II./12. Vacsora Carsonéknál

Sziasztok!

Sajnálom, hogy mindig ilyen soká sikerül hozni a részt, tényleg. :( Lehet, hogy csak havonta tudom majd hozni a részeket, de én igyekszem oké? Addig is, Zayn kicsit mesél, vacsorázunk egyet Carsonéknál, és Hayleyék halálra rémülnek. 

Cheerios! xx

Zayn

Mikor „hazafelé” mentünk, megkértem Liamet, hogy kicsit maradjunk le a többiektől, hogy beszélgethessek vele. Liam mindig midnenre tudja a megoldást. Ha pedig nem, akkor az ügy nem megoldható. Ez ilyen egyszerű. Szóval, mint mindig, most is az ő tanácsát kértem.

-          Mi a baj? – nézett rám a nagy, barna, őszinte szemeivel, én pedig rögtön éreztem, hogy a titkom biztonságban lesz.

-          Hát tudod… ma Ivs olyan… furán viselkedett velem. És úgy értem… tudod… nem zavart különösebben, sőt még jól is esett, csak fura, hogy eddig nem, aztán kimentek a mosdóba, és rögtön ilyen lett… de nekem valahogy jól esett ez az egész, és kurvára nem tudom, mi van, pedig nagyon szeretném! – daráltam le végül. Jól esett elmondani Liamnek.

-          Szerelmes vagy Ivettebe? – tátotta el a száját Liam. Szemei kikerekedtek, és meg is állt. Én is így tettem, majd gyorsan magyarázkodni kezdtem.

-          Nem, csak… bejön. Tetszik. Tudod, lájkolom. – mutogattam az ujjaimmal.

-          És mi van Perrievel? Őt nem „lájkolod”? – kaparta a macskakörmöket a levegőbe.

-          Dehogy nem! Csak hát, tudod, már mondtam… hogy nem tudom, mi van most velünk. Mindkettőnknek fontos a banda, de mindketten túl maximalisták vagyunk. És igen, Liam, tudom, hogy Ivsnek is van bandája, képzeld rájöttem. De… talán az, hogy látom, Zoenak és Lounak is megy, talán ezért, de… nem tudom! Liam segíts! – suttogtam halkan, miközben a fejemet fogtam.

-          Konkrétan mit is mondott Perrie, amikor elkezdtetek „szünetelni”?

-          Azt, hogy a banda fontosabb most neki, és tudja, hogy nekem is, és kicsit „pihennünk” kéne, amíg leülepednek kicsit a dolgok.

-          Értem. És miből gondolod, hogy Ivettevel más lenne? Úgy értem, az ő szekerük is most indul majd be, és attól, hogy Zoeéknak sikerült, attól még nektek nem biztos, hogy fog. Zoe és Louis két kelekótya alak, akik egymásra találtak, de ti… őszintén kimondom: ti mindketten fafejűek vagytok. Csak úgy, mint pl. Harry és Hays. – húzta össze szemöldökeit Liam. – Együtt vagy most Perrievel? – némán nemet intettem a fejemmel. – Bejön Ivette? – most egy igent. – És Perrie nem akar most kapcsolatot, ugye? – ismét nem. – Ivynél nem tudjuk, az igaz, de nem szeretném, ha elkövetnétek azt a hibát, amit Hayley meg Harry. Jó?

Csak bólintottam egyet, és próbáltunk észrevétlenül visszasétálni a többiekhez. Ekkor feltűnt, hogy Ivette sehol. Elöl ott volt Zoe és Louis, mögöttük Nina, Hayley, Niall meg Harry, rögtön mögöttük Blake, Jasmine és Camille. De Ivette sehol. Lassan körülkémleltem, hátha csak kidobott valamit egy kukába, vagy hasonlók, és mikor hátranéztem, láttam, hogy már közeledik. De nem egyedül. Ott volt mellette Gregory. És mindketten mosolyogtak. És fogták egy más kezét.

