II./15. Christmas time!

Hát sziasztok, cuppycakek!:D Itt a karácsonyi ajándékom!:D Mondjátok el, milyen lett!:D Szerintem a vége annyira nem jó, de már egyrészt nem tudtam mit írni, másrészt már hozni akartam nektek!!!:D Remélem, azért elnyeri a tetszéseteket!:D 

Amúgy nézegessétek az extrás oldalt, mert tervezgetek oda dolgokat, majd kiderül, mennyire tudom megvalósítani őket.:)

Boldog Karácsonyt, és ha addig nem találkoznánk, boldog Új Évet kívánok nektek! ♥

Noémi xxx

Zoe

Két hét telt el a beköltözésünk óta. Két hét, azaz ma van 23-a. Túléltük a Világvégét is, már az ajándékok többsége is megvan, és a házat is feldíszítettük. Ma tartjuk Lou szülinapját, mert holnap otthon ünnepli. Elhívott magához, de én úgy gondoltam, most menjen nyugodtan egyedül. Úgy is, még én is haza akarok menni, legalább pár órára, hogy szegény Anyu ne legyen Karácsonykor egyedül. Ivs is hazalátogat, főleg Bella miatt, még sosem töltötték külön az ünnepet, és Bells már nagyon hiányolja. Hays pedig itt marad, csak meghívja magához Ninát és Blaket, meg elvileg majd Mandi is benéz, de ő is a családjával lesz. A többi fiú is hazalátogat, Niall 26-áig lesz otthon, csak úgy, mint Liam, Zayn csak holnapra megy, Harry pedig 25-éig marad.

A fal tele volt égőkkel, mézeskalács illat lengte be a szobát, mikor Louis és Zayn behozta a házba a hatalmas fenyőfát, amit majd feldíszítünk. Niall éppen Hayleynek segített a mézeskalács díszítéssel, Liam pedig Daniellelel volt. Ivs még az utolsó ajándékokat szerezte be, Harry Eddel volt valahol, én pedig éppen pakolgattam ki a fára való díszeket a dobozból. Lou színpadiasan összeesett, miután betették a fát  tartójába, Zayn pedig fáradtan rötyögött egyet. Halványan mosolyogva sétáltam oda Louishoz és felhúztam a földről, majd nyomtam egy puszit az arcára.

-          Köszi, te izompacsirta!

-          Hé, és én? – horkant fel Zayn.

-          Neked is köszi, Zaynieee! – nyávogtam, mire Zayn csak megadóan elmosolyodott, és elindult a konyha felé. – Ne menj messzire, mindjárt díszítünk! – kiáltottam utána.

-          Én azt kihagyom! – emelte fel két karját, miközben még mindig a mézeskalácsok felé menetelt.

Válaszul csak hümmögtem egyet, majd Louis felé fordultam, reménykedve, hogy ő legalább segít. Megadóan sóhajtott, és a díszes dobozka felé indult. Rövidesen Hayley és Niall is kijött a konyhából, hogy segítsenek feldíszíteni a fát, majd Hayley elindította a „Karácsonyi válogatás” című CD-jét.

Egy fél óra múlva a fát égők, gömbök és egyéb díszek terítették be, és igen büszke voltam a munkánkra. Néhány már megszáradt mézeskalács is felkerült a karácsonyfára, aminek Niall annyira nem örült, mert ő inkább megette volna őket. Louisnak csak annyi baja volt, hogy a kedvenc dísze eltört, mert ő játszott vele, és elejtette. De hát ő tehet róla, magát hibáztassa!

Aztán Lia hívott, hogy még be kéne menni stúdióba, hogy felvegyünk egy dalt, mert egy nagyon jó író elküldte nekünk a dalát. Annyit mondott, hogy a címe Make It Shine. Hayley elfintorodott. Nekem sem nagyon volt kedvem 23-án még stúdiózni, de Lia megígérte, hogy akkor jövő évig nem zargat minket. Végül beleegyeztünk, a fiúkat hazahessegettük, mi pedig elindultunk a stúdióba. Út közben felszedtük Ivyt is. Lia azonnal letámadott minket az ajtóban, és megmutatta a demót. Nem volt rossz dal, sőt, kifejezetten tetszett. Elgyakoroltuk egy párszor, gitárral, anélkül, egyedül és együtt, majd először én mentem be a kis fülkébe, ahol felvették az én részeimet.

-          Reaching high, feeling low, I’m holding on, but letting go, I’d like to shine, I’ll shine for you… - énekeltem, majd következett Ivs és Hays, majd egyszerre tereltek be minket a fülkébe, hogy a refrént és a közös részeket énekeljük fel.

-          Not a fantasy, just remember me when it turns out right…

-          Nagyszerű, lányok! – tapsikolt Lia a hangmérnökkel együtt, mikor végeztünk. – Még egyszer felvehetnénk, csak hogy a cifrázásokat is belerakhassuk? – fordult először a fickó, majd felénk. Mi csak bólintottunk, hiszen az már tényleg nem sok idő.

Végül Lia utunkra engedett, bár eltartott egy darabig, míg kitaláltunk a hatalmas épületből. Kint állt pár rajongó, akik valahogy megtudták, hogy itt leszünk, velük gyorsan csináltunk pár fényképet, adtunk pár aláírást, miközben azt kérdezgették, hogy ez már az új album előkészületei-e. Csak sejtelmesen mosolyogtunk, és mikor nagyjából mindenkivel végeztünk, beszálltunk a kocsiba, és elhajtottunk. Csiripeltem is egyet.

Zoe Proud @Zoe_Proud_RQ                                                                                          december 23.

Holnap Karácsony. Ki várja?? xx

Tudom, hülye kérdés volt, de valamit ki kell írni, ha már holnap Karácsony! Rögtön jöttek a válaszok, mindenki várta, néhány ember kérte, hogy kövessem őket, és néhányat be is követtem. Megnéztem a profilomat, és meglepetten vettem észre, hogy már 784 566 követőm van. Erre is gyorsan csipogtam egyet.

Zoe Proud @Zoe_Proud_RQ                                                                                          december 23.

Most veszem észre, mennyi követőm van! Nagyon köszönöm, imádlak titeket, srácok! xx

Alighogy rányomtam a ’Tweet’ gombra a kocsi motorja leállt, megérkeztünk. Úgy döntöttünk, hogy a nap hátralévő részét együtt töltjük, beszélgetünk, ilyesmik, szóval hármasban, és majd este átjönnek a fiúk ünnepelni.

Ivs megdicsérte a fát, bár az arca kissé eltorzult, mikor megemlítettem, hogy Louis, Niall és Zayn is segített. Először úgy tettem, mintha észre se vettem volna, de mikor Hayley ismét megemlítette a fekete hajú barátunkat, hogy miket parádézott a mézeskalácsok díszítésénél Ivettenek ismét eltorzult az arca, majd gyorsan próbálta ezt elpalástolni egy gyér kis nevetéssel. Tudtam, hogy bántja valami a fiúval kapcsolatban, ezért kerek-perec rákérdeztem.

-          Nincs vele semmi bajom. – felelte.

-          Aha, azért van az, hogy ha kimondjuk, Zayn, akkor az arcod olyan, mintha citromba haraptál volna. – rázta a fejét Hayley, bár szerintem csak élezte a mikulássapi bojtját. – Ki vele, mi a baj?

-          Oké. – sóhajtotta Ivs megadóan, és elhelyezkedett törökülésben a kanapén. – Hát, nem tudom, mennyire tudjátok, hogy még a fináléban Zayn… megcsókolt.

-          Hogy mi?! – pattantunk fel egyszerre Haysszel, mire Ivs kicsit összehúzta magát, és bűnbánóan nézett.

-          És hát… azóta valahogy mindig ki akar kezdeni velem. A szülinapi bulidon is – bökött Hayleyre -, aztán Bristolban is, és aztán jött Greg, és újra összejöttünk, és minden tök jó volt, de… – hangja egyre halkabb lett - tegnap megint megcsókolt. – hajtotta le a fejét.

-          Hogy mi?! – ugrottunk fel ismét, pedig már éppen elhelyezkedtem. Iv csak ijedten pislogott ránk, és úgy nézett ki, mint egy ártatlan kislány, akitől elvették az utolsó sütit.

-          És én nem merem elmondani Gregnek, mert őt is megölné, meg engem is, és szeretem Greget, de valahogy Zaynt is, és csajok, segítenetek kell! – motyogta, miközben átkarolta két térdét.

-          Hát… Nem tudom. – mondta végül Hayley, és lehuppant mellé. – Most jöttél újra össze Greggel, Zayn meg csak… hát, nem is tudom, mit érez irántad. De, ha ez segít a helyzeteden… nem kedvelem Greget.

-          Tudom. – nyögte Iv. – Szerintetek szakítanom kéne vele, és összejönni Zaynnel?

Louis

Remélem senki sem felejtette el azt a picike, ám de mégsem elhanyagolható tényt, miszerint HOLNAP VAN A SZÜLINAPOM! Bár csak azt bánt, hogy már 21 vagyok, és én nem akarok ilyen öreg lenni, főleg, hogy ahogy öregszem, egyre jobban elvárják tőlem, hogy komoly legyek. És az is bánt picikét, hogy Zoe csak 18 éves, és tudom, hogy a kor nem számít, de biztosan, hogy valaki bele fog szólni, hogy Zoe még félig gyerek, én meg már 21 éves nagy szamár. Csak azt bírom mondani magamnak, hogy szeretem Zoet és csak ez számít, semmi más.

