvel és a többi lánnyal viselkedik… Ráébresztett, hogy nem olyan rossz ember Ő. Sőt, talán még segíthet is nekem. Viszont meggondolatlanság lenne most utána menni. Túl feltűnő lenne, még azt hiszi, akarok valamit a nővérétől… pedig nem! Viszont van egy sokkal jobb tervem! Sokkal biztosabb és egyszerűbb.

-          Hiányozni fogsz, Hugica! – nyomott egy puszit a homlokára.

-          Khm! – krákogott jelzés képpen Hayley.

-          Jó, bocsi, nem szekállak. Egy darabig. – kacsintott, majd intett, és elsétált.

-          Késő van, szerintem Mi is haza megyünk. – ásított Liam, és fölállt.

-          A magad nevében beszélj! Én még maradok! – vigyorgott Niall.

-    Szerintem Én is megyek. Valahogy most nagyon álmos vagyok! – nyújtózkodott Zayn, majd Liammel együtt Ő is eltűnt az ajtóban.

Ketten maradtunk a két lánnyal. Niall is gyorsan feltérképezte a helyzetet, és elkezdte húzogatni a szemöldökét. Istenem, amilyen alacsony ez a gyerek, legalább annyira perverz! Nem tudom, kit szemelhetett ki magának…. Azaz de. Hiszen Hayleyvel olyan jól elbeszélgettek, és jót nevettek valamin. Biztos el akarja halászni előlem! Pedig tudja, tudja, hogy szeretem! Álljunk csak meg! Ki mondtam? Oké, nem hangosan, de a gondolataimban? Eddig mindig csak azt mondtam, hogy bejön, hiszen csak nem dobálózok olyan nagy szavakkal, mint a szerelem. De most… valami megváltozott. Talán a féltékenység, talán… nem tudom. De akkor kimondom, ismét: szeretem Őt! Még sosem volt lány Rám ilyen hatással! Soha! Egyszer se! Gondolatmenetemből Hayley ragadott ki, ahogy mosolyogva integet az arcom előtt.

-          Hahó! Elbambultál? – kérdezte édesen.

-          Őőő… azt hiszem, igen. – vigyorodtam el óvatosan.

-      És, min gondolkoztál ennyire? Vagy kin…? – mosolygott. Istenem, nem érti! Persze, hogy nem érti, hisz nem nyilvánvaló, hogy Róla van szó!

-  Hát… Róla gondolkoztam. – vallottam be, a… végül is igaz dolgot, hiszen tényleg Róla gondolkodtam.

-          És? – vigyorgott tovább. Istenem, ne kínozz!

-       Csak elgondolkoztam, milyen szép is… gyönyörű, barna haja van, nagy barna szemei… és minő meglepő, a hangja sem olyan rossz! – vigyorogtam. Igen, köntörfalazásban jó vagyok.

-       Biztos szép a csaj. Mondta. – És, esetleg egyszer megleshetem Én is? – igen, bármikor, amikor tükörbe nézel!

-          Majd egyszer biztos. De tudod… félek Neki bevallani. Még mindig… - hajtottam le a fejem.

-          Már mondtam. Menj oda, és valld be Neki! Csak nem lehet olyan nehéz!

-       Te nem vagy fiú! Nem tudod, milyen nehéz nekünk kiönteni a lelkünket! Hát nagyon nehéz! – mondtam, ugyan még mindig vigyorogva, de kicsit mogorván is. Hogy hogyan csináltam, azt ne kérdezzétek. Aki tud, az tud.

-        Jó, oké, tudom, ez a méltóság cuccos, vagy mi! – forgatja a szemeit nevetve. – De szerintem nyeld le a büszkeséged, és mondd meg Neki! – győzköd tovább.

-          Szóval azt mondod, mondjam meg Neki? – kérdezem egy perc csend után.

-          Végre leesett! – emeli égnek a tekintetét.

-          De félek, hogy mit fog szólni! És különben sem tudom, mit mondjak!

-    Akkor gyakorold rajtam! – mosolygott. Ez komoly?! – Viselkedj úgy, mintha Én lennék az a bizonyos lány – akinek, megjegyzem, még minding nem tudom a nevét! – néz Rám számonkérően, mire ismét elvigyorodom. – Mond el Nekem azt, amit Neki mondanál! – nagy levegőt vettem.

-       Szia! Öhm…. Hogy is kezdjem… - akkor most tulajdonképpen bevallom Neki, hogy szeretem, csak Ő nem tudja, hogy ez igaz? Pazar. – Tudod, Cindy... – mondom ki a rögtönzött nevet, az elsőt, ami eszembe jut. Jól van, ez volt a fejemben, nem tudom, miért! – Te nagyon… tetszel nekem. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon…

-      Ennyi nagyon elég lesz! – nevetett fel Hayley, és az arcáról valamiféle elégedett, de egyben csalódott kifejezést tudok leolvasni.

-       Oké. Szóval. Bejössz nekem. Esetleg... Lennél a barátnőm?

-     Ó, hát persze, Harry! – változtatja el a hangját, és aprót legyint a kezével. – Ha tudnád, mióta vártam erre! – hangja kezd visszaváltani a normális hangszínébe.

-          Én is… - suttogtam.

Ivy

Niall aprót int felém. Mi a…? Eddig szinte hozzám se szólt, most meg hívogat. Érdekes egy gyerek. Mit akarhat? Ha kaját, Én ott hagyom. Eskü! Annyit zabál, hogy komolyan csodálom, hogy nem hízik el! Meg se látszik rajta! Talán elkérem a titkát. Megadóan odasétáltam hozzá, és kérdőn néztem az arcába. Kék szemei érdekesen ragyogtak, ajkai mosolyra húzódtak, szőke haja kócosan terült szét a fején.

-          Mi van? – tettem fel immáron a kérdést is, mivel még mindig nem volt hajlandó válaszolni.

-          Látod, amit Én látok? – bökött a kanapé felé, ahol Harry és Hayley beszélgetett.

-          Hú, kommunikálnak egymással! – gúnyolódtam.

-          Elmondhatok neked egy titkot? – kérdezte komolyan.

