II./ 2. Születésanp

Sziasztok! :D Sajnálom, hogy nem hoztam előbb részt, tényleg bocsi, de most, hogy itt a nyár, valószínűleg tudom sűrűbben hozni (EZ NEM ÍGÉRET!!!). Addig is, remélem bejön a rész, és hat kommentet kérek!!! A kommentek száma ne tévesszen meg, némelyikre válaszolok! 

Noémi xXxXx

Hayley

Louis ugrott elém, és jó szorosan megölelt. Közben észrevettem, hogy a többiek is mind felpattantak, és ordítottak. Danielle nevetni kezdett, és felkapcsolta a villanyt. A ház szépen fel volt díszítve, ajándékok mindenütt, és a régi banda is itt volt.

-          Te jó szagú ég… - ennyit tudtam kinyögni.

-          Boldog Szülinapot! – ugrott elém most Zo, és Ő is megszorongatott.

-          Hát… nem felejtettétek el? – pislogtam.

-          Hogy felejthetnénk el? – mutatta fel Louis a kis naptárát, amin be volt karikázva a szülinapom.

Cameron rögtön megtalált, és Borssal együtt megöleltek. Ők voltak otthon a baráti-banda tagjai. Láttam Blaket is, épp Ninával és egy szőke hajú lánnyal beszélgetett. Elindultam feléjük, de utam felénél Harry és Niall állított meg. Mindketten megöleltek, és boldog születésnapot kívántak. Harry ölelése annyira jó volt, hogy nem akartam elengedni, de tudtam, hogy el kell. Karjai óvatosan simultak a derekamra és a hátamra, arcát az enyémhez nyomta. Aztán megkaptam azt a híres-neves „Horan Hug”-ot, és be kell, hogy valljam, Nialler tényleg nagyon jól ölel. Fejét a vállamba fúrta, és szorosan hozzám bújt, halkan szuszogott a nyakamba, így már értem, miért imádja mindenki Niall ölelését. Mikor Ő is elengedett akadálymentesen folytathattam utamat a testvéreim és az ismeretlen szőke ciklon felé. Mikor melléjük értem, Nina is jó szorosan megölelt, míg Blake átkarolt, és megpuszilta a homlokomat. Nagyon örültem nekik, és a pár órával ezelőtti durcámat már el is felejtettem. A szőke lány aranyosan elmosolyodott, és bájos hangon megszólalt.

-          Szia, Hayley! Már sokat hallottam Rólad! Mandi vagyok. Blake barátnője. Amúgy nem biztos, hogy emlékszel Rám, de hetedikben osztálytársak voltunk. – nyújtotta a kezét, amit rögtön meg is ráztam.

Mandi

-          Én is örülök. Mondanám, hogy Én is sokat hallottam Rólad, de Blake még sosem mesélt Rólad. – pöcköltem oldalba testvéremet, mire az felvinnyogott. – Nem is értem, hogy szedhetett fel ilyen csinos lányt, mint Te. – erre most Én kaptam pöckölést. – Hé! Szülinapost nem bántunk! És tényleg, osztálytársak voltunk? – itt elgondolkoztam. – Tényleg, Mandi! – eljutott a felismerés az agyamig, szemeim kikerekedtek. – Jézusom, de régen láttalak! – öleltem át.

-   Én is csak most vettem ezt észre, mikor megláttalak. Amúgy, boldog szülinapot! – mosolygott.

-      Gyere Hugi, bontsd ki az ajándékaidat! – húzott Nina a színes dobozokkal megpakolt asztalhoz.