Unalmamban a Twittert nézegettem, és mint mindig, most is volt pár utálkozó üzenet, mint például: „A One Direction buzi! Louis és Harry melegek, fújj!” csak hogy a szebbeket említsem. Valamelyikre, amelyik tényleg kiakaszt, arra válaszolok, olyan jó Sass Masta stílusban, ahogy szoktam, de néha tényleg nagyon rosszul esnek ezek a szavak. Nem tudom elhinni, hogy miért nem tudják megérteni, hogy se én, se Harry nem vagyunk melegek, nem vagyunk együtt, és hogy imádjuk a bandát? Aztán még az olyanok is kiakasztanak, miszerint Zoe csak álcából a barátnőm, nem is szeretjük egymást, vagy hogy csak kihasznál engem, persze tudom, hogy ezek nem igazak. Ma is jött például egy ilyen, amire válaszoltam is.

Phineas Gabling @HolaPhineas                                                                                 december 23.

@Louis_Tomlinson „barátnője”,  @Zoe_Proud_RQ csak a hírnévért szereti az amúgy meleg Louist. Csak azt nem értem, mi értelme van titkolni?

Louis Tomlinson @Louis_Tomlinson                                                                         december 23.

@HolaPhineas mi értelme van ilyesmiket írnod? inkább bújj fel a segglyukadba! boldog karácsonyt! x

Erre jöttek is a válaszok, sokan védték Zoet, hogy ő aranyos, és tényleg szeretem engem, és le lehet szállni rólunk, az egyiket még Retweeteltem is, és írták azt is, hogy a Sass Masta From Doncasta-féle beszólásom milyen király. Tudom! Illetve néhányan már jó előre boldog szülinapot kívántak, amitől nagyon elkezdtem mosolyogni.

Estefelé átmentünk a lányokhoz megünnepelni a szülinapomat, és egyben egy előkarácsonyt is tartani. A kapuban Zoe rögtön a nyakamba ugrott, és le sem szállt rólam addig, amíg be nem mentem, és persze eközben úgy csimpaszkodott rám, mint egy kis majom  Mindenki üdvözölt mindenkit, majd leültünk valahogyan a négyszemélyes kanapéra nyolcan. Úgy sikerült a leosztás, hogy én, Hayley, Zayn és Liam leültünk a kanapéra, Zoe az ölembe, Harry az egyik karfára, Ivs a másikra, Niall pedig elfeküdt Haysen és a fiúkon. Zoe elkezdte énekelni a ’Boldog Szülinapot’, és mindenki bekapcsolódott, majd gyorsan kirohant, és egy mézeskalácsokból álló tortát hozott be, majd mindenkinek adott belőle egy kicsit. Na, hogy ilyen tortám se volt még, az is biztos!

Betettük a Grincset, és azt néztük, közben persze beszélgettünk, és kielemeztük a filmet, például, hogy milyen ronda baba volt a Grincs. Aztán Zoe felpattant, hogy mindjárt jön, nyugodtan nézzük a filmet, ő már sokszor látta. Mikor percekkel később se jött vissza, utána mentem én is, kockáztatva azt, hogy vagy Harry vagy Nialler elfoglalja a helyemet, de ez most nem zavart annyira. Zoe fönt volt a szobájában, úgy tűnt, már várt rám, mert mikor beléptem, rögtön a nyakamba ugrott, és csókolni kezdett.

-          Reméltem, hogy vetted az adást. – motyogta két csók között.

-          Ez az ajándékom? – kérdeztem vigyorogva, mire csak bólintott egyet.

-          Az egyik. A másikat holnap reggel kapod meg.

-          Boldog szülinapot nekem! – énekeltem, majd újra megcsókoltam.

Ismét rájöttem, miért szeretem annyira ezt a pöttöm lányt, ezt a vörös hajú szépséget, aki éppen itt áll előttem. Óvatosan elfésültem egy tincset az arcából, majd azt suttogtam.

-          Nagyon szeretlek, Zoe Proud!

-          És én is nagyon szeretlek, Louis Tomlinson. – mosolygott.

Másnap reggel indultam haza Doncasterbe. Zoe nem akart jönni, azt mondta, még túl korai lenne, de menjek csak, és érezzem jól magam a családommal. Különben is, ismét meglátogatja az anyukáját, hogy szegény ne érezze egyedül magát, és még Dannyvel is meg kell beszélnie valamit. Erre persze kicsit nagyon begurultam, hogy ő csak ne beszélgessen azzal a beképzelt és undorító gyerekkel, de biztosított róla, hogy tisztáz mindent, maximum majd jól odaver neki. Erre a kommentre elmosolyodtam, és egy picivel nyugodtabban vágtam neki az útnak.

Hiányoznak már a húgaim, anyukám, a nevelőapám, és mindenki. Lottie tegnap reggel felhívott, hogy viszem-e magammal Zoet, és sajnos le kellett őt lomboznom, mert hát ugye Zo nem jön, de megígértem neki, hogy egyszer még találkoznak. Ugyanis Lottie és Fizz imádják a csajokat, teljesen meg vannak bolondulva értük, és mikor megtudták, hogy Zoeval együtt vagyunk, szinte követelték, hogy találkozhassanak velük, és azt mondták, kitagadnak, ha nem lesz így. És ezt a telefonba is elmondta nekem  de megnyugtattam, hogy biztos teljesülni fog ez a feltételük, sőt, lehet valamelyikőjük ezt kapja majd tőlem szülinapjára. Phoebe és Daisy is szereti a lányokat, bár ők inkább Markot szerették, mert „annyira cuki”, és kérdezték, hogy őt ismerem-e. Markot annyira nem ismerem, szerintem nem is nagyon beszéltünk még, talán egyszer, akkor se sokat. De nekik is meg kellett ígérnem, hogy találkozhatnak kedvencükkel. Majd a lányok segítségét kérem.

Mikor hazaértem, a karácsonyfa feldíszítve fogadott, és a lányok ahogy beléptem, sikítozva fogadtak. Fizz és az ikrek odarohantak hozzám, és megöleltek, Lottie kivárta a sorát.

-          Hiányoztál bátyus. – mondta, mikor őt is megöleltem.

-          Te is, hugi. – pusziltam meg a feje búbját.

-          Ugye legközelebb, ha jössz haza elhozod Zoet is? – pattant oda mellém Fizzy, szőke haja meglobogott.

-          Ígérem.

-          Esküszöl?

-          Esküszöm.

Elköltöttük a karácsonyi vacsorát, beszélgettünk anyuékkal, aztán a lányok megnézették velem a Grincset még egyszer, aztán mentek lefeküdni. Természetesen az nem is nagyon érdekelte őket, hogy én otthon vagyok, hanem hogy Zoe milyen a valóságban. Fizzy tizenkét éves létére azt kérte, hogy meséljek neki esti mesét  és amikor megkérdeztem, miről szóljon, azt mondta, hogy Zoeról. Minden félét tudni akart róla.

-          Tényleg olyan szép élőben, mint a TV-ben?

-          Sokkal szebb. – mondtam mosolyogva, ahogy felidéztem magam előtt. Adtam egy puszit Fizzy homlokára, és én is elmentem lefeküdni, hogy Zoeról álmodhassak.

Zoe

Mikor hazaértem Bristolba első dolgom volt, hogy lepakoljak, és odaadjam anyunak az ajándékát. Le sem lehet írni, mennyire boldog volt, mikor meglátta az ezüst étkészletet, és a wokos serpenyőt. Ő pedig nekem egy medált adott, amibe bele volt gravíroztatva, hogy ’Forever and ever’. Azt mondta, hogy tetessek bele képet rólam és Louisról, mert ő már látja, hogy mi sokáig együtt leszünk. Erre a mondatra könnyek gyűltek a szemembe, és jó szorosan megöleltem Anyut.

Aztán második utam Daniel Harper házához vezetett, hogy elbeszélgessek a fejével. A házuk mit sem változott, csupán most kint volt pár égő a verandán. Becsöngettem, és rögtön Daniel nyitott ajtót. Szemei meglepettséget sugároztak, talán egy csipetnyi reményt is, miközben végignézett rajtam.

-          Zoe. – lehelte végül.

-          Beszélnünk kell. Most.

Értett a szép szóból, és eljött velem sétálni. Percekig szótlanul lépdeltünk egymás mellett a vékony hóban, majd úgy gondoltam, ideje elkezdeni.

-          Danny, örülnék, ha békén hagynál minket Louis-val. Nem meleg, ahogy te gondolod, és szimpla féltékenységből nem kell gonoszkodnod.

-          Gondoltam, hogy valami ilyesmi fog kikerekedni ebből. – hajtotta le a fejét. – Figyelj, Zo, én sajnálom, amit aznap mondtam, csak dühös voltam, mert… ő híres meg minden, és meg csak egy srác vagyok, akit dobtál valami szupersztár miatt.

-          Sajnálom, Danny. De… tudod milyen a szerelem… nem lehet irányítani.

-          Tudod, ritka pillanatok egyike az, amikor te ilyen mély és komoly dolgot mondasz. – húzta pajkos mosolyra a száját, mire meglöktem a vállammal. Bár így is csak a karját sikerült eltalálnom, mert egy fejjel magasabb volt nálam. – Szóval, elfogadom a döntésed. És nem foglak szekálni titeket. Csak egy kicsit. Talán Twitteren.

-          Köszi, Danny.

-          Búcsúcsók?