-          Elmondhatod, de azt nem ígérem, hogy nem kotyogom ki. – erre vágott egy pofát.

-          Szóval. Harry beleesett Halyeybe. – suttogta.

-       Nem mondod! – csaptam össze két tenyerem, persze, erősen szarkasztikusan. – Mondj valami újat.

-          Te… te tudtad? – kérdezte meglepetten. Valóban meglepetten.

-    Harry nem tudja jól leplezni. Lehet, hogy Hayley nem veszi észre – vagy csak nem akarja észrevenni, jegyeztem meg magamban -, de Én és Zoe is látjuk rajta. Szóval, mi a titok? – tettem csípőre a kezeimet.

-          Ez volt a titok. – nyelt egyet.

-          Nem nagy titok. Szerintem még Nina is rájött az első tíz percben.

-       De ezen mi az észrevehető? – emelte fel kér karját.

-     Fiú vagy, nem értheted. – legyintettem. – A lényeg?

-      Össze kéne hozni Őket. Harry túl nyuszi bevallani Neki, Hayley meg nem akarja észrevenni! – jó észrevétel.

-          Nem vagyok túl jó kerítőnő.

-          Tudom. Éppen ezért fogok felhívni valakit, aki igen.

-          Mégis kit? – húztam fel a szemöldököm.

-       Valakit, aki igazán ismeri Harryt és a lányokat. Többet nem mondhatok, de nagyon tud valamit a cs… az illető. – még jobban felhúztam a szemöldökömet. Lassan már a fejem tetején lesz, komolyan.

-          Ki az?

-          Mondom, hogy nem mondhatok többet.

-          Miért nem?

-          A fiúk megtiltották. – nyelt még egyet.

-          És mi van akkor, ha nekem elmondod? Nagy valószínűséggel nem ismerem.

-          Akkor meg minek tudnod?

-          Hogy megismerhessem. – feleltem egyszerűen.

-          Te aztán fura egy csaj vagy.

-          Mondták már. – bólintottam. – És az a cs-illető ide is jön, vagy csak telefonról irányít?

-      Még nem tudom, ezért fogom felhívni. De szerintem ide fog jönni minket boldogítani. – forgatta meg a szemeit, mire felhúztam az egyik szemöldököm – ismét. Komolyan, már kezd fájni. – Félre ne érts, nagyon jó fej, meg minden, csak elég hisztis tud lenni. Amúgy meg pszichológusnak készül, szóval van valami fogalma a témáról.

-          Párkapcsolati pszichológus?

-          Olyasmi… lesz, amint lediplomázik.

-          Értem. És ezt nekem miért mondtad el?

-          Te kértél meg rá!

-          De egyáltalán miért szóltál nekem, ha egyszer úgy is felhívod a cs-illetőt?

-      Őszintén? Fogalmam sincs. Valakivel beszélnem kellett. Nem vagyok jó titoktartó, és nem kéne, hogy esetleg köpjek Harrynek vagy Hayleynek.

-          Értem. – bólintottam.

-          Pizzát? – kérdezte. Sóhajtottam egyet.

-          Menjünk… - mondtam kelletlenül. 

Big... bádá... BUMM!

ÜDVÖZLEHELLETEM!~

Jenni kommentjén úgy meghatódtam, hogy gondoltam, leírom, mi is lesz a továbbiakban. Nos, nemsokára az első évad végére érünk, és ez egyet jelent azzal, hogy kezdődik a második évad. Rápápápámmm! :D Ez pedig a következőket jelenti:

• Új évad, új időszámítás - azaz komoly változások fognak végbemenni (ez főleg a desingre értendő). Nem tudom elégszer hangoztatni, hogy kommenteljetek, nyilvánítsátok ki a véleményeteket valamilyen formában, mert ez minden írónak (tehát nekem is :D) löketet ad. A mostani részeket igyekszem két-három naponta hozni, de ha lendületbe jövök, akár naponta is tudom hozni (mint a mellékelt ábra is mutatja). A kommenthatáron nem igazán szeretnék változtatni, kitartok a kezdeti három-négy mellett, viszont kérlek szépen, ne a sablonszöveget írjátok ki, hanem fejtsétek ki bővebben a mondanivalótokat! :)
• Új évad = új szereplők, új események - ezekből sem lesz hiány, ígérem! :) Az első évad végét én már tökéletesen kitaláltam: azaz megvan a zárómondat! :) Ez majd kételyek között hagy lógni titeket, amit Én ki is használok, és másfél hétig meg se mukkanok (HAHA >:D). Aztán feltöltöm a prológust, majd az első részt, és haladunk széééépen tovább. 
• Cseréket még mindig fogadok. Ha cserélni szeretnél, írd le a chatbe, és Én kiteszlek. Nem csak Nekem jó, de Neked is, és a csapatmunka mindig jó. ^^ - jó magyarázat. hehe
• Ha bármi ötletetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem, bármilyen úton-módon. Előre is köszönöm! :)

21. Készülődés és X-Faktor

Na, hát nem szokásom eltérni a szokásaimtól (öhm), de most nem bírtam ki, hogy ne hozzam az új részt - és mellesleg egy bizonyos személy (igen, Te Evelin!! :D) nyaggatott, hogy hozzak napi 2-3 részt. Nos, azzal nem tudok szolgálni, de itt van egy rész, csak nektek, csak most! :D Remélem, hogy elég jó lett, elnyeri a tetszéseteket, és ismét megajándékoztok pár szép kommenttel (amiből az előzőhöz még csak kettőt kaptam, köhöm-köhöm). 