Volt ott minden. Mindenki mosolyogva figyelte, ahogy kibontom az ajándékokat, és érdeklődve bámulom azokat. Nem írnám le, kitől mit kaptam, mert úgy is belekavarodnék. Lényeg a lényeg, ajándékok után jött a torta. Egy cuki kis tortát kaptam, rajta a 18-as számmal, Zoe pedig jött fotózni. Ujjammal fogtam egy kis habot a torta széléről, és a mellettem álló Blake orrára kentem, amit ZoZo persze azonnal megörökített. Elfújtam a gyertyát, és kívántam valamit, amit nem mondhatok el, mert nem válik valóra! Aztán beindult a buli. Mindenki táncolt, beszélgetett, valaki ivott is, persze Mi a lányokkal nem. Először Blakekel táncoltam, majd felkért Cameron is, és vele ráztam egy jó darabig. Aztán Niall is táncolt velem egy kicsikét, de csak addig, amíg leülepedett a gyomrában a sok kaja, és ment is vissza enni. A következő jelölt Harry volt. Vigyorogva jött elém, és látszott, hogy pár „szíverősítőt” már legurított, de még eléggé józan volt ahhoz, hogy járni és beszélni tudjon, nem úgy, mint a múltkor.

-          Szabad egy táncra, hölgyem? – vigyorgott, miközben felém nyújtotta a kezét.

-          Persze, uram. – fogadtam el a kezét, és tenyerem belehelyeztem az Övébe.

„Pechünkre” pont egy lassabb szám jött, szóval hozzám simult, kezeit ismét derekamra helyezte, és óvatosan dülöngéltünk. Abban a pár pillanatban mindent elfelejtettem, csak Ő és Én, csak Mi léteztünk.

-          Mit szólna ehhez Cindy? – csúszott ki a számon.

-          Per pillanat nem érdekel. – mormogta a fülembe.

-          Elmondtad már neki? – kérdeztem halkan.

-       Még nem. – fújta ki a levegőt, ami egyenesen a fülcimpámat csiklandozta. – De… elfogom. Ígérem. Hamarosan.

Újból felnéztem Rá. Zöld szemei furcsán csillogtak, haja édesen kunkorodott a homlokánál, és nagyon jól állt rajta a szokásos ing-zakó kombója. Szemei végig az enyémeket keresték, és mikor elkövettem azt a hibát, hogy beléjük néztem, magához láncolt. Nem tudtam elengedni, bármennyire is ott kellet volna most hagynom. Mert ez nem helyes. Nem lehetek vele, hiszen neki más tetszik. Az a Cindy kicsoda… Szegény lány nem tudja, milyen szerencsés… Ekkor viszont megmozdult, arcát egy centivel közelebb nyomta az enyémhez. Szívem hevesen dobogni kezdett, éreztem, hogy az arcomba szökik a vér, magyarán elpirultam. Elszakadt szemeimtől, és az ajkimra nézett. Tudtam, mit jelent ez, mégsem húzódtam arrébb, vagy toltam el magamtól. Mert Én is akartam. Mindennél jobban. Talán csak a pia teszi vele, talán tényleg meg akar csókolni, de nem érdekel. Halálosan belé estem, és ha csak bármi vonzódás jelét mutatná, Én már annak örülnék. Szemhéjai lecsukódtak, és így tettem Én is. Arcunk egyre közelebb ért egymáshoz, mikor valaki megpöckölte a vállam.

-          Hugi! – ordított a fülembe Blake. Bassza meg, Blake! Miért nem tudsz kicsit nyugton maradni?

-          Hm? – olyan „Most megöllek!” fejjel néztem Rá, de Ő csak vigyorgott.

-      Gondoltam, dumálhatnánk, hiszen olyan régen láttad a kedves bátyádat. – vigyorgott önelégülten. Megfojtom.

-       Menj csak. – krákogta Harry. – A bátyád. – elmosolyodott, de a szeme egészen mást sugallt. Azt akarta, hogy ott maradjak. Vagy csak képzeltem?  

-         Gyereee, Hugi! – húzott Blake.

-      Na, jó, biztos nem csak dumálni akartál! Mi van? – húztam fel a szemöldököm, mikor egy üres részre értünk.

-          Hiányoztál. – mosolygott. – És ki kérném a véleményed Mandiről. Mit gondolsz Róla?

-          Helyes lány, illik hozzád. – mosolyogtam most már Én is el.

-    Tudod, Hugi, hogy nagyon adok a véleményedre. – nyomott egy puszit a homlokomra. – Ha szerinted jó, akkor jó.