-          Daniel Harper, nekem barátom van! – nevettem, mert láttam, hogy nem gondolja komolyan.

-          Jó, tudom. – heherészett ő is. – Boldog Karácsonyt, Zoe. – mondta, mikor ismét a házuk elé értünk, és már búcsúzkodtunk.

-          Boldog Karácsonyt, Daniel. – öleltem meg.

Úgy tánik, Karácsonyra minden a helyére áll. Kibékültem Dannyvel, Anyu minden ellenére boldog, Louis a családjával tölti az ünnepeket, én pedig hazafelé tartok, miután elköltöttük a karácsonyi vacsorát.

Louisnak reggel odaadtam az ajándékát, ami nem más volt, mint egy jegy egy The Fray koncertre, ami az egyik kedvenc bandája. Majd kiugrott a bőréből, és teljesen felpörögve indult haza Doncasterbe. Persze, azon aggodalmaskodott, hogy mi lesz Dannyvel, meg hogy egyáltalán hogy jutok el Bristolba. Nem tudta, hogy már van jogsim, a kis butus. Kölcsönöztem egy autót, lehoztam Ivset is, és ő majd hazajön vonattal. Legalábbis ő azt mondta.

Hayley

Nina és Blake átjött Karácsonyozni. Nagyon tetszett nekik a ház, Ninsnek főleg a kanapé, amiért olyan nagy és puha. Blake pedig a tévét akarta elvinni magával, mert annyira tetszett neki, de lebeszéltem róla. Jött az ajándékátadás. Ninának egy új ruhát vettem, és egy, a nevével ellátott, szép, díszes mézeskalácsot. Blake is kapott egy névre szólót  valamint egy tök drága parfümöt, amiért már olyan régóta nyivákolt. Tőlük pedig közösen kaptam egy, ferge- most figyelj! –teges kocsit! A jogsimat még a nyáron tettem le, csak eddig nem volt mit vezetnem. De most, hohó! Egy gyönyörű autót kaptam, sötétszürkét, fénylőset, tisztára oda voltam, meg vissza érte. Kaptak is egy-egy nagy cuppanósat tőlem, meg egy csontropogtató ölelést is.

Hayley Carson @Hayley_RQCarson                                                                                december 24.

Hivatalos! Nekem vannak a legjobb tesóim a világon!! Imádlak titeket @BlakeyC és @NinaCarsonOff !!

Mellékeltem egy régebbi képet is, ami még az egyik X Factor próbán készült. Imádom a tesóimat!

Novella verseny díj

Sziasztok! Oké, nagyon úgy néz ki, hogy a lentebb említett novella versenyt megnyertem!:D Nagyon boldog vagyok most, tisztára vigyorgok, meg minden!:D

 

Hú, nem is tudok mit mondani, nagyon jól esik!:D 

És amúgy az enyémre még mindig lehet jelentkezni!:)

Gondolom érdekel titeket a novella maga is, ezért felrakom nektek.:) A történet "dala" a Summer Love (bár szerintem ez kitalálható...), és hát úgy tűnik, hogy elég jó volt ahhoz, hogy Alexa L. Wozde versenyén első helyezett legyek. 

Noémi xxx

Summer Love

„Nem vagyok vicces, csak nagyon gonosz, és az emberek azt hiszik, viccelek.”

Utálok a nagymamáméknál lenni. Nem azért, mert nem szeretem őket, vagy ilyesmi, de a hely, ahol laknak egyszerűen unalmas. Márpedig ők mindig elküldenek, hogy sétáljak a környéken, fedezzem fel a városkát, csakhogy nekem semmi kedvem sincs a szürke kis helységben bandukolni egyedül. Ám Anyu ezt a problémát is megoldotta. Mivel év végi jegyeim nem lettek olyan fényesek, mint azt ő remélte, ezért egyszerűen lepasszolt nagyszüleimhez majdnem két teljes hónapra. Csak az utolsó két hétre mehettem haza, hogy felkészülhessek az iskolára. Oké, ez a büntetés azért, amiért se a fizikát, se a bioszt nem vágom, és a tanárok is utálnak? Megértő vagy, Anya…

Dewsbury egy kisváros nyugat-Yorkshireben, kb. 3 órányira Londontól. Anyuék vonattal küldtek el ebbe a városkába, aminek bár van központja, meg minden, de barátok nélkül ez édeskevés. Azt hiszem, nyár végére olyan poshadt leszek, mint egy régi könyvtári könyv.

Mami és Papi nem túl bőbeszédűek. Általában elküldenek, hogy szívjak egy kis friss levegőt, ne aszalódjak bent a szobában, és hiába érvelek azzal, hogy senkit sem ismerek, és a tetejébe még meleg is van, ők csak kihessegetnek az ajtón, és menjek, amerre akarok. Azt se kötik meg, mikorra kell hazaérnem, és normális esetben ennek örülnék is, de az ég szerelmére, két hónapig egyedül kell sétálgatnom ebben a városban naponta! Meghalok!

Ilyenkor Apa azt mondaná, keressek barátokat. Ja, ha az olyan egyszerű lenne! Először is, nem mehetek oda egy vadidegenhez, hogy „Helloszia, leszünk barik?”. Másodszor, senkinek sem jön be a modorom. Nos, mondhatni egy kicsit bunkó vagyok, főleg azokkal, akiket nem ismerek, és hát eléggé meg tudok sérteni mindenkit. Nyilván ezért utálnak a tanárok…

Úgy érzem, mintha menten a forró betonra olvadnék, hisz itt koránt sem oly megszokott a jóidő, és bár lehet, hogy egyes külföldieknek ez az idő pont kellemes, én úgy érzem, mintha egy feltört tojás lennék, amit kint hagytak a napot. Szörnyű!

Ekkor egy erős váll löki arrébb az enyémet, ezáltal elvesztem egyensúlyom, és a drága kicsi milliárdokat érő popóm (ne vegyétek ám komolyan!) a földre zuhan. Azonnal kikívánkozik egy még nem is olyan durva és bunkó beszólás, hogy legalább érzékeltessem a tankkal, aki letarolt, hogy nem esett valami jól eme gesztusa.

-          Szarjál sünt!

A „tank” megfordul, és rám mereszti égszínkék szemeit. A másodperc tört része alatt teljes testével megfordul, és odasiet hozzám. Most, hogy már közelebbről is megvizsgálhatom, észre veszem, hogy a taroló-gépezet nem is olyan csúnya, sőt, kifejezetten helyes, olyan típus, aki ha megölel, szét olvadsz a karjai közt, és lefolysz a legközelebbi csatornanyílásba. Szőke haja kuszán áll, fogait átlátszó fogszabályzó díszíti. Azonnal bocsánatkérésekbe kezd, s kezeimnél fogva gyorsan felhúz, és miközben szája egyre csak jár, végigpásztázza a testemet.

-          Oké, most kivételesen megbocsájtok. – mondom, hogy végre abbahagyja a dumálást. Már idegesített a „Én nagy sajnálom, tényleg, nem akartalak fellökni, kérlek, bocsáss meg!” duma. A fiú halványan elmosolyodik, látva, hogy semmi bajom, de ez a pöttöm mosoly is azonnal eltűnik, amint meghallja a hangomon, hogy nem vagyok jókedvemben. És igaza is van. Legszívesebben kivágnék egy tévét az ablakon.

-          Amúgy Niall vagyok.

-          Várj, kitalálom, a vezetékneved Tank.

-          Majdnem. Horan. Niall Horan. – úgy látszik, sértésemet kicsit sem vette a szívére, s ez meglep. Eddig bárkivel találkoztam, legyen az menő nagydumás vagy hisztis plázapicsa, mindig visszaszólt valamit, vagy legalábbis vágott egy pofát. Ő meg csak kedvesen válaszol.

-          Hova futottál? – próbálom tovább sértegetni, mintegy reflexből, felhasználva az angol szóviccek varázsát.

-          Eddig még soha nem hallottam ezt a viccet. – neveti el magát, és úgy nevet, mint azok a hülye rajzfilmfigurák, akiktől neked is nevetni támad kedved. Egy picit elmosolyodok, de éppen csak annyira, hogy ő ne vehesse észre.

-          Most hallottad. – közlöm ugyan azon a hangomon, amit eddig is használtam, a „gonosz-vagyok-és-tudhatnád” hangomon. Nem vette figyelembe.

-          Vicces vagy. – közli egyszerűen.

-          Inkább csak gonosz.

-          Miért lennél gonosz?

-          Hagyjuk. Nos, Niall Horan, ha nem zavar, én mennék tovább utamra, te meg csak folytasd ártatlan lányok ledózerolását, sok sikert hozzá! – mutatom fel szarkasztikusan a nagyujjam, miközben bájvigyorgok, aztán pedig mogorva képpel elindulok. Ám alig teszek két lépést, mosoly kúszik az arcomra.

Niall az első olyan ember, aki nem vette zokon, ha sértegettem, fel se tűnt neki, és ez valamiért tetszik. Eddig egyetlen egy ilyen emberrel találkoztam: Tammyvel. De Tammy most Spanyolországban sütteti a hasát, miközben szexi spanyol pasik legyezgetik őt pálmalevelekkel, és szürcsöli a koktélját. Biztos vagyok benne, hogy ezt teszi. Lényeg a lényeg, csak Tammy képes elviselni a beszólásaimat, illetve jól fej becsapni  ha túl mentem a határon. Most valószínűleg fogna egy serpenyőt, és tarkón baszna vele, ha itt lenne, de hát nincs itt, szóval szabadon randalírozhatok. Ám, mint pár perccel később észre veszem, a „tankom” követ, s egy óvatlan pillanatban elkapja a vállam, és maga felé fordít.