Hayley

Ivs, mielőtt bementek volna Niallel és Liammel a házukba, mellém pattant, és a fülembe sutyorgott valamit, amitől leesett az állam. Reagálni sem volt időm, egy pillanatra eltűnt a hátam mögött, majd szinte bepattogott a házukba. Csak bambán álltam, és néztem az ajtójukat, ahol pár pillanattal ezelőtt még Liam és Niall integetett, hogy majd holnap reggel találkozunk. Egy kéz érintette a vállam, és én oldalra kaptam a fejem. Zoe volt az.

-          Jössz? – kérdezte halkan.

Nyilván rájött, hogy Ivs nem a semmitől lett ilyen boldog hirtelen, és ha kicsit is szemfüles volt, akkor láthatta őket együtt. Végignéztem a társaságon, csak Zoe és Louis állt mellettem, kézen fogva, a többiek már elöl jártak.

-          Persze. – bólintottam, és elindultam mellettük.

Tudtam, hogy ezt az egészet meg kell beszélnem Zoeval és Ivyvel, minél hamarabb, szóval, nem törődve azzal, hogy Louis fiú, beszélni kezdtem, hiszen Zo úgyis megosztaná barátjával ezeket az információkat. Louis csendben figyelt, akkor sem kérdezett semmit, mikor láthatólag nem értett valamit, ezért én és Zoe nyugodtan megbeszélhettük az ügyet.

-          Egy valamit nem értek. – szólalt meg a végén Louis. – Oké, igazából sokat nem, de azt főleg nem, hogy miért fogadta őt vissza Iv?

-          Ezt csak ő tudja. Majd holnap megbeszéljük vele is.

-          És akkor miatta csődültetek a WC-be?

-          Igen.

-          Oké, most már nagyjából világosak a dolgok. – bólintott Louis, éppen akkor, mikor Zoeék háza elé értünk.

Zoe, Louis és Zayn csöndben bementek a házba, mi pedig négyen folytattuk utunkat haza – én, Nina, Blake és Harry. Nina éppen valakivel beszélgetett telefonon, Blake és Harry pedig a fociról és a híres életről dumáltak. Hogy miért érdeklik ezek a témák Blaket, azt nem tudom.

Szóval, bár ott voltak a többiek, mégis egyedül baktattam a hideg, téli utcán, csizmában és kabátban, mikor egyszer csak esni kezdett a hó. Úgy értem, a HÓ! Oké, december 13.-a körül ez már elvárható, de tavaly is például csak január vége felé esett (azaz már idén). Az apró pihék ráhullottak a hajamra és a kabátomra, majd rögtön elolvadtak. Nulla fok körül lehetett, ezért a hópelyhek rögtön elolvadtak, ahogy a földhöz értek, csak a hidegebb tárgyakon maradtak meg pár percig. Harry rám nézett, és elmosolyodott, majd kitátotta száját, és hagyta, hogy a hó beleszálljon. Blake mellém lépett, és átölelte a derekam, majd egy puszit nyomott a hajamba.

Megérkeztünk. Bementünk a házba, ahol jóleső meleg fogadott. Apa cipője már az előszobában állt, szóval gyorsan kibújtam a cipőből és a kabátból, és a nappaliba rohantam. Apu ott ült a kanapén. Mellé ugrottam, és megöleltem. Visszaölelt. Nina és Blake is bejött a szobába, mindketten megölelték Aput. Harry csak kínosan vigyorogva állt a nappali küszöbén, tarkóját vakarva, mikor Apa felé fordult.

-          Te vagy a vendég? – húzta fel egyik szemöldökét, mire Harry behúzta a nyakát, de bólogatott egyet. – Gyere, ülj le fiam, minden vendéget szívesen látunk! – mosolyodott el Apu.