Zoe

Meredten pislogtam Louis után. Jó. Milyen elcsépelt duma már az, hogy „Öltözz ki!”? És egyáltalán… minek? Elvisz valahova? Kiöltözni étterembe kell. Azzal meg tényleg előbbre lennénk. Nincs kedvem étterembe menni. Konkrétan egy falat sem menne le a torkomon. És egyáltalán, miért hívott el Louis? Ha ez egy randi, meg kell, hogy mondjam, szuper az időzítés. Valahogy pont most nincs kedvem randizni. Meg úgy semmihez nincs kedvem. De még meglepő? Most komolyan? Éreztem, ahogy egy újabb könnycsepp szánkázik végig az arcomon, majd lecsöppen a földre. Megszívtam az orrom. Na, jó. Ha ennyire akarja, akkor tessék. Kiöltözök. Legyen meg a boldogsága. Kezeimmel fellöktem magam, és a bőröndömhöz botorkáltam (mivel még mindig lusta voltam kipakolni), és kotorászni kezdtem. Nem jó. Nem jó. Nem jó. Nem jó. Hogy nincs egy csinos ruhám se? Átkúsztam Hayley bőröndjéhez végül is, úgy is adna kölcsön. Kis kutakodás után találtam is nála egy gyönyörű ruhát. Barackszínű, pánt nélküli, a tetején csillámos „indák” vannak, és az alja rojtos. Nagyon csini ruha. Aztán cipőt is kerestem hozzá, egy egyszerű, fekete topán mellett döntöttem, amin volt egy apró masni is. Valahogy ezektől visszajött az életkedvem, és rohantam is a fürdőbe. Lemostam az elfojt festéket, majd előkotortam a kistáskámat. A sminket nem vittem túlzásba. Szemhéjpúder, szempillaspirál, ajakfény, és kész. A hajam átfésültem, kicsit áttúrtam a kezemmel, és kész. Belebújtam a ruhába, felhúztam a topánt, majd visszacsörtettem a szobába. Még egyszer belenéztem a tükörbe, és egy halvány mosollyal nyugtáztam, hogy nem olyan szörnyű. Bár az alapozó nem tüntette el teljesen a szemem alatti karikákat, amik nem tudom, hogy kerültek oda, de mindegy. Szemeim még kicsit vörös árnyalatúak voltak, de reméltem, hogy ez nem olyan feltűnő, és át is siklottam e felett a kis részlet felett. A hajam kivételesen egész jól állt, bár a hajszálak néhol elég kuszán álltak, de nem tudtam velük mit kezdeni. Kopogtak. Sóhajtottam egyet, majd lecsuktam szemeimet, és elszámoltam háromig. 1… 2… 3… Megindultam az ajtó felé. Hangtalanul lenyomtam a kilincset, és kitártam az ajtót. Louis a szokásos összeállításában állt előttem: csíkos póló, piros gatya, cipő – zokni nélkül!! Meglepetten pillantottam rá. Nem úgy volt, hogy ki kell öltözni? Lassan végigmért, majd imádnivalóan elmosolyodott. Beljebb lépett, majd megfogta a kezem és az ablak felé húzott. Nagy szemekkel meredtem rá, mire még jobban elmosolyodott.

-          Stílusosan távozunk. – mondta, és kinyitotta az ablakot.

-          Ezt nem inkább angolosnak szokták mondani?

-          Az mindegy. Gyere! – nyújtotta a kezét, és belekapaszkodtam. Vakon megbíztam benne.

Egyik lábát áthelyezte az ablakon, majd ráült a párkányra, és a másik lábát is átdobta. Felém vigyorgott. Tehát én következek. Óvatosan próbáltam utánozni a mozdulatait, de nem ment tökéletesen. Majdnem lecsúsztam.

-          Hohó! – kapta el a derekam. – Hova-hova?

-    Bokorba. – utaltam az alattunk elterülő hatalmas, tüskékkel teli rózsabokorra. Nem lett volna kellemes belezúgni.

-          Felőlem ugorhatsz is, de lemászni stílusosabb. – vigyorgott, és az ablak melletti csőre mutatott.

-          Túl sokszor használod a stílusos szót. – mutattam rá.

-          Mert az stílusos. – vágta rá komoly arccal, de nem bírta, elnevette magát. – Nem jössz?

-          Nem tűnik biztonságosnak az a cső. – grimaszoltam.

-          Pedig az. Na, gyere! – mondta lágyan, és a cső felé intett.

Óvatosan kúsztam a cső felé, és mielőtt egész testsúlyomat ráhelyeztem volna, elmondtam egy imát, és erősen megkapaszkodtam a tárgyban. Lábaimat kezeimhez hasonlóan összekulcsoltam. Óvatosan ereszkedtem, miközben azért rimánkodtam, hogy ne essek le, és egyben hálát adtam az égnek, hogy nem magas sarkút vettem fel. Louis már lent volt, és mikor elértem azt, hogy már csak két és fél méter legyen köztem és a föld között, megfogta a derekam, és óvatosan leemelt a csőről. Letett magával szembe, és egy darabig szemeztünk egymással. Ó, azok a kék szemek! Teljesen elbűvölnek! Tekintete belevésődött az enyémbe, és nem tudom mennyi ideig állhattunk így, egymással szemben, de Ő törte meg a pillanat varázsát.

-          Jössz? – nyújtotta ki a kezét.

-    Ühüm. – csak ennyit bírtam kinyögni, nem voltam biztos a hangomban. Ujjaival átkulcsolta az enyémet, és vezetett.

-          Amúgy, öhm… nagyon csinos vagy. – pirult.

-          Köszönöm, Louis. – mondtam, és elmosolyodtam.

Kézen fogva sétáltunk a kihalt, esti utcákon. Ez őt nem zavarja? Úgy értem, még „hivatalosan” nem vagyunk egy pár. Itt, kint pedig bárki lefotózhat. Az is lehet, hogy holnap már a címlapokon leszünk. Ő ezt akarja? Nem fél a következményektől? Hisz szerintem a világ még azt sem tudja, hogy szakítottak Eleanorral! Louis hirtelen eltűnt mellőlem, és valami sötét borította el a tekintetem. Sikítani akartam, de egy kéz befogta a számat.

-          Csssss, ne sikíts, csak én vagyok! – pisszegett le Louis.

-          Mire jó ez?

-          Hogy nagyobb legyen a meglepetés. – szinte láttam magam előtt kaján vigyorát.

-          Az lehet, de így én nem látok!

-          Ezen könnyen segíthetünk.