-          És téged hogy hívnak? – kérdezi kedvesen, ami miatt egyszerűen csak elfutnék tőle, ám ha már Tammyhez hasonlítgattam, aki nélkül pedig tényleg szörnyeteg lennék akkor ennyit megérdemel.

-          Jade. Jade Robinson.

-          Örülök, Jade. Idevalósi vagy? – érdeklődik, miközben az ujjaival babrál az oldalánál.

-          Nem. Csak leküldtek ide poshadni. – vallom be neki őszintén, és meglep, hogy nem valami olyasmit nyögtem be, hogy „Mit érdekel?” meg „Hagyjál lógva!”. Valószínűleg az előbb említett hasonlóság miatt.

-          Hogy-hogy?

-          Rossz jegyek, anyuci begurul, kicsi lányt elküldik a mamihoz a nyárra. – nyafogom.

-          Hát, ez nem jó. Viszont az jó, hogy találkoztunk. – mosolyodik el, és észre sem veszem, én is elvigyorodom. – Hát, akkor gondolom nincs sok programod holnapra… Mármint azt hiszem, nincs errefelé sok ismerősöd…

-          Egy sincs.

-          Akkor mit szólnál ahhoz, hogyha holnap kicsit körbevezetnélek? Én már a harmadik nyaramat töltöm itt, tudok tájékozódni. – villantja ki fehér fogait, amin átlátszó fogszabályzó van. Most randira hív?! Végül is, ha úgy nézzük, eddig még egy fiú sem mert randira hívni. Talán rendesnek kéne vele lennem?

-          Hát… oké. – adtam be végül a derekamat, és nem ismertem magamra. Kedvesen (!) elcsevegek (!) egy sráccal (!), aki helyes (!). Ilyet még nem sikerült összehoznom…

-          Rendben, akkor mondd el, hol laksz, és holnap délután érted megyek. Együtt felfedezzük a várost. – villant ezer-wattos mosolyt, s én engedelmesen elmondom neki nagyszüleim címét, közben pedig ismét elkezd motoszkálni az agyamban, hogy ez nem én vagyok, hogy Niall mennyire megváltoztatott engem egy pillanat alatt. – Akkor holnap. Szia! – köszön el, és alakja csakugyan távolodni kezd, sőt, mikor azt hiszi, már nem figyelek, egy aprót ugrik a levegőbe, s két sarkát összeérinti, mint valami hülye rajzfilmfigura. Máskor oda vetettem volna, hogy „Mit pattogsz?”, de most csak egy kis mosolyra futja tőlem.

Másnap Niall csakugyan felkeres délután három körül, és csakugyan elmegyünk megnézni a várost. Megmutatja nekem Dewsbury nevezetességeit, majd a kedvenc helyeit, és végül bemutat a bátyjának, Gregnek és két haverjának, Melanienak és Peternek. És ismét teljesen kifordulok önmagamból, hiszen kedvesen bemutatkozom nekik, nagyszerűen elcsevegek velük, és még csak egy gonosz beszólást sem ejtek! Egy parkban végül megtaláljuk az ideális helyet az ismerkedésre, egy-egy fagyi társaságában, ám az én két gombócos csoki-sztracsatella fagyim Niall pénztárcáját soványítja, mivel az ír fiú mindenképpen meg akart hívni a jeges csodára. Végül elfogadom, s leülök a kis társaságba, miközben figyelmesen hallgatok. Eszembe jut, hogy talán újra kezdhetném. Talán nem kéne velük bunkónak lennem, talán lehetnének barátaim. Hiszen Greg, Melanie, Peter és Niall is nagyon jó fejek, és most kivételesen úgy érzem, hogy velük tudnék akár úri hölgy módjára is viselkedni, de legalábbis olyan Tammysen, s végül picinke agyacskám azt az érvet hozza fel, hogy nem kéne egyedül és unalmasan töltenem a nyaramat. Így hát hallgatok a fejemben lévő kis rózsaszín szervre, és összebarátkozok a drewbury-i „bandával”.

Hetek telnek el, s a mi kis ötös csapatunk egyre jobban összemelegszik, csak úgy, mint mi Niallel. A szőke fiú állandóan flörtölni próbál velem, amit végül is nem utasítok el, hiszen egyszer élünk, élvezzük ki. Egyik nap például, mikor zuhogott az eső Niall kivitt a kis kikötőbe, és onnan néztük a folyócskát, miközben Niall pulcsija „védett meg” az esőtől. Életemben először nagyon jól elszórakoztam egy olyan valami társaságában, aki nem Tamara Winterfield, a maga szeplős pofijával.

Újabb hetek telnek el, és Niall meghív egy fesztivál-féleségre, amit minden évben megrendeznek a városban, és állítólag jó móka. Rábólintok a kedves invitálásra, hiszen Nagyiékat nagyon nem érdekli, mikor megyek haza, annyit kötöttek ki, hogy ne legyek olyan részeg, hogy összetörjem az antik vázájukat. Ők tudják.  Áthívom a kis vörös hajú Melaniet, hogy segítsen kiválasztani a megfelelő öltözéket a „fesztiválra”, ami inkább majális, de ez most nem érdekes. Végül egy egyszerű, fehér, mintás trikóban egyezünk meg farmersorttal és egy Toms cipővel. Hajamat lófarokba fogom, csuklómra pár karkötőt teszek, és elégedetten forgok a tükör előtt. Egy fél órával később Melanievel karöltve indulok el a főtérre, ahol az egész hacacáré van. Niall, Greg és Peter már ott vannak, és szinte azonnal észreveszem, hogy legurítottak már egy pár sört. Niall boldogan kacarászik, miközben néha egyet-egyet szökken, Greg vihogva figyeli öccse tevékenységét, miközben egy csajt próbál fűzni, Peter pedig azonnal odatámolyog hozzánk, és magával húzza Melaniet. Én vigyorogva Niallhöz megyek, kezem óvatosan a vállára teszem, mire megfordul, és jó hangosan felkiált:

-          Jade! Hát megjöttél! – ordít a fülembe, és jó szorosan megölel. – Már vártalak. Kérsz valamit inni? Hát persze, hogy kérsz! Csapos, egy sört a szép hölgynek! – hadar, és most még jobban hallatszik jellegzetes ír akcentusa, amit főleg most, hogy részeg cukinak találok. Egy fél perc sem telik el, és Niall a kezembe nyom egy jó nagy műanyagpohárnyi sárga lét. Úgy vagyok vele, mit veszíthetek, így hát egyharmadát megiszom egy huzatra. Niall önfeledten tapsolni kezd, és hirtelen megragadja a derekamat, hogy a színpad felé húzhasson. – Hú! Imádom ezt a bandát! Black Spider! – harsogja, miközben egyre húz be a tömegbe, én pedig próbálom nem valaki fejére borítani a sörömet. – Helyi banda, és nagyon jól nyomják, nem? – fordul felém, kék szemei kicsit sötétebbnek hatnak, valószínűleg attól van, hogy már nem józan.

-          De. – próbálom túlkiabálni az őrjöngő tömeget, miközben lötyögni kezdek a zene ritmusára. Valóban eléggé fülbemászó a dallam, és azon kapom magam, hogy dúdolgatom a refrént.

Mikor vége van a számnak, és mint kiderült, a banda fellépésének is, Niall kivonszol a tömegből, és elégedetten elmosolyodik, mikor észre veszi, hogy a bulizás közben az egész pohár sört felhajtottam. Elhúz egy kis, fehér sátorhoz, hogy kérjen még nekem italt, de amint odaérünk, hirtelen szembefordít magával, és forró és sörízű ajkait az enyémekre nyomja. Normális esetben talán még tiltakoztam is volna, de miután egy pohárnyi alkohol volt bennem, nem hogy erőm, de akaratom sem maradt, hogy ellenálljak. Óvatosan kóstolgatjuk egymást, mígnem nyelve elkezd táncolni az enyémmel, és ami még izgatóbb, a zene ritmusára, és nem érdekel, hogy éppen az egyik „nyári-barátommal” smárolok részegen egy dewsbury-i fesztiválon. Jobban lefoglal a szőke fiú játéka, ahogy ajkai egyre vadabbul tépik az enyémeket, és ahogy egyik tenyere finoman végigsimít a hátamon. Én a hajába túrok, úgy próbálom kényeztetni  ám hirtelen a teljes öntudatlanságból felébreszt egy gondolat.

Ez volt életem első csókja. Igen, még sosem csókolóztam. A fiúk általában messzire elkerültek, mert nem mertek kikezdeni velem, főleg nem flörtölni, vagy járni velem.

És innen is látszik, hogy Niall más. Őt nem érdekelte, mennyire vagyok bunkó vele, ő, a kis ír manó meg akarta mutatni az élet egy szebb oldalát. És örülök, hogy mikor én otthagytam őt, utánam jött, és egyszerűen teljesen kifordított önmagamból. Örülök, hogy hála neki összeismerkedhettem Peterrel, Greggel és Melanieval, hogy hála neki nem unalmas a nyaram. És jelenleg annak is örülök, hogy bár részegen, de őt csókolhatom meg először, neki adhatom életem első csókját, mely még mindig tart, és félő, hogy lassan megfulladunk.