-          Hogy ismerkedtetek meg? – néztem Rá.

-         Azt majd máskor, drága édes Hugicám. – kacsintott, majd elvonult. Nem hiszem, hogy csak ezért hívott el, de úgy tűnik, nem akar beavatni….

Ivette

A buli egész jó, bár ahogy látom egyesek – gondolok itt Harryre és Niallre – már igen csak elhagyták a józanság határát, míg mások – például Cameron és Bors – kétségbeesetten próbálnak felszedni egy csajt, tök mindegy, hogy kit. Hát igen, van, akiknek sosem jut csaj… Hirtelen valakit éreztem magam mögött, ezért megfordultam. Ő volt az. Látszott rajta, hogy ivott egy-két pohárkával, de gondolkozni még tudott; ajkait félmosolyra húzta, szemeivel az enyémeket kereste. Haja – mint mindig – most is tökéletesen állt, és enyhe cigi szaga volt. Mindezzel nem lett volna semmi gond, ha nem vonzott volna baromira.

 - Szia! – köszönt úgy, mint a múltkor, mielőtt…. Na, tudjátok, azelőtt.

Most nem köszöntem vissza, próbáltam kerülni a társaságát, ezért most is megpróbáltam a lehető legfeltűnésmentesebben eltűnni. Úgy látszik, ez nem sikerült, mert megragadta a karom, és visszahúzott magához.

-          Szia. – mondta még egyszer.

-          Szia. – nyögtem ki.

-          Mi a probléma? – húzta fel egyik szemöldökét, mire nekem is az égbe szaladtak azon testrészeim.

-          Hogy mi a probléma? Talán elfelejtetted, mit csináltál két napja? Vagy neked annyit sem számít egy csók, hogy számon tartsd? – nem számított kirohanásomra, mert szemei elkerekedtek, és fürkészni kezdték az arcom.

-      Nem felejtettem el. – mondta végül. – Bár… felfrissíthetnéd az emlékezetemet. – kacsintott, mire egyszerűen otthagytam.

Louis

Zoeval egész este táncoltunk. Hihetetlen, milyen jól mozog! Nagyon élveztük az egészet! Hayley is végre nagykorú, Zoet is elfogadják a rajongók, mi több, szeretik! A napokban meglátogat minket Theresa, Harry unokatestvére (vagyis az unokatestvérének a féltestvére) is, és végre megismerkedhetek azzal a „híres-neves” bristoli bandával, aminek a tagjai voltak a lányok. Már futólag köszöntem Cameronnak és Borsnak, az eddigi két ismeretlennek, továbbá találkoztam Hays bátyjával, Blakevel. Nagyon jó fej srác, tök jót eldumáltunk. Ami pedig Hayleyt illeti. Az előbb még előszeretettel táncolt Harryvel, aki már nem kicsit részeg. De úgy tűnik, ez Őt nem zavarta. Csak tudnám, miért nem vallják be egymásnak! Olyan kis nyuszik! Viszont a nyuszik szeretik a répát, szóval megnyugodtam.

Már erősen hajnal felé járt, mikor Harry egyszerűen kidőlt. Szó szerint. Állva elaludt, és ledőlt a földre, erre mindenki észbe kapott, és lassan hazaszállingóztak. Felkapartuk Harryt a földről, és belökdöstük a szobájába, majd mindenki ment a helyére. Mi Zoeval leültünk az ágyunkra, és csak bámultuk egymást.

-          Szeretlek. – szólalt meg halkan.

-          Szeretlek. – mondtam Én is, és vad csókolózásba kezdtünk.

Nyelveink vad táncot jártak, ajkaink harciasan tépték egymást, míg Ő két tenyerét arcomra helyezve húzott közelebb magához, Én pedig derekánál fogva húztam egyre közelebb és közelebb. Szenvedélyesen beletúrt a hajamba, nekem pedig óhatatlanul is eszembe jutott az első találkozásunk. Az első pillanat, mikor megláttam.