Megéreztem egyik kezét a hajlatomnál, majd azt, hogy a lábam már nem érinti a talajt. Másik karja a hátamnál volt, erősen tartott. Érdekesen festhettünk. Egy híres énekes cipel egy bekötött szemű, annyira nem híres, de azért ismert énekesnőt. Pazar. Karjaimat átfontam a nyaka körül, hogy ennyivel is tartsam magam. Körül-belül öt percig sétált velem úgy, hogy én semmit sem láttam, csak éreztem forró leheletét az arcomon, mikor letett, és megszólalt.

-          Megérkeztünk. Leveheted a kendőt.

Hayley

-          Kapcsold be a tévét! – utasította Ivy Harryt.

-          Miért is? – vakargatta szabad kezével fürtjeit Harry.

-          Szombat van. – mondta Ivy.

-          Tudom. És?

-          Mi szokott szombaton lenni?

-          Szombat? – kérdezte reménnyel teli hangon Niall.

-          X-Faktor! – visítottuk együtt Ivyvel, és rávetettük magunkat a távkapcsolóra.

-          Tényleg! Kieshetne már az a szőke csaj. – mormogta Zayn.

-          Cecre gondolsz? – néztem rá.

-          Igen. Felőlem most már bárki megnyerheti, csak ne Ő. Miatta estetek ki, és amúgy is… szőke… - morfondírozott Zayn.

-          Hé! De ha nem esünk ki, talán most nem ülnénk itt veletek! – mosolyogtam.

-          Sőt, biztos nem. – bólogatott Liam.

Mark

Hát néztük az elődöntő-döntőt. Cecilia kezdte, azzal a dallal, amivel jelentkezett a műsorba, ami nem más volt, mint Beyoncétől a Sweet Dreams. Egész jól énekelte, bár az a szerénység már sehol se volt, mint amikor először énekelte ezt a mentorok előtt. Akkor haja még nagyon hosszú, és kissé hullámos volt, hangja kevésbé nyávogós, és remegve lépett a színpadra. Aztán a sok dicsérő szó miatt elhitte, hogy tökéletes és megváltozott. Haja most jóval rövidebb volt, teljesen sima, és tele volt csillámokkal. Szemét bármelyik macska megirigyelhette volna, ajka szájfénytől fénylett. Három táncos fiú fogta körbe, ének közben mindegyikkel flörtölt egy kicsit. A dal végén 1000 W-ot vigyorra nyitotta a száját, és elégedetten pillantott végig a közönségen. A mentorok agyon dicsérték, bár megjegyezték Ők is, hogy mintha kevesebb alázattal énekelt volna, ami nem feltétlenül rossz, de nem is jó. Cec csak bólogatott – persze, élő adásban nem fogja kiosztani Őket. Aztán lement a színpadról, Dermot elmondta az elérhetőségeit, és felkonferálta a következő fellépőt. Mark következett. A kisfilmben persze meg KELLETT említeni a Zoeval való „viszonyt”, amin Mark persze csak nevetett. Aztán fellépett a színpadra. Ő Michael Bublétól énekelte a Feeling Goodot. Igen, határozottan emlékszem még rá.

Kétségbeesetten tördelem a kezeim. Még hatan vannak előttünk. Hatan! Az nem sok. Fél óra alatt lezavarják, aztán mi jövünk! Zoe kekszet rágcsál. Hangos majszolásától zeng a folyosó. Istenem, hagyd már abba! Idegesít! Így is eléggé ideges vagyok! Mellém lép egy barna hajú fickó. Alig lehet több húsz évesnél. Sármos arca van, világos szemei, és igen magas.

-          Sziasztok! Mark vagyok. Walesből jöttem.

-          Szia! Hayley vagyok. Ők Zoe és Ivy. – mutatok a lányokra.

-          Kösz. Be tudunk ám mutatkozni! – dünnyög Ivy.

-          Együtt vagytok? – kérdezi Mark.

-          Igen, egy banda vagyunk. Rythm Queens.

-          Hangzatos. – bólogat. – És mit énekeltek?

-          Lady Marmalade. – közli Zoe. – Te?

-          Feeling Good. – vigyorodik el csibészesen.

-          Júj! Énekelj! – sipított fel Zoe. – Imádom azt a számot!

-          Jól van. – sóhajt fel Mark.

Birds flying high
You know how I feel
Sun in the sky
You know how I feel
Reeds driftin' on by
You know how I feel
It's a new dawn
It's a new day
It's a new life
For me
And I'm feeling good

Zoe elmosolyodik, ahogy Én és Ivy is. Marknak kifejezetten jó hangja van. Kicsit rekedtes, kicsit mély, de nagyon jó. Ő biztosan tovább fog jutni. Érzem.

El

És igazam lett. Tovább jutott. Először nekünk mondta el. Aztán, mikor Mi is tovább jutottunk, Mi is hozzá szaladtunk először, csak utána hívtuk fel a szüleinket. Aztán a táborban, ahol élőben is találkoztunk Ceciliaval, megfogadtuk, hogy szövetkezünk ellene. Akkortájt szállt el magától. Első húzásunk ellene az volt, hogy rávettünk mindenkit, hogy amikor bemutatják egymásnak a két huszonötös csapatot, senki se rohanjon hozzá. Szegényt rosszul érintette. Na, de visszatérve Markra. Haja fel volt zselézve, négy táncos lány ölelte körül, miközben énekelt. Szinte jobb volt most, mint a válogatón! Mindegyik mentor megdicsérte, Kelly még egy örömkönnycseppet is elmorzsolt. Dermot az Ő kódját is elmondta, majd Mark is távozott a lihegőbe. Elenour következett. El a kisfilmjében elmondta, hogy nagyon hiányzunk neki, és hogy a dalt nekünk küldi. Ez megmosolyogtatott. El egy nagyszerű nő, és egyben nagyszerű énekes! Egy hatalmas, csillogós estélyi ruhában lépett színpadra, haja laza kontyba kötve, első pár tincse be volt göndörítve, szeme füstösen csillogott a sminktől. Adeletől énekelte a Someone like yout. Mindenki megbabonázva nézte Őt. A dal végén elmosolyodott, és beleintegetett a kamerába. Tulisa szerint Ő képes lesz megnyeri az X-Faktort. Szerintem is. Elnek az élete az éneklés. Mindig dúdolgatott, a házban is. Ő tényleg képes lesz, és megérdemelné, hogy megnyerje ezt a versenyt.