Mintha csak gondolatolvasó lenne, Niall ajkai abbahagyják a mozgást, és égszínkékes szemeit rám emeli. Halványan elmosolyodik, mikor látja, hogy nem akadok ki, hogy nem vágom pofon, esetleg nem rúgom tökön. A pillanatnyi csendet végül én töröm meg azzal, hogy átkarolom a nyakát, és szájához közel ennyit suttogok:

-          Mire vártál eddig?

Kérdésemre a válasz egy egyszerű vállrántás, majd egy újabb heves csók, amitől a hidegrázás végigfut a gerincemen, egészen a kis lábujjamig  majd onnan vissza a fejem búbjáig. Mikor ajkaink ismét szabadok, Niall megfogja a kezem, és elkezd húzni maga után.

-          Pár utcányira lakunk, és nincs otthon senki. Jössz? – villantja elő kisfiús mosolyát, s én a kábulattól rögtön beleegyezem.

Valóban csak pár utcányira volt a házuk, és miután kinyitja a bejárati ajtót, és elkísér a szobájáig újra csókolni kezd, nekilökve engem a falnak, miközben ujjai az oldalamat cirógatják, az én kezeim pedig ismét a hajával babrálnak. Percekkel később már az ágyon vagyunk, ő fölöttem tornyosul, miközben mélyen magamba szippantom bódító illatát. Az éjszaka hosszúra nyúlik számukra, s ebből végül az kerekedik ki, hogy Niall nem csak az első csókomat kapta, hanem annál valami sokkal fontosabbat is. És nem bánom, egy perctér se, egy mozdulatát se.

Másnap reggel egy halk, dörmögő hangra ébredek, ami a fülembe dúdol egy számomra ismeretlen dalt, s én mosolygva fordulok a szőke fiú felé, aki mikor meglátja, hogy ébren vagyok, elmosolyodik, és egy apró csókot lehel ajkaimra. Tagjaimat komótosan nyújtóztatom ki, szinte hallom, ahogy a csontok a helyükre roppannak minden egyes mozdulatnál. Egy nagyot ásítok, s ezután kómás hangon szólok Niallhez.

-          Milyen nap van ma?

-          24-e. – válaszol egyszerűen, szemeit még mindig rajtam legeltetve. A válasz lassan jut el a tudatomig, ám mikor megértem, hogy mit mondott Niall, azonnal felpattanok, és úgy nézek rá, mint aki szellemet látott.

-          Mi a baj? – kérdezi, miközben összevonja szemöldökét, és ha nem lenne a dolog életbevágóan fontos, talán még el is mosolyodnék ezen a mozdulatsoron.

-          Ma indul a vonatom. – suttogom végül, és érzem magamon Niall értetlen tekintetét.

-          Az… nem lehet. – leheli, és véleményén én is osztozom – nem lehet, hogy máris véget ért a nyár. – Jade, nem mehetsz el! – húz magához, mire az arcomat meztelen mellkasába fúrom, úgy próbálom nyugodtan mérlegelni a dolgokat.

Mullingar Írországban van. London tőle mintegy 700 km-re. Á, nem is sok. Végül is csak egy jó nagy adag víz meg szárazföld választ el minket!

Órákkal később már a vonatállomáson állok a bőröndjeim és Niall, Peter, Greg valamint Melanie társaságában. Egyesével elbúcsúznak tőlem, és bár szomorú vagyok, a tőlük való búcsúzkodás nem fáj annyira, mint az én valódi szőke hercegemtől, aki kihasználja azt a kevés időt, amíg a többiek elmennek kávét hozni.

-          Hát, akkor gondolom… majd még beszélünk… - mondom reménykedve.

-          Nem akarom, hogy hívj. Nem akarom, hogy úgy emlékezzek rád, hogy nem hívtál. Az én kis nyári szerelmemként akarok emlékezni rád. – válaszol, és én érzem, hogy a szíven apró darabokra törik össze. Nem akar velem beszélni?

-          Miért? – kérdezem halkan.

-          Sokkal rosszabb lenne, ha egy idő után megszakítanánk a kapcsolatot, és úgy emlékeznénk egymásra. – simít végig az arcomon.

-          Ígérd meg, hogy emlékezni fogsz rám. – torkomban megjelenik az a bizonyos gombóc, és könnyek fedik el a látásom.

-          Sosem tudnálak elfelejteni.

-          Ez most tök olyan, mint egy elcsépelt szappanoperában. – szipogom fojtott hangon, miközben ő aprót kuncog.

-          Ez az egyetlen szappanopera, ami nem akarom, hogy véget érjen.

Szemei őszinteséget sugallnak, és pillanatokon belül érzem, hogy ajkait utoljára enyémekre tapasztja, és nyelve óvatosan lejti táncát enyémmel. Az édes, de mégis fájdalmas búcsúzkodást a hangosbemondó hangja zavarja meg, és én kétségbeesetten Niall gyönyörű szemeibe nézek. Próbálom örökre elraktározni magamban a képét, miközben lassan hátrálok a vonat felé, amely hamarosan haza visz, el a szerelmemtől, el a srácoktól és el azoktól a nagyszerű élményektől. Niall szemei könnyektől csillognak, de próbál mosolyogni, miközben feladogatom a csomagjaimat a vonatra, és végül felszállok. Hevesen integetni kezdek, puszikat dobálok, és felidézem magamban az itt eltöltött számomra oly kedves időt.

Ez volt életem legjobb nyara, és nem csak azért, mert megtaláltam Niallt. Barátokra leletem, és életemben először kedves voltam másokhoz. Az unalmas nyár, amilyennek először hittem hirtelenjében egy varázslatos kalanddá változott, ami most sajtos véget ér, s én szipogva ülök le egy üres fülkébe, miután elhagytuk az állomást, és már nem látom a szöszke fiú távolodó alakját. Könnyeim magatehetetlenül törnek utat, miközben Dewsbury tája elrohan mellettem.  

Verseny!

Sziasztok! Novella-versenyt hirdetnék!:D Én is nemrég jelentkeztem egyre, és kedvem támadt a ti írásaitokat olvasni!:D Nos, akkor csapjunk bele a lecsóba!

Téma: A fiúk Take Me Home albumáról kell venni az "ihletet", vagyis valamelyik dalt fel kell használni (ebbe beletartoznak a bónusz dalok is). Ezen kívül valamelyik, vagy akár az összes fiúnak benne kell lennie. 

További feltételek: Legyen címe a novellának! Lehetőség szerint Wordbe írjátok,mert azt tudom megnyitni, és abban szépre tudjátok formázni. :) Minimum 3-4 oldal, maximum 5-6 oldal legyen!

Jelentkezni a bejegyzés alatt lehet kommentben. 

Jelentkezési határidő: 2012. december 30. 

Leadási határidő: 2013. január 10. 

Eredményhirdetés: 2013. január 13-14. körül

Azért tolom el ennyire, mert tudom, hogy itt vannak az ünnepek, nem tudtok majd annyira írni, ha akartok, éppen ezért már a következő évre is áttolódik a pályázat (de minek, ha holnap úgy is meghalunk?! xd). De természetesen, ha valaki hamarabb elkészül, az elküldheti nekem, én csak magamból indulok ki, mert én mindig az utolsó pillanatban csinálok meg mindent. xd 

Szóval, csak a fenti feltételeket kell betartani, a többi dolgot rátok bízom. :) A kész novellát ide küldjétek: juhanoe08@gmail.com

Nyeremények: 

1. helyezett: oklevél, hirdetem a blogját és egy általa "megteremtett" szereplőt beleszövök a történetbe:)

2. helyezett: oklevél és egy jelenetét beleírom a történetbe:)

3. helyezett: oklevél és egy általa írt mondatot belerakok a történetbe:) 

Különdíj: oklevél és csinálok neki egy videót vagy egy szerkesztett képet:)

Nos, remélem, sokan jelentkeztek, és sok novellát fogok kapni!:D Addig is puszika,

Noémi

Sziasztok!

Csináltam a blognak egy Facebook csoportot, akinek van kedve, beléphet, ott lehet tőlem kérdezgetni, kirakosgatni dolgokat, meg ha gondoljátok, a lányokról "tényeket" posztolok majd ki, mint a fiúkról, vagy a Little Mixes lányokról szoktak.:) 

És amúgy itt van még a blog Facebook oldala is:D

Puszipá^^

Noémi xxx

II./ 14. Vissza az új otthonba

Íme!:D Meghoztam a részt, bár rövid lett, fontos mozzanat van benne (legalábbis én úgy érzem). A címből szerintem még nem feltétlenül találhatjátok ki, mi történik, hisz az új otthon lehet London is, lehet a fiúk otthona is, de lehet más is;) Lényeg a lényeg, kis visszaemlékezés, kis Twitter-párbeszéd, írjátok meg a véleményeteket!:D 

Noémi xXx

Ui.: Itt egy újságcikk, amit szintén Noricii készített nekem, csak mindig elfelejtettem kirakni. Bocsi. xx (katt a képre a nagyobb méretért)

Hayley

Két nappal a temetés után vissza kellett mennünk Londonba, mert kezdődik, illetve folytatódik a munka, bár még maradtunk volna. Mikor mindenkitől elbúcsúztunk, és beszálltunk a mikrobuszba, furcsa csönd telepedett ránk. Aztán, mikor már jócskán kint voltunk a városból, Harry felpattant és elordította magát.

-          OTT HAGYTUK THERESÁT!