Ma szakítottam Eleanorral. Kicsit rosszul esett, hisz csak egy több hónapos kapcsolat végét jelentette ez, de már nem szerettem úgy Elt, és nem akartam hazudni neki. Ő ezt teljesen megértette, és békében váltunk el. Ez igazából négy napja történt, de még csak most emésztettem meg annyira, hogy el is mondjam a srácoknak. Igazából a tegnapi X-Faktor alatt akartam elmondani nekik, de valahogy lekötött a kedvenc bandánk, a Rythim Queens szereplése, ezért letettem a dologról. Ki a kedvenc tagom? Igazából az egész csapatot nagyon szeretem, mindhárom lány iszonyatosan aranyos a maga módján, nekem mégis valahogy a „kedvencem” Zoe, a kis vöröske. Minden videónaplójukat láttuk, és mindben teljesen hülyék – persze, jó értelemben! – és bájosak, s míg Ivy a csendesebb, Hayley a pörgősebb tagja a csapatnak, addig Zoe a kacarászós, cuki tag. Na, lényeg a lényeg, Ő az Én „kedvencem”, mert édes, aranyos, és nem utolsó sorban nagyszerű hangja van, de hát ezért került be a műsorba. Így hát aztán mikor a párbajra került a sor a kis szőke cicababával – akit be kell, hogy valljam, nem igazán szívlelek -, nem kicsit megijedtem, hisz’ a múlthéten is Ők párbajoztak, viszont akkor hál’ Istennek megúszták. Most viszont félő, hogy Cecilia ellen kevesebb az esélyük, mivel Őt valamiért a mentorok és a közönség is nagyon favorizálja. Elindult a zene, és Zoe elkezdte énekelni a Grenadet, majd bekapcsolódtak a többiek is. Bár hangjukon hallatszódott a félelem, itt-ott megremegett a hangjuk, Zo a végén el is sírta magát. Összeszorult a szívem – a múlthéten is elég rizikós volt, de most szinte harapni lehetett még a TV-n keresztül is a feszültséget a stúdióban. Mivel Cecilia párbajozott előbb a lányoknak nem kellett lemenni, csak felhívták a párbajtársukat is, és megkezdődött az a kínkeserves hat perc. A mentorok elmondták a véleményüket mindkét produkcióról, és jött a döntés. Kettő-kettőre jött ki végül, és a közönség döntött. Izzadni kezdett a tenyerem, pedig utoljára nem is tudom mikor izgultam ennyire, és vártunk. Kimondták, hogy Cecilia jutott tovább, Én pedig egyszerűen felugrottam, és elmormogtam egy nem kedves „Basszameg!”-et, Harry ugyanígy tett. Liam, Niall és Zayn pedig csak magukban morgolódtak, és míg két előbbi a fenekükön maradt, addig Zayn elment rágyújtani. Egész este eléggé kivoltunk, ahhoz képest, hogy most a két hetes pihinket töltjük. Másnap reggel aztán beállított Harry, aki – mint Nialltől megtudtam – vásárolni volt, hatalmas vigyorral a fején, és már akkor tudtam, hogy készül valamire. És akkor belépett Ő, azaz Ők. Azt hiszem, mondhatom, hogy teljesen letaglóztak, és csak ennyit bírtam kinyögni:

-    Jézusom! A tied tényleg érdekesebb! – mire hangos nevetések és édes kacarászások voltak a válaszok.

Egész nap velünk voltak, Én pedig igyekeztem minél jobban összebarátkozni velük, ami – valljuk be - nem volt nehéz, mikor már Ők is „ismertek” minket. Zoeval mondjuk sokkal könnyebb volt bohóckodni, valahogy Ő sokkal vevőbb volt mindenre.

És aztán… aztán valahogy beleszerettem. És a mai napig egyáltalán nem bánom az egészet, mert szeretem Őt. Szóval, úgy tűnik, minden jól megy. Csak egy dolog aggaszt, mégpedig az, hogy drága jó barátom még mindig nem képes elmondani Hayleynek, hogy tetszik neki. Ezen pedig változtatni kell! Minél hamarabb!