Az este további részéről nem beszélnék, szerintem elképzelhető, miket műveltünk a tévé előtt. A lényeg annyi, hogy az eredményhirdetés következett. Mindannyian ökölbe szorított kézzel figyeltük az eseményeket.

-      És aki holnap is velünk lehet, és akár az idei X-Faktor nyertese is lehet…. Az nem más… mint Elenour Smith!

-          Ezaz! – kiáltottunk fel egy emberként. Ezt a versenyt Cecilia elvesztette.

-          És akkor tehát a két párbajozónk Cecilia Wimer és Mark Trick.

Hát, meg kell hogy mondjam, pártatlanul is Mark volt a jobb. Cecilia a gyomorgörcse miatt nagyon rossz volt. Ismerős. Az nekem is volt egy párszor. Jött a mentori döntés.

-       Ma szerintem, és nem csak a párbajdalban, hanem egész este, sőt, az egész verseny alatt, szerintem Mark volt a jobb. – mondta Kelly. Persze, hisz az Ő mentoráltja. De attól még igaz. – Cecilia, sajnálom, de szerintem Te menj haza.

-       Nekem ma Cecilia jobban tetszett. Szóval, Mark… bocs. – mondta Gary. Aki nem mellesleg Cec mentora.

-       Szerintem is ma magasan Mark volt a jobb! Szóval, Mark marad, Cec… - mondta Louis. Jól van, nem csalódtam benned!

-      Hú, enyém a döntő szavazat! – morgott Tulisa. – Én azt mondom… Cecilia menjen haza. Sajnálom.

Cec bólogatott egyet, majd elkezdett sírni. Mi csak tapsoltunk örömünkben, Én például örömtáncot is jártam – jó, tudom, gonosz, de Ő is pezsgőt bontott, mikor Mi estünk ki (szó szerint ám!). Azt sem vettem észre a nagy ünneplésben, hogy Harry ölébe huppanok, és megölelem. 

20. Újságcikk

Sziasztok! Meghoztam a huszadik, azaz a HUSZADIK részt! Sokat dolgoztam rajta, Louis része pedig direkt lett rövidebb, nem akarok mindent egybe rakni! :) Az újságcikk pedig remélem Számotokra is mond újat, sokat kutakodtam a Wikipédián, hogy minél több valóságalapja legyen a lányok múltjának. Ami pedig a kommenteket illeti: öt-hat komment, és hozom az új részt; de jól esne, ha bővebb, jobban kifejtett hozzászólást kapnék, nem csak egy "Szia. Tetszik. Siess." izével, hanem például úgy ,mint az előző résznél Jenni. :) Amint ez megvan, írom a következő részt!

Hayley

-          Nézzétek, mit találtam! – rontott be a nappaliba Niall.

-          Egy szupermodellt? – sipákolt Louis – akinek megjegyzem, most éppen Zoeval kéne kezdeni valamit, végtére is a barátja, vagy mi.

-          Nem, hanem…

-          Akkor nem érdekel. – visított tovább, és visszafordult Zaynhez és Liamhez.

-          Pedig ez érdekelhet titeket. – mutatott Rám és Ivyre. A kezembe nyomta azt az izét.

-          Egy újság, veletek a címlapon? – húztam fel a szemöldököm.

-          Nem az a lényeg! – hadonászott. – Vagyis az is, de lapozz bele. Tizenkettedik oldal.

Engedelmesen belelapoztam a magazinba, és kicsit meghökkentem. Oké, „kicsit meghökkentem”? TELJESEN LEDÖBBENTEM! Egy cikk volt. RÓLUNK! A többiek is hirtelen mind körém gyűltek. Mutatom:

Rythm Queens – az új üdvöskék

Az immáron Nagy-Britannia szerte ismert és közkedvelt lánycsapat teljesen belopta magát mindenki szívébe. De vajon mennyit tudunk ezekről a bájos tehetségekről? Most kiderül.

Ivette: A sötét hajú, sápadt szépség a banda legidősebb és egyben legkomolyabb tagja. Hangja mezzoszoprán szólamú. Ivette Wilson néven született a délnyugat angliai Bristolban 1994. április 29-én. Tizenegy éves korától a Bristol Gimnázium tanulója. Járt az iskolai énekkarba, majd 2011. június 25-én megjelent az X-Faktor londoni válogatásán a formáció többi tagjával, ahol négy igennel továbbjutottak. Ivette a házban szakított addigi barátjával telefonon – bár erről az esetről még nem nyilatkozott, így nem biztos a forrás. Jelenleg úgy tudjuk szingli. Húga, Bella Wilson (7) jelenleg a bristoli előképzőbe jár.

Zoe: Zoe Proud 1994. július 4-én született, Newportban, a család csak két évvel később költözött Bristolba. Zoe szintén a Bristol Gimnáziumba járt, ahol tagja volt a helyi drámacsoportnak és énekkarnak. Hangja szoprán és mezzoszoprán. Ivettevel és Hayleyvel együtt jelentkezett az X-Faktorba, ahol továbbjutottak, majd negyedikként végeztek. Zoe úgy költözött be a házba, hogy barátja, Danny megígértette vele, hűséges lesz, ám pár szemtanú szerint néha igen kellemes pillanatokat töltött el a szintén versenyző Markkal, de mindvégig tagadták, hogy bármi több lenne köztük barátságnál. Viszont volt barátja megerősítette, hogy pár napja szakítottak a lánnyal, így úgy tűnik, Zoe is szabad.

Hayley: Hayley Carson, született Hayley Cara Carson-Hamilton, 1994. december 11-én született, így a banda legfiatalabb tagja. Szintén Bristolban látta meg a napvilágot, a család harmadik gyerekeként. Bátyja, Blake (24) és Nina (22) jelenleg mindketten az USAban tartózkodnak, s míg Nina színész- és modellkedik Los Angelesben, addig Blake jogot tanul New Yorkban. Hayley szintén a Bristol Gimnázium tanulója volt, ahol járt énekkarra és – meglepően – labdarúgásra, melyből azonban tizennégy éves korában kilépett. Az idei X-Faktorba bandájával, a Rythm Queenssel jelentkezett, ahol tovább is jutottak, és egész szép helyezést értek el. Úgy tudjuk, nemrégiben szakított eddigi barátjával, Jim Boltonnal, és bár elég félreérthető képek kerültek napvilágra Róla és a One Directionból ismert Harry Stylesről (17), mindketten tagadták kapcsolatukat, és megmagyarázták a képeket, úgy fest, az ifjú lány is még szingli. De ki tudja, meddig?