Végül a kiabálása senkit nem hatott meg, ezért felhívta a fekete csajszit, és megbeszélték, hogy vonattal megy haza. Aztán Harold folyamatosan azt ecsetelte nekünk, hogy hogy ég ettől a pofája, és ez miattunk van, mert nem szóltunk neki, és bunkóság csak úgy otthagyni szegényt, mire mind egy emberként üvöltöttünk rá, hogy ugyan, fogja már be a lepénylesőjét. Különben is, nekem egyáltalán nem hiányzik Theresa, mert be nem áll a szája. Tegnap este is…

Holnap indulunk „haza”, Londonba, ezért mindenki átjött ilyen kis buli-féleségre. Anyuék elmentek egy étterembe, mi meg áthívtuk minden barátunkat, hogy kicsit ismét együtt legyünk. Áthívtam Ivyt segíteni, hogy gyorsabban haladjunk. Zo és Louis hamarabb átjött, hogy segítsenek a készülődésben, és Liam is egy kicsit hamarabb benézett, hogy ne egyedül csináljunk mindent. Bár én mondtam, hogy nem kell ennyi segítség! Zo, Lou és Harry csinálta a szendvicseket, Liam, Ivs és Nina pedig segített rendezkedni. Mert azért a törékeny meg fontos dolgokra vigyázni kell, még akkor is, ha ez nem egy vadulós buli lesz. Végül hétkor megjöttek az első vendégek, név szerint Zayn, Niall és Jasmine. Percekkel később futott be Cam, Kristen (volt osztálytárs), Bors és Cameron. Már elég sokan voltunk, beszélgettünk, akik még nem ismerték egymást, azok ismerkedtek, és egész jól elvoltunk. Csöngettek, ezért gyorsan felálltam Kristen mellől – vele beszélgettem -, és az ajtóhoz mentem. Ami ott fogadott, nem kicsit meglepett. Ugyanis a küszöb előtt Theresa és Jimmy állt, és egészen úgy tűnt, ismerik egymást. Egészen lefagyhattam, mert Jimmy megszólalt.

-          Szia! Beengedsz?

-          Ö… persze. – nyögtem ki végül. Arrébb léptem, így a „párocska” beljebb mehetett. – Ti ismeritek egymást?

-          Ja, igen, ma találkoztunk a kávézóban. – mosolygott Theresa. – Éppen nem volt nálam elég pénz, mert a taxizás miatt szinte teljesen leégtem, és nem tudtam kifizetni a kávét. Ekkor jött Jim, és megmentette a napot! – nézett fel rá – szó szerint, mivel Theresa a maga 165 cm-jével még Ninánál is kisebb volt, még magas sarkúban is, Jimmy pedig legalább 173 cm volt.

-          Csak pár font volt, annyi még túlélhető. – mosolyodott el szégyenlősen a „hős”.

-          Na, mindegy, szóval ezek után, úgy gondoltam, valahogyan viszonozni kell ezt a kedves gesztust, hát gondoltam, elhozom bulizni.

-          Milyen kedves. – mosolyogtam rá fanyarul. – És Jimmy, milyen hős vagy! – csaptam össze két tenyerem, mintha tényleg annyira nagy számnak tartanám. Persze, az lenne, HA NEM DOBOTT VOLNA KI!

Láttam Jimmy arcán, hogy kényelmetlenül érzi magát ebben a szituban, ezért úgy gondoltam, hogy hagyom a „párocskát” együtt lenni. Ezért hát elindultam a nappaliba, vissza Kristenhez, de ő már Cameronnal beszélgetett – és ahogy láttam, Cameron fűzte őt! Oké, ideje új beszélgetőpartnert keresni. Gondoltam, Louék úgy is elvannak ketten, megkeresem Ivset. Nos, Ivs éppen Greg szájában volt, szóval őket sem zavarhattam. Anyám, itt mindenki szerelmeskedik?! Nina felé fordultam, de Jasminenel és Cammel beszélgetett valami fontosról, szóval ők is kilőve. Mandi szóba se jöhetett, hiszen ő alapból nem volt itt, Blakekel elmentek sétálni. Végül megpillantottam Zot egyedül, és azonnal lecsaptam rá.

-          Zoe! – fogtam meg a vállát.

-          Mi az?

-          Theresa… - nyögtem ki.

-          Mit csinált?

-          Elhívta Jimmyt randizni. Ide.

-          Elhívta randizni? De hát ismerik egyáltalán egymást?

-   Ma ismerkedtek meg, mert Theresa csóri volt, és nem volt pénze kávéra, és Jimmy volt a „megmentő”… És Jimmy meg eljött ide, pedig tudta jól…

-          Már bocsi, Hays, de hogy tudta volna? Nem hiszem, hogy Theresa megemlítette volna neki…

-       Jimmy mindig tudni akarja, hogy ki a házigazda, Harry pedig nyilván mesélt Theresának a buliról, amit immáron hivatalosan is tönkre tett!! Én mentem aludni. – trappoltam volna be a szobámba, de Jimmybe botlottam.

-          Hays… ugye… ugye nem… zavarok? – kérdezte, miközben a haját babrálta.

-      N-nem… - nyögtem ki végül, de olyan halkan, hogy szerintem szuper-ügyesnek kellett volna lennie, hogy meghallja.

-      Végre megvagy! – pattant oda mellénk Theresa vigyorogva, karon ragadta Jimmyt, és elvonszolta valahova. Ezen a ponton döntöttem el, hogy számomra vége a bulinak.

Gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy Lia küldött egy SMS-t. Általában nem szokott SMS-t küldeni, csak ha valami nagyon rövidke dologról van szó. Most ennyit írt:

Keressetek saját lakást, és változtassátok meg a Twitter neveiteket! Ja, és amúgy csináltunk nektek hivatalos közös oldalt Twitteren, @RythmQueens néven keressétek. Írjátok meg, mi az új nevetek és szerzek nektek pipát mellé.Ha nem találtok házat, szóljatok, keresek én.  Lia xx

Mikor megmutattam a lányoknak, elkezdtek fintorogni, mivel Zoe szerint a ZoZoProud az tökéletes Twitter név, de mondtam, hogy ne akarja, hogy Lia mérges legyen rá, így végül durcázva ugyan, de elővette a telefonját, és gondolom átállította a nevét. Ivette is hasonlóan cselekedett, majd én is rányomtam a beállításokra, és megváltoztattam a nevem @Hayley_RQCarsonra. Nem valami ötletes, de ez van. Ha már ott voltam, csiripeltem is egyet.

Hayley Carson @Hayley_RQCarson                                                                          december 14.

Úton @Zoe_Proud_RQ –val és @IvetteRQueen –nel. Pápá, Bristol, szeretünk. xX

Amúgy unatkozom #askHays

Gondoltam, a rajongók úgy is akarnak tudni pár dolgot, és így a legkönnyebb kiszűrni a kérdéseket a többi dolog közül. Perceken belül már záporoztak is a kérdések, én pedig figyelmesen elolvastam mindegyiket, és amelyek tetszettek, azokra válaszoltam.

Janice Lawson @JaniceQueener                                                                                 december 14.

Hol töltöd a Karácsonyt? Mit szeretnél kapni?:) #askHays

Hayley Carson @Hayley_RQCarson                                                                          december 14.

@JaniceQueener Hú, hát nem tudom, vagy hazajövök, vagy pedig hármasban a lányokkal + néhány haverral. Konkrét kívánságom nincs.:)

Harry’s slut @HarryGiveMeYourGravy                                                                      december 14.

@Hayley_RQCarson Tetszik valamelyik fiú az 1Dből?:D xx #askHays

Hayley Carson @Hayley_RQCarson                                                                          december 14.

@HarryGiveMeYourGravy tetszik a neved;) Amúgy meg nem, mindegyik srác olyan, mint a bátyóm, Blake #szeretemBlaket

Na, hát igen, kis hazugság. De azt mégse írhattam, hogy „Ja, Harry tökre bejön!”, nem igaz? Egyrészt, mert a Directionerek élve elégetnének, másrészt, mert ilyet egyszerűen nem posztolunk ki egy közösségi oldalra. Meg nem is akarom, hogy Harry tudjon róla. Nem, ő most tabu. Megnéztem Zo adatlapját, és a következőt láttam:

Zoe Proud @Zoe_Proud_RQ                                                                                       december 14.

@Hayley_RQCarson Mikor érünk már hazaaa? Amúgy Ivette üzeni, hogy nézz balra.;) xx

Nézzek balra? Miért nézzek én balra? Nem akarok balra nézni! És, ha mégis kéne? Végül engedelmesen elfordítottam a fejem balra. Harry szemeibe ütköztem, furcsa, hogy eddig nem vettem észre, hogy figyel. Egy pillanatra a pillangók a gyomromban táncolni kezdtek, de elcsitítottam őket, és a pillantásom próbáltam a zöld íriszekről ismét a telefonomra szegezni.

Hayley Carson @Hayley_RQCarson                                                                           december 14.

@Zoe_Proud_RQ Nem tudom, kérdezd a kis sofőrünk! És Ivs, egyszer elkaplak!!!!

Azonnal jött a válasz:

Ivette Wilson @IvetteRQueen                                                                                     december 14.