-          Köszönöm. – ült le az egyik fotelba Harry immáron őszintén mosolyogva. – Amúgy a nevem Harry Styles. Nem tudom, ismeri-e…

-          Tudom, te vagy az egyik fiú a One Directionből. Tudok ám én egyet s mást! – rötyörészett Apu. – Én Philip Carson vagyok. – nyújtotta kezét, majd kezet ráztak.

-          Vacsora! – kiáltott be a szobába Anyu.

Mindenki elfoglalta a helyét, csak Harry állt kétségbeesetten nézelődve, hogy hova tudna leülni. Apu ült az asztalfőn, Anyu a jobbján, Anyu mellett Nina, Blake a balján, mellette pedig én. Harry végül leült a másik asztalfőre. Anyu sült húst csinált párolt zöldségekkel, sült krumplival. Mindenki szedett magának, és enni kezdtünk. Blakekel szokásunk, hogyha sült krumpli van, akkor azzal szórakozunk. Ezzel általában az őrületbe kergetjük anyáékat. Blake most fogta a krumplikat, és várat kezdett belőlük építeni. Nina csak sóhajtott egyet – tudta, mi következik. Ekkor én fogtam a leghosszabb krumplit, és kivettem az építményéből. Blake úgy nézett rám, mintha meg tudna ölni, mire én elmosolyodtam, és bekaptam a krumplit. Blake mérgesen eltátotta a száját, míg én sunyin mosolyogtam.

Anyu már előre látta, mi lesz ebből, ezért bejelentette, hogy a vacsorának vége, mindenki menjen a maga helyére, azaz Blake is a szobájába, Nina is a szobájába, én is a szobácskámba, Harry pedig a vendégszobába. Blake szobája és a vendégszoba a földszinten volt, míg Nináé és az enyém az emeleten. Blakekel azért kerültünk külön emeletre, mert folyton nyúzzuk egymást, mondjuk így se jobb, mert az ő szobája felett van az enyém, és mindig direkt hangosan trappolok a feje felett, de ez a testvéri szeretet. Neki meg van egy seprűje, amivel fel tud kopogni, szóval ennyi.

Plusz még azért jó, hogy Ninával egy emeleten „lakunk”, mert mindig átsurranunk a másik szobájába őrültködni. Főleg most, hogy végre egy házban alszunk. Legutóbb például divatbemutatót tartottunk, lefotózgattuk egymást idiótábbnál idiótább szerelésekben, aztán feltettük őket Twitterre. Most sem volt ez másképp. Elővettem a dugi-nasijaimat (amiket a szekrényemben tartok, mert ott Anya sosem turkál), és átvittem egy párat Ninához. Csöndben kellett közlekedni, mert Anyuék mindent meghallanak, ami Nina szobáján kívül történik. Nina már pizsamában várt. Mellesleg én is pizsamában voltam. Kezemben a chips, a csoki és a szénsavas gyümilé. Nővérem berakta a DVD-lejátszóba a Nagyfiúkat, ami a kedvenc filmem. Akárhányszor képes vagyok megnézni egy nap! Elindult a film, és már az összes poénon előre nevettem, mert kívülről tudtam az egész filmet. Egyszer csak kopogtak. Megfagyott bennünk a vér. Egymásra néztünk Ninával, majd gyorsan lekapcsoltuk a filmet, a nyomokat eltüntettük, és halkan sikítozva Nina bebújt az ágyába, én pedig a szekrényébe, és vártuk a halált. Még sose kaptak rajta minket, szóval most rendesen megijedtünk. Hallottam, hogy valaki belép, lába alatt nyikorgott a padló, ahogy Nina ágya felé közelített. Kilestem a két szekrényajtó közötti résen, de csak egy sötét alakot láttam, még a körvonalai is homályosak voltak. Aztán láttam, hogy egyre közeledik felém, azaz a szekrény felé. Elkezdtem remegni, és vártam a legrosszabbat. Mikor kinyílt a szekrényajtó összeszorítottam a szemeim, és kisebbre húztam magam, de kíváncsiságom győzött, és kinyitottam a szemeim.