James Blunt lecsap

James (19), a Sick Games nevű csapat frontembere kijelentette: neki erősen bejön az X-Faktor beli szépség. „Szerintem Hayley gyönyörű lány, nagyon szép hangja van, és pontosan az esetem. Szeretem a barna hajú lányokat, akik okosak, és persze nem utolsó sorban csinosak is.” – nyilatkozta az énekes. „Annyit üzennék neki, hogy szívesen megismerném, és hogy bármikor felhívhat!” – hát, úgy tűnik, James komolyan gondolja a dolgot, ugyanis Twitter-fiókjára is kiírta a következőt: @JamesBluntOfficial: Tegnap láttam Hayleyt az utcán. Nagyon csinos volt – mint mindig ;) – nekünk nagyon úgy tűnik, hogy a fiatal zenész srácnak bejön a barna szépség. De vajon mit gondol róla Hayley?

Mocskos paraszt! Azt gondolom. Istenem, csak nézzetek már rá a képre! Zsíros a haja, undorító borostája van, és kábé mintha részeg lenne. Fúj! Na, de van még tovább!

Kritikusi vélemények

Több kritikus is megerősítette, miszerint a lányok előtt hatalmas lehetőség áll. „Szépek, jó hangjuk van, és immáron híresek is. Ha kihasználják a helyzet adta lehetőséget, akár az egész világot meghódíthatják.” – nyilatkozta Howard Krister, a híres kritikus. A hírek szerint pedig ki is használják ezt a lehetőséget, hiszen felröppentek a pletykák arról, hogy a lánycsapat a One Directionnel készített közös dalt, melynek már az utómunkálatai folynak, és hamarosan klip és készül az ominózus dalhoz. Mi mindenesetre már nagyon várjuk!

Mérgeset fújtatva dobtam le az újságot. Nem mintha nem örülnék, hogy írnak rólunk! Dehogynem örülök! Csak ez a James Blunt fickó felidegelt. Azt hiszem, majd jól megmondom neki a magamét. Még hogy hívjam fel? Majd sohanapján! Még a számát se tudom! És ha tudnám, akkor se hívnék fel ilyen undortó fickót! Fúj! Harry, miután elolvasta a cikket aggódóan pillantott rám. Még mindig hozzá voltam bújva, erős karjai körülöleltek. Ivette és Ő undorodva pillantottak a csávóra, aki elvileg szerelmes belém – blöe -, a többi fiú pedig elgondolkozva pislogott. Harry hirtelen megpuszilta az arcom, mire Louis felénk pillantott és elmosolyodott. Mi van? Ez olyan fura? Egy barát… megpuszilt… egy barátot… Jó, oké, ez tényleg fura! De jól esett. Ajkai helyén égett a bőröm, és kívántam, akartam még érezni az Ő ajkait – bár inkább a sajátjaimon. Igen, bevallom: belezúgtam Harrybe. És akkor mi van? Nem szabad? Tudom, hogy úgy sem szerelmes belém. Hiszen most mondta el, hogy van valakije! És Én, hülye, még segítettem is neki, tanácsot adtam. Istenem, Hayley! Lehet, hogy nekem csak ez a James Bluntocska marad?!  Na, ne… El kell terelnem a figyelmemet!

-          Louis, neked nem Zoet kéne vigasztalnod? Úgy értem… te a pasija vagy, vagy mi… - mutogattam Loura.

-          Ööö… tudod… én nem… - vakargatta a tarkóját.

-          Na, sipirc fölfele! Csinálj vele valamit, mert ha a barátnőjével nem akar beszélni, legalább veled! Kösd le, hogy ne gondoljon az apjára, vidd el valahova, vagy valami!

Louis lassan felállt, és óvatosan felbillegett az emeletre. Elégedetten pillantottam utána, majd visszafordultam az asztal felé. Az újság címlapjának egy kis sarokban ott volt a Mi képünk. Zoe bájosan vigyorgott, Én éppen hoztam a formám, Ivy pedig óvatosan mosolygott. Szóval, egy szokásos kép rólunk. Nem nagy cucc. A kép alá ez volt írva: Rythm Queens – most végre többet megtudunk róluk. Ja, persze. De honnan tudtak ennyit rólunk? Mármint ennyire pontosan? És basszus, megkeresték Dannyt, hogy nyilatkozzon? Jézusom, mikre nem képesek! Egy valami böki csak a csőrömet. Kitaláljátok, mi? Hát persze, hogy az a zsíros hajú embörke! Mi az, hogy bámul engem az utcán?! Hogy fűnek-fának elmondja, hogy tetszem neki?! Biztos kamu, csak hírnevet akar szerezni. A kis piszok!

Louis

Óvatosan fellépkedtem a lépcsőkön az emeletre. A lábaim, mintha ólomból lettek volna. Nem akartam látni Zoet. Nem akartam így látni Zoet. Összetörve, zokogva, stb. Nem. Nem akartam, hogy esetleg az a kép maradjon meg róla a fejemben, hogy sírva látom. Én a mosolygós, mindig vidám Zoera akarok emlékezni! De hát barátjaként kötelességem megvigasztalni. Álljunk csak meg! Hivatalosan még nem is vagyok a barátja! Még csak randin sem voltunk! Ezen változtatni kell! Tudom, hogy még éppen egy hete ismerjük csak egymást (érdekes, többnek tűnt – erről jut eszembe, ma X-Faktor döntő!), Én ilyet még sosem éreztem. Se Hannahnál, se Eleanornál – pedig Őt tényleg az igazinak éreztem. Zoe a megtestesülése annak, amire vágyom – gyönyörű, vicces, okos, de egyben őrült is, kedves, aranyos, és teljesen elbűvöl. És most szüksége van rám. Kopogtam, majd benyitottam. Zoe a fal mellett ült összekucorodva, fejér a térdeire hajtva.