@Hayley_RQCarson Máris rettegek xx

 Retteghetsz is! gondoltam. Óvatosan balra sandítottam, és úgy láttam, Harold már nem figyel. Most már nyugodtan folytathattam tevékenykedésemet az Interneten. Közben privát üzenetben elküldtem Zonak és Ivsnek, hogy Lia üzeni, keressünk saját lakást, ha pedig nem találnánk, szóljunk neki, elintézi. Zoe erre azt mondta, a múltkor látott egy házat, ami eladó, és kívülről szépnek tűnt, majd megnézhetnénk. Végül azt beszéltük meg, hogy ahogy visszaértünk a fiúk lakására, megnézzük a házat. Erről persze a fiúk nem tudhatnak, mert bevetnék a cukipofikat, és azoknak lehetetlen ellenállni.

Aztán újabb SMS érkezett:

Elküldtem e-mailben a napirendeteket. Nézzétek meg a holnapi feladatokat. Lia xx

Továbbítottam az üzenetet a lányoknak is, majd egyszer csak az autó megállt. Louis kipattant a vezetőülésről, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, majd gyorsan elmagyarázta, hogy két perc, és beérünk Londonba, előtte nyújtózkodik egy kicsit. Logika nem volt benne, de ha neki így jó…

Mikor visszaértünk csajod dolgokra hivatkozva elmentünk megnézni a házat, amit Zoe látott. Valóban szép volt, ezért felhívtuk Liát, hogy jöjjön ide, nézze meg, mit gondol róla. Pár percen belül alacsony, de határozott menedzserünk megjelent mellettünk, és elmosolyodott a ház láttán.

-          Ha hiszitek, ha nem, én is ezt néztem ki nektek. – erre mind a négyen elnevettük magunkat. – Amúgy már minden le van rendezve, mert ezt amúgy is megvette volna a cég, csak akkor ez a tiétek lesz. Cuccoljatok be!

Ezzel egy gond volt: a fiúk nem hiszem, hogy örülni fognak, hogy elmegyünk. Mondjuk, azért megérthetnék, a mostani állapot fura.

Zoe

Louis kisebb hisztit csapott le. Azt mondta, ő velem akar aludni  és azt úgy nem lehet, ha külön házban lakunk. Mondtam, majd egyszer ő alszik nálam, másszor meg fordítva. De neki az sem volt jó, mert az úgy nem kényelmes. Hiába próbáltam meggyőzni, nem tágított, és ennek az lett a vége, hogy fogtam magam, és szó nélkül átvittem a cuccaimat a házunkba (ami amúgy négy utcányira van innen). Hayleynek és Ivsnek nem voltak ilyen problémái, bár Harry egy kicsit marasztalni akarta őket, de végül belátta, hogy ez így tényleg nem jó, és külön házban egészségesebb lesz. Legalább újra hódolhat az egyik hóbortjának, ami a meztelenül futkorászás (fúj!).

Louis azóta tízszer hívott, és küldött két SMS-t is, amikben az állt „Átmegyek!” a két másodperccel későbbiben pedig „Nem tudom, hol laktok!”. Utóbbi egy kicsit megmosolyogtatott, de mondtam neki, hogy most ne jöjjön, mert kipakolászunk, berendezkedünk, utána meg elmegyünk a bútorboltba, mert néhány dekorációs cucc még hiányzik nekünk. Ezt elfogadta, de azt mondta, ha végeztünk azonnal írjam meg neki, hol lakunk. Erre ennyit írtam:

„Örömmel. J”

RQ video

Oké, szerint elkészült a világ legratyibb videója:'D Bocsi a rossz minőségért, animációkból készült, és tudom, hogy béna lett. :')

Véleményeket várok:D

December 6.

Nem mehettem el e fölött az ünnep fölött szó nélkül! :D One Shot time!:D Azt, hogy ki szemszögéből íródik, szerintem a közepe felé ki fogjátok találni, a főszereplő lányt pedig a ti képzeletetekre bízom. :) Mindenesetre, remélem, sok csokit kaptatok, és nem voltatok olyan rosszak, hogy virgácsot kapjatok!;) 

Noémi xXxx

December 6. van. Ez önmagába nem is lenne nagy szám, legalábbis itt, Angliában, de természetesen mióta Tori itt van, azóta ez a nap is éppoly különleges, mint a többi. De – emeli fel mindig pöttöm ujját újdonsült barátnőnk -, ez a nap még annál is különlegesebb számára, ugyanis ez egy ünnepnap. Először értetlenül nézünk rá, hiszen se szülinap, se valami neves ünnep, se semmi nem jut eszünkbe, ami december 6-án ünnep lehetne. Tori ilyenkor szelíden elmosolyodik, és elkezdi a rávezetést, kezdve a Miklós nappal. Mikor még ekkor is értetlenül rázzuk a fejünket, Tori belekezd a magyarázásba.

-          Otthon ilyenkor látogat el mindenhova a Mikulás. Látjátok, nekünk külön ünnepünk van neki, mi annyira szeretjük! – mosolyodik el büszkén. – És ez már csak azért is praktikus, mert ilyenkor is kapunk csokit, meg Karácsonykor is – csak azt a Jézuska hozza.

-          Jézuska? – húzom fel a szemöldökömet.

-          Igen. De az most MÉG nem lényeg. Most az a lényeg, hogy vegyünk Mikulás-sapit és sok csokit. – mondja, és körbe-körbe táncolni kezd, miközben számomra érthetetlen nyelven – gondolom magyarul - énekel valamit – Lágy a kéz, melengető, fú a hó, fényes trojka jő, páros táncot jár a nép, így él a régi kép. – hangja mint csengőszó száll a szobában, miközben végigforogva a bútorokon végül lehuppan a kanapéra, és befejezi a dalt. – Dallam cseng, dalfoszlány, volt egy régi december.

-          Ez szép, és ismerős. – ült le mellé Niall. – Miből van?

-          Anasztázia. A kedvenc mesém, és olyan jó, téli hangulata van ennek a dalnak! – fekszik el ír barátunk ölében, mire, ha nem is tudatosan, de apró féltékenység kúszik a fejembe, amit rögtön el is hessegetek.

-          Mesélj még erről a Mikulásos dologról! – kérleli a szöszke, mire Tori készségesen felül, és mesélésbe kezd.

-          Hát, onnan ered, állítólag, hogy Miklós püspök egyszer három lánytestvér ablakába hozományt rakott, hogy férjhez tudjanak menni. Mikor a lányok meglátták az ajándékot, és kinéztek az ablakon, hogy hogyan is került oda, akkor csak egy piros csuklyát láttak. Innen a piros ruha, legalábbis mi még így tanultuk. És azért van most, december 6-án ez az ünnep, mert ez a nap a Miklós névnap.

-          És csak ti ünneplitek így külön? – húzom fel ismét a szemöldökömet, mire Tori elmosolyodik – ez az, amit imádok benne.

-          Igen, ez a mi kis sajátosságunk. Amúgy valahova 5-én este megy, de Miklós nap az ma van! – csapott a combjaira, s a zajra Niall kicsit megugrik. – Na, menjünk vásárolni! Biztos nálatok is kapható csokimikulás!

-          Nemigen. – mormogom, de Tori csak lepisszeg, és azt mondja, ha találunk magyar boltot, ott biztos lesz. Én mondjuk eleve nem gondolnám, hogy Londonban van magyar bolt, de ő tudja…

***

Csokimikulásokkal, télapósapkákkal és sok édességgel megrakodva érünk haza. Komolyan nem gondoltam volna, hogy találunk olyan boltot, ami tele van magyar dolgokkal, mint a kolbász (jó fűszeres, Tori szerint), a csíramálé (amit még mindig nem sikerült megfejtenem, mi), és persze a csokimikulások. Ja, és Niall miatt vettünk szaloncukrot is, amiről én még csak legendákban hallottam, de úgy tűnik, létezik.

Tori vigyorogva lejt végig a szobán, hogy lepakolhasson a konyhaasztalra, majd kitessékel minket onnan, végül pedig a házból is, hogy menjünk el valahova, sétálni, vagy ilyesmi, mert ő most elkezdi a meglepetést. Ja, és kér mindegyikőnktől egy zoknit. Egy ZOKNIT. Ötletem nincs, mit fog vele kezdeni, de ő tudja. Mivel én kedves és érző lélek vagyok, nem a büdös zoknimat adom oda neki, és Louis zokniját is befújom valamivel (mivel nagyon büdös a lába). Tori csak mosolyogva elveszi mindet, majd mindenkit kilök az ajtón. Előtte csak annyit mond, hogy olyan háromnegyed óra múlva jöhetünk vissza, addig semmi leskelődés.

Mivel a házból ki lettem zárva, haza pedig most semmi kedvem nincs menni, ezért a sétálás mellett döntök. Louis és Zayn kihasználja a kevés időt, és átugranak barátnőikhez, amiből, sejtem én, több lesz, mint háromnegyed óra. Liam, mivel kibékült Danivel próbál vele sokat törődni, hogy ne vegye a szívére a rajongók fura dolgait, mint pl. a halálos üzenetek. Azok ijesztőek. Niall pedig meginvitál engem a Nando’sba enni egy keveset, de ismerve Niallt az a „kevés” igen sok. Így hát nemet intek a fejemmel, s bár barátom úgy látom szívesen beszélgetne velem, nem veszi zokon elutasításomat, és gyors léptekkel elindul az étterem felé. Egy darabig elgondolkozva figyelem szőke bandatársamat, majd sarkon fordulok, és elindulok a másik irányba. Ám mielőtt akár két métert megtennék, csörög a telefonom, s én kíváncsian pillantok a kijelzőjére. Taylor. Taylor Swift, akivel én most elvileg járok, meg nem is, és akivel a fandom fele összehoz, a másik meg nem. Be kell, hogy valljam, bár nagyon attraktív lány, kicsit óckodom tőle a sok fiúügye miatt, és hogy elvileg egy hónapig is alig tud megmaradni egy pasi mellet. Ja, és persze a szakítós-beolvasós számai sem utolsók. Végül mégis felveszem, hiszen illetlenség lenne egyszerűen ignorálni a hívását, és beleszólok a készülékbe.