-          Ha megint Halyey vagy, akkor kife… - nézett fel dacosan, de mikor meglátott, pillantása ellágyult.

-          Tudtommal a nevem Louis, és bármennyire is nem tűnök annak, fiú vagyok! – mosolyodtam el óvatosan.

-          Louis… - suttogta.

-          Megnyugodtál? – kérdeztem miközben leültem mellé.

-          Louis… - kezdte szúrós tekintettel. – Igen, mondhatni megnyugodtam. Csak egy – felmutatta mutatóujját – valamit nem értek. – nagyot nyeltem. Sejtettem, mi lesz az a „One Thing”. – Miért nem jöttél hamarabb? Fogadjunk, hogy most is Hayley küldött fel.

-          Én nem is…

-          Louis… ne fáradj. Azért felhallatszott… Csak kicsit rosszul esik, hogy Hayley nélkül eszedbe sem jutottam volna… - gördült le egy könnycsepp az arcát.

-          Hééé, ne sírj! – töröltem le hüvelykujjammal a könnycseppet forró arcáról. Bőre érintése még így is puha volt, kipirult arca pedig égett. – Bocsánatodért esedezem! Éppen ezért elviszlek valahova! És mielőtt belekezdenél, ez az Én ötletem, nem Hayleyé! – felálltam, és kihívóan ránéztem. – Zoe Proud… Öltözz ki! – majd kitrappoltam a szobából. 

19. Mese-mese-meskete

Csáó! Sajnálom, hogy csak most, de nálam most körül-belül ez van: 

Ergo, egy gramm ötletem se volt eddig... Most viszont kiderül az, hogy hogyan barátkoztak össze a lányok, és Harry elmond Halyeynek egy titkot, annak hatására, hogy Hayley egy másik bandataggal igen jól elcsevegett. Mi lesz itt? :D Most már hat komment után igyekszem hozni a részt! Viszont most hétfő-kedd-szerdán garantáltan nem leszek, mert osztálykirándulásra megyünk, szóval tényleg meg lesz az oka! :D Addig is puszipá. ~<3

Hayley

Felemeltem a kezemet, és egy kis hezitálás után bekopogtam. Zoe keserves sírása hallatszódott csak ki, és mikor beléptem, fájdalmasan Rám nézett. Sminke teljesen elkenődött, összekuporodva ült a földön a fal mellett. Lassan odamentem mellé, és leültem.

-          Miért kellett meghalnia? – kérdezte sírva.

-          Nem tudom. – sóhajtottam, miközben a hátán simogattam. – De minden…

-          Azt ne merd nekem mondani, hogy minden rendben lesz! – ordított.

-          Azt akartam mondani, hogy minden megoldódik majd. – csitítgattam.

-          Az tökre ugyan az. - dünnyögte.

-          Jaj, Zoe. Tudom, hogy most milyen nehéz neked, és…

-          Nem! Fogalmad sincs róla milyen nekem! – pattant fel. – Fogalmad sincs milyen az, amikor az egyik legjobb barátnőd tudatja veled, hogy meghalt az apád! Meghalt! Kész, vége, nincs többé! Nem ölelhetem meg, nem akadhatok ki Rá, ha valami hülyeséget mond, nem adhatok neki puszit lefekvés előtt, semmi! Soha, semmi nem lesz már ugyan olyan! – zokogott.

-          Zoe… - kezdtem halkan.

-          Ne magyarázz nekem Te semmit! – sírt tovább. – Csak… csak menj ki!

-          Zoe…

-          MENJ MÁR KI! – ordított.

Úgy tettem, ahogy kérte, kiléptem az ajtón. Nekidőltem az ajtónak, és lassan lecsúsztam. Könyökömet a térdemre támasztottam, és tenyeremet a homlokomra nyomtam. Nem jó ez így! Megértem Zoet, hogy szomorú és gyászol, és abban tényleg igaza van, hogy nem tudhatom pontosan, milyen most neki. Eddigi egyetlen elhalálozott családtagom Mary volt, az aranyhörcsög, de Ő is csak azért halt meg, mert Blake direkt túletette! Arra eszméltem fel, hogy a könnyeim maguktól előre törnek, és megállíthatatlanul folynak le az arcomon. Teljesen kikészít ez az egész! Miért nem lehet, csak egy pillanatig is minden szép és jó? Miért? Hirtelen valaki hozzáért a vállamhoz, mire megszeppenten néztem fel.

-          Szia! – mosolygott tejföl szőke barátom.

-          Szia… - motyogtam.

-          Mi a baj? – ült le mellém.

-          Zoe teljesen ki van készülve. Amit persze meg is értek.

-          Amúgy… nem akarok tapintatlan lenni, vagy ilyesmi, de… ki az a Joe?

-        Az apja... Volt. Nagyon rendes férfi volt. Például legutóbb is Ő hozott ide minket. Mindig nyitott volt mindenre. Ő támogatott minket a legjobban az X-Faktor alatt is. Sokat köszönhetünk neki. Amúgy te miért is jöttél fel?

-          Ja, WC-re akartam menni. – pirult el.

-          Akkor menj, mielőtt összecsinálod itt magad nekem! – nevettem, és löktem rajta egyet.

-       Mindjárt jövök. – mutatta fel a mutatóujját vigyorogva, majd eltűnt a folyosó végén. Két perc múlva vissza is trappolt mellém, és visszaült. – Na, itt is vagyok! – nevetett, mire elmosolyodtam. – Amúgy, úgy rémlik, Mi még nem nagyon beszélgettünk egymással. – ami azt illeti, soha.

-          Nem, tényleg nem. Akkor hát beszélgessünk. – egy perces kínos csönd állt be.

-          Miről? – kérdezte végül Niall.

-          Nem tudom. Talán… magunkról.

-          Ó… hát, mit mondjak? Gondolom, elég sok mindent tudsz már rólam az Internetnek hála.

-   Igen. – nevettem. – De Én az olyan… érdekesebb infókra vagyok kíváncsi. – mosolyogtam bátorítóan.

-          Akkor oké. Öhm… hát, tudok gitározni… - Rám sandított, mire jeleztem: ezt az információt eddig is tudtam. – Utálom a fetasajtot… - ismét bólintottam: ez sem volt új. – Jaj, mit nem tudsz Te Rólam? – csattant fel.

-    Háááát… nem tudom. – nevettem. – Akkor mesélek én. – mosolyogtam, mire bólintott. – A hosszúváltozatot szeretnéd hallani, vagy elég dióhéjban?

-          Ahogyan gondolod. Akkor hááááát… hol kezdjem?

-          Mondjuk az elején.

-          Jó. 1994. december…

-          Azért ne ilyen elöl. – nevetett.

-          Oké. Tehát, mindig is imádtam énekelni. Csak mindig féltem bármit tenni az „ügy” érdekében. Szégyenlős voltam, na! Aztán általánosban megismertem Zoeékat. Zoe folyton pattogott, mint a nikkelbolha, és táncikált ide-oda, így nem kérdés, hogy vele hamar összebarátkoztam. Ivy meg folyton egyedül ücsörgött, így, mikor ültetés volt, mellé ültettek. Kis idő múlva annyira összebarátkoztunk, hogy csak fecsegtünk egész órán. Aztán Zoe is hozzánk csapódott, és második óta van a csapat. – mosolyogtam az emlékeken. – Ötödikben kiderült, hogy mindegyikünknek jó hangja van. Mert ugye járni kezdtünk énekkarra. Már ott elterveztük, hogy mi egyszer együtt fogunk énekelni. Aztán, mikor találkoztam veletek – tudod, a képes sztori -, akkor megszületett bennem az elhatározás. Én márpedig híres leszek, és találkozok veletek még egyszer, nem úgy, mint rajongó, hanem, mint énekes! Mikor ezt elmondtam a lányoknak, Ők is teljesen így gondolták, és jelentkeztünk az X-Faktorba. Onnan meg gondolom, már tudod. – néztem rá.

-      Persze. Azért, Én is tudod egy s mást rólad! – vigyorgott. – Nagyon nagy rajongótok vagyok! – pirult el.

-       És most már a barátom is. – mosolyogtam. – Köszi, hogy felvidítottál. Bár Zoet is ilyen könnyű lenne.

-          Megpróbálhatom. – mosolygott.

-          Ne. Szerintem most még hagyjuk. Majd holnap. – felálltam. – Jössz? – nyújtottam a kezem.

-          Aha. – belém kapaszkodott, és Ő is felállt.

-          Még egyszer, köszi. – öleltem meg.

-          Bármikor! – kacsintott játékosan, mire elnevettem magam.

Lementünk. Harry felénk pillantott, és végigmért minket. Mi baja lehet? Úgy gondoltam, az összes fiúval el fogok külön-külön egy kis időt tölteni, szóval, akkor kezdem Harryvel, ha már így figyel. Lepattantam mellé a kanapéra.

-          Szia! – mosolyogtam.

-          Szia. – mondta kicsit barátságtalanabbul.

-          Mi a baj? – kérdeztem.

-          Semmi, semmi. Hagyjuk, nem fontos. – mondta, és beletúrt a hajába.

-          De, nyugodtan mondd el! Én megbízható titoktartó vagyok! – vigyorogtam. – Tényleg! Még sose kotyogtam ki titkot! – biztosítottam. – Na, mondd már el. – bújtam a vállához, mire egy kicsit megremegett.

-          Na, jó… - fújta ki a levegőt.

Harry

Ahogy bőre megérintette az enyémet, furcsa bizsergés járt át, amitől kissé megremegetem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni édes mosolyát, nagy, barna szemeit, ahogy kérlelően néz, és puha bőrét, ahogy hozzám bújik. Próbáltam továbbra is mogorván magam elé bámulni. De olyan szépen kérte, olyan aranyosan nézett, hogy bár ezt nem kéne neki elmondanom, de megadtam magam. Idegesen szuszogtam.

-          Szóval… az a helyzet… hogy… tetszik nekem valaki… - mondtam lassan.

-       Ó, ez nagyszerű! – mondta lelkesen, de szemében, egy apró kis ponton csalódottságot láttam. Vagy talán csak odaképzeltem. – És ki a szerencsés?

-          Hát… egy nagy… nagyon szép lány. – rágtam az ajkaim. Pedig ez Zayn szokása! Ragadós!

-          Ismerem? – pislogott. Persze, hogy ismered, hisz Te vagy az! – Ki az?

-        Ismered, de éppen ezért nem mondom el ki az. Nem akarom, hogy bárki is tudja. Jó? – néztem Rá. Szemében megértés látszódott, így visszakerültem eredeti pozíciómba, és mogorván bámultam magam elé.

-          Jó, megértem. De hát akkor mi a baj? Hisz ez nagyszerű.

-       Igen, csak… nem tudom, Ő hogy érez irántam, és… nemrég láttam, hogy más fiúval milyen jól érzi magát, szóval talán… reménytelen…

-      Sosem szabad feladni! – simította meg a vállamat. – Igaz, Louis. – pillantott Louis felé, aki csak biccentett – most nem a Mi beszélgetésünkre figyelt. – Látod? – mosolygott felém. – Én azt mondom, menj oda hozzá, és derítsd ki, hogy mit gondol Rólad.

-      Majd megpróbálom. Ha már itt tartunk. – fordultam felé egy álmosollyal. – Te mit gondolsz Rólam?

-       Ööö… hát, szerintem a flörtölős, mindig perverz Harry az nem Te vagy. Jó, oké, van valóságalapja, meg minden, de nem csak ebből állsz.

-          Hanem?

-       Kedves vagy. Megértő. És segítőkész. Valamint jó barát. – mosolygott. – Ja, és nem utolsó sorban, jó párna. – bújt a nyakamba, mire a szívem elkezdett ezerrel dobogni. Miért csinálja ezt?

-          Értem. – próbáltam a helyére tenni a hangom. Éreztem, ahogyan az arcomba szökik a vér. – Hát, remélem Ő is így gondolja. – mosolyodtam el, és belepusziltam a hajába.