-          Taylor, szia! – próbálok jókedvet csempészni a hangomba, mintha annyira örülnék a hívásának. Egy frászt.

-          Harry! – nevet bele a telefonba, szinte látom vörös rúzsos száját, ahogy a füléig ér. – Azért hívtalak, hogy hamarosan Londonban fogok koncertezni, találkozhatnánk.  Mit szólsz hozzá? – végigfuttatom agyamban az elkövetkezendő napokat, hogy merre megyünk, illetve merre nem megyünk, és mondhatni megnyugodva válaszolok a kérdésére.

-          A napokban hazautazom, utána pedig meglátogatjuk Torit Magyarországon.

-          Ó. – hallom lelombozott hangját, és rögtön sajnálkozni kezdenék, ha meg nem szólal. – Nem probléma. Akkor majd máskor. Végül is, ti is jöttök még az Államokba.

-          Persze. Hát, akkor szia, Tay.

-          Szia.

Kicsit furdal a lelkiismeret, hiszen én mindenkinek meg akarok felelni, de a családom az első, utána jönnek a fiúk és a családjaik, majd Tori és az ő családja. A húgait egyenesen imádom, az öccse és a bátyja pedig nagyon jó fej. Aztán jön Lou és Lux, aztán Nick, Paul és talán aztán jön Taylor. Fontossági sorrend!

Észre sem veszem, hogy már a belvárosban vagyok, és a fotósok is megtalálnak, így gyorsan bemenekülök egy Starbucksba. Rendelek egy kávét, Hazza névre, majd leülök egy kétszemélyes asztalhoz, és csöndben várom a kávémat. Pár perc múlva fel is csendül a pultos lány hangja, s én a flörtölős vigyoromat felöltve veszem el tőle a forró italt, és fizetem ki. A lány egy kicsit elpirul, és szinte hallani, ahogy egy pillanatra elfelejt levegőt venni, e nem foglalkozom sokat vele, csupán még egy komisz mosolyra húzom a számat, majd leülök az asztalomhoz. Valóban tetszetős lány, hosszú, vörösesbarna haja loknikban omlik a vállára, szemei pedig kéken villognak. Ekkor szinte rögtön feltűnnek lelki szemeim előtt Tori még ennél is kékebb szemei, és lemondóan megrázom a fejem. A fiúk szerint teljesen belehabarodtam a magyar lányba, és én sem tagadhatom, hogy gyönyörű lány, mégis cserfes, és talán ez az, ami annyira tetszik benne. De valahogy… nem tudom. Nem hiszem, hogy olyan „normálisan” szerelmes vagyok belé, csak nagyon helyes lány, és olyan kishúg vagy legjobb barát képében tudnám elképzelni, de mielőtt bárki is kérdezné, igen, volt már kísértés arra, hogy megcsókoljam, nem is kevésszer. De ezt az érzést végül mindig sikerül elhessegetni, valami olyasmivel, hogy Gemmát sem csókolnám meg. Persze, ez azért teljesen más. Az olyan megnyilvánulásaikor, amikor egyszerűen annyira édes, hogy kedvem lenne az örökkévalóságig ölelgetni, és soha el nem engedni. Ilyenkor megnehezíti a dolgaimat, mert azt azért be kell vallanom, hogy tényleg vonzódom hozzá.

Tori majdnem egy éve van velünk. Amikor először láttam, már akkor is szépnek tartottam, bár akkor a csípős nyelve még kicsit taszított, de mikor összebarátkozott Niallel, akkor mi, a többiek is megszerettük. Niallel különleges kapcsolata van, alig tudnak egymás nélkül élni, de ők tényleg csak barátok. Legjobb barátok. Volt idő, mikor Nialler egész nap csak róla tudott beszélni, és teljesen kiakadt, ha nem válaszolt egy SMS-re, amire nem is lehetett volna igazán válaszolni. Végül megnyugodott, mert Tori meglátogatta, és szent volt a béke. Niallre soha nem voltam igazán féltékeny, mert tudom, hogy ők nem szeretnének egymásba.

Amúgy a rajongóink közül rengetegen „shippelnek” minket Torival. Kb. egy fél éve ismerik Torit is, és azóta van már Zori, Nori, Louri, Liri és Hori. Nem tudom, hányszor kérdeztek már minket, hogy ő melyikőnk barátnője, és mindig ugyan azt válaszoljuk: ő az ír manócska egyik legjobb barátja. Természetesen néhány directioner kielégítőnek találta ezt a választ, és ránk hagyta. De van olyan is, akinek szent meggyőződése van arról, hogy Tori valamelyikünkkel együtt van. Leginkább velem próbálják összehozni, főleg emiatt a Hayloros dolog miatt, sokan nem csípik Taylort, és úgy gondolják, inkább Torival kéne együtt lennem. Őszintén szólva, nem tudom.

Egyszerre azt veszem észre, hogy a kávém elfogyott, és van egy nem fogadott hívásom Toritól. Hirtelen felpattanok, és hazaindulok. Bár semennyire sem ismerem ezt az ünnepet, Tori lelkesedése rám is átragad, és szinte futólépésben jutok el a házig. Zayn, Louis és Niall már ott vár az ajtó előtt, és hallom magam mögött Louis lépteit is. Szinte abban a pillanatban, hogy odalépek Zayn mellé, az ajtó kivágódik, és egy pattogó Tori tűnik fel, mikulássapkával a fején. Egyesével beránt minket a lakásba, mindenkit jól megszorongatva, s a nappali felé terel minket. A látvány lenyűgöző.

A kis kandallóban ég a tűz, fölötte a zoknik teletömve valamivel, előtte néhány cipő és csizma, azok is tömve vannak minden féle jóval, a kávézóasztalon csokimikulások sorakoznak. Mellettük néhány pohár, dobozos kakaó, egy kis sör és Lounak Yorkshire tea is. Mindenki meglepetten veszi magához a zokniját és a saját cipőjét, majd leül a kanapéra, és csodálkozva bontogatni kezdi a kis csomagokat. Magam is így teszek, és a délután vásárolt csokoládékat vélem felfedezni a zacskókban. Niall rögtön majszolni kezdi az édességeket, és különösen ízlenek neki a szaloncukrok, amit meg is jegyez, és amit Tori kicsattanó örömmel fogad.

-          Mindjárt jövök! – szólal meg a lány, és kitipeg a szobából. Erős késztetést érzek az iránt, hogy utána menjek, és ezen érzésemet az is csak erősíti, hogy Louis csak némán bólogat, Liam pedig hesseget. Végül elindulok utána, és meg is találom a verandán, ahogy éppen telefonál. Ő nem lát engem, de én tökéletesen látom őt, és látom az arcán szétterült hatalmas mosolyt. Ettől nekem is mosolyoghatnékom támad, főleg mikor megpillant, és ő is elvigyorodik. – Oké. Most megyek. Puszi, szeretlek. Mondjad, mi az? – vált át immáron angolra, a nyelvre, amit én is értek.

-          Mit mondtál a végén? Mármint, mit jelentett az, amit mondtál? – lépek hozzá közelebb, szemeimmel végig az övéit pásztázva.

-          Azt jelenti, hogy puszi és szeretlek. Balival beszéltem. – világosít fel, mire akaratlanul is eszembe jut tizennégy éves öccse, aki egyáltalán nem olyan, mint a kortársai, nagyon figyelmes és kedves fiú.

-          Puszi, szeretlek. – próbálom utánozni gyér kiejtéssel, amitől Tori nevetni kezd.

-          Dolgozz még az akcentusodon. – bök a mellkasomra.

-          Hogy van az magyarul, hogy komolyan? – kérdezem válaszra sem méltatva, mire egy picit elmosolyodik, és végül kiböki.

-          Komolyan.

-          Gondoltam komolyan. – próbálom utánozni jellegzetes dallamos kiejtését, de ez eléggé rosszul megy, mégis látom, hogy megértette, mire gondoltam, és arca kicsit átrendeződik. Meglepettséget vélek felfedezni rajta, ahogy először lefelé nézve próbálja meg összerakni a dolgokat, majd ahogy a szemembe nézve áll össze neki a kép.

-          K-komolyan? – suttogja elhalóan magyarul, ám de friss tudásomnak köszönhetően megértem, és csak egy aprót bólintok.

Végül erőt veszek magamon, és a már sokszor legyűrt kísértésnek végül meghajolva ajkaimat az övéinek nyomom. Szemeink automatikusan csukódnak le, és végre megízlelhetem Tori édes ajkait. Nem úgy tűnik, hogy ő bánná ezt a cselekvést, sőt, ő kezdi el mélyíteni a csókot, amit végül kettőnk didergése szakít meg. Bármennyire is forró volt a csók, idekint kb. 1 fok lehet, mi pedig egy szál pólóban állunk idekint.

-          Harry, én… nem gondoltam volna, hogy…

-          Pedig igen. – suttogom ajkaiba, majd újra apró puszikkal látom el ajkait.

Meg kell, hogy mondjam, eddig sosem ünnepeltem ezt a napot, de tudjátok mit? Ez lett a kedvenc ünnepem. Hivatalosan is. És Taylor elmehet a búsba.